2016. június 10., péntek

Ezeket néztük a héten# (az elmúlt hónapban)




Kémek hídja
A film címe számomra riasztó volt, nem igazán kedvelem a kémfilmeket, ám Tom Hanks nagy vonzóerőt jelentett. Szeretem a pasast. Mármint a filmjeit.:) Kellemesen csalódtam, mert nem egy unalmas kémfilmet láttam, hanem embereket. Nem a kém volt a film előterében, hanem az ember.  Tom Hanks és Mark Rylance nagyon jó páros voltak, mindketten remekeltek. A hidegháború politikája sem volt sok, azt hiszem teljes egészében meg is értettem, sőt élveztem ezt a filmet. Tom Hanks egy iszonyatosan jó színész, aki annyira jó az ilyen átlagember szerepekben, hogy le a kalappal előtte. A film tartalmas volt, komoly mondanivalóval, nem nélkülözte a humort sem. Nekem tetszett.:) 


Római vakáció
Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével egy régi, fekete-fehér klasszikus is a napirendünkre került. A fiúk (igen a fiúk, Titusz és Bence) is nagyon szeretik ezt a filmet. Bár a történet meseszerűen indul, sajnos a vége miatt a romantikus lelkületű csapatunk igazán csalódott volt.  Közben persze sokat nevettünk, és igazán jól szórakoztunk.
A két főszereplő azonban nagyon a szívünkbe lopta magát, Audrey Hepburn bája, szépsége, és a nagyon jóképű, sármos Gregory Peck kisugárzása még ma is hatott ránk, és azt gondolom, hogy ezt a filmet nem most láttuk utoljára. 
Érdekesség, hogy Audrey Hepburn azért kapta meg ezt a szerepet, mert a rendező szerint eredetileg kigondolt Elizabeth Taylor és Jean Simmons nem volt elérhető, így választották Audrey-t, az akkor még ismeretlen színésznőt, aki ezzel a filmmel indult el a filmes karrier útján, Oscar- és Golden Globe-díjat is kapott a legjobb női főszereplő kategóriában ezért a filmért.


Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le
A film története 1917-ben játszódik, az első világháború idején, amikor két angol térképész érkezik egy falucskába, ahol az ott lévő büszkeségüket, a Ffynnon Garw nevű hegyet jöttek lemérni, amiről kiderül, hogy a térképészek által mért magassága csak dombnak felel meg. 
A falucska lakói nem hagyják ezt ennyiben, és nekikezdenek megmagasítani a hegyüket, miközben mindent elkövetnek, hogy a két térképészt maradásra bírják egy újabb mérés erejéig. 
Régebben láttam már ezt a filmet, de a család fiatalabb tagjainak még új volt, ezért miután felfedezték maguknak, kedvencük is lett, és mivel a kedvenc filmjeiket sokszor szeretik megnézni, megnéztük közösen is. Nagyon jól tettük, már el is felejtettem, hogy milyen bájos, kedves, vicces film ez. Hugh Grant-et amúgy is kedvelem, tetszett a csetlése-botlása, angolsága ebben a filmben is. 

Larry Crowne
Ismét Tom Hanks miatt néztünk meg egy filmet. :) Larry Crowne-t váratlanul kirúgják a munkahelyéről, egyik napról a másikra. Tom egy egyszerű kisembert játszik, aki nem esik kétségbe, hanem megoldást keres. Beiratkozik a főiskolára, ahol bekerül egy fiatal csapatba, ami humoros helyzeteket szül és hogy a romantika se maradjon ki, egy kiábrándult, kiüresedett tanárnőn is megakad a szeme. (Julia Roberts személyesíti meg, Zsófi kifejezetten nem szereti, nekem nincs különösebb bajom vele). Bár olvastam arról, hogy sokan unalmasnak tartják ezt a filmet, szerintem/szerintünk nem volt az, tele volt kedvességgel, bájjal, finom humorral. Nem volt harsány, nem voltak akciók, azt hiszem izgalmak sem, amolyan nyugodt, pozitív gondolatokat ébresztő film volt.  A mellékszereplők is igazán említésre méltóak, viccesek voltak. 

A gyanú árnyékában
Egy Hitchcock remekművet néztem meg a fiúk kérésére. Ezt a filmet 1943-ban mutatták be, és a nagy mester ezt a művét tartotta a legjobbjának. Ezen egy kicsit vitatkoznék vele, mert olyan remekművei vannak még (Hátsó ablak, Madarak, Bajok Harryvel, Szédülés , a Szabotőr, stb.),  amik közül nem tudnám ezt egyértelműen kijelenteni, de kétségtelenül nagyon hatásos film volt. Feszült, izgalmas, bár annyira sok minden nem is történt benne. Ami még nagyon tetszett, hogy a humort sem nélkülözte. 
Egy érdekes sztori a film készítéséről: a film főszereplője Joseph Cotten nem volt biztos benne, hogyan kéne egy gyilkosnak viselkednie, ezért megkérdezte Hitchcock-tól. Hitchcock javaslatára a Rodeo Drive-ra mentek, ahol Hitchcock azt mondta a színésznek, hogy nézze meg a különböző embereket, és szóljon, ha úgy gondolja, hogy valaki gyilkos. Cotten rájött, hogy Hitchcock arra akarta rávezetni, hogy egy gyilkos is ugyanúgy néz ki és mozog, mint bárki más. 

Halál a Níluson
Mindannyian Poirot-rajongók vagyunk, imádjuk a bajszos, előkelő kis belgát. Ebben a részben éppen Egyiptomban tölti a vakációját, és természetesen ahol Poirot tipeg, ott előbb-utóbb valami gyilkosság történik. Meglehetősen jó rész volt, a szereplők miatt, a látvány miatt és a történet vége miatt. Nem először néztük már ezt a részt, de szerencsére viszonylag gyorsan el tudom felejteni, hogy ki a gyilkos, így végig éppen csak annyi sejtésem volt róla, mint ami amúgy is lett volna. :) És még így sem találtam el. :D

Bea

6 megjegyzés:

  1. Majdnem mindegyiket láttam, és nagyon jók, tényleg.
    A Kémek hídját még nem tudtam megnézni, de ezek után biztosan megnézem hamarosan!!

    VálaszTörlés
  2. Majd írd meg, hogy tetszett! A többit is akárhányszor meg tudjuk nézni. :) Bea

    VálaszTörlés
  3. Köszi, megírom!
    Arra emlékszem, hogy a Larry Crown kellemes csalódás volt, lányom unszolta, hogy nézzük meg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd meg mégegyszer valamikor. Mi mindig tudunk rajta jót nevetgélni. Vagy találunk mindig valami új poént benne, vagy a jól bevált régieket várjuk. :)

      Törlés
  4. Hu, rosszul írtam: lányom unszolt/és nem unszolta/
    Megnézem egyszer tényleg újra, de előbb a Kémek-et, mert az nagyon érdekel, bár komoly téma.
    Oscar díjat kapott a férfi mellékszereplő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem tetszeni fog. Várom majd a véleményed, jó filmezést!

      Törlés