Tracey Garvis Graves: Az a régi lány

Egy igazi meglepetés volt ez a könyv, és bár ezt minden olyan könyvnek a végén elmondhatjuk, ami tetszett, de ezt talán azért gondolom így, mert nem sok könyvet olvastam az Arany pöttyös sorozatból és így utólag fogalmam sincs miért, nem voltak ezzel a könyvvel szemben nagy elvárásaim.

Lehet, éppen azért lepett meg ennyire, már az első oldalaktól fogva imádtam és magával ragadott. A könyv tulajdonképpen egy szerelmi történet. DE! Egy nagyon nem szokványos szerelem és két különleges ember története.

Annika és Jonathan Chicagóban találkoznak. Amiben nem lenne semmi különös, de 10 évvel ezelőtt egy rendkívül szép szerelmi kapcsolat volt az övék, azóta nem hallottak egymásról, most pedig a sors váratlan szeszélye folytán egyszercsak összefutnak. A találkozás mindkettejüket meglepi, és nem várt érzelmeket mozgat meg bennük. 

Bálint Erika: A nap csókja

Az 50 év férfiak és nők életében is kritikus lehet, mely megviseli az embert, hiszen sajnos úgy általában mindannyian félünk az idő múlásától, de úgy hiszem, talán a nők kerülnek nagyobb hátrányba az idő múlásával. 

Nemcsak a lelki tünetekkel kell megbirkózniuk, hanem testi tüneteik is nehezebbé teszik a napjaikat, és ha még a családi életükben, párkapcsolatukban is negatív változás következik be, akkor végképp maguk alá kerülnek, elveszíthetik önbizalmukat.

Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok

A könyvre a molyos figyeltjeink öt csillagos értékelései által figyeltem fel. Aztán elolvastam a fülszöveget, megláttam, hogy a történet a hetvenes évek elején játszódik (ami, ugye még majdnem a hatvanas évek), a még több öt csillagos értékelést, és mivel voltak már jó tapasztalataim aranypöttyös könyvekkel, ezért úgy döntöttem, vágjunk bele.

A történet elején megismerünk két tizenéves fiatal lányt, akik mindketten kilógnak egy kicsit a sorból. Katie Mularkey, aki szerető családban nőtt fel, kilóg a kortársai közül és nagy könyvmoly, a szöges ellentéte Tully Hartnak, aki szintén kilóg a többiek közül, de teljesen más okokból, mint Katie.

Julianne Donaldson: Edenbrooke

Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen a rémesen unalmas Bathból és udvarlója egyre terhesebbé váló ostromai elől. Nem csoda hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni. Ám idővel rájön, hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe.

Marianne, aki először egy útonállóval keveredik ijesztő összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az uralmat az élete fölött.

Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.

Egy gyönyörű angol kastély, igazi úriemberek, semmirekellő fráterek, kedves és nem túl kedves fiatal lányok, no meg egy szeleburdi főhősnő, mi más kell még egy kis könnyed kikapcsolódáshoz? :)

Álmodozó és csetlő-botló főhősnőnk, Marianne személyében sokan magunkra ismerhetünk. 

A könyv elején lévő útonállós jelenetben is remekül helyt állt, nem csalódtam benne, kiderült, hogy nem csak álmodozni és becsukott szemmel táncolni tud, hanem ha a helyzet megköveteli nagyon bátor és gyakorlatias tettekre is képes.

Marianne úgy tudja, hogy édesanyja régi barátnője Lady Caroline hívja meg Edenbrooke-ba, ám a történet során szépen lassan szembesül az igazsággal, és megtudja azt, hogy a nagyanyjának milyen hátsó szándékai voltak.

Amikor Marianne ikertestvére, Cecily először feltűnt a színen, nagyon ellenszenvesnek találtam, néha már azt sem értettem, Marianne miért nem mondja már meg neki jól a magáét.

És itt van még nekünk a daliás Philip is, aki nemcsak Marianne szívét, hanem az enyémet is elrabolta, fel is került arra a bizonyos "legszívdöglesztőbb könyves férfiak" listámra. 

A könyv vége már olyan izgalmas volt, hogy alig tudtam letenni (igazából nem is tettem le :)), nem csalódtam a befejezésben, sőt nagyon is kedvemre való volt. 

Akiknek egymásra kellett találniuk, egymásra találtak, a gonosz pedig elnyerte méltó büntetését. Mindeközben pedig gyönyörű angol tájakon járhattunk, lovagolhattunk, és elegáns, régimódi bálokon táncolhattunk. 

8/10

Zsófi

Ron Rash: Serena

A díjnyertes bestseller szerző, Ron Rash a kapzsiság, a korrupció és a bosszú gótikus meséjét varázsolja elénk, amelynek középpontjában egy könyörtelen, erős és feledhetetlen asszony áll.

A cselekmény az 1930-as évek Amerikájában, az észak-karolinai hegyvidék vadonjában játszódik, hátterében az épp kibontakozóban lévő környezetvédelmi mozgalommal.

Ez a könyv teljesen elvarázsolt, egyszerűen fantasztikus volt. A szerző az első oldalaktól kezdve nem kímél minket Serenától, már a könyv legelején elénk tárja kegyetlenségét. 

Úgy gondolom Serena személyében egy rendkívül egyedi, félelmetes és egyben elbűvölő karaktert sikerült az írónak megalkotni. Általában már én is a könyv elejétől kezdve utálni szoktam egy regény főgonosz szereplőit, de Serena esetében ez nem így történt. Ugyanúgy csodáltam, mint körülötte mindenki, és alig vártam, hogy megtudjam a titkait, de rájöttem, hogy Serenáról úgyis csak annyit tudhatsz meg amennyit ő maga árul el magáról.

Olvastam pár értékelést a könyvről, amiben nekem az jött le, hogy egyeseknek pont Serena gonoszsága, kegyetlensége miatt nem tetszett a könyv. Nekem erről egyből egy másik nagy kedvenc szereplőm jutott eszembe, akit szintén nem igazán sorolnék a pozitív főhősnők sorába, ez pedig Scarlett O'Hara. Egy szóval gonosz főhősnőnk személye senkit ne riasszon el a könyv elolvasásától.

Serena mellett, még fontosnak tartom megemlíteni a két szálon futó cselekmény másik főszereplőjét Rachelt is. Őt én ugyanolyan főszereplőnek tartottam, mint Serenát, és méltó ellenfelének is a számára. Nem volt kegyetlen, de olyan erős nő volt ő is, mint Serena.

Ám ez a könyv még Serenánál is többról szólt. A regény elvitt engem egészen észak-karolináig, én is ott voltam a sötét erdőkben a favágók között. Láthattam milyen nehéz az életük, milyen veszélyes a munkájuk, és tudtam mitől félnek. Kedvenc részeim a munkások egymás közti szavajárása, bölcselkedése, filozofálgatása volt, ezeken nagyon sokat nevettem. 

Nagyon érdekes volt még az akkori környezetvédelmi mozgalomról, a nemzeti parkok kialakításáról is olvasni. Itt is két nézőpontból láthattunk rá a történésekre. Egyrészt a dúsgazdag emberek szempontjából, akik amellett, hogy fontosnak is tartották a természet kincseinek megőrzését, azért jó úri mókának is tartották ezt, de teljesen más volt ezt a munkások szemével nézni, akik a nemzeti park kialakítása miatt vesztik el munkájukat, és más az őket kizsákmányoló főszereplőink szemszögéből, akik pedig az állami kisajátítási jog ellen küzdöttek.

Ez a történet teljesen magával ragadott az első oldalaktól kezdve, és addig nem engedett el, ameddig a végére nem értem, és  be is került a kedvenc olvasmányaim közé. Talán szerettem volna többet megtudni Serenáról, arról, hogy mit tett vele az élet, amiért ilyen őrült kegyetlen lett, de ha használom a fantáziám kialakíthatom a saját elképzeléseimet is...

