Jodi Picoult - Samantha van Leer: Sorok között

Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki - különösen a népszerű lányok közül - megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék...örökre.

Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napont azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát .... egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet...

A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét - egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.

Egy anya-lánya könyvesblog mi mást is írhatna erre az  anya-lánya könyvre mint, hogy fantasztikus! Már csak az anya-lánya közös munka miatt is, hiszen mi aztán tudjuk milyen az. :) Jodi Picoult és lánya Samantha van Leer valami zseniálisan eredeti történetet hozott létre! Imádtam  közös alkotásukat, annyira egyedülálló ötlet és megvalósítás, hogy csak rajongani és lelkendezni tudok a könyvről.

Jodi Picoult a kedvenc íróm. Könyvei nem könnyű témákat, helyzeteket dolgoznak fel, megcibálják a lelkünket és megdolgoztatják a könnycsatornáinkat.

Ez a könyv egyáltalán nem ilyen! 

Ne várjunk tipikus Jodi Picoult-os regényt, sőt, ne várjunk semmit, csak engedjük el magunkat, kezdjünk el olvasni, és nagyon gyorsan hat majd a varázslat, ezt garantálhatom. 

Ez egy gyönyörű mese. Mese a mesében vagy inkább mese az életben? A szereplők fantasztikusak. Deliláról már olvashattunk a fülszövegben, ő egy 15 éves, könyvmoly lány, aki a suliban a többi lány között úgy érzi magát, mintha egy másik világban élne, szívesebben félrevonul a könyvével, mintsem semmitmondó dolgokról csacsogna.  Ezt teljesen meg tudtam érteni, már ezzel a szívembe lopta magát. Egyetlen barátnője a horrorfilm-rajongó , punk Jules, aki szintén nem egy átlagos lány. Delila az  édesanyjával él, aki keményen dolgozik, hogy eltartsa kettőjüket, és aggódik lánya miatt, jobban szeretné, ha nem lenne ennyire magányos. Nem csoda, ha még jobban kétségbe esik, amikor azt látja, hogy lánya egy mesekönyvet hurcol mindenhová magával.

Azzal még nem árulok el semmit, hiszen a fülszöveg is megmondta, hogy egy délceg (na jó, dögös) királyfi miatt hurcolja mindenhová Delila ezt a könyvet. Talán mindannyian rajongtunk már mesehősért gyermekkorunkban, vagy éppen nagyobb korunkban egy-egy jó pasiért valamelyik könyvből.  Megsúgom én egy kicsit szerelmes voltam Süsüből a jó királyfiba,  majd később Szilvási Lajos Egymás szemében című könyvének egyik főhősébe Attilába, éppen 15 évesen olvastam. :)

Szóval Delila is rajong Olivér királyfiért, aki egy igen jóképű 16 éves fiatalember, csak egy baja van, hogy egy kétdimenziós, kétcentis papír, egy illusztráció. Egy mesehős, akit csak kitaláltak, aki oda van rajzolva a könyvbe, aki nem él. Vagy.....?

Nem akarom elrontani az olvasási élményeteket, ezért igyekszem nagyon óvatosan fogalmazni, mert nekem - így, hogy igazából nem tudtam a fülszövegen kívül semmit - nagyon nagy élmény volt.  

Olvashatunk egy mai történetet, egy mai diáklánnyal, aki iskolába jár, nem túl népszerű, nem szívesen jár matekra, de azért készül a dolgozataira, zenét hallgat, ha senki nem látja táncot is lejt rá, és titkolózik az édesanyja előtt.

És olvashatunk egy mesét, megismerhetjük a mese szereplőit, megtudhatjuk, hogy a tündérek kedvesek-e, avagy nem, a sellők mit gyűjtögetnek a tenger mélyén, na és a manók is igen furcsa szerzetek.  Olivér királyfi, Szerafima, Frocli, Naspolya mind-mind készenlétben állnak, hogy amikor kezdődik a mese, minden a helyén legyen, az Olvasónak ne kelljen csalódnia. 

Én nem is csalódtam, végleg (és örökké) Jodi Picoult rajongó lettem, és természetesen ne feledkezzünk meg Samantháról sem, akinek a fejéből az egész ötlet kipattant és édesanyjával közösen megírta ezt a tündéri történetet. Rajongok Samantháért is , és remélem fogok még a nevével jó pár könyv borítóján találkozni.

Kicsit talán viccesnek tűnhet, hogy én olvastam el először a könyvet, mert azt gondolhatnánk, hogy Zsófihoz talán közelebb van még a gyermekkor és a mese, de már többször is említettem, hogy imádom a meséket, és ez a könyv egy olyan mese és fantázia, amit bármelyik könyvmoly szívesen átélne, szívesen lenne Delila helyében, legyen 9, vagy akár 99 éves. Olvassátok el és megtudjátok mi van a Sorok között!

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10*/10

Bea