Gill Hornby: És most együtt

Bridgeford válságban van. A főutca félig elnéptelenedett, az üzletek bezárnak, a polgári büszkeség gondolatát ódivatúnak találják a munkából egyenesen hazaszáguldó ingázók. A kisváros mintha elcsüggedt volna.

Akad azonban egy dolog, ami összehozhatja a lakosokat: a zene. A bridgefordi városi kórusnak esélye lehet arra, hogy megnyerje a megyei kórusversenyt. Az énekesek kis csapatának azonban először új tagokat és egy egészen megújult hangzásvilágot kell találnia magának.

Ezen a ponton lép színre Tracey - született szólista, aki eltitkolt múltját rejtegeti; Bennett - hajdani templomi kóristafiú, aki értetlenül szemléli a modern világot; és Jazzy - aki a hangját útlevélnek tekinti, amelynek segítségével  maga mögött hagyhatja a várost, és elindulhat a jövendőbeli hírnév és gazdagság felé. Sikerülhet-e beilleszkedniük az olyan régi, megbízható kórustagok közé, mint amilyen Annie? Megtanulhatnak-e közösen dolgozni, megmenthetik-e az énnekart, sőt, talán az egész közösséget is?

Igen, Igen, Igen!!!  Ismét egy kedvenccé vált könyvet mutathatok be! Nagyon szeretem az ilyen nagyon angol, intelligens, kellemes, aktuális élethelyzeteket felvető történeteket, a kissé szarkasztikus humora pedig imádnivaló volt! 

A bridgeporti kórus a történet kezdetén elveszíti a vezetőjét, pedig nagy megmérettetés előtt állnak, indulni szeretnének a megyei kórusversenyen. Igazából már nem is nagyon van kórus, szétesőfélben van a társaság, a kórusvezetőjük nélkül szinte csak megszokásból járnak oda, de mintha nem találnák a hangjukat. Elhatározzák, hogy új tagokra van szükségük. 

Nagyon karizmatikus szereplőkkel találkoztam ebben a könyvben. Legelőször Traceyt ismerhettem meg, aki egyedül neveli éppen felnőtté vált fiát, dolgozik valahol, egy irodában, de ez nem képezi semmilyen fontos részét az életének. Érezhetően valami nincs teljesen rendben vele, titkai és problémái vannak, nem boldog és nem önmaga. 

Aztán ott van Annie, a könyvtáros, aki már régi tag, mindig legelőször érkezik a próbákra, takarít, rendezkedik, teát főz, látszólag nagyon tevékeny, mindenkinek segít, de valójában nem tudott túllépni azon, hogy felnőtt lányai kirepültek otthonról, saját életet élnek. A férje egyre ritkábban jár haza a Londonban bérelt lakásból, amit addig csak nagy ritkán használt szükség esetén.  Annie nem tudja, mihez kezdjen, még ő maga sincs tisztában vele, de szenvelgései közben önmagát, a saját útját keresi.

A kedvencem pedig Bennett, az unalmas, a semmit megjegyezni nem bíró, csak a munkába temetkező, elszürkült és éppen elhagyott családapa, aki valamikor kóristafiú volt a templomban, de most nem volt csak egy üres háza, egy ruhaállványa, és egy nagyon idegesítő volt felesége, aki magával vitte a már félig felnőtt gyerekeit is. Nem igazán Bennett-et idegesítette Sue, hanem engem. 

A legnagyobb változáson Bennett ment át a történet során, egyszerűen imádnivaló volt, ahogyan rájön dolgokra, az unalmas, érdektelen emberből egy érdekes, vonzó, karizmatikus, érző szívű férfi válik, akire a szerelem is rátalál.

Lewis, a lányát egyedül nevelő apa és lánya Katie, aki a süteményeket süti a próbákra, Jazzy a fiatal lány, Bennett gyermekei, majd később a lézengő fiatalok is fontos elemei lesznek a történetnek, és szépen, ám meglehetősen lassan igazi kórus kerekedik a szerteszét kószáló, igazi érzelmeiket rejtegető emberekből. 

Az egész könyvet átjárja a zene szeretete, az éneklés, aminek segítségével ki tud bontakozni a történet végére a szeretet, a bizalom, a ragaszkodás. A zene előcsalogatja a rejtőzködő lelkeket és szíveket, megvilágítja kinek-kinek a saját útját, összeboronál generációkat, családokat, embereket.

Ami pedig szintén nagyon fontos, Bridgeport is éledezik, már nemcsak egy széthulló, közönyös kisváros, hanem összetartó, egymást ismerő és kedvelő emberek csoportja, egy igazi közösség, akiknek már nem mindegy, hogy mi történik a főutcán...

Nagyon szeretetteli, megható, ugyanakkor vicces könyv volt, egyszerűen imádtam. És mint már írtam, természetesen a kedvenceim között a helye!!

A könyvet köszönöm a GABO Kiadónak!

10/10

Bea

A Hónap Könyvei augusztusban

Kiválogattuk ismét a Hónap Könyveit. Azok a könyvek, amik kimaradtak ugyanúgy érdemesek elolvasásra, de az augusztusi blogbejegyzéseinket is ajánlom böngészésre, mert még találhattok olyan könyveket, amelyekhez kedvet kaptok.

Neil Abramson: Ki nem mondott szavak

Állatok és emberek osztoznak a főszerepeken ebben a történetben. Állatszeretetről, állatvédelemről, az élet értelméről, halálról, gyászról, újrakezdésről és megbékélésről szól ez a szép könyv.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Charles Martin: A szív kútja

Charles Martin rajongóknak elég, ha annyit mondok, hogy ez most egy különösen jól sikerült történet szerintem, aki pedig nem ismeri még, ajánlom ezt a könyvet, és ajánlom az írót. Könyvei romantikusak, de éppen csak annyira, amennyire kell, (mégiscsak egy férfi írta:)), cselekményesek, és jó stílusban íródtak. Ez a történet egy férfi életébe enged bepillantást, láthatjuk, ahogyan egy közönyös, nagymenő pasasból, érző szívű és lelkű ember válik. Megható, szeretetteljes könyv.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Zsófi is elolvasta végre Jojo Moyes könyvét és megnyugodtam, neki is tetszett. Én (Bea) azóta már a második részt is elolvastam. Nekem tetszett.

A teljes bejegyzéseket IDE és IDE kattintva olvashatjátok!

Roald Dahl: A barátságos óriás

Már sokszor leírtam milyen nagy kedvencem Roald Dahl. Először az önéletrajzát olvastam (bejegyzés róla ITT), majd a Meghökkentő meséket, ebből az egyik a Jámbor örömök címet viselte (bejegyzés róla ITT), a Matildát (bejegyzés ITT) és most pedig nagy örömömre A barátságos óriást. Ami nagyon vicces, szórakoztató és Roald Dahl-os. Csak azt tudom mondani, hogy olvassátok el!

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Molnár T. Eszter: Stand up! /Egy majdnem normális család/

Egy édesanyát elvesztett családról szól, akik sok év után még most kezdenek kilábalni a tragédiából. Kamasz gyerekek, egyedülálló, helyét nem találó édesapa, és egy kicsit túlbuzgó nagynéni. Virág, a 15 éves középső gyerek, a kamaszkor minden nehézségén keresztülmegy, mint kiközösítés, szerelem. A könyv nagyon szórakoztató, üde és fiatalos volt.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Collen Oakley: Nem hagylak egyedül

A könyv megható, megrázó történet a fiatal nőről, Daisyről, akinek Rengeteg Rákja van. Jó stílusban megírt, keserédes könyv. Hogyan lehet feldolgozni, hogyan lehet elfogadni a borzalmat, ami történik vele. Férjére és rá milyen hatással van, kiből mit vált ki. Megviselt ez a könyv, de nem bánom, hogy elolvastam.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Bálint György: Emlékfoszlányok

Bálint György jó és kevésbé jó emlékeit osztja meg velünk. Nagyon léleksimogató, emlékező történetek voltak ezek, régi korokat idézett, örülök, hogy olvashattam.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Jojo Moyes: Miután elvesztettelek

A nagy sikerű Mielőtt megismertelek c. könyv folytatása, amelyből megtudhatjuk, hogy mi történt Louval Will elvesztése után, hogyan állt talpra és jónéhány meglepetéssel is találkozhatunk a könyvben.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Dániel András: A könyv, amibe bement egy óriás

Nálam most ez a könyv Dániel András Leg-legje. Tudom, már a kufliktól is odáig voltam, Smorc Angéla is tetszett, de ez a könyv, egyszerűen FANTASZTIKUS!!!  Annyira őrült az egész, annyira össze-vissza, de mégis annyira egyben van!! A szerző volt az illusztrátor is, nekem nagyon tetszenek Dániel András rajzai, a firkálásai is, a legjobb ötlet volt, hogy ő maga illusztrálta a könyvet, amibe bement egy óriás.

A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Jennifer Worth: Hívják a bábát

Erről a könyvről Anya már korábban írt bejegyzést, de nekem csak ebben  a hónapban sikerült elolvasnom. Fantasztikus egy könyv volt, annyi biztos, tele szerettel, és élettel. Nem volt valami könnyű dolga egy bábának akkoriban, de csodálatos munka volt az övék. A könyv története több kisebb nagyobb történetből állt össze, a gyermek születése melletti segítkezés mellett beleláthattunk egy zárda életébe, jó volt megismerni az apácákat, s a mindennapjaikat is. Ez a történet nekem is a kdevencem lett, nagyon kíváncsi leszek majd a belőle készült filmsorozatra is.

Anya értékelését IDE kattintva olvashatjátok!

Legyen szép jövő hetetek!

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

A ​​new england-i Barrett család élete romokba dől, amikor a tizennégy éves Marjorie akut skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Az orvosok sehogy sem tudják megakadályozni a lány süllyedését az őrületbe, így Barrették tehetetlenségükben a hitbe menekülnek: a helyi katolikus paphoz fordulnak segítségért.

Wanderly atya némi vizsgálódást követően ördögűzést javasol, mert úgy hiszi, hogy Marjorie nem beteg, hanem a gonosz szállta meg. Felveszi a kapcsolatot egy helyi műsorgyártó céggel, akik médiaszenzációt sejtve felajánlják, hogy valóságshow-t készítenek Barrették megpróbáltatásaiból. A család végül a pénz miatt kénytelen belemenni a dologba, és így veszi kezdetét A megszállottság című show. A műsor hatalmas népszerűségre tesz szert, de kisvártatva leállítják, mert a családi házban rémisztő tragédia történik. Annyira szörnyű, hogy a műsorra utaló minden anyagot gyorsan eltüntetnek.

Tizenöt évvel később egy népszerű író interjút kér a történtekről Marjorie húgától, Merrytől. Ahogy a nő visszaemlékszik a múlt elfeledettnek hitt eseményeire, rég eltemetett titkok és fájdalmas emlékek törnek a felszínre – az olvasó pedig egy félelmetes pszichológiai horror kellős közepébe csöppen, ami nem csak az emlékezet és valóság, tudomány és hit kérdéseit feszegeti nyugtalanító módon, hanem az ősidők óta bennünk lakozó gonosz természetét is.

Ördögűzés, akut skizofrénia, valóságshow, azt kell hogy mondjam ez a fülszöveg nagyon felcsigázott engem, hatalmas kíváncsisággal, és elvárásokkal vágtam neki a könyvnek. Talán lehet, hogy ez is volt a baj, mert egy kicsit csalódott voltam, amikor a végére értem.

Persze a könyv eleje még jól indult. A megszállottság jeleit mutató Marjorie nagyon ijesztő volt, a kis húzásaitól pedig rendesen kitört a frász. Az egész történetet Majorie húga, az akkoribban nyolcéves Merry elbeszéléséből ismerhetjük meg, ettől is lett egy különleges hangulata a regénynek, bár ahogy egyre jobban haladtam a történettel, valami számomra is megmagyarázhatatlan okokból (hisz tényleg csak egy nyolcéves kislányról beszélünk) úgy lett Merry egyre ellenszenvesebb.

Amikor elkezdődött a Megszállottság című, a Barret család és Marjorie mindennapjait bemutató valóságshow, egy kicsit leült nekem az egész történet, sőt már azt sem tudtam eldönteni, hogy akkor most mi is van Marjorie-val, mert az igazán rémisztő és megmagyarázhatatlan megmozdulásai elmaradoztak. Persze erre kaptunk egy magyarázatot is, ami újból egy kis fejtörésre adott okott.

Az még nagyon zavart, hogy Marjorie apját és Wanderly atyát én fontosabb szereplőnek tartottam (és szerintem az író is), ők mégis egész végig csak olyan alig megszólaló szereplőként voltak jelen, legalábbis én így láttam őket, örültem volna, ha egy kicsit ők is nagyobb teret kapnak.

A blogbejegyzésszerű, a család valóságshowjáról szóló fejezetek kezdetben érdekesnek tűntek, később meg azt is megtudtuk, hogy ki írja őket, de egy idő után ezek a részek egyáltalán nem kötöttek le, sőt egyenesen siettem az olvasásukkal, hogy végre a rendes részekhez érjek, amikben történik is valami.

A befejezés előtt még volt részünk egy nagybetűs Ördögűzésben, ez tényleg hátborzongató volt, teljesen meg voltam vele elégedve. :)

A befejezés, a történet végkifejlete engem teljesen váratlanul ért. Nagyon tragikus volt és megdöbbentő, az biztos, hogy ilyesmire egyáltalán nem számítottam.

Egy csomó megválaszolatlan kérdésem maradt még viszont, de lehet a szerzőnek pont ez volt a célja, hogy törjük csak mi magunk a fejünket ezen az egészen... de egy kicsit azért csalódott is vagyok...

