Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ.
Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja - a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás...
A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilenc éves kora óta - hét esztendeje - raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek...
A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad.
A bejegyzést cselekményleírást tartalmazhat!
Nem most olvastam először A Szobát. Pár éve, első megjelenése után, és azóta sem tudtam elfelejteni. Vannak könyvek, amelyeken gondolkodni kell pár év után, hogy miről is szóltak. A Szoba nem ilyen. Persze nem emlékeztem rá szóról szóra, de a fő történésekre, a hangulatára, a kiváltott érzésekre igen. Azóta már film is készült belőle, és mindenképpen szerettem volna elolvasni mégegyszer a film megnézése előtt.
Második olvasásra már tudtam mire számíthatok, mégis legalább annyira, ha nem jobban, megérintett, elbűvölt és megrázott ez a történet.
A legjobban azt szerettem benne, hogy Jack szemén keresztül láttuk a Világot, az eseményeket. Miközben tudtam, hogy egy szörnyű, borzalom az, ami az édesanyjával és tulajdonképpen Jack-kel is történt, mégis melengette a szívemet, hatalmas együttérzést és szeretetet váltott ki belőlem Jack gyermekien őszinte, naív és boldog látásmódja. Az ő világának közepe Anya, aki nagyon jókat játszik vele, aki megszervezi az egész napját, akivel vannak Tornaórák, azon belül a Futópálya, a Trambulin, vannak játékos foglalkozások, tanulás, mesélés és néha Dóra a tévében, de csak nagyon kevés, mert a tévé megeszi az agyat.
Esti, elalvás előtti rituálék, a rímfaragás, mesemondás, és a "ne csípjenek a bogarak", ami nélkül Jack nem is nagyon tud elaludni a Szekrényben. Nem mindig kell a Szekrényben aludnia, csak amikor jön a Patás, amikor kilenc óra lesz, és amikor megszólal a Pity-pity, akkor már ott kell lennie. Amikor Patás elmegy, akkor átmehet Anyához az ágyba és kap a egy kicsit a balból, néha a jobból is. Egy fantasztikus gyereknyelv ez, amin keresztül a történetet megismerhettük és valószínűleg ez tette elmesélhetővé a szörnyűséget úgy, hogy közben szerettem olvasni a könyvet. Nem csodálkoztam azokon a napokon, amikor Anya Nincs Itt, egyszerűen azon csodálkoztam, hogy egyáltalán ott volt, nem őrült bele a borzalomba, és a legokosabbat tette, amit csak tehetett kettőjük érdekében. Amikor ezek a napjai voltak, és szegény kis Jack magára maradt, egyszerűen majd megszakadt a szívem érte.
A szőnyegbe csavarós szökés estéjén pedig, bár tudtam mi következik, egyszerűen annyira izgultam, mintha először olvasnám a könyvet.
A kinti világ éppen olyan megrázó dolog volt, mint a Szoba. Nemcsak Jack-nek, hanem Anyának is. Jack-re rászakadt minden, Anya nem bírta elviselni, feldolgozni a szabadság súlyát, rászakadt az elmúlt 7 év minden gyötrelme, nem tudott Jack-nek segíteni, hogy megismertesse a világgal, nem volt ott, de ott volt a nagymama és pótnagypapa. És nagybácsi és unokatesó és rengeteg igazi ember, nem olyanok mint a Tévében voltak, hanem igaziak. Rengeteg csoki, rengeteg étel, rengeteg minden, amit Jack igazán hősiesen próbál megismerni, amiben kapaszkodót jelentett számára a Fog. Néha haragudtam a nagymamára, mert úgy tűnt, mintha érzéketlen lenne Jack iránt, de aztán rájöttem, hogy inkább csak átlagosan emberi a viselkedése, hiszen ő nem volt ott Jack-kel és Anyával a Szobában, mint én, az Olvasó, ezért el sem tudja képzelni, hogyan éltek ők, és hogy Jack azért nem szereti például a cipőt, mert élete első 7 évében nem volt soha a lábán.
A történet végén már majdnem jó minden, de míg eljutottam idáig Jack-kel és Anyával nagyon hatalmas érzelmi hullámvasutat jártam be. Imádtam ezt a kis emberkét, aki maga volt a csoda, csodáltam a rugalmasságát és alkalmazkodását, és nagyon tiszteltem az édesanyját, aki mindent megtett, hogy Jack egy ilyen fantasztikus kisfiúvá váljon. Miközben végig úgy éreztem, hogy megszakad a szívem értük, éreztem azt a hatalmas szeretet, ami köztük volt, ez segített a borzalmak elviselésében.
Letehetetlen könyv volt, lelkileg megviselő és ugyanakkor felemelő. Tele volt szeretettel, erővel egy szörnyű, kétségbeejtő helyzet közepén. A világról (a Kintről) is adott egy reális képet a könyv, arról, hogy az emberek, akik végig kint voltak, hogyan viselkednek egy ilyen helyzetben, és ezt hogyan élik meg ők, akik a Szobában voltak, de számomra leginkább a feltétel nélküli, az anyai és a gyermeki szeretet nagyszerű példája volt ez a felkavaró történet.
10/10
Bea
