Blogfaggató Lohonyai Dórával

Tavaly decemberben írtam a Karmaváltás című könyvedről, amelyben leírod fél évetek történetét. Három gyermekeddel Indiába utaztál és 6 hónapig éltél velük ott egyedülálló anyaként. Elmondod, mi késztetett erre az elhatározásra?

Mindig is nyitott voltam az újra, a kalandra és korábban már minden Magyarországon fellelhető módszert kipróbáltam, hogy gyermekeim autizmusán segítsek, ezt továbbra is teszem, ennek csak egy állomása volt India. Egy barátnőm buddhista guruja ajánlotta az indiai gurut, aki csodagyógyítónak számít. Úgy gondoltam, meg kell ezt is próbálni, legfeljebb egy érdekes, életre szóló tapasztalattal gazdagabban térünk haza.

Blogfaggató Légrádi Gergellyel

Légrádi Gergely írásai rövidek, letisztultak, különösek és nagyon hatásosak. Az olvasással az írásai nem érnek véget, hanem belénk hatolnak, elgondolkodtatnak, játszanak a gondolatainkkal, a gondolataink is játszanak a  sorokkal, eseményekkel. Szeretem a novellákat, mert röviden, összetömörítve kell tudatnia a mondanivalót, elérni kezdettől a végig, az érzelmektől az eseményekig néhány oldalon kell megtörténnie mindennek, örömnek és szomorúságnak, életnek és halálnak.

Légrádi Gergely úgy teszi ezt, hogy meghívja az olvasóit az írásaiba, legyen ő a láthatatlan szemlélő, nézze, érezze, hallja, esetleg gondolja tovább  a történeteit, nem csupán olvasási élményt kapunk, hanem közelről részt veszünk a történeteiben. A Blogfaggató kérdéseire ezúttal Légrádi Gergely válaszol.

Blogfaggató Szabó Anitával

A versek csodás dolgok! Miközben a költő gondolatait, érzéseit olvassuk, egyszercsak azt vesszük észre, hogy ezek már mi vagyunk, a mi gondolataink, a mi érzéseink, a mi fájdalmaink, a mi örömeink. A jó versbe bele lehet olvadni, megpendít bennünk emlékekeket, érzelmeket, szépséget érzünk és megelevenednek bennünk a szavak.

Anita versei nekem ilyenek, érzem benne az erőt, a gyengeséget, a magányt, a szerelmet, a szeretet, az örömöt, a békét és a nyugtalanságot. A Nőt! Csalódásokat és fájdalmakat, újrakezdéseket és felemelkedéseket, boldogságot és boldogtalanságot, a reménytelenséget és a reményt, a mosolyt és a könnyeket. - írtam ezeket a sorokat Szabó Anita Halvány kékben lobogok verseskötetének elolvasása után. 

A bejegyzésemet Anita új kötetéről elolvashatjátok IDE KATTINTVA.

Az első verseskötetéről, a 33 Lélekcseppről szintén olvashattok értékelést a blogon, IDE KATTINTVA.

Örömmel üdvözlöm Blogfaggató rovatunkban Szabó Anitát, ismerjétek meg ti is.

Blogfaggató Hartay Csabával

Hartay Csaba legújabb könyve a Köszönöm a befogadást! a napokban jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában, és a Könyvhéten már meg is vásárolható, akár dedikálva is. Én már elolvastam ezt a fergeteges, nagyon vicces és szórakoztató könyvet, IDE KATTINTVA elolvashatjátok az értékelésemet. 

Köszönöm Csabának, hogy válaszolt a kérdéseimre,  a válaszain is jókat mosolyogtam. Ajánlom a többi könyvét is. Első olvasásom tőle a Holtág volt, mely egy  mosolyokkal, vigasztalással, érzelmekkel megerősített, felzaklató történet, egy nagyapa és unokája barátsága, a halál árnyékában. 

A Rajongók voltunk című könyve nosztalgiázásra ad alkalmat, a szerzővel közel hasonló korúakban felidézi gyermekkoruk emlékeit, a fiatalabbaknak pedig egy vicces, életteli kordokumentum lehet. A Nem boci!-t pedig hamarosan olvasom. 

Remélem, nektek is annyira tetszik ez az interjú, mint nekem, és ha a Könyvhéten dedikáltattok Hartay Csabával, meséljétek el milyen volt. 

Hercsel Adél: Láthatatlan pokol

Bántalmazás. Családon belüli erőszak. Zaklatás. Régen sem, és ma sem tudnak sokan mit kezdeni ezekkel a kifejezésekkel. A szavakkal sem, és a megélt, elmesélt történetekkel sem. Ezért sokan el sem mesélik. Senkinek. Még mindig vannak, akik hallgatnak, mélyen magukba temetik, ami egyszer, vagy többször, vagy sokszor megtörtént velük.

"Nincs nagyobb gyötrelem, 

mint magadban hordozni egy el nem mondott történetet."

/Maya Angelou/

Blogfaggató Dániel Andrással

Fotó: Szöllősi Mátyás

„Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova…” 

A kuflikkal két évvel ezelőtt találkoztam először, és ahogy az már lenni szokott abban az esetben, ha nagyon tetszik valami, sorban elolvastam a szerző, Dániel András többi könyvét is. A kufliknak nem csak írásban a szülőatyja ő, hanem a képi megjelenítője is, és saját könyvein kívül más könyvekben is találkozhatunk az  illusztrációival.

Nagy kedvencem lett, ezért nagy öröm és megtiszteltetés, hogy interjút készíthettem vele. Én nagyon élveztem András válaszait, remélem nektek is tetszik majd.

Borzák Tibor: Mesélő képek

Imádok fényképeket nézegetni, papírfényképeket pedig különösen. Sajnálom is, hogy ma már egyre kevesebb fotót hívatunk elő. Illetve már kinyomtathatjuk magunknak otthon a nekünk tetsző képeket, mégis csökkenő tendenciát mutat ez a tevékenység. 

Nekem még van egy nagy fényképes dobozom, amelyben a nagyon régi fényképektől kezdve, melyek nagyszülőket, rokonokat, szomszédokat ábrázolnak az újabb fényképekig, amelyek gyermekeim kisgyerekkorát örökítik meg egyaránt megtalálhatók.

Hermann Irén: Dévény Anna

Egy mindenkiért

Dévény Annáról nem sokat tudtam. Annyit csak, hogy koraszülött gyermekek fejlesztésével foglalkozik. Keveset láttam személyesen nyilatkozni és nem jellemző rá, hogy újságcikkekben népszerűsíti önmagát és a módszerét.

Ebben a könyvben egy fantasztikus embert ismertem meg személyében, akinek hatalmas tudás és kincs került a birtokába, aki világszerte híres és elismert lehetett volna, de ő itt maradt és a magyar babáknak segített.

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv

A nemrég olvasott Aurora Borealis beszélgetőkönyv után tartottam egy picit ettől a könyvtől. Törőcsik Mari és Mészáros Márta beszélgetései annyira a hatásuk alá kerítettek, hogy azóta szinte az összes youtube-on fellelhető, velük készített riportot megnéztem, mert egyszerűen elvarázsoltak a bölcsességükkel, a tapasztalataikkal, a történeteikkel.  

Ezért volt bennem egy kis félsz, hogy egy újabb beszélgetőkönyv, egy riportkötet lehet-e rám ilyen rövid időn belül hasonló hatással, nem megy-e a Boldogságkönyv rovására a nemrégiben ért meghatározó élmény.

Már az első oldalak elolvasása után éreztem, hogy nagyon fogom szeretni ezt a könyvet és bíztam benne, hogy Ónodi Eszter vicces és megható gondolatai után hasonlóan jó és tartalmas találkozásokban lesz részem. Így is volt, nem csalódtam, most már tudom, hogy M. Kiss Csaba Boldogságkönyve fantasztikus olvasmány.

Kordos Szabolcs: Airport, Hungary

Újabb különleges világba nyerhetnek betekintést azok, akik Kordos Szabolccsal tartanak ezen a kontinenseken átívelő utazáson. A hatalmas sikerű Luxushotel, Hungary szerzőjének új könyvében elárulják titkaikat a magánrepülőgépeken dolgozó magyar légiutas-kísérők, valamint megszólalnak a diszkont- és a hagyományos légitársaságok sokat látott alkalmazottai. Megosztják a szerzővel - így az olvasóval is - történeteiket a földi kiszolgáló személyzet tagjai és a mindent elnyelő gyomrú tehergépek magányos pilótái.

Szeretné tudni, miért éri meg 20 millió forintot költeni egyetlen repülőútra, ha mindössze négy percet tölt a helyszínen az ember? Kíváncsi rá, hogyan reagált a magyar legénység egy máig titokban tartott gépeltérítési kísérletre? Megismerné milyen körülmények között élnek a pilóták és a légiutas-kísérők a Közel-Keleten? Mi az igazság a Mile High Clubról?

Ha érdeklik a mindennapok 10 kilométerrel a föld felett, és a repülőtéri élet valósága, akkor az Airport, Hungaryt örömmel forgatja majd.

Ki ne figyelte volna már a csinos, szép légiutas-kísérőket némi vágyakozással, milyen jó lehet nekik, mennyit utaznak, ingyen világot látnak.  Talán volt ennek az elképzelésnek némi alapja régebben, amikor még csak a nagy légitársaságok működtek. Mint pl. egykor a Malév, de már akkor sem volt az jellemző, hogy a pilótáknak és stewardeseknek rendszeresen idejük lett volna egy kis városnézésre, látványosságok megtekintésére, hanem inkább az, hogy érkezés és a repülőgép rendberakása után irány a szálloda, az előírt pihenés, és utána egy másik járattal ismét egy új úticél, vagy éppen visszatérés a kiindulóhelyre. Azt nem állítják, hogy sosem volt, de tényleg nem ez a jellemző. 

Azért nem kell őket sajnálni, mert amikor csak alkalmat tudtak keríteni egy kis kikapcsolódásra, bulizásra, akkor éltek a lehetőséggel, hiszen munkájuk - a pilóták esetében - nagy figyelmet és erős koncentrálóképességet igényel, és hatalmas felelősséggel jár, a légiutas-kísérőknek pedig hatalmas türelemre és empátiára van szükségük, hogy a sokféle utazó emberrel megtalálják a hangot, ha valami baj, feszültség támad a fedélzeten, akkor higgadtan, nyugodtan, céltudatosan tudjanak intézkedni, ha pedig valami katasztrófa helyzet merül fel, akkor készek legyenek az utasok irányítására, felügyeletére és ápolására. Éppen ezért időnként szükségük van lazításra, kikapcsolódásra. 

Kordos Szabolcs Hungary sorozatának újabb kötetében ismét nagyon sok érdekességet, "kulisszatitkot" olvastam, megtudtam, hogy a diszkont-légitársaságok megjelenésével már ez a munka sem feltétlenül egy álomállás, a fapados gépeken szinte megszakítás nélkül repkednek a légitársaságok dolgozói, előfordul, hogy a fáradtságtól azt sem tudják, éppen hol vannak. 

Ha azt gondoljuk, hogy a légiutas-kísérők és pilóták nem félnek repülés közben, akkor bizony tévedünk. Kornél  az óceán felett nem szeret repülni, mert mindig eszébe jut a Rio de Janeiroból Párizsba tartó francia gép, amely 200 utasával zuhant az óceánba. 

A pilóták is félnek, félnek egy műszaki hibától, egy vihartól, egy légörvénytől, egy merénylettől, egy gépeltérítéstől. 

Vannak olyan légiutas-kísérők, akik már sok mindent megtapasztaltak, felrobbantották őket, behúzott futóművel köröztek a repülőtér felett, vagy a gépen történik az egyik utassal egy hirtelen rosszullét, esetleg halál. A rendkívüli körülményeket mindig higgadtan kell fogadniuk és a lehető legjobb megoldást alkalmazniuk a felmerült problémák megoldására.

Minden tiszteletem a légiutas-kísérőké és a pilótáké, akik ezeket a sokszor hatalmas monstrumokat biztonságosan eljuttatják a célállomásra, ha valami probléma merül fel, legjobb tudásuk szerint megoldják és elviselik a nagy felelősséget, ami a munkájukkal jár.