6,5/10

Zsófi

Lawrence Anthony - Graham Spence: Babilon bárkája

2003-ban kitör az iraki háború, ádáz harcok folynak Bagdadért. Lawrence Anthony neves dél-afrikai természetvédőt a hírek hallatán nem hagyja nyugodni a gondolat: mi lesz az állatkerttel, a szerencsétlen állatokkal? Bagdadba utazik: ahol döbbenten tapasztalja, hogy a lövöldözések, pusztítások és féktelen fosztogatások óriási károkat okoztak az állatkertben. Állatgondozók, jószívű amerikai katonák és áldozatos helybéliek segítségével lát neki, sokszor az életveszéllyel dacolva, hogy mentse, ami menthető. A Babilon bárkája lélegzetelállító történet: olvasunk Udaj Huszein "emberevő oroszlánjairól", bejárjuk Szaddám rommá lőtt palotáit, országúton szaladó struccokat kergetünk az amerikai ellenőrző ponton át, és végigizguljuk, ahogy megmentik az iráki diktátor híres arab telivéreit.

A Babilon bárkája a világ egyik legnagyobb állatmentő akciójának szívet melengető és lelkesítő története.

Rajtam kívül biztos nagyon sokan zárták a szívükbe Lawrence Anthonyt, az Elefántsuttogóból megismert nagyszerű embert, az elkötelezett állatvédőt, az elefántok megmentőjét. 

Nagyon sokunknak lett kedvenc könyve az Elefántsuttogó, minden tiszteletem Lawrence Anthonyé, amiért pénzt, időt és energiát nem kímélve mindent elkövetett, hogy ezek a csodálatra méltó állatok nyugalomra és otthonra találjanak a dél-afrikai Zuluföldön lévő Thula Thula nevű, saját vadrezervátumában. 

A Babilon bárkájában szintén egy felemelő, megható, nagyon küzdelmes és veszélyes állatmentésről olvashatunk. Amikor Anthony az iraki háború tudósításait nézte, egyre erősebben érezte azt, hogy segítenie kell, tennie kell valamit a bagdadi állatkert állataiért. Nem kevés fáradságába és utánajárásába került, hogy elintézze a hivatalos papírokat, amelyekkel beengedik egy háborúban lévő országba, még akkor is, ha az állatok megmentésére indul. 

Kalandjainak első perctől részesei vagyunk, az elhatározástól kezdve, egészen a hőstett befejezéséig. A történet elején, az indulás előtt még a szívünknek oly kedves elefántokkal is találkozhatunk pár pillanatig. 

Hőstettet írtam, mert az volt. Lawrence Anthony életét kockáztatva két kuvaiti kísérővel beutazott a háborús Irakba, annak is a fővárosába, autójában élelmiszert és gyógyszereket szállított a megmenteni kívánt állatoknak. 

Szétvert állatkertet talált, megrongált ketreceket, sok állatnak már csak a hűlt helyét, valószínűleg a fosztogató bandák vitték el a mozdíthatókat, és nemcsak állatot, hanem vittek, amit értek, legalább annyira veszélyes volt egy fosztogató banda, mint a környékbeli lövöldözések és bombázások. 

Bár először szinte reménytelennek látja a helyzetet, a megmaradt állatok állapotát kétségbeejtőnek, de az amerikai katonák segítőkészségének és helyi emberek áldozatkészséges munkájának köszönhetően a helyzet nagyon lassan javul. Emberfeletti erőfeszítéseket tesznek az állatok etetése és itatása érdekében, szinte csodát vittek véghez. Nagyszerű emberekről olvashatunk a könyvben, és belelátunk a politikai csatározásokba, az egyszerű emberek háborús, keserves hétköznapjaiba is. Maroknyi bagdadi ember hatalmas bátorságról és emberségről tesz tanúbizonyságot, ahogyan nap mint nap a háborús övezeten keresztül kitartóan megjelennek az állatkertben és mindent elkövetnek, hogy segítsenek az állatokon Lawrence Anthony irányítása alatt.

Az állatok pedig nagyon siralmas állapotban voltak, sokat az éhhalál és a kiszáradás küszöbén találtak, szinte a halál torkából hozták vissza őket, életüket ezeknek az elkötelezett és állatszerető embereknek köszönhetik. 

Bagdadban sok gazdag ember magánállatkertet tart fenn otthonában, egy-két oroszlán, egy medve ugyanúgy előfordulnak egy ilyen magángyűjteményben, mint majmok, madarak és kisebb állatok. Ezek tulajdonosai a háború következményeként elmenekültek, Lawrence Anthony és csapata pedig kötelességének érezte ezeket az állatokat is megmenteni. 

Felemelő történet volt, fantasztikus emberekkel, nemes és dicsőséges tettekkel egy nagyon embert próbáló helyzetben. Voltak torokszorító, megrázó pillanatok, de a szerzőknek sikerült néhány humoros történettel oldani a helyzet feszültségét és drámaiságát. 

Lawrence Anthony egy nagyszerű, csodálatos ember volt,  lehetséges, hogy  az égi rezervátumában most éppen hátradől egy kényelmes hintaszékben és gyönyörködik  a Thula Thulai elefántjaiban. Azt is el tudom képzelni, hogy mindezt ott is állatok gyűrűjében teszi és talán még mindig van mit tennie. 

A könyvet köszönöm a Park Kiadónak!

10/10

Bea

Szabó Anita: 33 Lélekcsepp

A szerző előszava:

Fehér papíron fénylő, fekete betűk.

Álmok, mik mesélnek. Lelkem szülte szavak füzére.

Egy történés az életemben megmutatta, hogy az élet apró szépségei jelentik az igazi örömöt.

Megújultam, kivirágoztam.

A kezdeti egy-két mondatok versekké cseperedtek.

Még csak néhány hónap telt el az első igazi próbálkozás óta, de élethelyzetek, emberek, illatok és zene inspirálnak, hogy írjak, hogy beszéljen az üres papír.

Neked írtam, ki olvasod soraimat.

Zárd ki a szürkeséget, a mindennapok taposómalmát és lazulj el!

Add át magad a szavak hatalmának! Fogom kezed, kísérlek a sorok között.

Szabó Anita verseivel a facebookon találkoztam először. Egyszercsak ott volt előttem egy vers, olvasni kezdtem és a végén potyogtak a könnyeim. Csak úgy hirtelen. Mert elolvastam azt a verset. 

Megkerestem, ez volt: 

"Nap mögé búvó felhők langy fuvallata öleli házad-, s kúszik a rések közé.

Porladó emlékek villannak, életed filmje pörög visszafelé-, szobádba lépve.

Jelenetek képkockái játszadoznak elmémmel-, a csapó nem jelez újabb forgatást.

Néma díszletek közt járok, érintésem visszhangzik a csöndben.

Hangtalan fájdalmam zokog asztalodra borulva,

s az ablaküvegen lévő vízcsepp folyik, könnyként csorogva.

Üres edények éheznek a konyhaszekrény polcain,

poharak szomjaznak, a kanál sem koccan a tányéron.

Még mindig kereslek.

Hallani szeretném hangod, fogni kezed, sós patakod törölni szemedből, de már nem vagy itt velem édes nagymamám."

Kíváncsi lettem Anitára, ismeretséget kötöttünk virtuálisan, és mindig örültem, ha verset olvashattam tőle. 

Szintén csak virtuálisan, de részese lehettem örömének, amikor megjelent a verseskötete, 33 Lélekcseppel. Örülök, hogy ezentúl már bármikor elővehetem, lapozgathatom, elmerülhetek az egymás mellé sorakoztatott szavak alkotta világában.

Mert az ő világa a pillanatot fogja meg és fűzi a szavakat nagyon magával ragadó sorokká. Azt érzem, hogy versei tele vannak elementáris erővel, duzzadó energiával, egy olyan ember energiájával, aki imádja a életet, szereti a szépet, a természetet. 

"Puha kezem érinti az ősz ragyogását, 

S szám ízleli a harmat könnycseppjeit. 

Szemem issza burjánzó színeid,

S hajam kócolja szellőd játéka.

Felröppenő falevél útitársam,

Ki kacajom csomagolja bőröndjébe..."

/Részlet az Őszünnep c. versből/

Erős érzelmeivel magával visz, érezzük fájdalmát, emlékeit, látjuk gyerekként, látjuk szerelmes nőként, esőzuhatagként, villámként, süvítő szélként. Egyik versében elragad a nagy erejével, felkorbácsolja érzelmeinket, aztán a másikban megnyugtat, együtt szeretünk és csillapodunk vele. 

Nekem egy csodálatos utazás volt ez a kis verseskönyv, utaztam a lelkemben, a szívemben, az emlékeimben, a múltban, a télben, a tavaszban, ott voltam az őszben, megmerítkezhettem a szerelemben, hallgathattam szirének énekét, voltam lent és fent, voltam nagyon szomorú és voltam boldog, köszönöm ezt az élményt. 

"Varrtam szívedre zsebet,

hogy didergő szerelmem sülyesszem bele.

Varrtam lelkedre cipzárt,

hogy tegyek bele örvénylő, szikrázó színeket.

Varrtam homlokodra fénylő csillagokat, 

hogy merj mindennap álmodni."

/Részlet a Fércek c. versből/

Szerintem egytől-egyig gyönyörű versek ezek a lélekcseppek, élet-  és szerelempillanatok, magukkal ragadják az embert és csak viszik, viszik... , és egy idő után azt vesszük észre, hogy a szerző útja, emlékei mellett, megjelennek a sajátjaink is, és a végén már nem számít, hogy melyik kié, érzelmeink saját útra indultak. 

Köszönöm Szabó Anitának, hogy olvashattam a könyvet.