A befejezésről pedig csak annyit írnék, hogy elképesztő volt... ;)

10/10

Zsófi

Louise Erdrich: A Körkunyhó

1988-ban egy tavaszi vasárnapon megtámadtak egy nőt az észak-dakotai rezervátumban. A bűncselekmény részletei csak lassan kerülnek napvilágra, mert a sokkos állapotban lévő Geraldine Coutts nem szívesen éli újra és meséli el a történteket, sem a rendőrségnek, sem a férjének Bazilnek, sem tizenhárom éves fiának Joe-nak.

Joe élete egyetlen nap leforgása alatt gyökeresen megváltozik. A fiú próbál vigaszt nyújtani anyjának, de az nem hajlandó felkelni és egyre mélyebbre csúszik a magány szakadékába. A hirtelen magára maradt Joe idő előtt, teljesen felkészületlenül csöppen bele a felnőttek világába.

A történet az elején egy kicsit lassabban indult be, először nem is igazán tudtam, hogy akkor most miről is fog szólni ez a könyv, aztán tovább olvasva már ott voltam én is a dakotai rezervátumban, együtt bicikliztem Cappyvel, Zackkel és Angussal, velük együtt szívtam a sunyi cigarettákat, és üdítős dobozból ittuk a sört. Joeval együtt hallgattam Mooshum régi történeteit, és nagyon hálás voltam, hogy beengedtek a világukba, és beleshettem az életükbe. 

Nagyon jó volt különböző emberek élettörténetét megismerni, velük együtt sírni, és nevetni, régi indián meséket, legendákat hallgatni, távoli tájakon járni. 

Hogyan dolgozza fel egy tizenhárom éves fiú a feldolgozhatatlant? Vajon mi mit tettünk volna Joe helyében. Nem tudom, de valószínűleg én is Joe útját jártam volna be.

Az összes szereplő a szívemhez nőtt, sajnáltam, amikor a könyv végén el kellett engednem őket. Egy kicsit a könyv elbeszélői stílusa John Irvingre emlékeztetett, ami jó, mert nagyon szeretem a könyveit. Akik szintén szeretik azoknak meleg szívvel ajánlom a Körkunyhót olvasásra. Persze másoknak is, akik szeretnek emberi sorosokról, szeretetről, nehéz döntésekről olvasni.

Az olvasás során  hol meghatódtam, hol felháborodtam és bizony sok olyan rész is volt, ahol hangosan felnevettem, leginkább Mooshum és a többi öreg indián nevettetett meg.

Úgyhogy összességében ez a könyv most nekem nagyon-nagyon tetszett, aki csak teheti olvassa el! :)

U.i.: szeretném megköszönni a Könyvmolyképző Kiadónak a dupla sorközöket, amivel lehetővé teszik, hogy csak úgy suhanjon a szemem a sorok között! :)

10/10

Zsófi

Luis Carlos Montalván és Bret Witter: Új Élet Keddtől!

"A poszttraumás stressz (PTSD) nem múlik el nyomtalanul. Az ember már soha nem lesz olyan, mint régen. Mintha egy hógömbben élnél. A háború felráz, és hirtelen mindened - az izmaid, a csontjaid, a gondolataid, a hiedelmeid, a kapcsolataid, sőt még az álmaid is - ott lebeg a fejed fölött. Aztán visszahullik rád. Kijelenthetem, hogy kemény munkával ki lehet gyógyulni ebből a betegségből. De a darabkák soha nem oda potyognak vissza, ahol eredetileg voltak. A harc új embert farag belőled. Nem leszel sem jobb, sem rosszabb, csak más. Bárhogy is igyekszel, a múltat már nem tudod visszahozni."

A könyv Luis Montalván, többszörösen kitüntetett amerikai százados -  aki kétszer teljesített szolgálatot Irakban - küzdelmét mutatja be. Küzdelmét a háborúban, küzdelmét a háborúban szerzett betegségeivel, a PTSD-vel és más fizikai sérüléseivel. Nehézségeit a mindennapi életbe való visszailleszkedésével, az amerikai egészségüggyel. 

Küzdelme eljuttatja őt Keddhez, a segítő kutyának kiképzett golden retrieverhez, aki szintén hatalmas harcos, meglehetősen hányatott élettel.

Ez a könyv kettőjükről szól, arról, hogyan küzdenek tovább együtt, egymásért. 

Kedd segít Luisnak a hétköznapokban, a betegsége elviselésében, javít az emberekkel való kapcsolatán, Luis pedig gondoskodik róla és minden szeretetét nekiadja. Érdekes volt egy amerikai katona szemszögéből belelátni - sőt egyáltalán belelátni - az iraki háború pillanataiba, megerősödni abban a hitben, hogy a háború értelmetlen dolog, hatalmas áldozatokkal. 

Szívmelengető volt, ahogyan Keddel egymásra találtak, megkedvelték majd megszerették egymást, majd nélkülözhetetlenné váltak egymás számára.

Megható, ahogyan Luis vall Keddről:

"Igen, nagyon barátságos. És segítőkész. És melegszívű, és vagány. Céltudatos. Ragaszkodó. Magabiztos, mégis nyitott. Profi, mégis odaadó. Ő a mankóm. Ő a támaszom. Ő az ébresztőórám, az ápolóm, a pszichológusom és az érzelmi barométerem. Ő a társam. A barátom. A vigaszom. A reménységem. Mit mondjak még? Mivel bizonyítsam, hogy ő az igazi? Ő Kedd."

9/10

Bea

Okváth Anna: Más állapotok

Léna önálló fiatal nő, családi állapota független, és ezt nem is hajlandó feladni. Ám vágyik arra, hogy anya legyen. Tervéhez a véletlen egy apát is a rendelkezésére bocsát - Iványi professzort, régi, rettegett egyetemi tanárát, aki feleségével gyermektelenül él. Megállapodásuk világos: semmi gyengéd érzelem, semmi személyes. Az érintkezés egyetlen, közös célja a kívánt terhesség.

Nem írom, hogy képtelen helyzet, inkább csak szélsőséges, nem mindennapi. Mint ahogy nem mindennapiak a szereplők, a karakterek sem. A regény sem mindennapi. Érdekes felépítés, látszólag egyes szereplőknek semmi közük nincs egymáshoz, de aztán a történet egy pontján egy apró... mégis, de úgy, hogy erről nem is tud minden érintett.  Egy "narrátor" tolmácsolásában ismerjük meg a történetet, és én végig azon gondolkodtam, hogy "ki" is lehet ő. A Sors, a Lelkiismeret, a Félelem...?

Amikor a kezembe vettem a könyvet, majdnem le is tettem. Valahogy nem volt most kedvem limonádé történetet olvasni egy fiatal lányról és valamikori professzoráról. De  mindig adok azért min 3-4 oldal esélyt egy könyvnek, így tettem most is. És milyen jól tettem!! Nagyon tetszett, hamar magába szippantott a stílus, a szereplőket ahogy megismertem, úgy váltak egyre szimpatikusabbá, és azért az is kiderült, hogy miért éppen ők ketten keveredtek ebbe a szituációba. Amiben nem annyira a véletlennek, inkább a sorsnak volt szerepe. És igazából nem is keveredtek, hanem akarták ezt, tiszta szívből.  Benyomások, gondolatok, érzések kavarogtak a könyvben, nem voltak benne éles vonalak, mintha pihe-puha tollpihék, vagy a gyermekláncfű pihéi között lebegnénk egy virágos réten. Nagyon élveztem ennek a könyvnek az olvasását, nem volt célom, hogy minél hamarabb elolvassam, persze azért kíváncsi voltam, hová ér a történet, de nem siettem, mert bíztam benne, hogy rosszul nem végződhet. :)

10/10

Bea

Lawrence Hill: Valaki ismeri a nevemet

„Akkor megkérdezte, miért vagyok ilyen fekete, mire megkérdeztem, vajon ő miért ilyen fehér. Akkor azt felelte, így született. Én szintúgy, válaszoltam. 

- Látom, hogy biztosan nagyon szép voltál, hiába vagy olyan nagyon sötét -  mondta.

- Te pedig szebb volnál, ha néha sütne is a nap Londonban. - feleltem.”

„Jöjjön aminek jönnie kell, de engem nem fognak még egyszer rábeszélni, hogy betegyem a lábam egy anglikán templomba. Ha már Istent kell dicsőíteni, akkor csakis a brichtowni vagy freetowni baptistákhoz vagyok hajlandó elmenni. Ott legalább táncolnak, amikor Jézust dicsérik, és elég hangosan énekelnek ahhoz, hogy ébren tartsák az ilyen félholtakat is, mint én.”

Amióta Aminata Diallót gyermekkorában elrabolták Afrikából, hogy rabszolgaként Dél-Karolinában dolgozzon, csak a szabadulására  tud gondolni, és arra, hogy miként juthatna vissza szülőfalujába. Először egy ültetvényre kerül, ahol az indigót ellenőrző kereskedő felismeri a fiatal lány páratlan intelligenciáját. Később, már felnőtt nőként, férjétől és gyermekétől elszakadva a függetlenségi háború káoszában találja magát. Manhattanben Aminata segít megírni a "Négerek könyvét", amely azon feketék nevét tartalmazza, akiknek az angol király szabad elvonulást ígért Új-Skóciába. Amikor a brit abolicionisták új "kalandokat keresve eljutnak Sierrra Leonéba, Aminata közreműködik abban, hogy ezerkétszáz új-skóciai fekete költözhessen vissza Afrikába. Aminata tevékenysége végül felnyitja a brit közvélemény szemét, ami nagyban elősegíti a felszabadítási törekvéseket.

Ez a magával ragadó történet egy figyelemre méltó asszony életéről hat évtizedet és három kontinenst ölel át, felelevenítve a történelem egy kegyetlen fejezetét.

Egy Amerikába tartó rabszolga szállító hajó

Nagyon megható és megrázó volt Aminata története, aki a sok megpróbáltatás, kegyetlenség után is képes volt felállni, és menni tovább egy jobb világ felé. Olvastam már pár könyvet, amiben a rabszolgaság állt a történet középpontjában, de még egyikben sem követhettem így teljesen végig egy emberi sorsot.

Aminata elbeszélésének köszönhetően betekintést kapunk a törzsi Afrika világába, mindennapjaiba, megismerhetjük boldog, kiegyensúlyozott gyermekkorát és a szüleit, akiknek emléke nagyon sokat segítette őt hosszú utazása során. Aztán látjuk azt is amikor az emberkereskedők elragadják, és keresztül hurcolják fél Afrikán, aztán eladják, így kerül Aminata egy Amerikába tartó rabszolga hajóra. 

Aminata pozítív világszemlélete, erős személyisége segítí őt abban, hogy legyen ereje átélni a kegyetlenségeket. 

A regény finoman át volt a szőve a kor történelmével, megismerhettük a rabszolgatartó Amerikát, és beleláthattunk a függetlenségi háború eseményeibe is.

Elkeserítő volt, hogy Aminata és a többi felszabadított rabszolga hiába bízott újból és újból a britekben, végül mégsem kapták meg azt, amit ígértek nekik, a szabadságot, függetlenséget.

A könyv végére Aminatával visszautazunk a szülőföldjére Afrikába, és immáron újra, szabad emberként szembesül az ott még mindig folyó rabszolgakereskedelemmel. 

Végül rendkívüli életútja végén, ő maga is nagy szerepet vállal a rabszolgaság eltörléséért folyó harcban. 

Csodáltam Aminatát az erejéért, és a méltóságáért, amivel az élet által rá mért csapásokat fogadta, és elborzasztott az, hogy az emberek milyen kegyetelenségeket voltak képesek az idők során más emberekkel szemben elkövetni.

Indigó ültetvény

Charleston 

Élet az ültetvényen

Erőd a Bance szigeten

Vissza Afrikába - Sierra Leone

10/10

Zsófi 

Stacey O' Brien: Wesley, kedvesem

Ez a könyv is bekerül a kedvenceim közé. Igaz történet egy lányról és egy bagolyról. Stacey biológusként dolgozik a Caltech kutatóintézetben, ahová négy napos korában vitték be Wesleyt, a gyöngybagolyfiókát. A kisbagolyról megállapították, hogy szárnyideg-károsodása van, és soha többet nem fog tudni tökéletesen repülni, nem tudna életben maradni a vadonban. Stacey azonnal beleszeret a bagolyfiókába, hazaviszi, gyermekeként szereti, de okosan, vadállathoz méltón neveli fel.

Nem állok közel a madarakhoz, igaz egy évvel ezelőtt megmentettem egy fiókát. Az esővizes hordónkba pottyant bele és a vergődésére lettem figyelmes. Én, aki nem fogtam még soha a kezemben madarat, és nem is éreztem késztetést erre, gondolkodás nélkül kikaptam a vízből és ott csücsült egy ázott, parányi, remegő madárfióka a kezemben. A szülei ott repkedtek körülöttem, a fióka is repülni tanulhatott. Hajszárítóval megszárítgattuk és betettük egy bokor tövébe. Másnap reggel már nem volt ott. Remélem megmentettük..:)

Ez a könyv azonban biztos sikert ért el abban, hogy a gyöngybaglyokat megszeressem. Stacey annyi tisztelettel és szeretettel ír Wesleyről, közös életükről, Wesley intelligenciájáról, ragaszkodásáról, hogy azt csak szeretni lehet. Stacey szinte Wesleynek szentelte az életét, a bagollyal való kapcsolata befolyásolta mindennapi életét, szerelmi és egyéb kapcsolatait. Wesley egy igazán mókás figura, és igazán meghálálja Staceynek a gondoskodást. Nagyon érdekes volt a mindennapi életük, Wesley etetése, amit szerintem csak nagyon kevesen tudnának Stacey után csinálni, egymással való kommunikációjuk. Egymás iránti szeretetük pedig nagyon megható. Stacey ír még a környezetében élő fura tudósokról, a kutatóintézetről, a családjáról, barátairól és egyéb más állatokról is olvashatunk igazán különleges történeteket.

Családi könyv lesz, azaz, mindenkinek el kell olvasnia a családban.:)

10/10

Bea

„Honnan örökölte az ember az érzelmeit, ha nem az állatőseitől? Sok emberi érzelem hasonlít az állatok érzelmeihez. Egy kicsit mi is állatok vagyunk, és egy kicsit ők is emberek.”

„Wesley ismertette meg velem a bagolymódit. Az emberi társadalomban megbecsültségünk a vagyonunktól vagy az elért sikereinktől függ. De a materiális világ minden cafrangja leolvadt rólam, amikor megbetegedtem. Wesley ébresztett rá, hogy az, aki szeretetet ad, mindent ad. Kit érdekel a pénz, a hatalom, a siker, a csillogás, és a sok üres dolog, amit olyan nagyra tartunk?”

Barbara Constantine: Tom, kicsi Tom

Tom 11 éves és bizony nem ezüstkanállal a szájában született. Egy öreg lepukkant lakókocsiban él az anyukájával, Joss-sal aki inkább a nővére lehetne, hiszen még maga is csak 24 éves. 

Aranyos szívmelengető könyvecske volt ez. Nem mondom, hogy nem olvastam más szívmelengető könyv műfajában jobbat, de azért nagyon tetszett ez a könyv is. ( De így újból végéig gondolva, igenis felér ez a könyv más szívmelengető kedvenc könyveimhez is! :))

A történet szereplői nagyon is életszagúak, egyedi figurák, akik hibáztak már életük folyamán, de ez nem jelenti, hogy nem képesek a változásra,és a  megbocsátásra.

Szerintem a könyv üzenete egy kicsit az is, hogy nem ítélhetsz el másokat, míg nem tudod meg, hogy valójában miért is olyanok amilyenek.

Szerettem Tomot, a talpraesett, találékony, szeretni való kisfiút, szerettem, Odettet, Archit és a jó szívüket, szerettem Madeleinet és az állatait és igen, a könyv végére már megszerettem Josst és Samyt is.

10/10

Zsófi

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

Ha nincsenek nagy elvárásaid, ha egy olyan helyen olvasol (pl. pályaudvaron, vonaton, zsibongó emberekkel teli parkban) ahol nem tudsz annyira alaposan figyelni, de valamivel el akarod ütni az időt, akkor ajánlom ezt a könyvet. Ha azonban valami komolyra vágysz, mély érzésekkel, valami, ami meghat és megérint, akkor nem mondom azt, hogy ezt mindenképpen olvasd el.

Olvastam az írótól már két könyvet (Édes élet, A csodálatos Waverley-kert), de ez a könyve nem nagyon közelíti meg azokat. A történettel nincsen bajom, bár egy kicsit kidolgozatlannak tűnik, nem elég alapos, nincs benne elég érzelem. A szereplők is szimpatikusak voltak úgy nagyjából, de az ő életükben is maradt kidolgozatlan, megmagyarázatlan történés. Talán ezért is volt, hogy nem tudtam beleélni magam a történetbe, és érzelmileg nem érintett meg komolyan a könyv. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor egy „Kötelezők röviden” című olvasmányt olvas az ember, amiben nagy vonalakban le van írva minden, de nincs meg a könyvolvasás élménye.

És most következik a kákán is a csomó :). Meg kellett néznem, hogy mi is a káka pontosan, ha már előszeretettel keresem rajta a csomót: a káka egy nagyon sima felületű vízinövény :)) Szóval az a bizonyos csomócska, ami valószínűleg a fordításból ered, az egyik férfi főszereplő Colin, többször is, (rendszeresen?) a gallérjába tűzi a napszemüvegét. Az el tudom képzelni, és nyilván erről is van szó, hogy beleakasztja az inge, pólója kivágásába elöl a mellkasánál, de hogy a gallérjára tűzi?? Ki is próbáltam :), de elég hülyén nézett ki :)))

Még volt egy-két ilyen hiba, de ha írok róla, akkor már a történetből is elárulok dolgokat, azt meg nem akarom, mert azt azért nem mondom, hogy soha semmilyen körülmények között ne olvasd el, és azt a kevés titkot, ami benne van, (valójában a könyv fülszövegében is:)), nem akarom teljesen felfedni. 

6,5/10

Bea

Pierre Lemaitre: Téboly

Sophie elhagyja a tárgyait, nem emlékszik mit hova rakott el, az idő múlásával már a tetteire sem emlékszik. Azt hiszi hogy őrült, aztán tudomásul veszi, hogy őrült. Vagy mégsem?

Most ez lett a kedvenc thrillerem. :)

Nem akarok túl sokat írni róla, mert félek, hogy még elárulnék valamit, ami teljesen elrontaná az izgalmakat. Mivel nagyon tetszett, már oda is adtam a tesómnak, utána pedig anya fogja olvasni.

Legyen elég annyi, hogy elindul egy bizonyos irányba a könyv, amiben még semmi szokatlan nincs, aztán történik valami amire leesik az állad, aztán megint történik valami és akkor már végképp  nem tudod lerakni a könyvet, falod a lapokat, mert nem tudod mi fog történni a végén, mi fog kisülni az egészből.

Szerencsére a fülszöveg sem árult el túl sokat a könyvből, sőt  én az alapján nem is számítottam ilyen furmányos könyvre. :)

Aki szereti a jó borzongatós, agyafúrt, őrült pszichothrillereket az ki ne hagyja ezt a könyvet!

