2022. szeptember 7., szerda

Stephanie Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold!


Négy évvel ezelőtt egy különös gyilkosság foglalkoztatta egész Amerikát. Az áldozat egy gyermekét egyedül nevelő anya volt, akit mindenki kedvelt, mindenkihez kedves volt, szomszédjaival remek kapcsolatot ápolt. A megdöbbentő, hogy az egyetlen lánya ölte, azaz ölette meg. Illetve megdöbbentő lenne, ha nem derült volna ki a nőről, hogy a lányát 23 éven keresztül beteg emberként kezelte, már kicsi korától fogva tolószékbe kényszerítette, azt hazudta, hogy nem tud járni, mérgezte az ételét, szándékosan megbetegítette, megtévesztve ezzel a lányt és gyakran az orvosokat is. 

A lánya, Gypsy Rose számos alkalommal volt kórházban és több műtétet is elvégeztek rajta, mígnem egyik nap kiderült, hogy az anyja meghalt. Gypsy Rose rávett egy fiút, hogy ölje meg az anyját, miután kiderült, hogy egyáltalán nem volt beteg, az anyja találta ki az egészet és tévesztette meg az egész környezetüket. 

A szerző  köszönetnyilvánításában utal rá, hogy ez az eset ihlette a könyvét, annyi különbséggel, hogy itt nem hal meg az anya, hanem börtönbe kerül. A történet ott kezdődik, amikor 5 éves börtönbüntetésének letelte után szabadon bocsájtják. 

Az utolsó évben Rose felbukkant a börtönben, majd rendszeresen látogatta az anyját, sőt szabadulásának napján érte ment és lakhatási lehetőséget ajánlott neki saját otthonában, ami az anya saját gyermekkori otthona volt. 

Ez egy őrült, felzaklató történet. Többször is mondtam Zsófinak, a lányomnak, aki ajánlotta, hogy teljesen idegállapotba tesz ez a könyv, mert nem tudom, hogy ki az őrültebb, ki a hunyó, ki akar kicsinálni kit. Egyik oldalon kialakítottam egy remek teóriát, csak azért, hogy a másikon megcáfolódjon. Egyik fejezetben elhittem, hogy az anya megjavult, hogy most már szeretni akarja a lányát, a másikban pedig azt, hogy Rose Goldnak sikerült beilleszkednie a valóságba, sikerült az anyja nélkül töltött öt évben elrendeznie, kialakítania az életét, olyannyira, hogy még gyermeke is született.

Patty így hát nagymamai minőségben térhetett és költözhetett be lánya házába, abba a házba, ahol ő is felnőtt, és hatalmas traumák érték. Elég sokat gondolkozott azon, hogy miért vette meg Rose ezt a házat, illetve, hogy miért éppen ezt a házat vette meg. Miért festett Patty plafonjára egy állandóan figyelő nagy szemet, és miért zárja mindig kulcsra a gyermekével közös hálószobáját. Akkor is, ha otthon vannak és akkor is, ha dolgozni megy. 

Teljesen kikészítettek mindketten, és többször is megkérdeztem magamtól, hogy kell-e nekem ez a feszültség, akarom-e tudni, hogy melyikőjük az őrültebb, a betegebb, és érdekel-e, hogy ki mit forral magában. Még jó, hogy érdekelt, nem is tudtam egy idő után letenni a könyvet, felváltva olvastam mindkettejük szemszögéből a történetet, ismertem meg gondolataikat és próbáltam kitalálni, hogy kinek mi lesz a következő lépése. 

Egy macska-egér harc, melyben már nem csak az anya-lánya kapcsolata a tét, hanem egy kisbaba épsége és élete is veszélybe kerülhet. Egy Münchausen-szindrómában szenvedő anya és nagy lelki és testi sérüléseket megélt lánya őrült harca ez a könyv, aminek azonban vannak hibái és gyenge pontjai is, melyek olvasás közben felmerültek bennem. 

Ez nem egy szívet melengető regény, nem megható és egyáltalán nem megnyugtató, kellemetlen érzéseket keltett bennem a cselekménye, felzaklatott ennek a két nőnek a taktikázása, mindkettőjük utálatos, visszataszító szervezkedése, ugyanakkor némi sajnálatot is éreztem irántuk, mert mindketten nagyon sérültek voltak mentálisan, és látszólag már eljutottak oda, ahonnan nincs visszaút.

Az említett hibáktól eltekintve egy izgalmas és feszült könyv, amit nem akarsz és nem is tudsz letenni, míg el nem jutsz a végkifejletig. 


Bea

"A barátság gyerekkorban sokkal könnyebb."

*****

"Felnőttnek lenni fárasztó dolog. Sokkal könnyebb, ha van, aki törődik velünk."

****

"Mind követünk el hibákat. Mindig van lehetőség újrakezdeni!"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése