Stephanie Perkins (szerk.): Ajándékba adlak

Mielőtt azt gondolnátok, hogy csak karácsonykor érdemes elolvasni ezt a könyvet, elmondom, hogy bármikor érdemes, mert nagyszerű élményt nyújtanak ezek a történetek, így karácsony után is. Különlegesek és eredetiek. Igazi főszereplője a történeteknek nem is az ünnep, hanem azok a fiatalok, akik megélik ezeket az eseményeket. Az ünnep, a karácsony vagy éppen a szilveszter csak egy még különlegesebb keretet ad ezeknek az írásoknak.

Egytől egyik tetszettek ezek a novellák, bár azért volt, amelyik sokkal jobban és találtam kedvenceket is magamnak. Volt amelyik éveket ölelt fel és volt, amelyik csak napokat, de annyira változatosak és fantáziadúsak voltak, hogy öröm volt olvasni. 

Gayle Forman: Ha maradnék

Nagy várakozásokkal néztem a könyv olvasásának elébe, mert nagyon sok előjegyzés volt rá a könyvtárban, több hónapja is vártam már, hogy sorra kerüljek. 

A könyv főszereplője a 17 éves Mia, aki családjával autóbalesetet szenved, szülei és öccse meghalnak, ő életveszélyesen megsebesül, a lét és nem lét határán van jelen a könyvben, közben mindent megtudunk tőle a jelenről, az állapotáról, a közeli és távoli családról, akik a kórházi váróban vannak, a barátokról, a jelenben zajló eseményekről.

Amikor nem a jelen eseményeiről olvasunk, akkor pedig visszaemlékszik a múltra, megismerjük fantasztikusan jófej családját, édesapját, édesanyját, barátaikat, nagyszüleit, barátnőjét, a zene iránti rajongását és elkötelezettségét.  Egy koránál érettebb fiatal lányt ismerünk meg, akire egy kivételes szerelem is rátalál a szintén zenész Adam személyében. Beavat bennünket az életébe, megszeretünk mindenkit, pedig tudjuk, hogy ők már meghaltak. És éppen ez a könyv nagy kérdése, hogy Mia menjen-e utánuk, van-e értelme az életének még, tud-e élni tovább a családja szeretete nélkül?

A téma komolysága ellenére nem volt komor, nyomasztó könyv, végig jelen volt a szeretet fontossága, ereje, és tetszett a stílus is, ahogy meg volt írva, ifjúsági könyv lévén nem volt túlbonyolítva. 

A könyv végén az írónővel lejegyzett beszélgetésből azt is megtudtam, hogy egy megtörtént esetből született a könyv ötlete, barátait vesztette el, tulajdonképpen önmaga gyógyítására kezdte el írni a könyvet, ami később saját életre kelt.

Jó könyv volt, tetszett, mégis maradt bennem valami hiányérzet. Nem kellett egyetlen papírzsepit sem előszednem, pedig én aztán igazán tudok meghatódni, sírva fakadni, zsebkendőt fújni.:) 

Lehet, hogy sokkal többet vártam, mint kaptam? Ilyenkor eszembe jutnak olyan könyvek, amikre véletlenül bukkanok rá a könyvtárban, szimpátia alapján döntök, kikölcsönzöm, nagyon megérint valamilyen formában, és nem értem, hogy ezek miért nincsenek előjegyezve, esetleg agyonmagasztalva? Pl. most hirtelen „Jenny Downham: Amíg élek” című könyve jut eszembe. 

9/10

Bea