A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Romantikus regények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Romantikus regények. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 24., szerda

Monica McCarty: A Vipera

Lachlan MacRuairi, a Vipera kegyetlen, köpönyegforgató férfi hírében áll, aki az erszényén kívül senkihez sem hűséges. Egy nap váratlan feladattal bízzák meg: vigye biztonságban Isabella MacDuffot a király megkoronázására. A makacs asszony ugyanis férjét elárulva, családja örökös jogával élve maga emelné trónra Robert the Bruce-t.

Bellának bátor tettéért azonban szörnyű árat kell fizetnie: nemcsak a szabadságától fosztják meg, de a lányától is elszakítják. Szörnyű rabsága idején egyedül az a remény tartja életben, hogy egyszer még viszontláthatja szeretett gyermekét. És ezért hajlandó szinte bármire. Még arra is, hogy ha kell testét-lelkét odaadja a merész harcosnak, akinek valamilyen oknál fogva képtelen ellenállni...



A Felföld rettegett fiai-sorozat negyedik darabja a Vipera. Elárulom, én nem olvastam az első három könyvet, valahogy még nem találkoztam a sorozattal, de ha nem olvasom el ezt a könyv fülszövegében, eszembe sem jut, hogy ez egy sorozat része, annyira önálló történet. 

Szenvedély és történelem. Ezzel a két szóval foglalnám össze Monica McCarty könyvét, ami igencsak fogva tartott az elejétől a végéig. A skótok és az angolok között zajló háború sem tudja megfékezni az emberi szenvedélyt, megtörni az emberi büszkeséget, és megakadályozni egy szerelem lángra lobbanását.

A szerző a valós történelemből merített eseményeket, amikor az 1306-ban kezdődő történetét megírta. A szereplőket is hajdani, a történelemben jelentősebb szerepet vállaló emberekről mintázta. A történet alapja Robert the Bruce skót királlyá koronázása, majd az angolokkal való háborúskodása, rettenthetetlen katonái segítségével. Az egyik ilyen hős katonája Lachlan MacRuairi, aki egy lelkiismeretlen zsoldos katona hírében áll,  Isabella mégis megmagyarázhatatlan szenvedélyre gyúl a zord férfi iránt. A férfit sem hagyják hidegen Bella bájai, és az út során az egymás iránt érzett vágyaikkal is meg kell küzdeniük, miközben Isabella neheztel Lachlanra azért, mert a lányát otthon kellett hagynia, a férfi nem segített abban, hogy őt is magával vihesse. Ez a kettőség, harag és vágyakozás jellemzi az útjukat, mindketten büszke emberek igyekeznek eltitkolni érzéseiket egymás elől, ezért inkább neheztelés és gyűlölködés mögé próbálják rejteni.
A koronázás után Isabellát és a királyi család hölgytagjait Edward király katonái foglyul ejtik, és Bella két évig szörnyű körülmények között raboskodik.   Két év után sikerül kiszabadítania a skót király embereinek, Lachlan vezetésével, aki az elmúl két évben  nem tudta elfelejteni a nőt.
Ismét együtt utaznak, és ráébrednek arra, hogy egymás iránti érzéseik nem múltak e az két év elteltével. Ám Lachlan, a Vipera kemény, magának való férfi, aki szörnyű dolgokon ment keresztül, sötét múltja nem enged utat a boldogságának és még saját maga előtt is tagadja, hogy mi az az érzés, ami szinte szétfeszíti a bensőjét, amikor Bellára néz, vagy hozzáér. Bella, aki még sosem találkozott a szerelemmel, sem azzal, hogy a teste lángra gyulladhat, saját érzéseivel is viaskodik és a lánya miatt is kínzó hiányt érez.

Kalandos, izgalmas és igazán szenvedélyes utazásban volt részem a korabeli Skóciában, fantasztikus, tökéletesen képzett "elit" páncélos lovagokkal, meneküléssel, egy úrihölggyel és buja erotikával. Ami azt a tényt igazolja, hogy a szerelem és szenvedély egy ősi kiváltság, ami nélkül a történelem is szegényebb lett volna, hiszen az asszonyi báj és szenvedély minden idők leghatalmasabb fegyvere volt.
A könyv vége tökéletes, imádom az ilyen epilógusokat, ahol minden le van zárva,  én pedig boldogan csukhatom össze a könyvet. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Bea

2015. október 8., csütörtök

Catherine Anderson: Felhők felett

Gabriel Valance sehol sem tölt sok időt, fegyverforgatóként egyik vidékről vándorol a másikra. Életét a párbajok, az olcsó wiskey-k, a hotelszobák és örömlányok jelentik, és amikor Randombe, a coloradói kisvárosba érkezik, akkor sincs ez másképp.

Ám ez a hely nem akármilyen hely, különös dolgok esnek meg itt, és a férfi kap még egy esélyt az élettől, hogy egy olyan világnak lehessen részese, amiről mindig is álmodott. Ehhez azonban nem kevesebbet kell megtennie, mint hogy azon nyomban házasságra lép Nancy Hofmannal, az illemre sokat adó, mindig visszafogott nővel. És nem elég elvennie Nancyt, meg is kell tanítania a múltja elől menekülő nőnek, hogy mi a bizalom, a szeretet, és mi a szenvedély. Együtt kell felfedezniük egy olyan világot, amelyben mindkettejük először tapasztalja meg, mit is jelent nem egyedül lenni.

A Felhők felett egy szívet megdobogtató, lelket melegítő, könnycsatornákat megindító romantikus könyv volt. Gabriel Valance a fegyverforgató rosszfiú egy éjszakát tölt a coloradói kisvárosban, és már a következő reggel bajba keveredik. Ezután olyan váratlan fordulatot vett a könyv története, amire abszolút nem számítottam. Gabriel kap egy utolsó lehetőséget.  Nem arra, hogy jóvátegye bűneit, hanem arra, hogy megtapasztalja milyen az, amikor érzések ébredeznek az emberben, és amikor ezek az érzések cselekvésekre ösztönzik. Olyan cselekvésekre, amiket nem a saját boldogulása érdekében tesz, hanem másvalakin akar segíteni, legyen az nő, férfi, gyerek vagy éppen egy állat. 
Karácsony táján játszódik a cselekmény, de nem a karácsony kapja a főszerepet a könyvben, hanem Gabriel és Nan találkozása. Egy találkozás, amely a kezdeti bizalmatlanság elmúlása után  barátsággá fejlődik, majd szerelem lesz belőle. Jó volt látni, ahogy a rosszfiú Gabriel igyekezett, hogy megfeleljen az utolsó esélyben szabott feltételeknek, közben alaposan megismertük, és rájöttünk, hogy nem gonosztevő ő, hanem csak a születésének körülményei és keserű gyerekkora tette azzá, aminek mindenki hiszi. A második esélyében pedig megvívta a maga lelki harcát, hogy jól végzi-e a dolgát, és hogy végezze-e egyáltalán, vagy hallgasson a szívére.  


Olyan könyv volt ez, ami tele volt szeretetre méltó szereplővel, érzésekkel, családi és emberi összetartással, egymás megsegítésével. Az érzelmek és a cselekmények mellett, szerepet kapott a vallás is. Elgondolkodtatott, hogy a hit képes-e csodákra, vagy a bennünk lévő akarat. Az a hívő ember, aki kiöltözve minden vasárnap templomba jár, vagy az, aki ténylegesen meglátja maga körül a segítségre szoruló embereket és tesz is valamit azért, hogy jobb legyen nekik. 
Mivel ez egy igazán romantikus történet, nem szűkölködött a romantikában és szenvedélyes jelenetekben sem, mégis sokkal erősebb volt nekem az emberek egymás iránt mutatott szeretete, összetartása.  A boldogság a végére bennem teljes volt, egy gyönyörű karácsonyestét is átélhettem a szereplőkkel, néha egy-két papírzsepire is  szükségem volt, és megállapítottam, hogy gyakrabban kellene ilyen romantikus könyveket olvasnom. Catherine Andersontól ez volt az első könyvem, de azt már biztosan tudom, hogy nem az utolsó. 

A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak! 

10/10

Bea