TitkOLVASás: John Green - Papívárosok

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. 

Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akíről azt hitte, jól ismeri.

Ismét egy új rovatot indítunk, amelynek ötletét a "Különvélemény" rovatunk és a február havi könyvklubos olvasás adta. Nagyon élvezzük azt a rovatot is, de sajnos, vagy inkább nem is sajnos ritkán akadnak olyan könyvek a kezünkbe, amikről szinte teljesen más véleményen lennénk. Azaz egyikünknek tetszik, a másikunknak nem. És teljesen a véletlen műve, hiszen ez akkor fordul elő, ha egyikünknek nagyon tetszik, lelkendezve ajánlja a másikunknak is, és akkor jön a hidegzuhany, hogy neki meg nem tetszik. Tényleg, lehetett volna akár Hidegzuhany is a Különyvélemény rovat címe. :) A címadással mindig bajban vagyunk, mint ahogyan a TitkOLVASás rovatunk esetében is. Titkolva olvasás, ebből a két szóból raktuk össze. A lényege az, hogy időnként (most havonta egy a tervünk) rendszerességgel kiválasztunk egy népszerű, nagy felhajtással bíró, vagy éppen olvasóközönséget megosztó könyvet, mindketten elolvassuk, de közben egy szót sem szólhatunk róla egymásnak, azon kívül, hogy hanyadik oldalon járunk, mindketten megírjuk az értékelésünket és amikor mindkettőnké kész, akkor olvashatjuk csak el a másikét és tudhatjuk meg, hogy neki tetszett-e.

A címadás ismét hozott magával egy kis vitát, és mivel más nem jutott eszünkbe, megszavaztattuk családunk három férfiemberével a két változatot.

Zsófi:

Azt hiszem ezt a könyvet úgy tavaly szeptember körül jegyeztem elő a könyvtárban, és még csak most került rám a sor. :)

Ezt a Titkos olvasás dolgot nemrég, a Hó, mint hamu elolvasása után terveltük ki Anyával, mert írtátok, hogy szeretitek így, egymás mellett olvasni a véleményünket a könyvekről, és nem mellesleg persze mi is remekül szórakoztunk e titkos olvasás közben. Akkor már ki is választottunk egy könyvet Anyával közösen erre a célra, de most, hogy elkezdtem olvasni a Papírvárosokat, arra gondoltam, hogy ez a könyv is tökéletes lenne erre a Titkos olvasásra, Anya pedig természetesen egyből beleegyezett. :)

Nekem ez az első John Green könyvem, Anyának meg a második, mert ő a Csillagainkban a hibát is olvasta.

Mondhatnám azt, hogy én és a young adult könyvek nem igazán vagyunk jó viszonyban, de ha jobban belegondolok ez egyáltalán nem lenne igaz, mert például ellenpéldának máris ott vannak Rainbow Rowell könyvei. 

Bevallom őszintén a Papírvárosoknak úgy kezdtem neki, hogy biztos voltam abban, hogy ez a könyv engem nem fog annyira elvarázsolni (egyébként tényleg rajta vagyok az ügyön, hogy leszoktassam magam e túl hamar és olvasás nélkül meghozott könyves előítéletekről). Ezzel szemben az első pár oldal után meglepődtem, mert azt vettem észre, hogy nem is olyan rossz ez a könyv. Margo egy olyan típusú csajnak tűnt, amilyen minden lány szeretne lenni, és akivel minden fiú szeretne összejönni. Quentin és a haverjai Ben és Radar  nagyon szórakozatóak voltak, amolyan tinédzser Greg Heffley féle benyomást keltettek bennem. Quentin szülei is kellőképpen dilisek voltak ahhoz, hogy megszeressem őket. 

Margo esti megjelenése valami szédületes volt, remekül szórakoztam e halas, szemöldök leborotválós és lesifotó készítős bosszúhadjárat közben. 

