2022. október 10., hétfő

Mester Györgyi: 44


Mester Györgyi novelláskötetei nekem olyanok már, mint egy régi, jó ismerős. Szeretem a szerző közvetlen, egyszerű stílusát, amellyel leírja meglepően végződő történeteit.

Talán már írtam más novelláskötete esetében is, hogy gyakran eszembe jutnak Road Dahl Meghökkentő meséi, amikor Györgyi írásait olvasom. Nemrégiben olvastam az Állati című könyvét, amelyben minden történetét állatok köré szőtte, nem ritkán meglepő csavarral.

De még mindig tud meglepetést szerezni, ugyanis ennek a kötetnek a fülszövegében meglepve láttam, hogy Mester Györgyi rendőrként dolgozott egykor, tehát nem áll távol tőle a krimik és bűnügyek világa.


Nagy valószínűséggel egykori munkája, illetve a krimik szeretete adta az ihletet ennek a novelláskötetnek a megszületéséhez, melyben egytől egyig meghökkentő, olykor pedig igazán vicces történetek szerepelnek.

Szám szerint 44 rövid novellát olvashatunk ebben a könyvben, melyek nagyon változatosak, és a bűnügyek nem mindig végződnek gyilkossággal, bár előfordul az is, hiszen mégiscsak kriminovellákkal van dolgunk. 

Bár jóval több regényt olvasok, mint novelláskötetet, mégis nagyon szeretem őket. Nagyon jó olyankor elolvasni egy-egy novellát, amikor úgy érezzük, hogy nem tudunk egy hosszabb, bonyolultabb, szövevényes regényt olvasni, mert nincs sok időnk, ilyenkor egy-két novella határozottan jólesik és bármikor belefér. Szépen, lassan, naponta 1-2 történetet elolvasva haladhatunk a könyvvel és ezekbe az egyszerű bűnesetekbe biztos nem bonyolódunk bele. Mintha minden nap bekapnánk egy-egy krimibonbont és kíváncsian várjuk, milyen meglepetéssel szolgál nekünk aznap. 

Változatosságban nincs hiány Mester Györgyi könyvében. Természetesen jó krimikhez illően azért történnek gyilkosságok is, és az azt követő nyomozás is megelégedésünkre szolgálhat, és elégedetten dörzsölhetjük a tenyerünket, hogy a bűnösök mégiscsak elnyerik a jutalmukat. 

A humoros történetek különösen kedvesek voltak számomra, talán azokon szórakoztam a legjobban. Egymást megunt vagy egymásra megorroló házaspár, örökségen osztozni nem akaró testvérek, vagy éppen egy kóbor, munkáját megunt szellem késztetett mosolygásra. És olyan történetek is voltak, melyek bár bűnügynek indultak, vagy annak néztek ki, végül nem voltak azok. 

Meglepő indítékok és frappáns halálesetek, tökéletes tanúk és botcsinálta gyilkosok, ebben a könyvben még a fák is gyanúsak, és sajnálatos, véletlenül elkövetett emberölés is előfordul benne, amikor nemcsak a meggyilkoltat, hanem a gyilkost is igazán megsajnáljuk. 

Borzonghatunk is a novellákat olvasva, ugyanis történnek átlagos, hidegrázós bűnelkövetések, gyilkosságok is, de  olyan fatális tévedések is előfordulnak, mint a Hogyan készítsünk leveles tésztát című történetben, amikor szó szerint megsajnáljuk a börtönben ülő betörőt. 


Szerelem, barátság, örökség, pénz, nagyon sok indítéka lehet egy gyilkosságnak, lehet alaposan kigondolt és hirtelen felindulásból elkövetett, sőt majdnem eseteket is találunk ebben a kötetben. 

Ha egy kellemes, szórakoztató kikapcsolódásra vágysz, akkor ettől a könyvtől ezt fogod kapni. A novellák rövidsége, humora, a változatos esetek kellemes olvasásélményt adnak. A történeteket helyenként illusztrációk is kísérik, melyek Keglovich T. Milán munkái. 

Bea


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése