A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cirkusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cirkusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 11., csütörtök

Két szuper könyv, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül


Mostanában a téli könyvesbolti hajtás miatt nem volt annyi időm olvasni, mint egyébként szokott lenni, de azért igyekeztem.

2017 utolsó hetén bejött egy vevő a boltba, s a következő mondatot hadarta el gyorsan: - Nem tudom sem a könyv címét, sem a szerzőjét, de annyit tudok, hogy nők lapja.
Nem túlzok tényleg ezt és ennyit mondott..., na az én fejem meg ilyenkor..., ha valaki más mesélné el ezt nekem, én el sem hinném. Fogalmam sincs mit akart jelenteni a nők lapja, az újságot?  Na mindegy, a lényeg az, hogy ilyenkor igazán üdítő és megnyugtató visszabújni az éppen olvasott könyvembe, és elveszni mondjuk Chilében, ahelyett, hogy azon agyalnék (egész nap), hogy hogy lehet az, hogy valaki meg akar venni egy könyvet, aminek még a címét sem tudja... :)


2017. október 23., hétfő

John Irving: A cirkusz gyermeke

Ezzel a könyvvel nagyon döcögősen indult a barátságunk, olyannyira, hogy először nem is akartam végigolvasni, de aztán valami isteni sugallat hatására, csak adtam neki még egy esélyt, és milyen jól tettem, mert nagyon bántam volna, ha ez a történet kimarad az életemből.

John Irvingnek először az Árvák hercege című könyvét olvastam el, ami hatalmas nagy kedvencem lett, aztán pedig következett a Fohász Owen Meanyért, aminek egyes részeit imádtam, egyes részeit pedig nem igazán sikerült a magamévá tennem. Éppen ezekért nagy várakozással néztem A cirkusz gyermeke elébe, s a kíváncsiságomat még inkább fokozta a címben szereplő cirkusz is.

2016. március 5., szombat

Angela Carter: Esték a cirkuszban

Az Esték a cirkuszban megjelenésével a közelmúlt világirodalmának egyik remekművét veheti kezébe a magyar olvasó. Angela Carter 1984-ben kiadott regénye egyszerre játékos, ironikus, érzelemgazdag történet és lebilincselő olvasmány. Főszereplője Fevvers, a szárnyas nő, aki puszta létével felforgatja a századforduló Londonját és Európáját. A légtornásznő fordulatos és lélegzetelállító kalandjait követve eljutunk a női szörnyek múzeumába, egy szentpétervári hercegi kastélyba, egy szibériai finnugor törzs mágikus realista világába, de legfőképpen a cirkuszba, ahol találkozhatunk kártyajós kismalaccal, gyáva erőművésszel, a világ leghátborzongatóbb bohócaival, tudós majmokkal és keringőző tigrisekkel. És közben izgulhatunk, hogy egymásra talál-e Fevvers és a jóképű amerikai riporter, aki bohócnak áll, hogy leleplezze a légtornásznő titkát. A Carter által teremtett feledhetetlen figurák megelevenedése, a mesemotívumok és az irodalmi utalások sokasága a pikareszk történet kavalkádjában kivételes olvasmányélményt nyújt.

A cirkuszos téma miatt került a kezembe ez a könyv, elhatároztam, hogy az összes magyarul megjelent cirkuszos könyvet el fogom olvasni előbb-utóbb. Goodreadsen találtam is meglehetősen sok cirkuszos polcot,  listát, de csak fél szemmel nézegettem, nem akartam nagyon fájdítani a szívem.

Az Esték a cirkuszban olvasása közben egy csodálatos utazáson vettem részt. A könyv történetének három része volt, és mindegyikben főszerepet játszott az ünnepelt és híres artista, a szárnyakkal született nő Fevvers, aki  egy bordélyházban töltötte gyermekkorát, majd a női szörnyek múzeumában kereste meg a mindennapi betevőjét, mielőtt még az egész világ a lábai előtt hevert volna. 
A másik fontos szereplőnk, aki szintén végigkísér minket a történet folyamán az az amerikai újságíró Jack Walser, akinek a könyv elején Fevvers nagy részleteséggel elmeséli mindennapinak cseppet sem mondható életét.
Már itt  elvarázsolt engem a történet, no és persze maga Fevvers is. 
Mivel Jack Walsert is ugyanígy magával ragadja az artistanő személyisége, úgy dönt, hogy követi őt, megszökik ő is a nő világkörüli turnéra induló cirkuszával, mégpedig úgy, hogy bohócnak áll.