Még a Margo utáni nyomozással sem volt semmi problémám, de aztán jött a végzős bál és az azutáni buli, ami után egy kicsit kezdtem kiábrándulni a történetből. A Margo utáni hajsza kezdett egyre jobban az agyamra menni, és maga Margo is egyre távolodott tőlem, olyan megfoghatatlan szereplővé vált számomra. Nem értettem, hogy ha ő egy ilyen übercool és übermenő és überkülönleges lány, akkor hogy járhatott például egy ilyen über átlagos és tipikus szépfiú Jase-szel, vagy hogy lóghatott együtt ilyen Lacey féle gimi szépe csinibabákkal. Egyszóval én magam teljesen kiábrándultam Margo Roth Spiegelmanból, 

A könyv vége pedig...hát nem is tudom mit mondjak, nagyon nem szeretem az ilyesféle lezáratlan befejezéseket, amiket igazából nem is tudok hova tenni. 

Ha a történet nem is, John Green stílusa viszont kifejezetten tetszett, biztos fogok még próbálkozni  másik könyvével is. 

7/10

Bea:

A Papírvárosokat én nem terveztem elolvasni, de aztán Zsófi kitalálta, hogy kezdjük ezzel a  titkos olvasást. Ez azért is érdekes, mert nagy valószínűséggel vannak olyan könyvek, amikről szinte biztosan tudhatjuk, hogy tetszik a másikunknak is, a Papírvárosok azonban olyan könyv volt, amiről ez nem mondható el. Fogalmam sincs az értékelés írásakor, hogy Zsófinak tetszett-e, és néhány gyenge próbálkozására - ő már kérdezgethet, mert elolvasta és már az értékelését is megírta - teljes szülői szigorommal néztem rá.

Rengeteget vártunk rá a könyvtárban, már szerintem több, mint egy féléve, ha nem egy éve is előjegyeztük, nagyon sokadikak voltunk a sorban. Ezért némi kíváncsiság volt bennem a könyvet illetően, amit azt gondoltam, hogy majd Zsófi kielégít. Mivel nem így lett, nem csigázlak benneteket tovább (és Zsófit sem, aki a szobájában tűkön ülve  várja, hogy megírjam a véleményem :-) ), és elárulom, hogy nem lettem rajongója a történetnek. Az eleje jól indult, de aztán valahol a nyomozgatás, keresés egy szakaszában azt vettem észre, hogy unom. Azokat a részeket szerettem, ahol a fiúk a mindennapi életüket élték, tetszett a barátságuk, és ők maguk is szimpatikusak voltak egytől-egyig. Nem értettem viszont Quentin szerelmét, rajongását Margo iránt, a gyerekkori barátságuk nekem nem volt elég alap. A közös éjszakai kalandjuk után sem tudtam felfogni, hogy miért akar tűzön-vízen át utána menni, miért akarja már-már megszállottságig fokozódó kíváncsisággal kideríteni, hogy hol van a lány. 

Először csak haragudtam Margóra, amiért ezt teszi  Q-val, aztán már egyenesen megutáltam, hogy elhagyja mindenhol a kis nyomait és elvárja, hogy valaki, azaz Quentin kutasson utána. Azt át tudtam érezni, hogy nem akar olyan lenni, mint mindenki más, nem akarja azt az életet élni, amit elvárnak tőle, és nem igazán találja a helyét a saját életében, és valószínűleg még a gyerekkorukban megtalált holttest is hatással lehetett arra, hogy így vélekedik az életről. De mindezek ellenére egyáltalán nem tetszett, ahogyan elintézte a dolgait, belekeverve másokat, nemcsak Q-t, hanem a vele tartó barátait is. 

A cselekménytől eltekintve, mert attól, hogy a könyvbeli történések nem tetszettek, még lehetett volna letehetetlenül magával ragadó a könyv, nekem nem jelentett nagy "hűha" élményt. Néhol nagyon szerettem olvasni, néhol nevetgéltem is rajta, de legtöbbször unalmasnak tartottam és szerettem volna, ha már vége van.

Kíváncsi vagyok, Zsófi mit gondol, hogy azért olvastam-e el ilyen gyorsan, mert tetszett? :)

Izgalmas volt így olvasni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ő mit írt a könyvről. :)

6/10

Kapcsolódó bejegyzések:

Különvélemény
Hó, mint hamu