2022. augusztus 10., szerda

120 ezren fesztiváloztak a 31. Művészetek Völgyében

Fotó: Fekete Tibor Kristóf


A Művészetek Völgye történetében először tehették ki a szervezők a megtelt táblát, a csütörtöki napon ugyanis 15 000 látogatót vonzottak a programok. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján a 10 nap alatt 120 000 látogató volt, akik 2000-nél is több program között válogathattak, 40 helyszínen és 3 településen, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden. Jövőre 2023. július 21-30. között találkozunk. 

Fotó: Sípos József

A Művészetek Völgyében bár koncertből és népszerű fellépőkből idén sem volt hiány, a fesztivál különlegessége, hogy a látogatók már reggel beveszik magukat az udvarokba, ahol gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, beszélgetések várják őket. Kevés fesztiválon állnak sorban reggel 10-kor a jegypult előtt, hogy még elérjék a nemezelés workshopot, a Völgyben azonban a nappali programok is népszerűek: az Analóg Udvar slágere a kollódiumos fotókészítés volt, a MANK Artportában többször kellett újratölteni a festővászon készleteket, a vászontáska festésre pedig annyi volt az érdeklődő, hogy be sem fért mindenki, de a Művészetek Zöldje környezettudatos programjai és sétái is sokakat vonzott.

Fotó: Sípos József

A Harcsa Veronika Udvarban is már reggelente elkezdtek gyülekezni az emberek, hogy itt kezdjék a reggelt a napindító jógával, majd maradtak a koncertekre. A Poket Zsebkönyvek Udvara irodalmi beszélgetések és koncertek otthona volt, különféle foglalkozásokkal és beszélgetésekkel várt mindenkit a Diabelli, a Tarisznya Evangélikus Udvar, a LéleKzet Református Udvar, az Ősök Háza és a LEMangUria, Hobo minden nap saját előadásokkal várta vendégeit a Hobo Udvarba.  A komoly- és klasszikuszene kedvelői is megtalálhatták a nekik szóló helyszíneket, mint a Völgykomolyzenét és a Papageno Klasszikot, a Muflon Jazz Udvar pedig a jazz szerelmeseinek muzsikált. A Balaton-felvidéki tájat bringás- és gyalogtúrákon fedezhették fel a Völgylakók az Aktív Magyarország jóvoltából, de terepfutóversenyen is megmérettethették magukat félmaratoni és 5 kilométeres távon. 

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

A Színház Színpad, a Cirque du Tókert, a Petőfi Udvar, a Világzenei Udvar, a Hagyományok Háza FolkUdvar, a Momentán Udvar, Kaláka Versudvar, Pest-Buda Udvar, Kőbánya Udvara és A Kert programjai is gyakran mentek teltház előtt, sokakat vonzott oda Deva, az Analog Balaton, vagy éppen a Freakin’ Disco koncertje, szintén teltházas volt többek közt az Ivan and The Parazol, a Palya Bea és a Besh o droM fellépése, utóbbiak a kint ragadt közönségnek is külön muzsikáltak. A 10 nap alatt összesen 120 000 látogató váltott jegyet a Művészetek Völgyére, idén 20 000-rel több fesztiválozó érkezett, mint tavaly. 

Fotó: Sípos József

A fesztiválon ünnepelték a táncházmozgalom 50. évfordulóját is, a jubileum apropójából pedig az Aurevoir adott különleges koncertet a Panoráma Színpadon: a csapathoz csatlakozott a Fonó Zenekar, volt olyan pillanata az előadásnak, amikor 17 zenész játszott együtt a színpadon, és természetesen a tánc sem maradt el. A Panoráma Színpadon olyan előadók fordultak még meg, mint a 30Y, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Csík zenekar, a Budapest Bár, az Anna and The Barbies, a hiperkarma, az Elefánt, a Vad Fruttik, az Esti Kornél, a Margaret Island, a 30Y, Szabó Balázs Bandája, Dés László, a Ricsárdgír és a Parno Graszt. A fesztivál történetének első teltházas napját hozta el a Carson Coma, akik miatt már tavaly is tömegek Csigabuszoztak át Taliándörögdre, a záróbuliról pedig a Bagossy Brothers Company gondoskodott.

Fotó: Dohi Gabriella

Három estén át megszólaltak a némafilmek is Kapolcson: a Nemzeti Filmintézet és a fesztivál közös pályázatán a döntősök közönség előtt adhatták elő zeneművüket a szabadtéri vetítés alatt. A pályázat győztesei Kendik Dániel és Rick Róbert lettek, ők a Völgy után a Magyar Zene Házában is felléphetnek majd. A fesztivál nyitónapján ezúttal is a Művészetek Völgye saját színdarabját állították színpadra. A Mr. és Mrs-t az Art-színtérben láthatja majd ősztől a közönség. 

„A Művészetek Völgye egy igazi összművészeti olvasztótégely, ahol minden évben nagyon klassz közönség gyűlik össze, akik az élmények mellett a kapcsolódásra, a nagy beszélgetésekre, közös élményekre vágynak, egyfajta gondolati lélekközösségre találnak itt a Völgyben. A 31. fesztivál is igazi közösségi élmény volt és nagyon örülünk, hogy idén még többen döntöttek úgy, hogy nálunk kapcsolódnak ki. Várjuk őket a jövő évi Völgybe is, július 21. és 30. között”- mondta Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója. 

Fotó: Sípos József

A közösség és az összetartás erejét mutatja az is, hogy idén is népszerű volt a véradás: összesen 1046 ember döntött az adakozás mellett, így 470 liter vért adományoztak a fesztiválozók, azaz több, mint 3000 ember életét mentheti meg a Völgy közönsége.  

A jótékonyság más módon is jelen volt a fesztiválon: Void a helyszínen, egy monumentális kapura festett street art alkotására is lehetett licitálni, a befolyt összegből az Országút Magazin és a fesztivál a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház gyermekrészlegét támogatta. 

Aki már most biztosítaná a helyét a 32. Művészetek Völgye Fesztiválra, az most tavalyi áron csapat le a szuperkedvezményes bérletekre a www.muveszetekvolgye.hu oldalon. 

Fotó: Fekete Tibor Kristóf

Néhány napon belül saját, személyes élménybeszámolónkat is megosztjuk veletek, sok-sok fotóval. 
Addig is nézzetek be instagram oldalunkra, ahol a Völgykutya sorozatunkat és más képes beszámolónkat már most megnézhetitek. 

www.instagram.com/stories/highlights/17992977094503143/
www.instagram.com/stories/highlights/17928539756302883/
www.instagram.com/stories/highlights/18054546811328478/
www.instagram.com/stories/highlights/18214577908157891/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése