A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hartay Csaba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hartay Csaba. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 27., kedd

Hartay Csaba: Átkiáltani az őszbe


Versekről tudok a legnehezebben írni. Mit akart a költő mondani? - ez a sokszor hallott mondat jut eszembe középiskolás koromból. Már akkor sem az érdekelt, hogy mit akar a költő mondani, hanem az, hogy amit mond, az milyen hatással van rám. 

Tetszenek-e a szavai, a versei, tesznek-e rám bármilyen hatást, mit érzek, miközben olvasom őket, érzek-e valamit és szeretem-e amit érzek. Kell-e szeretnem, amit érzek, vagy az is jó, ha rossz érzéseket vált ki belőlem? Mi a rossz és mi a jó egyáltalán?

Csaba versei az időről, az idő múlásáról, a világ és az ember változásáról közöltek velem tényeket. Mindegy, hogy férfi vagy nő vagy, az idő telik, és már megint ősz van, és tarthatsz attól, ami előtted áll, ami vár rád, de nem tudod megmásítani. 

2019. június 12., szerda

Blogfaggató Hartay Csabával


Hartay Csaba legújabb könyve a Köszönöm a befogadást! a napokban jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában, és a Könyvhéten már meg is vásárolható, akár dedikálva is. Én már elolvastam ezt a fergeteges, nagyon vicces és szórakoztató könyvet, IDE KATTINTVA elolvashatjátok az értékelésemet. 

Köszönöm Csabának, hogy válaszolt a kérdéseimre,  a válaszain is jókat mosolyogtam. Ajánlom a többi könyvét is. Első olvasásom tőle a Holtág volt, mely egy  mosolyokkal, vigasztalással, érzelmekkel megerősített, felzaklató történet, egy nagyapa és unokája barátsága, a halál árnyékában. 

A Rajongók voltunk című könyve nosztalgiázásra ad alkalmat, a szerzővel közel hasonló korúakban felidézi gyermekkoruk emlékeit, a fiatalabbaknak pedig egy vicces, életteli kordokumentum lehet. A Nem boci!-t pedig hamarosan olvasom. 


Remélem, nektek is annyira tetszik ez az interjú, mint nekem, és ha a Könyvhéten dedikáltattok Hartay Csabával, meséljétek el milyen volt. 

2019. június 7., péntek

Hartay Csaba: Köszönöm a befogadást!


Viharsarki Kattintós

VETYÉTEK MEK A VIHARSARKKI KATINTOST, NE HAGGYATOK KI ETY IJEN KKÖNYVET, VATY MIT, MER NATYON RŐHŐKSZ RAJTA MAJD. ÉNNEKEM IS ÚTY ATTÁK IDE, MÉK NEM OLVADTAM EL TEJJESEN, MER NATYON LASAN OVASOK, (IRNÍ JÓBAN TUDOK) DE ETŐL VICESSEB NINYCS, ÉN ASZT MONDOM... DIKK MÁN, A SZOMSZÉD MEK MIKKOR VEDTE ESZT AZ UJJ VERDÁT?

A viccet félretéve, .... de neeem, ennél a könyvnél nem lehet félretenni, ezt csakis humorral és lazán lehet olvasni. Senki ne vegye komolyan. De ha mégis felismerni véli saját magát valahol, akkor is csak nevessen, mert ennek a könyvnek a szórakoztatás a célja.  Ha netán valaki anyósát, apósát vagy esetleg valamelyik szülőjét is felismeri, esetleg a család legjobb barátját, szomszédját, az csakis a véletlen műve. Mutassátok meg nyugodtan az illetőnek, tuti, hogy ő nem fogja felismerni magát. 

2019. január 7., hétfő

Hartay Csaba: Rajongók voltunk


Általános iskola felső tagozatába jártam, amikor az egyik kedvenc fagyizónkban elkezdtek parizeres, tojásos, reszelt sajtos zsemleszendvicset árulni. Mindegyik egyenként be volt csomagolva folpackba. Ez nekünk maga volt a mennyország. Ezután váltásban ettük a fagyit és a szendvicset, egyik nap erre, másik nap arra költöttük a zsebpénzünket.

Hogy miért volt ekkora nagy szám az a szendvics, azt máig sem értem, hiszen az akkori háztartások többségében a felvágott parizer volt, tojás is akadt, talán a sajt és a folpack adta a különlegességét, vagy az, hogy fizetni kellett érte, nem tudom. 

