Blogfaggató Tapodi Brigittával

Sziasztok! Rég találkoztunk. Vannak az ember életében olyan szakaszok, amikor csak úgy tőle függetlenül történnek a dolgok. Ami ellen nem tud semmit tenni. Amikor az események legyőzik és maguk alá temetik. Amikor azt érzi, hogy nem tud továbblépni, csak áll egy helyben és érzi, hogy jó lenne már valamerre lépni, de csak áll. Aztán jön egy apró, kicsi lépés. Amit lehet, hogy nem is ő tesz meg, hanem más tesz meg felé és ezzel mégis kimozdítja a mozdulatlanságból. A blog majdnem egy év pihenő után újra aktív, várlak benneteket a már megszokott könyvajánlókkal, a Blogfaggatóval, amelyben interjúkat olvashattok érdekes és számomra kedves emberekkel, és valószínűleg lesznek újdonságok is, ezek még alakulóban vannak.

Tapodi Brigitta könyveit nagyon szeretem. Írásaiban a finomság, a szépség, a természet szeretete ölel körbe, megmelengeti az ember lelkét, ahogyan a múltról ír, egyszerűen, nagy-nagy tisztelettel és ahogyan életre kelti írásaiban  a jelen pillanatok fontosságát és jelentőségét. Nagyon örülök, hogy válaszolt a kérdéseimre és így ezzel az interjúval indíthatom be újra a Könyvutca blogot.

Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz

Nagyon sok gondolat kavarog bennem azt illetően, hogy mivel kezdjem ezt a bejegyzést. Azzal, hogy bizony az én családomban is többször megfogalmazódott az elindulás gondolata, végül mentünk is, meg nem is, maradtunk is meg nem is? Mert attól, hogy az országban maradtunk, még a szülőhelyünkről elköltöztünk, és így, ha kicsiben is, de megtapasztalhatjuk, hogy milyen idegennek, szülőhelytől elszakítottnak lenni. 

Vagy kezdjem azzal, hogy mennyire sajnálom, hogy nem voltam elég felnőtt, vagy érett, vagy egyszerűen nem gondoltam arra, hogy jobban kifaggassam nagyszüleimet az életükről, a gyerekkorukról, az általuk megélt tragédiákról, örömökről és szépségekről, boldogságról, munkáról, születésekről, halálokról, családi kapcsolatokról, esetleg titkokról, amíg még megtehettem volna?

Tapodi Brigitta: Szárhegy öröksége

"Lehetséges, hogy az érzések, a félelmek, a vágyak az évszázadok folyamán egy jottányit sem változnak? Nők, férfiak, testvérek, apák, anyák, gyermekek ugyanazokat a fájdalmakat és örömöket élik át? Mindenki küzd a saját sorsával. De létezik-e olyan, hogy a sors fonala generációkon keresztül hasonlóan gombolyodik? Lehetséges volna, hogy amit dédanyáik, nagyanyáik, anyáik megéltek, azok továbbélnek a gyermekeikben, unokáikban?"

Tapodi Brigitta könyvében két olyan dolog van, amivel már alapból nyert ügye van nálam.

Az egyik a múltnak a kutatása, mindig elérzékenyülök a saját családi fotóalbumunk lapozgatásakor a régi fotók láttán, ahol nagymamák, déd- és üknagymamák fogják unokáik kezét vagy állnak komolyan a fényképezőgép kamerájába nézve, mosolygós vagy éppen szomorú fiatal lányok ünneplőben vagy az otthoni mindennapi ruhájukban, fiatal férfiak a legszebb öltönyükben, vagy feltűrt ingujjban egy motor mellett pózolva, vagy egy gitárral a hátukon, igézőn néznek a kamerába.

Tapodi Brigitta: A hajtű

Ha szeretitek a történelmi, a romantikus, az igényesen, szépen megírt, régmúltban és jelenben játszódó, némi titokzatosságot, rejtélyt tartalmazó történeteket, akkor  ajánlom Tapodi Brigitta regényét. 

Tökéletes nyári olvasmány, aminek nyáriságát az adja, hogy Keszthelyen, a Balaton partján indul a történet, csodás környezetben, kastélyok között és gyönyörű tájakon járhatunk, miközben a könyvet olvassuk.

Elhatároztam, ha Keszthelyen és a környékén járok, magammal viszem a könyvet és megkeresem a benne lévő helyszíneket. Ha ez sikerül, mindjárt több dimenziós élmény lesz ez a könnyed, szeretnivaló történet.