Andy Weir: A Hail Mary-küldetés

 

Mindenkitől bocsánatot kell kérnem, de elsősorban a családomtól, mert azokban a napokban, amikor ezt a könyvet olvastam, elhanyagoltam őket. Ugyanis űrutazáson vettem részt, megmentettem a Földet és az Eridet. Na jó, nem én mentettem meg, de annyira beleképzeltem magam a történetbe, hogy alig tudtam kiszakítani magam néhány órácskára a valóságba.

Már A marsi-t is imádtam, de azt hiszem, a Hail Mary -t még jobban. Annak ellenére, hogy az én korlátozott agyi tudásom nem képes sok mindent felfogni azokból a bonyolult és részletes tudományos tényekből, amit Andy Weir a nyakunkba öntött ezen a fantasztikus űrutazáson, de amit nem értettem, azt a fantáziámmal igyekeztem megteremteni.

Friss és ropogós olvasnivalók őszre

Már régóta szeretnék írni egy őszi megjelenéses bejegyzést, és most már nem is halogatom tovább, egyrészt azért, mert már egy csomó könyv megjelent, amit ide be szerettem volna válogatni, másrészt azért is, mert mindjárt vége az ősznek. :)

Ezeket a szuper könyveket elnézegetve, már hallom is a várólistám keserves sikolyait, meg se merem nézni, mennyi könyv van rajta jelenleg...

Ehhez a jelenséghez mondjuk igazán hozzászokhattam volna, tehát nézzük az idei ősz szuper megjelenéseit:

Peter Clines: 14

A könyv külföldön 2012-ben jelent meg, s abban az évben sok könyves portál, köztük a Goodreads is az év legjobb horror regényei listájára választotta.

Hozzánk egy kicsit késve érkezett meg ez a könyv, de jobb később, mint soha! :)

A történet középpontjában egy Los Angeles-i ház, a Kavach épület és annak a lakói állnak, de a főszereplő mégis inkább maga az épület. 

A Kavach épület, ahol zöld, a megszokottnál eggyel több lábú mutáns csótányok tanyáznak, s a ház áramellátásának körülményei sem teljesen tisztázottak, de ez csak egy pár dolog a hosszú rejtélyek sorából.

Chuck Wendig: Vészmadarak

Miriam Black tudja, hogyan fogsz meghalni.

És ez pokollá teszi a hétköznapjait, különösen, mivel semmit sem tehet, hogy megakadályozza az előre látott több száz autóbalesetet, szívrohamot, szélütést vagy öngyilkosságot. Csak meg kell érintenie téged, és látja, hogyan és mikor érkeznek el az utolsó pillanataid.

Miriam már rég nem próbálja megmenteni az emberek életét, mivel azzal csak beteljesíti a végzetüket. De amikor Louis Darling felveszi a kamionjába, és megrázza a kezét, Miriam előre látja, hogy a férfit harminc nap múlva brutális módon meggyilkolják, miközben az ő nevét ejti ki a száján. Louis azért fog meghalni, mert találkozott vele, és a következő áldozat maga Miriam lesz. Bármivel próbálkozik, Louist nem tudja megmenteni. De ha életben akar maradni, mégis meg kell próbálnia.

Először is a szuper borító miatt figyeltem fel erre a könyvre, aztán pedig a fülszöveg első mondata után tudtam, hogy mindenképpen szeretném elolvasni. Ugyanis az "előre tudom mikor fogsz meghalni", megváltoztathatod-e a végzeted, ha már előre tudod mi fog történni téma köré épülő sztorikat nagyon szeretem.

Könyvünk főszereplője Miriam Black, egy mocskos szájú, meglehetősen szabados erkölcsű, a veszély szót egyáltalán nem ismerő nőszemélynek tűnt első látásra, aki férfiakat megszégyenítő módon dönti magába a whiskey-t, és füstöl, mint egy gyárkémény. Sőt, igazából csak whiskey-n, cigin és napfényen él. 

Egyszerre utáltam és csodáltam őt, egy igazi anti-hősnő volt. Miriamnak azonkívül, hogy korlátlan mennyiségű whiskey-t képes volt magába tölteni, volt egy másik különleges képessége is, ami tulajdonképpen az egész életmódját, életfelfogását megmagyarázta: csupán egy érintés elég volt ahhoz, hogy lássa, hogyan fog valaki meghalni. És hát, azért azt beláthatjuk, hogy ezzel a képességgel elég nyomasztó lehet élni.

A történetünk egy múlt és egy jelenbeli szálon fut. A jelenben Miriam éppen a sztrádát rója, fenéken billent pár útszéli szemétládát, majd beszáll Louis kamionjába, és miután megérinti a férfit, az egész élete váratlan fordulatot vesz.

A múltbéli szálon Miriam interjún vesz részt, ahol egy lelkes fiatal riporter kérdéseire válaszol, a beszélgetés középpontja pedig az ő különleges képessége, de Miriam múltját is megismerjük, és megtudjuk, hogy már a gyerekkora sem volt túl boldognak mondható. 

Visszatérve a jelenbe és Loius kamionjába, Miriam életének megszokott rendje teljesen felborul, és az események is meglehetősen felgyorsulnak, ha Miriamnak már nem lenne az önmagában elég, hogy tudja hamarosan meg fog halni, még egy Ashley nevezetű szélhámossal is összegabalyodik, aki miatt szintén jó nagy galibába kerül.

A történet befejezése nem szenved hiányt akcióban és izgalmas jelenetekben sem, a végkifejlet pedig remekül előkészít egy újabb Miriam Black történetet.

A könyvet köszönöm a a Fumax Kiadónak!

9/10

Zsófi

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.

A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.

Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.

Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban, bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?

Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Teljesen egyetértek a fülszöveg utolsó sorával. Valóban lélegzetelállító, letehetetlen, rémisztő és lebilincselő történet volt. 

Ebből már azt hiszem ki is találtátok, hogy a rajongók táborába állok be. Ugyanis azt tapasztaltam, eléggé megosztó ez a könyv. Van a két tábor, akiknek tetszett és akiknek nem, és vannak még olyanok is, akiknek a vége nem tetszett.

Nem mondom én sem, hogy tökéletes volt, mert természetesen maradtak kérdések a történetben. És megértem azokat is, akik hiányérzettel zárták a könyv olvasását. Sőt, személyes kérdéseim is lennének a bekötött szemekkel, a matraccal lezárt ablakokkal és még egy-két más fontos dologgal kapcsolatban.

Ennek ellenére szerintem ez egy nagyon eredeti történet, remekül felépítve. Tetszett, ahogyan a jelen izgalmai váltakoztak a múlt eseményeivel. Ahogyan megtudtuk, hogyan jutott Malorie arra az elhatározásra, hogy csónakba száll a két gyermekével, és azt is, hová is tartanak. Igazán remek megoldás volt, hogy miközben azt olvastuk, hogy mi történt ezelőtt, úgy vált világossá, hogy hová tartanak, miért van bekötve a szemük, és tulajdonképpen mitől félnek. 

Josh Malerman a feszültségkeltés nagymestere, egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, mert annyira izgultam és annyira kíváncsi voltam, hogy mi is ez az egész, és mi lesz a vége. Kipróbáltam én is, hogy csukott szemmel közlekedtem a lakásban, és próbáltam elképzelni, hogy milyen lehetett a gyerekek, Malorie és a többiek élete, hogyan lehet a házon kívül úgy létezni, hogy nem nyithatták ki a szemüket. Nem volt könnyű, és engem nem tartott félelemben semmi, bár ugrottam egyet, amikor az arcomnak repült egy molylepke. :) 

Voltak részek, amikor szinte levegőt sem vettem, együtt rettegtem a szereplőkkel. Néha azon is elgondolkodtam éppen úgy, ahogyan Malorie, hogy milyen élet ez így, nem jobb lenne-e szembetalálkozni a lényekkel, és akkor vége lenne az egésznek. Ki akarna félelemben, rettegésben,  reménytelenségben élni? 

És természetesen a lények kiléte is nagyon foglalkoztatott. Erről azonban nem írok többet, mert nem akarok semmilyen lényeges dolgot elárulni. A könyv végén és közben többször is eszembe jutott, hogy ez így volt jó, ahogyan volt. Mert ha máshogy lett volna, akkor esetleg azt mondom, hogy ez már túl nyakatekert, vagy azt, hogy csak ennyi? Akik olvasták, biztos tudják mire gondolok. :) 

El tudnék képzelni a történetnek folytatást, ám nem láttam erre sehol utalást. De fennáll annak a veszélye, hogy a fent leírtak ebben az esetben is érvényesek lennének. Nekem így is elég volt a történet, kerek egész, amely megdolgoztatta a fantáziámat, feszültségben tartotta az idegeimet. Még egy könyv, ami arra sarkall, hogy kezdjek el konzerveket gyűjtögetni. :)

Nem éreztem horrornak, bár a molyon kapott ilyen címkét. Inkább egy izgalmas thriller, misztikus beütésekkel, és helyenként nagyon kegyetlen jelenetekkel. 

A madarak a dobozban érdekes színfoltja volt a történetnek, és remek címválasztás a könyvnek. Remélem Mr. Malerman már írja a következő könyvét.:)

A könyvet köszönöm a Fumax Kiadónak!

10/10

Bea

Mark Lawrence: Tövisek Hercege

Óvakodj a Tövisek Hercegétől...

Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.

Tizenöt évesen király akar lenni...

Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma - és nincs vesztenivalója.

Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?

Bea: 

Jelentkeztem én is Vegazus Mini-Könyvklubjába, ahol ebben a negyedévben fantasy könyvekre lehetett szavazni és a szavazatok alapján választódott ki a három könyv, amit minden könyvklub tag el fog olvasni.  Érdekes, hogy akkor jelentkeztem, amikor olyan jellegű könyveket olvasunk, amiket tulajdonképpen nem szeretek. Illetve, ez így nem teljesen igaz, mert azért olvastam már fantasy könyveket, amelyeket szerettem, pl. Michael Ende Végtelen története, Narnia krónikái, Harry Potter. Úgy látom azonban, hogy fantasy és fantasy között hatalmas különbségek lehetnek. 

A Tövisek hercege egy dark fantasy volt, ami fantasy- és horrorelemeket egyaránt tartalmaz. Nem szeretem egyiket sem, tehát valahol várható volt, hogy ezt a történetet sem fogom szeretni. Ami még érdekes, hogy én is erre a könyvre szavaztam. Mert a fülszövegből azért számítottam valami jóra. De meg kellett volna fogadnom a fülszöveg első sorát: Óvakodj a Tövisek Hercegétől....

Az elején lévő vérontás és Jorg herceg szedett-vedett bandája után azt gondoltam, hogy ez csak ütős bevezető, majd lesz ez ettől jobb és másabb is. Nem lett. Meglehetősen fiatalka főszereplőnket csak az élteti, hogy megbosszulja édesanyja és testvére halálát (ez még teljesen rendben is lenne), de az éltette napról napra, hogy minél több embernek vágja le a fejét, szúrja nyakába a kését, ontsa a vérét, legyen az ellenség, saját harcos-testvére, vagy valami ilyesmi. Voltak még valami mocsárlények, vagy zombik, nem igazán jöttem rá, volt időben ugrálás, amit nem mindig tudtam követni. 

Amikor Jorg herceg visszatér apja várába, miután évekig eltűntként éldegélt a koszos, büdös, vérszomjas testvéreivel, akkor felajánlanak neki egy fürdőt, de ő büszkén elutasítja, ő szeret így büdösen élni, és amikor másnap reggel felébred a rendelkezésére bocsátott szobában, ez járt a fejében:

"...négy éve már, hogy egyedül öltözködöm. Sőt a fenébe is, alig fordult elő, hogy levetkőztem ez alatt az idő alatt.... Végigtúrtam a hajamban, nem találok-e olyan kövér tetűt, amit már meg lehet fogni, s ezzel készen is álltam a reggelihez."

Itt egy kicsit elkapott valamiféle émelygés és a 19. fejezet elején befejeztem a könyv olvasását. Nem tudom mennyire elfogadott,  remélem azért maradhatok a klubban. :)

Összefoglalva a dolgokat, a 19. fejezetig nekem semmi sem tetszett benne, nem fogott meg a nyelvezete, a cselekmény egyenesen szörnyű volt, a szereplőket pedig egyszerűen nem értettem. Illetve értem én, hogy az író egy ilyen világot teremtett, ilyen történetet talált ki, ami nem tudom, hol és mikor játszódott, valószínűleg ha tovább olvasom, akkor kiderül, de inkább ebben a témában tudatlan maradok.

Zsófi: 

Vegazussal közösen rávettük Anyát, hogy csatlakozzon ő is a Minikönyv-Klub tagjaihoz. Én meg már jól ki is találtam, hogy majd egy bejegyzésen belül fogunk egy-egy könyvről írni, és majd csak akkor olvassuk el egymás értékeléseit, ha mind a ketten elolvassuk a könyvet. Azt gondoltam, hogy így majd érdekes lesz elolvasni  az értékeléseket és befolyásolni sem fogjuk egymást.

De Anya már nagyon hamar megdöntötte ezt a tervemet, ugyanis, miután megírta a Tövisek hercegéről az értékelését, szólt, hogy jöjjek olvassam el, én pedig, mivel egy kis sürgetést is hallottam a hangjában, mentem is gyorsan, megfeledkezve a tervünkről, hogy addig nem olvassuk el a másik véleményét, míg meg nem írjuk a sajátunkat.

Számomra elég hamar kiderült, hogy ez a könyv nem egészen a mi stílusunk lesz. Már a történet elejétől kezdve bombázott minket az író erőszakosabbnál erőszakosabb jelenetekkel, ami nem igazán az én műfajom. Sok volt nekem a név, és egy kicsit gyors volt a múlt és a jelen váltakozása, nem igazán tudtam követni, hogy akkor most hol is vagyunk.

Anya azzal piszkál már napok óta, hogy a saját véleményemet írjam meg a könyvről, hiába mondom neki, hogy az tökéletesen megegyezik az övével, és remélem, majd a második könyvklubos könyv jobban fog tetszeni mind a kettőnknek! :)

Dan Wells: Ruins/Romok

„A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.”

Ha figyelemmel kísértétek a Részleges sorozat bejegyzéseimet, akkor láttáttok, hogy az első résznél még nem nyert meg teljesen magának. Nem is a történettel volt bajom, csak egyszerűen valahogy távol maradtam a könyvtől. Érdekes volt olvasni, nagyon izgalmas volt a Részlegesek és az emberek alkotta világ, nagyon jól volt felépítve, de valahogy mégsem...

Aztán jött a második rész, amelyikben már teljesen átéltem az izgalmakat, sikerült magamévá tenni a történetet. Tetszett az eleje, a közepe és nagyszerű volt a vége. 

Nagy izgalommal vártam a harmadik részt, ami nagyon jól sikerült. Több szereplő útját kísérhetjük párhuzamosan végig, és olyan dolgok történtek, hogy csak kapkodtam a fejem. Akkor is, amikor újabb és újabb teremtmények bukkantak fel. A szereplőket kedveltem, már akik nem voltak gonoszak, de mindenképpen közel éreztem őket magamhoz, tehát eltűnt az a problémám, ami az első részben volt. A nehézségeket nagyon jól oldotta meg az író, és a gyógymód is nagyon tetszett, logikusnak tűnt. Amiért nem adok tíz pontot a könyvnek, az a befejezés volt. A befejezés rövidsége, túl hamar kerültek  helyükre a dolgok, egy egészen kicsikét lehetett volna részletesebb is. Vagy egy epilógus is jól jött volna a végére. Csak azért, hogy örüljön a lelkem, és ne maradjak kétségek között. Vagyis nem maradtam, mert egyértelmű a vége, de akkor is kellett volna oda még nekem valami. De amúgy egészen jó kis sorozat volt.:)

