A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Belinda Bauer. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Belinda Bauer. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. március 29., csütörtök
2017. október 3., kedd
Belinda Bauer: A 19-es holttest
Mióta befejeztem ezt a könyvet, nem hagy nyugodni. Egészen megmagyarázhatatlan módon hiányzik. Ez több szempontból is nagyon különös. Kezdjük azzal, hogy elhappoltam Zsófi elől, ugyanis, mint tudjátok ő a thriller-rajongó, -imádó, -megszállott nálunk, és ebből eredő természetességgel jogot formált a könyv előszöri olvasására. Ám én végigfutottam a fülszöveget, és azt éreztem, hogy én ezt most azonnal elolvasom, ha kell, megvívok érte Zsófival.
Ritka esetek egyike esett meg velünk, amikor engedett a szülői rábeszélésemnek, miszerint én olyan kevés thrillert olvasok, igazán megengedhetné, hogy elsőként olvassam el, ha ilyen nagy kedvet érzek hozzá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)