A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köves József. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Köves József. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 30., hétfő

Köves József: Isten veled, Tiszavirág!

Egy szépségkirálynő története

Ez a könyv egy időutazás az 1933-as év Budapestjére, ahol megismerhetjük Gál Júliát, akit ebben az évben Magyarország szépségkirálynőjévé választottak. Természetesen nem csak Júliát ismerhetjük meg, hanem a családját is, a korabeli Budapest társadalmát, a hangulatot, az életfilozófiát, ami abban az időben jellemző volt.

Olyannyira sikerült ezt Köves Józsefnek átadni, hogy végig éreztem az olvasás során azt a naivitást, amit az akkoriban készült fekete-fehér filmekben is láthatunk. Azt a kettősséget Gál Júliában is, miszerint egyik pillanatban egy valóban 17 éves gyereklánynak látszott, a másikban pedig már fel kellett nőnie a feladathoz, mely szerint Magyarország legszebb nőjeként képviselnie kellett az országot Európa szépségkirálynőválasztásán is.