9/10

Bea

Dan Wells: Fragments/Töredékek

„Nézz körül! Mérföldeken át sehol egy ház, csak egy sima út, még egész jó állapotban... ...Mintha a háború meg sem történt volna. Eddig azt gondoltam, hogy a világ megszenvedte, amit tettünk, amit mindkét faj elkövetett, de idekint úgy érzem, hogy a világot nem is érdekli, hogy kik vagyunk. Vagy voltunk. Jöttünk és mentünk, az élet megy tovább, és az a föld, ami itt volt már előttünk is, még mindig itt lesz, amikor már mind meghaltunk. A madarak még mindig repülni fognak, az eső még mindig esni fog. A világnak nem lett vége, csak... újraindult.”

Míg az első részben nehezen induló barátságunkról írtam a könyvvel, itt már nagy lelkendezéssel kell kezdenem véleményem írását!  Ez a rész teljesen meggyőzött, levett a lábamról, fotelhez, székhez, könyvhöz szögezett, nem tudtam letenni!! Maradéktalanul kielégítette a kíváncsiságomat, peregtek az események,  megfelelő részletességgel,   tökéletesen magam elé tudtam képzelni mindent. Kira nyomozását, hősies menetelését az RM vírus ellenszeréért és hogy megtudja, ki, mi ő valójában. Egyre képtelenebb kalandokba keveredett, egyre hihetetlenebb dolgok derültek ki.

Közben rájöttem, hogy miért szeretem  a disztópiát. Olyan lehetséges jövőképeket festenek elénk ezek a könyvek, vagy akár filmek is, amiktől jelenkori világunk nagyon messze áll (ezt teljes bizonyossággal persze nem merem kijelenteni), ez megnyugtató, ugyanakkor bátorságot, erőt, meríthetünk hőseink erejéből, találékonyságából, kitartásából, élni akarásából, és abból, hogy mindig van olyan főszereplő, aki megőrzi emberségét, akit a szeretet hajt előre, és aki mellé mi, olvasók is teljes mellszélességgel odaállhatunk. Itt több ilyen hősünk is volt, és szeretetre méltó szereplőkből sem akadt hiány. Kedveltem Afát, zavarodottsága ellenére is, sajnáltam, ami történt vele. Samm egyértelműen kedvencem, de Marcust is csíptem. Heronnal még nem tudom hányadán állok, illetve a könyv végén már határozottan nem szerettem. Kira pedig, aki hús-vér emberként nőtt fel emberek között, és Részlegesként is tud  az embergyerekek létének örülni, sőt egyszerre akarja megmenteni az emberiséget és a Részleges világot, az ő szerepe nagyon példaértékű, és szerencsére vannak még hozzá hasonlók Dan Wells világában.

Nagyon tetszett az Övezet, megdöbbentett dr. Vale ténykedése, és ugyanakkor elgondolkodtatott, én mit tennék, ha élet és halál ura lennék.  Nekem tele volt érdekes, izgalmas, váratlan fordulattal ez a rész, most már teljesen szilárd és rajongással teli a barátságunk.:) Jöhet a harmadik rész!!

10/10

Bea

Dan Wells: Partials/Részben ember

Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel - az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel - folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.

Nem tudom miért szeretem a disztópikus könyveket. Szinte mindegyik borús, lehangoló, az általunk szeretett világ véget ért, és különböző változatokat, lehetőségeket olvashatunk minden egyes disztópiában az élet folytatására. Egyik világ sem tetszik, egyikben sem élnék szívesen, mégis nagyon szeretem olvasni őket. Ezzel a könyvvel nehezen indult a barátságom, mindazok ellenére, hogy  lekötötte a figyelmemet, és a szereplők sem voltak ellenszenvesek. Persze a Szenátus és ténykedése nem volt túl szimpatikus és ahogyan haladtam a történetben, az én fejemben is ugyanúgy felébredtek a kétségek, mint Kirában és társaiban. Nagyon érdekeltek (volna)  a Részlegesek, de tudom róluk a következő részben fogok többet olvasni, megtudni. Voltak olyan dolgok, amik számomra nem voltak egyértelműek, hogy pl. a Tanyákon élők milyen viszonyban vannak a Long Islanden élőkkel, és hozzájuk hogyan viszonyul a Szenátus, vagy ők miért döntöttek úgy, hogy a Tanyákon élnek, és milyen hátrányok érik őket ezért. Ez a része nem volt teljesen tiszta, mint ahogyan a Hangot sem tudtam sokáig mire vélni, erre a végén nagyjából választ kaptam. Mindettől függetlenül szerettem olvasni a könyvet,  és rosszat nem tudok írni róla. Érdekes világ, izgalmas helyzetekkel és szerethető karakterekkel. Kíváncsian várom a folytatást.

8/10

Bea

Andy Weir: A Marsi

„Erre rábasztam. Ez a jól megfontolt véleményem. Rábasztam. Ennek kellett volna lennie életem legnyagyszerűbb két hónapjának, de már a hatodik napon rémálommá vált. 
Fogalmam sincs, ki fogja ezt olvasni egyáltalán. Gondolom, valaki majdcsak megtalálja egyszer. Mondjuk úgy száz év múlva.
Csak a rend kedvéért... Nem haltam meg a 6. solon. A csapat többi tagja nyilvánvalóan azt hitte, és nem is hibáztathatom őket ezért. Talán tartanak majd értem egy nemzeti gyásznapot, a Wikipédia-szócikkemben pedig az fog állni, hogy Mark Watney az egyetlen ember, aki a Marson halt meg.”

A könyv első pár mondata mindent elmond erről a szó szerint is fantasztikus történetről. Megtudhatjuk, hogy ez egy nem mindennapi regény, nem mindennapi történettel. Úgy érezhetjük, ha így folytatódik, akkor talán nem fogjuk tudni letenni sem, amíg végig nem olvastuk. Gondolhatjuk még azt is, hogy Mark Watney esetleg rendelkezik némi humorral, ha a Marson ragadása után a Wikipédia szócikkéről viccelődik. És véleményem szerint mindez igaz volt. Nem mindennapi történet volt, letehetetlen és Mark Watney is hozta a legjobb formáját.

Egy fantasztikusan jó sci-fi volt, régen olvastam már ilyet. Mindenki kíváncsi az ismeretlenre, itt többszörösen kaptunk belőle. Ismeretlen számunkra a Mars, ki ne nézne szét szívesen rajta (még ha némi írói segítséggel is)?

Az űrhajózás témában sem vagyunk profik, és a Nasa kulisszatitkaiba sem láthatunk be. Ebben a könyvben mindezt megtehettük, és mivel tényleg nem vagyok ebben a témában benne, nekem teljesen hitelesek voltak a dolgok. Hitelesek voltak Mark mindenféle szerelései, matematikai számításai, fizikai és kémiai akciói is. Amely dolgoknak részletezése elsőre furcsának tűnt (ezt másoknál is olvastam), de a részletezés által lett hiteles a dolog, mert egy ilyen komoly témájú és mélységű könyvben furcsán hatott volna, ha csak egyszerűen összeeszkábál valamit. A részletezés által jött át Mark profizmusa, és eltökéltsége. Nagyon a szívembe zártam őt, kedveltem a humorát, csodáltam az akaraterejét és kitartását. Szerettem a marsi mindennapjairól olvasni, hogy mivel tölti az idejét, hogyan osztja be az élelmét és hogyan számolja ki a vízszükségletét.

A regény felépítése is jó volt, a más szemszögből, másik oldalról is bemutatott információk még izgalmassabbá tették a könyvet, de erről azt hiszem nem kell többet írnom, mert nem szeretnék semmit elárulni.

Azt viszont elárulom, hogy nem tudtam letenni, mert meg kellett tudnom, hogy mi a történet vége. :)

10/10

Bea