A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felnőtté válás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: felnőtté válás. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. szeptember 13., kedd

Marie Pavlenko: Én vagyok a napod


Nekem ez a könyv volt a Napom azon a néhány napon át, míg olvastam. Annyira melengető, szeretni való, ragyogó, friss és kedves, jó humorú, hogy kedvencem lett. Ifjúsági regény pedig, de szerintem éppen ezért is fantasztikus, mert annyira meg tudott szólítani, annyira a magaménak éreztem, hogy teljesen mindegy volt, hogy ifjúsági történet. 

Amikor úgy adódott Déborah-nak éreztem magam, újra átéltem az utolsó, érettségi előtti évet a középiskolában, a feszültséget, az izgatottságot, a tanácstalanságot, hogy hogyan tovább, mindjárt felnőtt leszek, mit kezdjek magammal, éppen úgy, mint Déborah. 

Ha pedig úgy alakult, akkor a szülei helyzetébe képzeltem bele magam és bárhogy is volt, fantasztikusan élveztem és átéreztem ezt a könyvet. 

2022. augusztus 22., hétfő

Nicholas Sparks: A kívánság


Régen olvastam már Nicholas Sparkstól, pedig a neve nekem garancia egy jó olvasmányhoz, és ezt a megállapítást ezzel a könyvével sem cáfolta meg. Nagyszerű, érzelmes, szívet-lelket megérintő történetet találtam a nem túl sokat eláruló és nem túl jellegzetes cím alatt. 

Ez egy sztori a sztoriban történet, múlt a jelenben, melyet Maggie a világhírű fotós mesél el ifjú kollégájának, aki főnökasszonya minden régi történetét nagy érdeklődéssel és együttérzéssel hallgatja. Maggie lesújtó diagnózist kapott az egészségét illetően, a rák megtámadta a szervezetét és a kezelések nem mutatnak javulást, így a nő élete közepén visszatér fiatalkora emlékeihez és ezt megosztja a munkában nagyon rátermett fiatalemberrel.

2022. április 12., kedd

Linn Skaber: Ma négykézláb akarok járni


Felnőttmonológok

"Felnőttnek lenni nagyon könnyűnek tűnik. Egy felnőtt már sok mindent tud, nem kell annyit kérdeznie, hosszú élet áll mögötte, túljutott a kamaszkoron, tud vigyázni másokra, tud vigyázni magára, tud válaszolni kérdésekre, és képes begyújtani egy faszenes grillt."

Ennek a könyvnek a maximális megéléséhez, átéléséhez és teljeskörű be- és elfogadásához bizony már benne kell lenni a korban. Nem tudom elképzelni, mennyire jöhet át ez egy fiatal felnőttnek, egy 20-30 évesnek, aki talán csak elképzelésekkel, könyvből olvasott információkkal, esetleg a környezetében tapasztaltak alapján rendelkezik ismeretekkel arról, hogy milyen is az öregedés. 

2021. szeptember 2., csütörtök

Alix E. Harrow: Tízezer ajtó


Sokat vártam ettől a könyvtől és nem kellett csalódnom. Ha szeretitek a valóságon túli világot, ha szerettek elgondolkodni párhuzamos valóságokon, ha a képzeletetek tud szárnyalni és mindig is szárnyalt, ha egy különös élmény részesei lennétek, akkor el kell olvasnotok ezt a könyvet.

Olyan fantázia és valóság keveréke ez a történet, ez a könyv a könyvben, amit akkor tudtok értékelni, ha ti magatok is elgondolkodtatok már legalább egyszer, hogy vannak-e a fűben apró tündérkék, ha egy elhagyott ház romos ajtaja, ablaka régi történeteket sugallt, ha kíváncsiak voltatok egy túra alkalmával, hogy  hová vezet a hegy oldalában az elhagyott vasajtó, ha történtek veletek néha olyan dolgok, amiket ti magatok sem tudtatok megmagyarázni. 

2021. július 5., hétfő

Rajczi Regő: Félhomályos karcolatok


Rajczi Regő 19 éves, a tanulás mellett, szabadidejében ír és zenél, a Visage Models Hungary modellje - olvasható a verseskötet hátoldalán. Nagyjából ennyi, amit erről a fiatalemberről elsőre megtudhattam, majd találtam még egy interjút is, amit  IDE KATTINTVA tudtok elolvasni.

Címek nélküli verseket olvashatunk a Félhomályos karcolatokban. Bár a fentebb linkelt interjúban Regő többször elmondja, hogy nem szeret versekként hivatkozni az írásaira, inkább csak félverseknek nevezné őket, vagy ahogy a címe is mutatja, karcolatoknak. 

2021. május 21., péntek

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek



Nem vagyunk már gyerekek. Ez a mondat nagyon sok mindent jelenthet, nagyon sok mindenre vonatkoztatható. Nem vagyunk már gyerekek, tehát azt jelenti, felnőttünk. A gyerekek szemében a felnőttek a maguk urai, tudják, mikor mit és miért csinálnak, bármit megtehetnek, amit csak akarnak, nem mondja meg nekik senki, hogy ezt vagy azt nem szabad, ezt ne tedd, ne mondd, ne élj így vagy úgy. 

És mégis..., legtöbbször az ember felnőve sem érzi magát szabadnak, mert nem mer felvállalni a nyilvánosság előtt dolgokat, de sokszor még önmaga előtt sem. Tart a társadalom ítéletétől, véleményétől, pedig ha valaki bajba kerül, beteg lesz, komoly családi problémája lesz, esetleg tragédiát él át, akkor úgy igazából magára marad legtöbbször. A társadalom olyankor csak sajnálkozik, hogy így szegény, meg úgy szegény és örül, hogy nem vele történik.

2021. április 26., hétfő

Cath Crowley: Szavak kékben


Ti találtatok már könyvekben üzeneteket, bevásárlócetliket? Én találtam már buszjegyet, könyvjelzőt, megírt képeslapot, bevásárlólistát. Ilyenkor mindig eltűnődöm néhány perc erejéig azon, hogy ki olvashatta előttem a könyvet, és tetszett-e neki, vagy éppen kitalálni az aznapi menüt a bevásárlólistájából. 

Az ausztrál kisvárosban, Henry családjának könyvesboltjában van egy sarok, az Üzenetek Könyvtára, ahol a lapok között üzenetek találhatók. Egész levelezések, sorsok, szerelmek lapulnak a könyvek lapjai között. Ezt a részleget kell a városba visszatért Rachelnek rendszereznie, az üzeneteket leltároznia, mert a család eladni kényszerül a könyvesboltot.

2021. február 5., péntek

Mészöly Ágnes: Fekete nyár


Mészöly Ágnes nem fél a nehéz témáktól. Az első könyvben, amit olvastam tőle, a kerekesszékes Danit ismerhetjük meg (KATT IDE), ebben a könyvében pedig Pamuk Fannit, a sértődött és mindenkitől elhatárolódó tinédzsert, akit szülei egyházi iskolába kényszerítettek, nem mehetett az általa választott nyelvtagozatos iskolába, ahová a barátai. 

Ezért már lassan két éve mindenkit távol tart magától, nem barátkozik senkivel a gimiben, mert úgy gondolja, hogy ebben az iskolában nincsenek jófejek. Szüleivel sem ideális éppen ezért a kapcsolata, meg azért sem, mert minden valószínűség szerint, édesanyja még nem birkózott meg Fanni nagymamájának a halálával és ami szintén nagy baj, nem is beszélnek róla. A nagymama a halálával együtt, mintha eltűnt volna. 

2020. július 3., péntek

David Yoon: Frank Li és a szerelem

Rögtön itt az elején el is árulom, hogy ez a könyv kedvenc kategóriába került nálam. Annyira magával ragadó a stílusa, a mondanivalója, a karakterei, a története, hogy csak azt tudom mondani, zseniális! És ezzel mindent elmondtam. 

Hála és köszönet - mint már sok esetben - a molynak, mert ott figyeltem fel rá, és tettem a könyvtárból kikölcsönzendők listájára. Amikor a férjem kérdezte, hogy mit olvasson, ezt a könyvet nyomtam a kezébe úgy, hogy én még nem olvastam. Ritkán teszek ilyet, értem ez alatt azt, hogy olyan könyvet ajánlok neki, amit én még nem olvastam, de igazság szerint nem volt kedvem éppen akkor keresgélni, ez meg ott volt a könyvtári könyvek tetején.


2020. május 28., csütörtök

Két könyv az ifjúságnak


Ebben a bejegyzésben két olyan ifjúsági könyvet ajánlok, melyek fontos témákat járnak körül, segítséget jelenthetnek a megcélzott korosztálynak, de nagyon ajánlom szülőknek is elolvasásra. 

David Almond: A nap színe

David Almondtól a Csókás nyár című története nagyon emlékezetes maradt, ezért kíváncsisággal fogtam kezembe ezt a könyvét is. Egy nap története, melyben követjük Davie-t, amint bepakol a hátizsákjába és elindul otthonról. Elindul a faluba, ahol találkozik bizonyos emberekkel, majd történik valami, ezért a napja minden pillanatban változik, ezek a találkozások formálják percről percre, ő pedig alkalmazkodik minden változáshoz.

2018. január 2., kedd

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad

Ez a könyv kezdetben teljesen más érzéseket váltott ki belőlem, mint első része, a Léggömbök.

Mielőtt ezt tovább olvasnátok, javaslom olvassátok el IDE KATTINTVA azt az értékelésemet is.

Míg a Léggömbök felébresztette a fiatal, középiskolai énemet, együtt éltem és éreztem a szereplőkkel, visszafiatalodtam és fiatalkori fejemmel éltem bele magam a történetbe, ennél a résznél viszont idő kellett arra, hogy ismét előtörjenek ezek az érzések. 

2017. július 13., csütörtök

Emma Cline: A lányok

Tinédzsernek lenni nem egy könnyű dolog, keresed önmagad, de igazából azt sem tudod, mit akarsz keresni. Meg akarsz felelni a világnak, miközben ki is akarsz tűnni.

Az első fejezetben egy nővel találkozunk, aki próbál minél átlagosabb és észrevétlenebb maradni, napjai unalmas egyhangúságban telnek. De neki jó ez így, az egyhangúság biztonságot jelent és kiszámíthatóságot.

2017. június 13., kedd

TitkOLVASás - Tommy Wallach: Akkor felnéztünk


Bea:
Nemrég volt ugyan egy TitkOLVASásunk, de ezt a könyvet is úgy szerettük volna elolvasni, úgyhogy most így alakult, hogy ilyen rövid időn belül kettőt is olvashattok. Képzeljétek, ezúttal többször is majdnem elszóltam magam, amikor lelkesedésemben mesélni akartam Zsófinak valamit a könyvből, de még idejében eszembe jutott, hogy nem tehetem. De ugyanez igaz volt fordítva is, amikor tényleg mesélni akartam egy másik könyvről, amit szintén olvasok, akkor Zsófi rám kiabált, hogy "ne beszélj róla, ne beszélj róla", miközben befogta a fülét. Én meg első pillanatban csodálkoztam, hogy most mi baja. Titkos olvasás esetében nem egyszerű nálunk a kommunikáció. :)