Sally Rooney: Hová lettél, szép világ?

A szerző Normális emberek című könyve kedvencem lett, ez a második olvasásom tőle. A Hová lettél, szép világ talán kiforrottabb, mélyebbre hatoló írás, mint a Normális emberek, hasonlóan fiatalok útkereséséről és a világban betöltött, betöltendő szerepükről szól. 

Adott két barátnő, Alice és Eileen, akik egyetemi évfolyamtársakként ismerkedtek meg egymással, azóta Alice elismert író lett, Eileen pedig szerkesztő egy irodalmi lapnál. A könyv egyik része a kettőjük levelezése, ami időnként filozofikus magasságokig szárnyalt, miközben a hétköznapi dolgaikat is megbeszélték ezekben a levelekben. Eileen Dublinban él, Alice néhány hónapja vidékre, egy óceánparti falucskába költözött, hogy idegösszeroppanása után magára találjon. 

Gabriel Tallent: Drága kis szívem

Nem tudom, mire számítottam, amikor a könyv címét elolvastam, de biztosan nem erre. Ez egy kőkemény történet, megrázó, fájdalmas, borzasztó. Amikor olvastam, úgy éreztem, mintha valami nehéz súly lenne a mellkasomon, és még bizonygattam is magamnak az elején, hogy biztosan nem jól értem azt, ami történik. 

De sajnos jól értettem, és szívem szerint letettem volna a könyvet, mert nehéz volt elviselni, ami Teknőccel történik, de mégsem tudtam letenni, mert bíztam abban, hogy ez nem maradhat így, ez nem mehet sokáig.

Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Jártatok már úgy, hogy végig rosszul éreztétek magatokat egy könyv olvasása közben? Mert annyira nehéz volt elviselni a történet eseményeit, átélni egy szereplő fájdalmát és végig azt érezni, hogy meg akarod menteni, ki akarod hozni a könyvből, mert nem történhet meg vele az, ami éppen történik, és nem szolgált rá erre a sorsra?

Így éreztem a történet gyermek főszereplőivel kapcsolatban, a 13 éves Jojo és húga Kayla nagyon nehéz lapokat kapott az élettől. Fekete anya és fehér apa gyerekei, de csak az idős anyai nagyszülőktől kapnak törődést és szeretet. Apai nagyszüleik hallani sem akarnak a létezésükről, semmilyen kapcsolatban nem állnak az unokáikkal.

Jim Crace: Az utolsó aratás

Van egy kedvenc filmünk, A falu, amely a könyv olvasása közben végig ott motoszkált a fejemben. Az utolsó aratás falujának elszigeteltsége a világtól, a külvilág kizárása, az idegenek elutasítása juttatta eszembe azt a filmet, és ez megadta nekem az alaphangulatot a könyv olvasásához.

Az utolsó aratás egy meg nem nevezett faluban történik, alaposan meg nem ismert emberek részvételével, amikor az emberek még nem tudják, hogy az lesz az utolsó. 

A történetet Walter Thirsk, az özvegy férfi elmondása alapján ismerhetjük meg. A falu közössége túl van az aratáson, az embereket a másnapi tarlókirálynő kiválasztása tartja lázban, amikor azt veszik észre, hogy lángokban áll a gazda istállója.

Naomi Alderman: A hatalom

Mindenféle vegyes érzések kavarognak bennem a történet befejezése után. Nem azt a szót használnám egy ilyen témájú és volumenű könyv esetében, hogy tetszett, hanem inkább azt, hogy lenyűgöző, elgondolkodtató és felkavaró történet volt.

Lenyűgözött ez a női hatalommal felruházott világ, amit Naomi Alderman megteremtett, elgondolkodtatott, hogy a hatalom birtoklása és rossz felhasználása hová juttathat egy társadalmat és felkavart, hogy mivé tette az embereket, elsősorban a nőket a hatalom és az erő tudata, másodsorban pedig a férfiakat milyen tettekre és viselkedésekre kényszerítette az alárendeltség és a félelem.