10/10

John Corey Whaley: Kobak

Amikor a Saranson Életmegőrző Központ tudósa felajánlja Travisnek, a gyógyíthatatlan betegsége végső stádiumában lévő tizenhat éves fiúnak, hogy a kriogenika segítségével ragadja meg utolsó esélyét az életben maradásra, Travis igent mond. Aláveti magát az eljárásnak, melynek során fejét eltávolítják és lefagyasztják annak reményében, hogy néhány évtized múlva újraéleszthetik, és a fiú donortesten folytathatja életét. 

A tudomány azonban rohamléptekkel fejlődik - mindössze öt év telik el, és Travis visszatér az életbe. Bár a világ, amibe csöppent , látszólag ugyanaz maradt, Travis körül minden és mindenki megváltozott, beleértve a szüleit, az otthonát, legjobb barátját és barátnőjét. A fiú az egyre növekvő zavar és bizonytalanság mellett csak egyetlen dologban biztos: Ez a jövő nem az a jövő, amit elképzelt magának, mikor a műtét előtt lehunyta a szemét. A múltjához makacsul ragaszkodó Travisnek meg kell találnia a módját, hogy a  jövőben létezhessen, és úgy tűnik, szerez néhány friss sebet is, mire összeilleszti a régi életét az újjal.

Ha pár szóban kellene valakinek elmondanom, hogy milyen könyv a Kobak, akkor azt mondanám, hogy ez egy meglehetősen eredeti, fejátültetéses, szerelmes, ifjúsági regény.  A fejátültetés morbidnak hangzik, azonban nincs túllihegve, túlgondolva, mert bár nagyon komoly szerepet kap a történetben, sőt ez az alapja, ne várjunk tudományos, orvosi fejezeteket, magyarázatokat. Egyszerűen van a Saranson Életmegőrző Központ, ők tudnak ilyet csinálni, megcsinálták Travisnek, és pont. 

Travisen kívül egy ember él még donortesttel, de történetünkben  csak telefonon ismerjük meg, mint ahogyan Travis is csak telefonon beszél vele egyszer-kétszer, valamiféle támpontokat keresgélve, bízva abban, hogy Lawrence Ramsey segíthet neki feldolgozni ezt az egészet. 

Elgondolkodtatott az a tény, hogy én vállalkoznék-e hasonló dologra, pláne az eredeti elképzelések, ígéretek fényében. Történetesen abban, hogy évtizedek múlva élesztenek újra, hiszen akkor már lehet, nem lenne családom, vagy ha igen, évtizedekkel öregebbek lennének,  én pedig megmaradnék annyinak, amennyi akkor voltam, amikor elaltattak. Travis is valószínűleg elgondolkodott ezen, de mivel annyira mégsem hitt az egészben, és neki már szinte mindegy volt, ezért beleegyezett. Azt azonban nem tudta, hogy öt év múlva kapja meg Jeremy Pratt testét, aki halála után felajánlotta erre a célra.

Szóval Travis felébredt egy új testtel, de Travis fejével, Travis érzéseivel és Travis régi életének emlékeivel. Neki úgy tűnt, hogy csak egy pillanat telt el, éppen csak elaludt és felébredt, de a szüleinek és a barátainak ez öt év volt. Öt év is sok idő, elég arra, hogy meggyászolják és új életet kezdjenek. 

Aztán Travis egyszercsak visszajön, a barátnője, a szerelme 21 éves, a legjobb barátja szintén. Az ő szerelme nem múlt el, ezért természetes, hogy mindent megpróbál a lány visszaszerzésére. A legjobb barátját is szeretné ismét maga mellett tudni és új barátságot is köt.  No és a hétköznapok sem egyszerűek, mert most már ő valamiféle hírességnek számít.  A szüleivel látszólag minden rendben, az életük első ránézésre ugyanúgy zajlik, mint régen, de Travis és mi olvasók is érezzük, hogy mégsincs rendben minden. 

Ahhoz, hogy a könyvet értékelni és élvezni tudjuk, el kell fogadnunk a fejátültetés tényét, és azt, hogy bár a könyv központi eleme, nem ez a fő attrakció, hanem a visszailleszkedés, ennek az új életnek, új testnek, új lehetőségnek elfogadása, a tizenat éves Travis gondolatai, tettei, hétköznapjai, a régi és új élete összeboronálásának érdekében tett küzdelme. A családja, a barátai viselkedése, gondolatai, mert nekik éppen annyira nem egyszerű és nem könnyű, mint Travisnek.

A könyv vicces és könnyed volt, én jól szórakoztam, miközben a már fentebb leírtakon is többször elgondolkodtam. Nemcsak azon, hogy milyen esetben lenne-e értelme és mikor vállalható egy ilyen hatalmas nagy dolog, hanem azon is, hogy milyen más testével élni a saját életedet, hiszen másnak a keze az, amivel simogatsz, másnak a lába, amivel lépkedsz és másnak a szíve dobog benned. Nagyon érdekes, komoly dolgokat vet fel, közben pedig egy egyszerű, szeretnivaló, ifjúsági regény.

A könyvet köszönöm az ÉTK kiadónak!

10/10

Bea

Bosnyák Viktória: Elképesztő!

Elképesztő álmai mindenkinek vannak. A tiéd mi? Luxusnyaralás? Léghajózás? Száguldozás egy spéci terepjáróval? Hogy felvegyenek a legmenőbb gimibe? Vagy egy olyan őrült barátot szeretnél, aki betör a kedvedért egy múzeumba? Esetleg valami különleges tehetségre vágysz? 

Jóhegyi Laci, Dóri és Sári - a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szereplői - rejtélyes meghívót kapnak egy ismeretlen suli gólyatáborába. De vajon miért tilos az internet és a mobil használata? Ez gáz! Elmenjenek egyáltalán?

De talán épp ez lesz az a nyár, amikor a legelképesztőbb álmaik is valóra válnak.

Azt nem tudom, hogy a legelképesztőbb álmaik váltak-e valóra, de az biztos, hogy fantasztikus, különleges kalandban volt részük, az unalmas nyár végefelé, mielőtt még elkezdődne a gimi. 

A barna Sári és a szőke Dóri ikrek, mindkettőjüket felvették abba a gimnáziumba, amelybe szerettek volna menni. Eseménytelen napokkal várták a gimi kezdetét, amikor a kopasz, kigyúrt, nyakig tetovált Robi postás levelet hozott részükre, amelyben egyhetes ingyenes jutalomtábor ajánlata volt a jó tanulmányi eredményeikért. Részleteket nem közöltek velük, csak a helyszínt és időpontot, ahol a szülők kíséretében meg kell jelenniük.  Hogy hol volt ez a helyszín, azt még meg kellett fejteniük a levélben közöltek alapján, ez volt a belépőjük a táborba. 

Azzal még nem árulok el semmit, ha megmondom, hogy a Gellért szálló volt a megfejtés, meg is jelentek a közölt időpontban a szüleikkel együtt és sok velük egyidős gyereket találtak a helyszínen. Meglepetésükre pedig egy ismerőst is, Jóhegyi Lacit, aki legtöbbször a könyvébe temetkezik. Miután elbúcsúztak a szüleiktől és a mobiljaiktól, elkezdődött számukra a nagy kaland. 

Ezután idejük egy részét a Gellért fürdőben tölthetik, ahol találkoztak volt osztályfőnökükkel és tesitanárukkal Klott Gatyával, azaz Klott Kálmán tanár úrral, aki úszómesterként tevékenykedett igazán sajátságos módon a fürdőben. A csapat kiegészül Yvette-tel és Eszterrel, majd később melléjük rendelik a magas, fekete, kócos Ajtósi Dénest, akinek komoly feladata lesz a továbbiakban. Ő rajzolja a képregényeket, ugyanis a könyv rendelkezik egy nagyon eredeti sajátossággal, történetesen, hogy a kalandjaikat képregényekkel illusztrálják, amiket az események után Dénes készít el, bizonyságot téve hatalmas rajztehetségéről. 

Ezek a kalandok a Nemzeti Galériában zajlanak, ahol olyan dolgok történnek velük, amit mindannyian szívesen kipróbálnánk, örömmel lennénk részesei a rejtélyes utazásoknak.  Még fel sem ocsúdnak a megmagyarázhatatlan dolgokból, amikor egy bűnbanda is a képbe kerül. 

A képregények miatt nem csak egy jó ifjúsági regényt olvashattunk, hanem élvezhettük a képregény által életre keltett csodálatos kalandokat, utazásokat. Mozgalmas, jó humorú, eredeti ifjúsági regény. A rajzok nagyszerűek voltak, nagyon jól rajzol ez a Dénes. :D A dicséret persze Bernát Barbarát illeti, rajzai sokat hozzátettek a könyvhöz, nagyon tetszettek a festmények rajzai, Yvette, mint a naivitás szobra fantasztikus, de imádtam Sárit és Dénest is a Klimt adaptációban. 

A végén fény derül a rejtélyre, a megmagyarázhatatlan "utazásokra", de csak addig leszünk nyugodtak, amíg nem kapunk egy másik igen rejtélyes és titokzatos információt, hogy kellőképpen felcsigázva várhassuk a következő részt.

