A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Finnország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Finnország. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 17., szerda

Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Az utóbbi idők egyik legkülönösebb könyvéhez volt szerencsém. 

Egy mindenről szóló, pimaszul szerteágazó, megnyugtatóan lassú és alapos, időnként meglehetősen körülményes, mégis roppant mód élvezhető könyv volt. Mondhatnám azt is, hogy helyenként sokkal többet kaptam és tudtam meg, mint ami a történethez szükséges, mégis ez a lassú áradás volt az, ami különlegessé, lelkünkbe hatolóvá tette a történetet.

2016. április 27., szerda

Timo Parvela: Gyerekek! Tessék vigyázni!

„A nevem Ella. Másodikos vagyok. Klassz az osztályom, és a tanító bácsink is aranyos. Vagyis csak volt. Az utóbbi időben ugyanis kicsit furcsán viselkedik. Ez valószínűleg amiatt van, hogy véget ért a nyár, és ma elkezdődött az iskola.”

A tanító bácsi sajátos viselkedése miatt az egész osztály aggódik. Éppen csak elkezdődött a tanév, ám a tanító bácsi igencsak fáradtnak tűnik. Ráadásul furákat is mond – folyton szeretetről és boldogságról beszél...

Vajon mi köze ennek az egésznek egy csillogó-villogó új autóhoz és a tanító bácsi kiütéseihez? Elláék súlyos betegségre gyanakodnak, ezért kerítenek egy orvost, akihez nem a tanító bácsit, hanem a makkegészséges Patét küldik információkért.

Az egyik meglepő fordulat követi a másikat, amelyek alakulásában nem kevés szerepet kap a tanító bácsi két kutyája, Préri és Farkas, egy jobb sorsra érdemes tanfelügyelő, sőt még egy bárányhimlős óriás-repülőmókus is.

Ella és barátai a sorozat hatodik kötetében sem unatkoznak, és még egy „kedvenc helyre” is sikerül szert tenniük.

Nem ismertem eddig Ellát és a tanító bácsit, sőt a többieket sem. Ha tudom, hogy ennyire viccesek, már sokkal hamarabb közelebbi ismeretséget kötök velük. Szerencsére azonban, nem késtem el semmiről, idejében odaértem az osztályba, és fültanúja lehettem a tanító bácsi földtől kissé elrugaszkodott évnyitó beszédének, én is tágra nyílt szemmel nézhettem a gyerekekkel együtt, akiknek szintén megfordult a fejükben, hogy a tanító bácsival valami nincs rendben. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy a tanító bácsijuk bizony beteg, én azonban tapasztalt felnőtt révén már láttam, hogy szó sincs itt semmiféle betegségről, hacsak az a bizonyos szép, új autó meg nem zavarta a fejét.

A gyerekek kedvenc helyükön, egy elhagyatott kert szikláján tanyázva, kigondolják a saját haditervüket azt illetően, hogyan vizsgáltassák ki a tanító bácsit. A tanító bácsi is szereti ezt a sziklát, sőt a kutyái is, akik a származásukra utaló, találó Préri és Farkas nevet viselik. Először úgy tűnik beszélni is tudnak, de aztán kiderül, hogy mégsem. Ha pedig ez nem volna elég, a tanító bácsi örömében bemutatja a kutyák trükkjeit a gyerekeknek, mert kutyát nevelni tudni kell.

Mint ahogyan a gyereknevelés is művészet, mégpedig nagyon fontos alapelvek szerint működő művészet. Fontos alapelv a mindennapos fogmosás és a salátaevés is. Néha bekavarhat egy kis bárányhimlő, de sebaj, egy rövid kórházi tartózkodás senkinek sem árthat, a tanító bácsi is megvilágosodva tér haza a kórházból. Legalábbis az orvosi köpeny, amire az intézményben tett szert, elég világos, mondhatni fehér, egészen addig, amíg a fejében is megvilágosodik, hogy a tanároknak is szükségük van egyenruhára, ami egy összefestékezett ujjú orvosi köpeny és egy indián fejdísz is lehet.

Ne felejtsük ki a történetből a bárányhimlős óriás-repülőmókus jelentőségét sem, a mindig jelen lévő gondnok bácsit, az álomkórból kigyógyult Paavot, és a boldoggá vált tanfelügyelőt sem.

Fantasztikusan vicces történet volt, gyerekkönyvön régen nevettem ennyit. Az elvarázsolt, szórakozott, megzakkant, guruvá vált tanító bácsi, a mindent szó szerint értő gyerekek, a sokszínű cselekmény, az össze-vissza, mindenhol és akármikor támadó humor nagyon jót tett a lelkemnek. Először azt  gondoltam, hogy felnőttként jobban is élvezem, mint egy gyerek, de úgy alakult, hogy Tituszt szóval kellett tartanom hosszabb ideig, így amikor kifogytunk a mondanivalóból, a könyvről kezdtem mesélni neki, majd megkért, hogy olvassak belőle, ekkor az első két fejezetet telefonon fel is olvastam. Nagyon élvezte, sokat nevetgélt, azt mondta, mindenképpen el fogja olvasni.

Így hát, miután előzetes tesztelést végezetem egy tíz éves célszemélyen, azt mondom, bátran a kezébe nyomhatjuk az önállóan olvasni szerető gyermekünknek, sőt ajánlom közös olvasásra is a gyerekekkel. Ám ha a gyerek elaludt, le ne tegyétek, olvassátok végig, garantáltan jól fogtok szórakozni és vidámat álmodni. Mivel én egyből belecsaptam a történet közepébe, szeretném Elláék és a tanító bácsi történetét az elejétől kezdve megismerni, mindenképpen igyekszem megszerezni az előző részeket.

A könyvet köszönöm a Pongrác Kiadónak

10/10

Bea

2016. január 5., kedd

Salla Simukka: Vérvörös

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki megtanult félni...

A 17 esztendős Lumikki Andersson kivételesen zárkózott lány, aki szinte  minden iskolai aktivitásból kihúzza magát. Egyik nap azonban a fotószakkör előhívójában bankjegyeket talál felaggatva a szárítóra. Mint hamarosan kiderül, Lumikki három osztálytársa tetemes  mennyiségű véres bankjegy birtokába jutott, de ekkor még egyikük sem sejti, hogy egy nemzetközi drogkartell piszkos ügyeibe nyúltak. A baráti társaság egyik tagja kinyomozza, hogy apja, a közkedvelt rendőr is nyakig benne van az ügyben.
A fiatalok útja végül egy titokzatos kastélyba vezet, nyomukban orosz és észt bűnözőkkel. Ott egyikük a fura fedőnevű Jegesmedve vendégszeretetét élvezi, ki tudja meddig... Majd az évtized leghidegebb telén, mikor mindent beborít a kékesen csillogó friss hó, vércseppek lepik el az utcákat...

Vannak olyan gimnazista lányok, akik a nehéz matekpéldákkal és az undok matektanárokkal szállnak harcba, de vannak olyanok is, akik a finn alvilág emberit veszik célba, követik őket fagyos utcákon, vagy éppen túljárnak az eszükön. Lumikki Andersson ez utóbbi csoportba tartozik, mondanom sem kell, hogy én természetesen az elsőbe tartoztam....mondjuk néhány matekdolgozat helyett én is inkább választottam volna az orosz maffiózók lefülelését. :)
Azért van pár közös tulajdonságunk is Lumikkivel, mint például a zárkózottságunk és az ifjú felsőosztály elítélése, és remélem, hogy én is olyan agyafúrt tudnék lenni, mint ő, ha egy nyomozás közepébe csöppennék.
Finnországról jó olvasni egy meleg takaró alatt, és egy forró teával a kezünkben, de mostanában én még így is fázok, úgyhogy nem biztos, hogy egy finn telet túlélnék (még egy plusz pont Lumikkinek).

A véres bankjegyek megtalálása után Lumikki és ez menő-elit hármas Elisa, Tuukka és Kasper egy sokkal komolyabb dologba csöppen, mint valaha is gondolták volna. Ez a veszélyes helyzet még ezt a négy nagyon különböző embert is összehozza, sőt még együttműködésre is képesek lesznek. 
A történések közben Lumikki múltjáról is elcsepegtetett egy s mást az írónő, gondolom ezek majd a többi részben fognak összeállni egy egésszé, én izgatottan fogom várni, hogy lehulljon a lepel a lány titkairól, és persze a további izgalmas kalandjaira is kíváncsi leszek.


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak

8/10

Zsófi

2015. december 11., péntek

Kati Hiekkapelto: Kolibri

Ki öldökli az erdei futókat?

Kétségbeesett éjszakai segélykérés fut be a rendőrségi ügyeletre. Fiatal lány könyörög: mentsék meg, a saját családja akarja megölni. Elrabolták. A lány kurd bevándorlók gyermeke, kiskorában érkezett Finnországba a szüleivel és testvérével.
Sörétes puskával fejbe lőtt futó holtteste az erdős területet átszelő futóösvényen. Egy lányé. Aztán egy férfié. És később egy harmadik áldozat: ezt a kocogót már egészen brutálisan mészárolták le, mielőtt főbe lőtték.
A zsebükben egy medál a vérszomjas azték főisten, Hulitzilopochli képmásával.

Hogyan fonódik össze a két idegborzoló eseménysor?
Természetesen a magyar származású nyomozó, Fekete Anna tartja kezében a szálakat. Az egyik nyomozást eleinte szinte titokban, a saját erejéből folytatja, míg a másikat rendőrtársaival. Idegengyűlölő kollegájának piszkálódásával éppúgy meg kell küzdenie, mint saját félelmeivel, emlékeivel. Mert ő is bevándorlóként érkezett mostani hazájába.

A Kolibri története két szálon futott, az egyik szál főszereplője Fekete Anna, a magyar származású nyomozó volt, aki még kislányként érkezett Szerbiából Finnországba, édesanyjával és a bátyjával együtt, a háború elől menekülve.
A legelső munkanapján az új munkahelyén, két nehéz ügy is a nyakába szakad, és ha ez nem lenne elég, még az új társával, a rasszista megjegyzéseket elejtő, és lehetetlenül viselkedő Eskoval is szembe kell szállnia. Megismerjük még Anna többi kollegáját is, közülük Sari került hozzám a legközelebb. És igen, ezek a finn vezetéknevek valami elképesztőek voltak, kimondottan kedveltem őket. Főleg úgy, hogy az én vezetéknevemmel (pedig szerintem nem annyira bonyolult) mindig is sok gond volt, úgy értem, hogy másoknak, általában, ha valahol megkérdezik a vezetéknevem, annak mindig betűzés lesz a vége....egyszóval tök jó lehet a finneknek, hogy ott mindenkinek ilyen különleges neve van. :)
Viszont a finn időjárás az brrrr...nem is csodálom, hogy néha napközben is legurítanak egy kis szíverősítőt.

Anna és a kollegái együttes erővel vetik bele magukat mind a két ügy felgöngyölítésébe, a futógyilkosságokba és a fiatal kurd lány, Bihar segélyhívásának ügyébe is. Az utóbbit Anna kollegái szerint sikerül is megoldani, de ő nem igazán tudja biztonságban a lányt, ezért saját megfigyelésbe kezd. Ezért, hogy nem adta fel és a megérzéseire hallgatott, nagyon becsültem őt.
De térjünk vissza a kegyetlen és rejtélyes futógyilkosságokra is, ahol a nyomozás kezdetben elég lassan halad, de aztán a nyomokat elszórt morzsaként követve minden a helyére kerül a véletlenszerűnek tűnő brutális gyilkosságok ügyében. 

Ellenszenves Eskoról még párt szót ejtve, ha jobban belegondolunk az ő vélekedése a menekültekről nem csak az ő sajátja, hanem még nagyon sok más embernek a véleményével egyezik meg. Sok más embernek a véleményével, akik sajnos egyes emberek hibái után ítélnek meg akár egész nemzeteket is.
Ám én minden rossz tulajdonsága ellenére, valahol mélyen kezdtem meglátni a jó oldalát is. És milyen igazam lett. A könyv végén azért, még sikerült nagyon meglepnie (jó értelemben persze)... :)


A fiatal kurd lány, Bihar története felkavart, csodáltam Bihar erejét, találékonyságát és kitartását, amivel a nehézségeit fogadta. A fejezeteit olvasva, rájöttem, hogy felvilágosult és szabad nyugati világunknak mennyi mindenért lehetek hálás. És ezt nem úgy értem, hogy nőként lehetek hálás ezekért, hanem egyszerűen csak emberként. Mert hiszem, hogy Bihar világában a férfiak sem szabadok.

Anna olyan jóízűen gondolt a futásra, mint tevékenységre, hogy komolyan kedvet kaptam én is hozzá, pedig nem vagyok valami nagy sportos alkat. 
Persze a könyv után nem sötétben fogok elindulni futni...

8/10

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Zsófi