Drága Nagymamám

Nagyik régen és ma - 12+2 történet magyar szerzők tollából

Nagymamák: melegszívű asszonykák, akik mérhetetlen türelemmel és bölcsességgel terelgetik unokáikat, gondoskodnak rólunk, vigyáznak ránk, szeretnek. Látjuk bennük édesanyánkat, vagy édesapánkat, leendő önmagunkat, a múltat és jövőt. De vajon kik is a mi nagymamáink? Sokfélék ők, de hogy mennyire , azt  hadd meséljék el a magyar irodalom neves képviselői: Örkény István, Mikszáth Kálmán, Ambrus Zoltán, Csáth Géza, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Benedek Elek, Karinthy Frigyes, Kaffka Margit, Móra Ferenc, Bródy Sándor, és a legmodernebb író-nagymama, Pataki Éva.

„Mindent fel tud használni valamire, ez a titka. Nemcsak a tárgyakat, az eleveneket is. Nyáron csengőt alkotott a macska nyakába, hogy a gyümölcsfákon mászkálva elhesegesse a verebeket. A kutya farkára tollseprűt kötött, ha úgyis mindig csóválja, legalább takarítson vele. Egy nagyon öreg cselédet, aki már teljesen munkaképtelen, miután állandóan reszket a keze, behívatott a kuckóból, mikor a rétes elkészült: rájött, hogy az ilyen reszkető kezekkel remekül lehet becukrozni a különféle sütemények tetejét, ha cukorszórót kötünk rá: az egyenletes reszketés eszményi tökéllyel hinti szét a cukorport.”

/Karinthy Frigyes: Schnabel nagymama, a technikus/

Mindenki ismeri azt a szót, hogy Nagymama. Van aki egyszerűen csak Mamának hívja, van aki Mamókának, van aki Nagyinak, Nanónak, Nagyanyónak, Mamónak, Maminak, Nagymutternek, Mamucinak, Öreglánynak, Ómamának, de hívjuk bárhogy, csuda egy lények ők. Tele vannak szeretettel, jósággal, imádnak süteményt sütni az unokáknak és azzal telik a hetük, hogy várják a hétvégét, vagy azokat a napokat, amikor az unokák és a gyerekek meglátogatják őket. (Most csak az átlagos nagyikról beszélek, a kivételekről, a morcos és meg nem értett nagyikról nem szól a történet.)

Az én drága nagymamám már nem velünk osztja meg szeretét és melegségét, elment azokhoz az emberekhez, akikkel már régen találkozott, a Papókámhoz és más régi szeretett családtagjaihoz, és nekik süti most már az égi mákoskalácsokat, főzi az utánozhatatlan lekváros derelyéket, nudlikat, töltött káposztákat. Talán ott is van, akinek tudja mondogatni, hogy fiam most vagy jó húsban, vagy éppen, hogy miért fogytál le annyira, és miért lóg a szemedbe a hajad, le kellene vágni, miért hallgatod olyan hangosan ezt a zenét. Miért nem jöttél a múlt héten, és ma miért jöttél ilyen későn, miért nem eszel még káposztát, menj vegyél a gyerekeknek jégkrémet, ne zavargassátok azt a macskát, aludjatok már, legyetek már csendben, miért vagy ilyen csendben. :)

Mégis hagyott magából itt valamit, itt hagyta nekünk az emlékeket, amelyek közt néha találunk szomorúságot, megbánást és nehézséget is , de telis-tele vannak szeretettel,  olyan szeretettel, amit nem lehet elfelejteni, mert mélyen belénk ivódott, és néha egy kis hétköznapi apróságban is előjön egy mama-emlék, ami szebbé teszi a napunkat. Az én emlékeim tele vannak vidámsággal is, mindig szívesen anekdotázunk Mama beszólásain, gyerek, unoka és dédunoka közösen, mindenkinek más-más emléke van róla, ezért néha még most is előbukkannak eddig nem hallott dolgok, amiket most már a saját emlékeim közé is eltehetek.

A Drága nagymamám történetei egytől-egyig olyan történetek, amik ilyen emlékekből fakadtak, akadnak közöttük keserédesek, érdekesek, szomorúak, vidámak, hétköznapiak, kicsit meghökkentőek, mesések, elképesztőek, viccesek, megnyugtatóak,  tanulságosak és a végén két modern történet, egy mai nagymama tollából.  Mindegyik történet tetszett, van amelyik nagyon és van amelyiket imádtam.

A nagymamák sokféle típusával találkozhatunk a könyv lapjain, volt amelyiket kedveltem és volt akinek nem sikerült a szívembe lopnia magát. Érzelmek egész skáláját élhetjük végig, miközben olvassuk a történeteket. Együttérezhetünk a nagymamával, akinek külföldön született az unokája, megtapasztalhatjuk jóságát annak, aki a tótoknak adott el káposztát, látogatást tehetünk annál  a nagyinál, aki nem ismeri meg a gyerekeit, vagy Mariskával tarthatunk, aki 70 éves és 30 éve nem látta a 95 éves édesanyját. Ez egy mulattató látogatás volt, a 95 éves nagyi igen szókimondó volt és bár évtizedek teltek el, míg nem látták egymást, ugyanott folytatták, ahol abbahagyták. :)

Az egyik kedvencem Karinthy Frigyes írása volt Schnabel nagymama, a technikus címmel, na ő egy igazán szórakoztató nagyi volt, és közben az én mamámat is eszembe jutatta, aki napközben az otthonkája zsebében tartotta a fogát, és ha úgy gondolta berakta, pl. templomba mindig azzal ment. Evés közben nem mindig volt rajta. Később a dédunokák (Zsófi és Bence) szívesen nézegették az éjszakára egy pohárba helyezett fogsort.:)

Az én nagyimnak csak hétköznapi és praktikus technikai megoldásai voltak, krumpli a rádióantenna tetején, kútban hűtött dinnye, ragasztós egérfogó, amibe néha beleragadt a macska is, nem mindig a talpával, naftalin a molyirtásra (ez volt a templomba járó illata, mert általában az ünneplő ruháit és kabátjait látta el ezzel a szagos és hasznos dologgal), nagyon jó volt ezeket felidézni.

A könyv nemcsak belsőleg szép és tartalmas, külsőleg is gyönyörű. A védőborító kék-fehér-arany színei, madaras-virágos illusztrációja csodaszép, ezt levéve pedig a keményfedél levendula alapon fehér mintája szintén nagyon szemet gyönyörködtető látvány. Ritkán dicsérem a borítót, de ezt most nézzétek el nekem, mert úgy érzem nagyon harmonikusan alkot egészet a könyv témájával.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea