Helló! A nevem: Bea

Helló! Ismét itt vagyok és folytatom a cukorbetegség kapcsán elkezdett sorozatomat. Bár előző bejegyzésemben (ha nem olvastad IDE KATTINTS) azt írtam,  életmódot váltottam, azért látom én, hogy még bőven van mit változni, pl. az egyik dolog, amiben változtatnom kell, az a halogatás. 

Halogattam, hogy megírjam a második részt, mert azt mondtam magamnak, hogy várok valamilyen új eredményre (ismerve a magyar egészségügy lassan őrlő malmait, akkor kb. félévente jöhetnék egy új bejegyzéssel :D), halogatom, hogy felhívjam a nőgyógyászomat, mert nem szeretek semmilyen orvoshoz menni, nemhogy nőgyógyászhoz, pedig fontos lenne, az előző bejegyzésemben említett műtét ügyében. Ezen változtatnom kell. És hogy példát mutassak, most azonnal fel is hívom a dokit. (Péntek, kora délután van.)

Helló! A nevem: Bea

Ha olvassátok a blogot, akkor a nevemet minden bizonnyal tudjátok már. Ha rendszeresen olvassátok a bejegyzéseimet, akkor valamennyire ismerhetitek az érzéseimet, a gondolataimat, amelyek a könyvekről megfogalmazott véleményeimben óhatatlanul is ott vannak. Hiszen hogyan is írhatnék könyvekről, ha nem a saját érzelmeimen keresztül szűrném meg őket, ha nem szívvel-lélekkel olvasnám a történeteket.

Most azonban nem a könyvekről szeretnék írni, hanem magamról. A Helló! A nevem: Bea reményeim szerint egy rendszeresen jelentkező rovat lesz. A kisördög most megszólalt a fejemben, hogy "miért indítasz új rovatot, amikor van néhány régi is, amelyekkel régen jelentkeztél?" Azokat is folytatni fogom, hiszen minden-mindennel összefügg, és megpróbálom megtalálni az egyensúlyt a blog életében is.