Olvastam ravasz kínai utasokról, akik rögtönzött műbalhét rendeztek egy potya business utazás reményében, de a japánok tisztaságszeretete és szerénysége nagyon szimpatikus volt. Láthattam, hogyan utaznak a közéleti személyiségek és hogyan viselkednek a világsztárok. David Beckham közvetlensége és Jennifer Anniston rejtőzködése egyaránt meglepett,  Madonna exhibicionizmusa és elvárt igényei viszont nem. 

Nagyon érdekfeszítő volt a magánlégitársaságokról olvasni és meghökkentett az a hatalmas gazdagság, amelybe egy nagyon picit beleláthattam, mert bár tudom, hogy vannak nagyon gazdag emberek, de amikor szembesülök azzal, hogy mennyire gazdagok, akkor egy kicsit mindig eláll a szavam.

Az Airport, Hungary éppen olyan érdekes, izgalmas, szinte minden kíváncsiságot kielégítő volt, mint a sorozat többi része, egyetlen hibája van csak, hogy nem volt hosszabb. :)

Köszönöm a könyvet a 21. Század Kiadónak!

10/10

Bea

Karácsonyi ajándékfaktor:  Könnyed, szórakoztató könyv, egy különleges világot mutat be, a légi alkalmozottak világát. Férfinak és nőnek, idősnek és fiatalnak egyaránt remek ajándék lehet.

Naszvadi Judith: A mi '56-unk

Milyen lenyomatot hagyott bennünk 1956?

Történelem alulnézetből, avagy családi emlékek, személyes történetek az ominózus őszről, ami után minden más lett. 

Hogyan lesz egy 17 éves gyárimunkás fiúból néhány nap leforgása alatt forradalmár? Mi történt Erdélyben '56-ban? Mikor eszmél rá a hatéves kislány, hogy a nagyapja Magyarország legfontosabb embere? Hogyan él tovább az, akinek a menyasszonya örökre elhagyta az országot? Hogyan válik a távoli kultúrából érkező idegen október 23. szellemiségét átérző emberré?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre válaszol többek között Horgas Eszter, Varga Miklós, Kiss Zoltán Zéro, Tordai Teri, Vámos Miklós, Bornai Tibor és sokan mások. A különös szívszorító kalandos emlékekből megismerhetjük az ezerarcú forradalom néhány emberi mozzanatát.

Naszvadi Judith családi érintettsége okán is kezdte el feltenni a kérdéseket előbb szűkebb, majd tágabb környezetében.

A 60. évfordulóra így, ezekből az interjúkból állt össze A mi '56-unk.

A könyvben közölt riportok engem is arra késztettek, hogy kérdezősködjek egy kicsit a családunkban '56-ról. Anyukámat tudtam megkérdezni, aki akkor 5 éves kislány volt. Egy rémisztő saját emléke biztos, hogy megmaradt. Egy kelet-magyarországi kis faluban éltek, ő az udvaron játszott, amikor hatalmas dübörgéssel, nagyon alacsonyan szállt el felettük egy repülőgép. A nagymamájára volt éppen akkor bízva, aki kirohant az udvarra, elkapta a kezét, és lélekszakadva behúzta anyukámat a házba. A háborús emlékei válthatták ki belőle ezt az ösztönös menekülést. A falu viszonylag közel van a román határhoz, ahol szovjet helyőrség működött és ez a gép élelmet, ellátmányt szállított nekik, az akkori információk szerint. 

Emlékezett még arra, (de ezt már valószínű, hogy nagyszüleim elmondásaiból), hogy a falusi emberek között házról házra járva terjedt a hír, miszerint kitört Pesten a forradalom! Az emberek izgatottak voltak, csillogó szemmel suttogtak a férfiak, és titokban hallgatták azt a kevés rádiót, ami a faluban fellelhető volt.

Élelmet gyűjtöttek és Budapestre küldték. 

Pedig nekik sem volt sok, a megélhetéshez úgy maradhatott mégis nekik is valami, hogy ebben az időben falusi emberek a beszolgáltatás elől a terményeket "bekazlazták", azaz ástak egy gödröt, beletették a babot, a krumplit, és más elrejteni valókat,  befedték szénával, azaz szénakazlat raktak fölé. 

Most tudtam meg azt is, hogy nagyapám, milyen bátor volt. Szintén a beszolgáltatások miatt a szerszámokat, az ekekapát, boronákat sokszor a padláson dugták el az emberek. Amikor egy ilyen szalmatetős padlás kigyulladt, az én nagyapám bevizezte az ingét, leöntötte magát egy vödör vízzel és felrohant megmenteni a földművelő szerszámokat. Sikerült neki, ő is megégett egy kicsit, de soha nem beszélt erről az esetről. Az állatokat is kihajtották a határba, így dugták el a beszolgáltatás elől. Nehezen éltek az emberek, ezért örültek a változásnak. 

A falusi lányok, asszonyok élelmet, babot, burgonyát, lisztet, tojást cseréltek a fővárosi lakosokkal, csodaszép ruhaanyagokat kaptak cserébe, olyanokat, amikhez addig nem jutottak hozzá, sőt nem is láttak.

Ezeket az emlékeket Naszvadi Judit könyvének köszönhetem, mert ha nem olvasom, nem kérdezem meg Anyukámat erről az időszakról.   Azok közé tartozom, akiknek 1956-ban ellenforradalom volt a tananyag szerint, az utolsó években pedig már valahogy sosem jutottunk el odáig, itt már fújdogáltak a változás szelei. Mint ahogyan a könyvben is mondták páran, nehéz úgy átérezni ennek a forradalomnak a jelentőségét, hogy az számunkra egy távoli dolog, és az oktatásban is félig elhallgatott téma volt. No és lássuk be, a száraz iskolai anyag nem mindig alkalmas arra, hogy a gyerekek, fiatalok magukévá tegyék, átérezzék a történelem nagy pillanatait. 

Ezt a könyvet szívesen ajánlanám a tananyag mellé, amikor az 1956-os forradalomhoz ér az iskolai oktatás, mert ezek a személyes történetek teszik igazán megérthetővé, átérezhetővé a  forradalmi történéseket. 

Nagyon megilletődött hangulatba kerültem tőle, és úgy érzem, többet megtudtam '56-ról, mint az összes történelemkönyvbemből együttvéve. Még akkor is, ha nem volt csak fekete és fehér, ha nem volt minden egyértelmű, nagy volt a káosz és zűrzavar. Csak próbálom átérezni, milyen lehetett nap mint nap ellentétek, besúgók között élni, gyerekként, felnőttként megélni az 50-es, és azt azt követő éveket Magyarországon. Sok nézőpontból lehet nézni az eseményeket, sokféleképpen lehet elmesélni a mai fiataloknak mi történt, ez a könyv segíthet ebben, megérintheti azokat az embereket is, akik eddig csak egy történelmi tényként kezelték az '56-os eseményeket. 

Egyetértek azokkal a nyilatkozókkal, akik szerint '56-ot kisajátította a politika, és szinte csak látszatünnepségeket tartanak, nem feltétlenül érinti meg az embereket október 23., meg kellene találni a módot arra, hogy az emberek igazán átérezzék a forradalom eszmeiségét, azt hogy akkor ott a magyar emberek összefogtak, küzdöttek egy célért, nem széthúzás volt, hanem összetartás.  Ezt kellene ünnepelni, és emlékezni ...

Olvashatunk még a rendszerváltásról, ami azért is volt érdekes számomra, mert azt már éppen felnőttként éltem meg, tévén keresztül figyeltem a romániai forradalom eseményeit, valamint az oroszok kivonulását. Előtte jó  pár évvel  kisdobos voltam, úttörő voltam, oroszul tanultam, és az orosz himnuszt magyarul és oroszul is énekeltem az általános iskolai énekkarban. Akkor ez nekem nem volt furcsa, gyerek voltam és ebben nőttem fel.

A kötetben szereplő interjúkban nagyon érdekes emberekkel találkozhatunk, van köztük énekes, színésznő, népzenész, gimnáziumi igazgató, lelkipásztor, zeneszerző, 56-os forradalmár, sportoló, újságíró. Ez a sokféle ember garancia arra, hogy nagyon színes, sokféle nézőpontot kapunk a forradalomról megőrzött emlékekről, véleményekről. 

Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, felemelő élmény volt, amit ezúton is köszönök a szerzőnek Naszvadi Judithnak.

10/10

Bea