10/10

Zsófi

Corban Addison: A napfény gyermekei

A témája miatt nem szívesen kezdtem bele az olvasásába, de már egy-két oldal után rájöttem, hogy ezt a könyvet bizony nem fogom tudni letenni. 

Egy indiai testvérpárról szól a történet, akik szökőárban elveszítik a családjukat. Az árván maradt lányok, a 16 éves Ahalya és a 12 éves Sita megpróbálnak eljutni egyházi iskolájukba, de a biztonság helyett embercsempészek kezei köré kerülnek. 

A regény másik szálában Thomas, a washingtoni ügyvéd magánéleti válságban szenved, és munkahelyi gondokkal is küzd. Ezek következtében Indában Bombay-ban köt ki, ahol egy emberkereskedelem és gyermekprostítució ellen harcoló szervezetnél végez jogi munkát. 

A két lány megismeri a poklot, nagyon sok megpróbáltatást és szörnyűséget élnek át, de mindvégig megőrzik emberségüket, jóságukat, nagyon a szívemhez nőttek, szerettem őket. Volt pillanat, amikor elgondolkodtak, hogy ne válasszák-e inkább a halált, de egymás iránti hatalmas szeretetük nem engedte meg nekik ezt a választást.

Thomas története pedig egyszercsak találkozik a lányokéval és miközben saját magánéleti harcát is vívja, hősies küzdelmet folytat, hogy segítsen nekik, egyben segítsen felszámolni a nemzetközi bűnszövetkezetet. 

Betekinthetünk egy kicsit India kultúrájába is, az emberek gondolkodásmódjába, életfelfogásába és az ország hivatalainak korruptságába.

Nagyon izgalmas, letehetetlen könyv,  hajtott előre az olvasásban, hogy legyen már vége ennek a szörnyűségnek, és valakinek sikerüljön a „csoda”, ebben a sok szörnyűségben legyen valami jó is. 

Az utolsó pár oldalnál  nem maradhatnak el a papírzsepik.:)

10/10

Bea

Susannah Cahalan: Lángoló agy

„Muszáj föltenni a kérdést: ha a világ egyik legjobb kórházának ennyi ideig tartott eljutni eddig a lépésig, hányan maradnak ellátatlanul, mentális betegként elkönyvelve, esetleg egész életükre egy otthonba vagy pszichiátriai osztályra száműzve?”

Nagyon megrázó, és felkavaró könyv volt ez. Az író lehetőséget adott nekünk, hogy megismerhessük életének egy borzalmas szakaszát. Susannah Calahan betegségét teljesen az első napoktól kezdve, a felépüléséig kísérhetjük végig. NMD-receptoros autoimmun agyvelőgyulladás, ez volt annak a ritka betegségnek neve amiben Susannah szenvedett.

A betegség paranoid, skizofrén, hallucinációs tünetekkel kezdődött, az orvosok sok vér és egyéb más vizsgálatot végeztek, hogy felkutassák a tünetek, rohamok okát, de egy vizsgálat sem mutatott semmi rendelleneset. Az írónő három hónapos kórházi tartózkodása alatt felismerték, és megtalálták a gyógymódot.

Nagyon különös volt számomra, hogy egy ilyen gyógyszerekkel kezelhető, agyvelőgyulladásnak mentális betegségre utaló jelei lehetnek. Elkeserítő azt tudni, hogy még most a 21. században is vannak olyan betegségek amikről még a kutatók, orvosok  is ilyen keveset tudnak.

Nagyon érdekes volt számomra az Ördögűzés című fejezet is, ahol leírta, ezeket a hátborzongató tüneteket (morgás, idegen nyelven hablatyolás, agresszió) is meg lehet orvosilag magyarázni, bebizonyítható, hogy ezeket is egy ilyen autoimmun betegség (is) okozhatja.

Azzal, hogy Susannah megírta a történetét, több embernek is felhívta erre a ritka betegségre a figyelmét. Segített más embereknek is, hogy a gyógyulás útjára léphessenek.