2017. január 10., kedd

Hartay Csaba: Holtág

Hartay Csaba harmadik prózakötete egy érzékeny kisfiú szemszögéből láttatva, álmokkal és látomásokkal kevert emlékekből építi fel a nikotinfüggő családfő agóniatörténetét. Papa egyre nehezebben kap levegőt. És ebben a záródó világban, a krónikus tüdőbetegség  erősödő fojtásában mind élesebben rajzolódik ki papa és Olivér ragaszkodása az élethez, csökönyös ragaszkodásuk egymáshoz. A kortárs magyar próza ott  a legmegrázóbb, ahol a mi életünket meséli el.

A Holtág egy mai vidéki család története, erős színekkel, csodaszép epizódokkal, a szeretet és az elmúlás egymás elleni harcának gyermekien tiszta ábrázolásával.

Féltem belekezdeni ebbe a könyvbe, nagyon sokáig csak nézegettem. Távol tartott tőle néhány hasonlóság, párhuzam, amit a saját emlékeimben felfedezni véltem. Ugyanakkor éppen ennyire vonzott is, és éppen azért, amiért nem akartam belekezdeni.

A halál, az elengedés nagyon érzékeny, fájdalmas megtapasztalás, nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki találkozott már vele. Annak, aki búcsúzott már el nagyszülőtől, rokontól, baráttól, és mint Olivér példájából megtudhatjuk, annak is, aki még nem. Aki csak fél tőle, aki csak próbálja elképzelni.

Köszönöm Hartay Csabának, hogy mindezen félelmeim ellenére én tudtam nevetni ezen a jól megkomponált, lélekemelő, ugyanakkor felkavaró és megrendítő történeten.  Az iszákos, dohányos, nagy pecás nagypapa és Olivér az unoka kettőse olyan szeretettel teli páros voltak, hogy az együtt töltött idejük megmelengette a szívemet, feltöltötte erővel és ez így nagy segítség volt abban nekem, hogy a végén háborgó szívem és lelkem az Olivérével együtt csituljon el. 

Imádtam nagypapa szövegelését, még a csúnya beszédét is, a történeteiért pedig egyenesen odáig voltam. Hogy igaz volt e, vagy sem, teljesen mindegy. Pedig egy megkeseredett ember volt, és mai szemmel nézve - 65 évesen - nem is volt öreg. De az unokája iránti szeretete szeretnivalóvá tette. Olivér is nagyon szeretetre méltó kisfiú volt, komoly, gondolkodó és szíve csordultig a nagypapa iránti szeretetével, rajongásával.

És akkor nagypapa egyszercsak beteg lett, kórház, intenzív osztály, Olivért teljesen letöri ez a betegség, nem tudja mihez kezdjen vele. Gondolatai csak nagypapával foglalkoznak, az iskolában rosszul teljesít, 11 éve minden gondolatára rányomja bélyegét a betegség, a kórház, az otthon nagymamája és anyukája között elsuttogott, halkan keringő mondatok, akik bár nem akarták a fiút ennyire bevonni a tragédiába, kívül hagyni sem tudták, hiszen az apa nélkül felnövő Olivérnek nagyapja jelentette az apát, a férfit, a példát, az erőt, mindent.

Nagyapa kórházba kerülése után a valóság, az álmok, az emlékek, a gondolatok kavarogtak, keveredtek, és néha már megörültem az események alakulásának, amikor rájöttem, hogy egy álomban járok. Amely éppen annyira volt zűrzavaros és képtelen, mint egy olyan álom, amiből úgy ébredünk fel, hogy "Te jó ég, milyen hülyeséget álmodtam!" A történet minden pillanatban meg tudott lepni, mert, amikor már éppen utat törtek volna a könnyeim, azokon keresztül nevetnem kellett, mert olyan különös kalandjai voltak a nagypapának az álmokban, hogy megkérdeztem magamtól, hogy most nevetek vagy sírok.


Mindeközben a szívem szakadt meg Olivérért és a nagypapáért, sajnáltam ezt a kisfiút, akinek meg kellett birkóznia a rajongva szeretett ember elvesztésével, magában a gondolataival, az álmaival, szembenézni betegséggel, halállal, és sirattam nagypapát, akin már csak a szeretet segíthet, az a szeretet, amely segít neki megtenni az utolsó lépéseket, az a soha el nem téphető kötelék, amely Olivérhez köti. Ez a szeretet segített Olivérnek is, meg egy zseniális fejezet, amit Hartay Csaba odatett még nekünk a végére, a "visszavont mozdulatok háza." 

Mosolyokkal, vigasztalással, érzelmekkel megerősített felzaklató történet, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok. Kedvencem lett.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea