2020. január 21., kedd

Gyerekeknek


Jöjjön néhány gyerekkönyv, amiből sosem elég. A Mentsük meg Matildát! és a Zsiráf, és irány az ágy! a kisebbeknek való, esti meseolvasásra, bár nehéz meghúzni a határt, hogy meddig kisebb a gyerek, és meddig hallgat szívesen felolvasott meséket és történeteket. Az enyémek egészen sokáig szerették, és már nagyobbként is szívesen visszatértek az óvodáskorban szívükhöz nőtt mesékhez. A Marci a várkastélyban című könyv a Most én olvasok! sorozat 4. szintű története, melyet már saját olvasásra ajánl a kiadó.



Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát!
Daniel Napp rajzaival

Mindannyiunknak volt kedvenc plüssállata, ami talán még most is ott kuksol az ágyunk tetején, vagy a gyerekeink kedvenc állatkája lett azóta, vagy éppen már valahol elveszítettük. Valószínűleg gyermekeiteknek is van kedvenc plüssállatkája, ami nélkül nem tesz egy lépést sem, magával viszi sétálni, vacsorázni, fürödni, aludni, mindennél jobban ragaszkodik hozzá.

Ebből a könyvből kiderül, hogy nem csak a gyerekek ragaszkodnak az állatkáikhoz, hanem a plüssállatok is nagyon ragaszkodnak a gazdihoz. Így volt ez Matilda esetében is, amikor az állatkái egy reggel azt vették észre, hogy Matilda nincsen sehol.

Mocori Muki, a hosszú karú kismajom, Vad Wim a nagy sörényű, gumicsizmás oroszlán és Bumli Bom, a kövérkés mackó arra a következtetésre jutottak, hogy Matilda soha nem hagyná őket otthon szó nélkül, ezért csakis elrabolhatták.

Több se kellett nekik, utána indultak a nagyváros forgatagába, hogy megmentsék őt. Találkoznak más gyerekekkel, utaznak kutyaháton, baleset éri őket, majd egy idős hölgy táskájában kötnek ki mind a hárman. Járnak a talált tárgyak osztályán és utaznak kukás autóban, sőt még villamossal is.

Igazán vicces és szeretnivaló pillanatoknak lehetünk tanúi e három kedves állatka által, és természetesen nem történhet másképp, megtalálják Matildát, hazatérnek és minden jó, ha a vége jó.

Nagyon aranyos történet, egyszerűen nem lehet nem szeretni, mindenkinek ajánlom.

"- Biztosan a konyhában van - brummogta Bumli Bom, 
hogy picit megnyugtassa a kedélyeket ezen a feszült reggelen. 
- Ha az ember felébred, megéhezik, ahogy én is. Tehát egy lekváros kenyérre vágyik."

*****
"Néha éppenséggel a legkülönösebb véletlenekre van szükség, 
a legcsavarosabb ötletekre, hogy a végén minden tökéletesen a helyére kerüljön."


David Grossman: Zsiráf, és irány az ágy!
Esti mesék
Henrike Wilson rajzaival

Ennek a könyvnek már a címe is olyan vidám, hogy benne van egy jó hangulatú meseolvasásnak az ígérete. A mesék leginkább apamesék, mert itt bizony apa kapja a főszerepet, apa a hős, apa  beszélget a zsiráffá változott törülközővel, apa viszi be az óvodába az otthon felejtett tízórait, apa árul esténként sózsákot.

Kedves, vidám, szeretettel teli mesék, melyek felidézik az apával töltött időt, az apával játszott játékokat, egyszerű történetekkel, hétköznapi pillanatokkal.  Nagy, meleg ölelések ezek a mesék, vidám buborékok elalvás előtt, jó útravaló éjszakára.

A szerző a szeretet és a gyengédség világába tereli a mesét olvasó szülőt és gyermekét ezekkel a mesékkel, ahol összeér a valóság és a varázslat, ahol az apa/anya és a gyermeke cinkosokká, társakká válnak a mesében, együtt nevethetnek és álmodozhatnak.

Wéber Anikó: Marci a várkastélyban
Rátkai Kornél rajzaival

Elég sok könyvet olvastam már a Most én olvasok! sorozatból. A sorozatban öt különböző nehézségi szinten íródott könyveket találunk, amelyeket kortárs íróink írtak, a szintek nehézségét a betűk nagysága, a mondatok és képek mennyisége, a mondatok összetettsége és bonyolultsága, valamint a szavak bonyolultsága határozza meg.

Ez a kötet 4. szintű, amelyben oldalanként 15-20 mondat található, kevesebb a kép és több a szöveg, már többszörösen összetett mondatokat és bonyolultabb szavakat is találhatunk benne.

A történet kerete egy várlátogatás az osztállyal, ahol szervezett programként kincset lehet keresni. Marci és barátai, Csenge és Feri elszakadnak véletlenül az osztálytól és egy másik kincset találnak meg. Van még osztálykonfliktus, ami a végén rendeződik, kaland és izgalom, szóval minden olyasmi, ami egy ilyen korú gyereknek érdekes és figyelemre méltó lehet.

Bea

A könyveket megvásárolhatjátok IDE KATTINTVA.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése