Patrick Modiano: Felejtett álom

A Nászút, a Catherine Certitude című gyerekkönyv, és most már a Felejtett álom elolvasása után, ki merem jelenteni, hogy szeretem Modiano egyszerű és letisztult stílusát.  

Nagyszerű elbeszélő, nem hagy bennünket fellélegezni a történetei alatt, végig az jár a fejünkben, legalábbis nekem végig az járt a fejemben a Felejtett álom olvasásakor, hogy biztos kihagytam valamit, azért nem értem az események és kapcsolatok logikáját, de nem, nem én voltam a hunyó, hanem Modiano.

Mindig arra késztet, hogy időről időre gondoljam végig, hogy akkor most, mi is van. Mi történt eddig, miért alakult úgy a történet, ahogyan és kik ezek az emberek, miért vannak ott, és egyáltalán szeretnék többet tudni róluk.

Három ifjúsági regény

Ifjúsági, gyermekkönyvtárból kölcsönzött könyvek, de én nagyon szeretem ezeket az ifjúságnak, gyerekeknek írt könyveket, amelyek nekünk, nagy gyerekeknek is remek kikapcsolódást nyújthatnak, elgondolkodtatnak és tanulhatunk is belőle.

Lena Krohn: A nap gyermekei

A szép borítója miatt akadt meg a szemem ezen a kis könyvecskén, aztán megláttam a belső illusztrációkat is, amelyek gyönyörűszép virágok voltak, így hazavittem a könyvtárból. 

A történet főszereplője Ibolya az iskolás kislány, aki Füzike kisasszony virágboltjába tér be virágcserepet vásárolni, majd másnaptól egy hétig virágfutár lesz. Minden napra egy vagy két virág jut, és ugyanannyi történet. Tulajdonképpen aranyos könyv, de néha olyan volt, mint egy növényhatározó, néha pedig  olyan "tanítónénis", szájbarágós volt. De ami mégis dobott rajta, hogy végig olyan retro-érzetem volt, pedig a történet nem régen íródott, pár évvel ezelőtt írta a finn írónő, és néhol igazán humoros gondolatok, megnyilvánulások voltak benne. Az illusztrációk pedig igazán szépek voltak.

8/10

Patrick Modiano: Catherine Certitude

Meglepődve akadt meg a szemem a gyermekkönyvtárban ezen a könyvön, nem is tudtam, hogy Modiano gyermekkönyvet is írt. 

Elolvasás után azt is megállapítottam, hogy bár nagyon Modiano-s - igaz ezt egy könyve elolvasása után talán bátorság kijelenteni -, de nem tudom, hogy mennyi idős gyerekeknek való. Inkább azt mondanám rá, hogy egy novella, egy New Yorkban élő nő pillanatnyi gondolata. Mint mikor csak úgy ülünk, és eszünkbe jut valamiről valami. 

Neki Párizsban töltött kislánykora jutott eszébe, szeretetteljes kapcsolata édesapjával, egyszerűen csak elöntötte a nosztalgia és a szép emlékek. Ennyi a könyv és nem több, jó volt olvasni.

Az illusztrációk legalább annyira fantasztikusak voltak, ha nem fantasztikusabbak, mint maga az írás. Jean-Jacques Sempé készítette őket, aki egy legendás illusztrátor. 

8/10

Christine Nöstlinger: A cseregyerek

Hat hét története egy kisfiú naplójából. Ewald családja, a fiú angol kiejtésének javítására egy cseregyereket fogad hat hétre a nyári szünetben. Tom az angol cseregyerek az indulás előtti napon eltöri a kezét, így helyette féltestvérét Jaspert küldik, akiről kiderül, hogy csöppet sem átlagos kamasz. Mielőtt a család teljesen kikészülne,  Ewald megtudja Jasper cselekedeteinek és viselkedésének mozgatórugóját. Elmeséli a családjának is, akikben hirtelen sajnálat és bűntudat támad, majd mindenféle kalandok után a könyv végére szeretetben válnak el.

Vicces könyv volt, egy másfél órás kikapcsolódás. Egyetlen kifogásom a végével volt, Jasper hazautazásával azonnal vége lett a történetnek, pedig jó lett volna, ha egy utolsó fejezetet szán ennek az író.

8/10

Bea

Patrick Modiano: Nászút

Jean dokumentumfilmesként folyton úton van. Egyik utazása alkalmával Milánóban köt ki, ahol fültanúja lesz, amint a pincér elmeséli valakinek, hogy a múlt héten egy francia nő öngyilkosságot követett el a szállodában. Kiderül, hogy az említett hölgy Jean régi ismerőse, Ingrid volt. Jeant nem hagyja nyugodni az eset. Visszatér ugyan Párizsba, de mivel megcsömörlött a munkájától, és megelégelte felesége viszonyait, nem megy haza, hanem szobát bérel egy külvárosi szállodában, és úgy dönt, hogy amennyire csak tudja, felderíti Ingrid életét. Kiindulópontja az a számára kedves emlék, amikor húsz évvel korábban találkozik velük a francia riviérára menet, ahol Ingrid és a férje menedéket találtak a háború elől.

Nagyon érdekes, elgondolkodtató könyv volt ez. Mint egy apróra tördelt tükör, amit darabonként kell összeraknom, és a végén egy mozaikképet kapok, ami akkor sincs teljesen egyben, de ha jól rakom össze és jó szemszögből szemlélem, meglátom mi van a tükörben.  Nem olvastam még Patrick Modiano könyvet, ez volt az első. Így hát nem tudtam egyetlen másik könyvéhez sem viszonyítani. Tetszik az író stílusa, a mondatai szépek, egyszerűek, rövidek. A történet már nem olyan egyszerű, mert törnöm kellett a fejemet, hogy Jeannak miért olyan fontos, hogy megírja Ingrid életét, hiszen tulajdonképpen csak kétszer találkoztak életükben, legelőször húsz évvel ezelőtt. Arra a következtetésre jutottam, hogy az a húsz évvel ezelőtti találkozás a házaspárral annyira maradandó élményt okozott a fiatal Jeannak, Ingrid és férje Rigaud annyira mély benyomást tettek rá, hogy ennyi idő elteltével is értékes emlék maradt számára, amit elő tudott szedni és megízesítette vele saját unalmas hétköznapjait, életét. Mert közben az idő elmúltával ő is középkorúvá érett, unta a munkáját, és elege lett feleségéből, aki viszonyokkal szórakoztatta magát. Ezeket a tényeket csak Jean gondolataiból tudjuk meg, miközben napjait egy párizsi külvárosi szállodában tölti és feleségével közös életüket idézi fel, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy akarja-e még a feleségét vagy nem, akarja-e még közös életüket, vagy örökre ott szeretne maradni a külvárosban rejtőzve. Mindeközben sétálgat a külvárosban, látogatja az állatkertet, összebarátkozik egy benzinkutassal, és gondolkodik az Ingrid és férje életén, valamint éppenúgy a sajátján is.

Ingrid és férje életét is megismerjük közben, illetve ez nem is helytálló, mert csak beleláthatunk életük egy rövid szakaszába, csak sejthetjük, és nem megtudhatjuk, hogy mi lett velük. Csak sejthetjük, hogy miért lett öngyilkos Ingrid a szállodában, és csak gondolhatjuk, hogy mi lett a férjével. Nekem itt sok mozaikdarabka hiányzik. Azt gondolom Jeannak még több, így hát ezzel a ténnyel meg kellett békülnöm. 

Ez a könyv egy középkorú férfi útkeresése, aki eltűnt mindenki elől, abban bízva, úgy megtalálja önmagát. Megtalálja azt, ami örömet okoz az életében, amit szeretne folytatni, mert jelenleg úgy tűnik, mintha csak kóvályogna egy labirintusban és nem találja a kiutat. Vagy nem is keresi már annyira, de aztán mégis elindul. Hogy hová indul és hová jut el, azt úgy vélem Modiano ránk bízta. 

Azt hiszem kijelenthetem, hogy egyre jobban szeretem azokat a könyveket, amelyeknek a végén feltehetem a klasszikus kérdést: "De mit is akart a költő, akarom mondani író ezzel mondani?"  :) 

A könyvet köszönöm a Tarandus Kiadónak!

9/10

Bea