A második részben mi is megszökünk a cirkusszal Szentpétervárra, találkozunk a cirkusz tulajdonosával Kearny Ezredessel és az ő jóstehetséggel megáldott malackájával, a tigrisidomár Hercegnővel, Buffóval a bohócok vezérével, de megismerjük a csimpánzidomár szeretőjének, a bájos és elveszett Mignonnak a múltját is.
Ezekben a részekben is feltűnik már egy-két furcsaság, példul a cirkuszt elhagyó csimpánzok, akik az általuk írt szerződésük apróbetűs részére hivatkozva távoznak, de az igazán szürreális és képtelen fordulatok még csak most várnak majd ránk, a kies szibériai vidékeken.

Egy csipetnyi cirkusz, egy csipetnyi szürrealizmus, egy jó adag nevetés, egy kis varázslat, és kész is ez a felnőtteknek szóló elbűvölő mese. Nem olyan könnyű erről a könyvről írnom, mert nagyon sokszínű volt, és igen, néha megfoghatatlan is. Angela Carter pedig nagyon jó mesélő volt, nagyon tetszett ez a könyv, persze ebben a cirkusznak is nagy szerepe volt. Örölük, hogy én is megszökhettem egy kicsit a cirkusszal, elszakadhattam a valóságtól, és Fevversszel együtt szárnyalhattam a föld felett, ezeket az élményeket nem fogom egyhamar elfelejteni.

9/10

Zsófi

2016. február 20., szombat

Ralph Helfer: Elefántok Elefántja

A történet egy kis német tanyán kezdődik, ahol ugyanabban az órában születik meg Modok, az elefánt, és Bram, az elefántidomár fia. Természetesen elválaszthatatlan barátok lesznek, létrejön köztük a már-már misztikus állat-ember kapcsolat, amit csak keveseknek sikerül megtapasztalniuk. Mikor a cirkuszt eladják, a kamasz Bram utánaszökik szeretett elefántjának és megkezdődik a három kontinenst átívelő kalandsorozatuk, melyben a dúsgazdag és jólelkű maharadzsák, lelketlen cirkuszigazgatók és zordon, de meleg szívű tengerészek a főszereplők. A főhösök túlélnek egy hajótörést, és egy indiai falu lerohanását. Az elhagyott kedves évekig türelemmel vár szerelme beteljesülésére. A meseírók fantáziája szinte végtelen, de olyan históriát, mint Modoké, még ők se sokat írtak.
Ralp Helfer könyve mindezek ellenére sem meseregény, hanem egy csodálatos ember és egy csodálatos elefánt hiteles története. A könyv szereplői 1896-ban tényleg megszülettek, és 1975-ben bekövetkezett halálukig valóban végigélték az itt elmesélt eseményeket. 
Modok és Bram történetét kamasztól a nagymamáig mindenki érteni és szeretni fogja. 
Ralp Helfer maga is tevékeny szereplője volt Modok történetének, híres állatviselkedés-kutató és idomár, s ugyanakkor kitűnő író is. 

Lawrence Anthony Elefántsuttogójának elolvasása után célirányosan kerestem az elefántokról szóló könyveket, így akadtam a moly.hu-n erre a könyvre, mindössze egy rövid, egysoros értékeléssel.  Ez nem szegte kedvem, ezért megnéztem a könyvtárban és  most már így az elolvasása után  bátran mondhatom, hogy hatalmas szerencsémre meg is volt. 
Egy olyan csodálatos, fantasztikus, szeretetreméltó könyvre bukkantam, ami azonnal bevonult a kedvencek közé. És ezúton szeretném közzétenni, hogy ha valakinek akad egy eladó példánya, akkor én egy nagyon boldog vevő lennék rá. :)