A könyvet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10

Bea

Michael Crichton: A Gömb

A Csendes-óceán déli részén, háromszáz méteres mélységben az amerikai haditengerészet elképesztő méretű űrhajóra bukkan, amely háromszáz éve fekszik a tengerfenéken. A legnagyobb titkolódzás közepette négy tudóst visznek a helyszínre, hogy ők nézzenek szembe egy idegen civilizáció küldötteivel. Amit odalent találnak, az felülmúl minden képzeletet, és meghazudtol minden logikus magyarázatot. Aztán egyszer csak üzenetek jelennek meg a számítógép képernyőjén. Egyre fenyegetőbb hangú üzenetek...

A filmek alapjául szolgáló könyveket én ugyanúgy szeretem a filmek előtt, és a filmek után is elolvasni. Sőt, ha nézünk egy filmet, és látom, hogy a történetének az alapjául egy könyv szolgált, akkor szinte kötelességemnek érzem azt is elolvasni.

A Gömb című filmet már régebben láttam, de akkor nagy hatással volt rám, szeretem az ilyen gondolkodós, agyafúrt sci-fi-ket. Egyáltalán nem csalódtam a könyvben sem, a film korábbi megnézése sem vett el a könyv élvezetéből, sőt több dologban meg is világosodtam így az olvasása után.

Már a Jurassic Park olvasása közben is rájöttem, hogy nekem nagyon tetszik Michael Crichton stílusa, és ez a tudományos thriller műfaj is, amelyben a könyvei íródnak. Miközben jól szórakozom, izgulok, a cselekmény kimenetelét illetően, vagy éppen borzongok a hátborzongató jelenetek közben, sok új ismerettel is gazdagodom, például a fekete lyukak, a zoológia, vagy éppen a pszichológia témakörében.

Főszereplőnket, Norman Johnsont egy nap furcsa feladattal bízzák meg, állítson össze egy tanulmányt, arra az esetre, ha az emberiségnek idegen életformákkal kellene kapcsolatot létesítenie, Norman a legjobb tudása szerint próbálja eme értekezést összeállítani, de azért nem veszi véresen komolyan ezt az egészet.

Aztán egy nap hirtelen kap egy telefonhívást, melyben közlik vele, hogy egy nagyon fontos küldetésben kell résztvennie. Az oly lehetetlennek tűnő esemény valóra válik.

Norman négy nagy tudós társaságában háromszáz méter mélységig merül alá a Csendes-óceánban, hogy felfedjék az ott rejtőző titkokat.

A tudóscsoport által itt felfedezett dolgok is nagyon érdekesek és izgalmasak voltak (hogyne lettek volna azok, hisz egy több száz éves űrhajóra bukkantak az óceán fenekén), de engem az itt kialakuló emberi viselkedésminták is nagy lázban tartottak. 

Normannak tulajdonképpen az volt itt lent a feladata, hogy az emberek között kialakuló stresszhelyzeteket, problémákat kezelje, érdekes volt a stresszhelyzetekre vonatkozó kutatási adatokat is megismerni.

A címadó Gömb is nagyon rejtélyes, titokzatos és hátborzongató volt.

A történet végig feszült és izgalmas, a szereplők is nagyon tetszettek, hol szimpatikusak voltak, hol teljesen kivetkőztek magukból. A cselekmény helyszínéül szolgáló mélytengeri bázis pedig egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. A történet végkifejlete pedig nagyon elgondolkodtató...

9/10

A könyvet köszönöm a Kossuth Kiadónak!

Zsófi

Nagy Nyári Nyereményjáték - Sorsolás

Kisorsoltuk nyereményjátékunk nyerteseit, amelyen az Athenaeum Kiadó könyveit nyerhettétek meg.

A kérdésre a helyes válasz:   Jodi Picoult  volt.

A lányával, Samanta van Leerrel közösen írták a Sorok között című fantasztikusan aranyos könyvet, és a napokban jelenik meg a történet második része, Lapról lapra címmel.
A Sorok közöttről írt értékelésünk elolvasásához KATT IDE! A Lapról lapra című könyvet pedig az Athenaeum Kiadó oldalán megtaláljátok.

A nyertesek: 

Orbán János Dénes: A Swedenborg kávéház című könyvet nyerte:

Karácsony Mária

Leitner Olga: Bakker, azok a csodddálatos férfiak! című könyvet nyerte:

Farkas Julianna

Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és kockafej című könyvet nyerte: 

Bagány Adrienn

Gratulálunk a nyerteseknek, akiket e-mailben is értesítünk, postacímüket szerdán este 8 óráig várjuk e-mail címünkön:

konyvutcablog@gmail.com

Ha a nyertes nem jelentkezik a megadott időn belül,  újat sorsolunk.

Köszönjük,  hogy velünk játszottatok,  a következő nyereményjátékot, amelyen a General Press kiadó könyveit nyerhetitek majd,  napokon belül megtalálhatjátok a blogon!

Köszönjük a Gabo olvas blognak a közreműködést! :)

Heti ez+az