Bram és Modok, az elefánt ugyanazon a napon, és ugyanabban az órában születtek meg a németországi Günterstein tanyán. Bram édesapja és az ő ősei már hosszú-hosszú évek óta elefántidomárok, akik ismerik az elefántok titkát, sajátos módszerek szerint tanítják őket, sosem bántalmaznak, hanem tisztelettel és szeretettel foglalkoznak velük. Ez az elefántidomár sors vár a történet elején megszülető Bramra is, aki együtt nő fel Mosie-val (ahogyan ő becézi),  a kiselefánttal. Nagyon mókásak, ahogyan már pici korukban kialakul egymás iránti szeretetük és ragaszkodásuk, és az évek múltával még erősebb, eltéphetetlen kötelékké válik. Annyira eltéphetetlenné, hogy amikor eladják a cirkuszt, a kamaszkorú Bram utánuk szökik és potyautasként utazik a hajón, amelyen Mosie-t szállítják. Itt kezdődik az a fantasztikus, hihetetlen kalandsorozat, amiben részük volt, és amit én is végigélhettem velük együtt. A könyv olvasása közben éreztem azt a különleges kapcsolatot,  ami kettőjük között kialakult, mintha én is kaptam volna abból a nagy-nagy szeretetből, amit egymás iránt éreztek. Nagyon különleges kapcsolat volt ez, Bram mindamellett, hogy értett az elefántok nyelvén,  legtöbbször szavak nélkül is megértette Mo érzéseit és ez fordítva is működött.  Érezték egymás rezdüléseit, hangulatait és gondolatait.  
Útjuk során találkoztak rossz emberekkel, de mindig ott voltak mellettük a jók is, akik segítették őket. Gyönyörű kalandokban és borzalmas eseményekben is részük volt. Izgalmas kalandokat éltek át velem együtt, nagyon sokszor kellett teljes szívemből szorítanom értük. Többször is el akarták őket távolítani egymástól, de ők ketten annyira összetartoztak, hogy egységüket semmi sem szakíthatta szét. 
Ez az igaz történet ismét bebizonyította, hogy az elefántok nagyon intelligens és érzékeny, csodálatos, szeretnivaló állatok, akik hűségükkel, kitartásukkal és erejükkel méltó barátai lehetnek egy arra érdemes embernek, mint esetünkben Bram. Az elefántok közössége pedig nagyon összetartó és valami csodálatos módon kommunikálnak egymással. Olvashatunk még a könyvben cirkuszi emberekről, akik ki vannak szolgáltatva a sokszor kegyetlen cirkuszigazgatók kénye-kedvének, ugyanakkor a saját cirkuszi társadalmukon belül nagyon összetartóak és mindig számíthatnak egymásra. Barangolhatunk Modokkal és Brammal India gyönyörűséges tájain és megismerhetjük az indiai emberek sokszor nehéz, és kissé titokzatos, misztikus életét. Persze megtudhatjuk azt is, hogy tulajdonképpen miért vándorolt Bram és Modok, és mi lett végül a sorsuk.
Szeretetről, kitartásról, kemény munkáról és hűségről szól ez a könyv, izgalmas, érdekes kalandokkal. Igazi szívhez szóló, megható történet, sok-sok torokszorító (sírós), felemelő pillanattal, papírzsebkendőt készítsetek magatok mellé. Nagyon nehezen búcsúztam el a végén a könyvtől, és nagyon sajnálom, hogy könyvtári példány, de mindent megteszek, hogy felkutassak magamnak egyet. 

Ajánlom mindenkinek, akinek tetszett az Elefántsuttogó, aki szereti az állatos könyveket, és aki  szeretne egy szívhez szóló, szeretettel teli könyvet  elolvasni.

10/10

Bea

2016. január 14., csütörtök

Cassie Beasley: A varázslatos Circus Mirandus

„A Circus Mirandus az a fajta hely volt, amivel egészen tele lesz az ember feje.”

Micah életének legmeghittebb órái azok, amikor Ephraim nagyapa csodálatos történeteit hallgathatja a Circus Mirandusról, arról a varázscirkuszról, ahova nagyapjának még gyerekkorában sikerült eljutni. Ott találkozott a Fényhajlítóval, aki ígéretet tett neki: teljesíti egy kívánságát. Ephraim súlyosan megbetegszik, úgy érzi, eljött az idő, hogy beváltassa a Fényhajlítóval az ígéretét. Micah-ban ekkor tudatosul, hogy a Circus Mirandus, noha túl meseszerű, a valóságban is létezik. Útra kel, hogy megkeresse a cirkuszt és a Fényhajlítót, hiszen ez az egyetlen esélye, hogy megmentes nagyapját.
Varázslatosan szép történet a képzelet erejéről, hazatalálásról, elszakíthatatlan kötelékről. Gyönyörű ívű, igazi remekmű, értékes iránytű, mely irányt ad, hogy megtalálhassuk saját utunkat.

Megint csak ismételni tudom magam, hogy azért szeretek ifjúsági és gyerekkönyveket olvasni, mert nem lehet csalódni bennük, viszont általában nagyon is izgalmasak, csodálatosak, olykor meghatóak, szóval nagyon jót tesznek az én gyermeklelkemnek. 

Hamar kiderült, hogy a Circus Mirandus is egy ilyen igényes és rendkívül élvezhető gyermekkönyv lesz.
Már rögtön az első oldalakon kapunk egy gonosz nagynénit, egy aranyos tízévest Micah Tuttle személyében, és egy nagy mesélőkedvvel ellátott nagypapát, majd később még megjelenik Micah osztálytársa, a néha tudálékos, de jószívű Jenny is.

Ephraim nagypapa meséi nyomán a szemünk elé tárul a varázslatos Circus Mirandus, megismerjük Geoffrey-t a jegyszedőt, akinek igencsak érdekes elképzelései vannak a belépőjegyekről. Megismerjük az Erőseket és a Bámulatos Amazóniai Madárnőt, aki gyönyörű hangjával még a madarakat is megbűvöli, és együtt reppen fel velük a látogató gyerekek nagy örömére és csodálatára. Én mint nagy cirkuszrajongó imádtam ezeket a részeket. A cirkuszban megismerünk még egy nagyon fontos szereplőt is, mégpedig  Az Embert, Aki Fényt Hajlít (de használhatjuk még a Fényhajlító elnevezést), aki varázslat segítségével, csodálatos helyekre repíti el a gyerekeket.
A csomókészítésben nagyon ügyes Ephraim pedig kiérdemel egy csodát a Fényhajlítótól.

Micah látja, hogy a nagyapja nagyon beteg, ezért mindenképpen meg szeretné találni a Circus Mirandust, és a Fényhajlítót is, hogy a nagyapa megkaphassa a csodáját.
A cirkusz keresésébe beszáll még Jenny is,  és ezzel kezdetét veszi a nagy kaland.
Még ejtenék pár szót a Tuttle család csomókészítő mesterségéről is, amiben mind Ephraim, mind Micah igen ügyesen tevékenykedett.

A varázslatos cirkuszi hangulatnak sikerült magával ragadnia, részt vettem a kipu csomók készítésében, és  nagypapa csodájának keresésében is, amit nagyon élveztem, de mindeközben néha elszorult a torkom, hisz a varázslat és a kalandok mellett még egy nagyon komoly dologról, a szeretteink elvesztéséről, a búcsúzásról szólt a a könyv. Megmutatta azt nekünk, hogy egy történet vége, akár egy új élet kezdete is lehet.

A könyvet köszönöm a Betűtészta Kiadónak!

9/10

Zsófi

2015. december 3., csütörtök

L. Molnár Edit: Circus Mortalis - Tűzvész

Mint minden cirkuszban, a Circus Mortalisban is válogatott figurák dolgoznak. Mindnek közülük megvan a saját története.

De mi van, ha ezek a történetek egyszer csak végzetesen keresztezik egymást, az események pedig megállíthatatlan fordulatot vesznek?

A show-nak akkor is folytatódnia kell...

L. Molnár Edit rendhagyó meséjéhez Kadosa Kiss József álmodott fantasztikus illusztrációkat.

Különleges, szokatlan történet volt. Szomorú lettem tőle.

Először a borítójába szerettem bele. Bár piros orrú, zenélő bohócok vannak rajta, nyoma sincs vidámságnak a borítón, a sátorba belekapó lángok csak megerősítik baljós előérzetünket. Olvasás nélkül lapoztam végig első alkalommal a könyvet és csodáltam a gyönyörű illusztrációkat. Mindegyik szomorú, búskomor hangulatú, de alaposan megfigyelve, egy-két képen humort véltem felfedezni, mintha csak arra utalnának a könyv készítői, hogy az elszomorító dolgokat is túl lehet élni egy kis humorral.  Imádtam a képek ódon báját, régies hangulatát.

A történetről nem szeretnék sokat írni, hiszen maga a könyv sem túl hosszú. A cirkusz csillogását a képzeletünkre bízza az írónő, itt most arról olvashatunk, hogyan zajlik az élet a cirkuszban, a porondon kívül. Különböző, furcsa, magányos, titokzatos emberek találkoznak össze, csatlakoznak a cirkuszhoz, egymáshoz.  Szerelmek, barátságok, életre szóló kötődések alakulnak ki, majd bekövetkezik egy tragédia, ami hoz magával egy még nagyobbat.
Hiába volt nagyon szomorú a történet, szerettem olvasni. A  vége pedig olyan vég volt, hogy csak ültem és gondolkodtam. Arra gondoltam,  hogy az életnek - ebben a könyvben a cirkusznak - bármi történik is, soha nincs vége, mindig van valamiféle folytatás.  Egy kérdés azért maradt bennem: mi lett akkor Pilárral és Vernerrel? Mert véleményem szerint ők is folytatják a show-t. Ott, ahol a többiek. A cirkuszban...


A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak!

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor: Nagyobb gyerekeknek, a korhatár szerint, azaz 12 év felett. Ez egy rövid elgondolkodtató történet,  gyönyörű illusztrációkkal. Ha  olyan felnőtt ismerősünk van, akinél ez siker arathat, mindenképpen ajánlom, mert nagyon szép könyv.

2015. október 18., vasárnap

Gwenda Bond: Lány a kötélen

A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást...
Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat - egy hírhedt balszerencsét hozó tárgyat - a jelmezén, kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordózó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása:, segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza.
De mitől óvja annyira a nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?

Atyavilág! Én most azonnal összepakolok és beállok egy cirkuszba....mondjuk állatgondozónak, mert máshoz nem igazán értenék.
Mindig is vonzott és teljesen elvarázsolt a cirkuszok színes világa, szóval ez a könyv most telitalálat volt számomra.
A legkorábbi cirkuszhoz kapcsolódó emlékem egy sok-sok évvel ezelőtt készült polaroid fotó, amin egy turbános férfi, Anya, a tesóm Bence, és én éppen egy krokodilt tapicskolunk. Tavaly is elmentünk egy Sopronban letáborozó cirkuszba, természetesen azért, hogy kisöcsémet, Tituszt is elvigyük egyszer, de én is nagyon izgatottan vártam az előadást, még az sem szegte kedvem, hogy Titi a fél előadás alatt duzzogott, mert nem rohantunk egyből vattacukorért. A lényeg, hogy én nagyon élveztem, mind az öreg hölgy produkcióját, aki elképesztő mennyiségű kis uszkárt varázsolt elő a szoknyája alól, mind a sötét hajú lányok különböző légtornász gyakorlatait, akik hol mexikói, hol indiai ring lányokként lettek felkonferálva.

Ez a könyv a cirkuszmániámat maximálisan kielégitette, de szerintem a kevésbé cirkusz rajongókat is teljesen elvarázsolná.
Jules Maroni személyében egy talpraesett, rendkívül elbűvölő kötéltáncos főhősnőt ismerhetünk meg. Hozzá jön még a kötéltánc királya címet méltán viselő apa, az orosz származású, gyönyörű műlovarnő anya, és a volt cirkuszcsillag, régi filmsztárokat megszégyenítő megjelenésű nagymama. Aztán van még a szépen lassan kibontakozó romantikus szál egy trapézművész ifjú Rómeó segédletével, szivarozó bohócok, régi babonák, egy csipet varázslat, és az elképesztő magasságokban kifeszített drótkötélen egy szál napernyővel sétáló lány. Kérdem én, mi kell még? :) Nagyon sajnáltam, amikor a végére értem a könyvnek, szívesen olvastam volna még tovább és tovább és tovább....
A kötélen sétálós részeknél jobban izgultam, mint bármelyik thrillernél mostanában, alig bírtam kordában tartani a szememet, nehogy belelessen a következő oldal történéseibe, a könyv végén lévő kötéltánc finálénál pedig szabályosan tövig rágtam a körmöm a nagy izgalomban.
A törénetbe Jules nyomozását végigkísérő finom misztikum engem is elbűvölt, és persze a kötéltánc izgalmai mellett, az a bizonyos rejtély felderítése is nagyon hajtott olvasás közben.
Nagyon köszönöm Gwenda Bondnak, hogy megteremtett nekem egy cirkuszt,  aminek olvasás közben én is a tagja lehettem.


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Zsófi