oldalak

2019. december 24., kedd

Blogfaggató karácsonyi különkiadás: A Farkasdi Horgásztó és Hajnal Vivi


Nyár közepén megismerhettétek Hajnal Vivit és a Hajnal tanya lakóit, és többetek velem együtt azóta is rajongója ennek a csodacsapatnak. Mert egy csoda az, ahogyan ennyiféle és fajta állat ilyen fantasztikus szimbiózisban tud élni, Hajnal Vivi gondoskodása mellett. Ahol egy tányérból eszik a macska és a papagáj, ahol a kutya és a kenguru jó haverok, ahol a kecske és a lovak együtt járnak sétálni a kutyákkal és ahol egy nyuszi és egy kacsa a legjobb barátok. Akiket kihagytam azoktól elnézést kérek, mindannyian előkelő helyet foglalnak el a szívemben.  IDE KATTINTVA elolvashatjátok a Hajnal Vivivel nyáron készült blogfaggatót.

2019. december 21., szombat

Gyerekeknek


Karácsony közeledtével szeretek karácsonyi könyveket olvasni, de ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül és nem mondtam semmi különös dolgot. Idén is a kezembe akadt néhány gyerekkönyv, melynek témája a tél, a karácsony, az ünnepvárás, szerintem a gyerekek is nagyon szeretik ezeket a könyveket, bennük, ha lehet még nagyobb az ünnepvárás izgalma. 

2019. december 20., péntek

Maja Lunde: Hónővér


Karácsonyi történet

Ez a legkarácsonyibb történet, amit az utóbbi években olvastam. De még azt is megkockáztatom, hogy amit valaha olvastam. Gyönyörűszép, szomorú, tele van szeretettel, reménységgel, csodával és emlékezéssel. 

Tulajdonképpen egy adventi naptárat kapunk ebben a könyvben, minden napra egy újabb fejezettel, mellyel napról napra közelebb jutunk karácsonyhoz, mint ahogyan a könyv főhőse, a 10 éves Noel is, akiről a történetek szólnak. 

2019. december 19., csütörtök

A fa alá #6


Utolsó részéhez érkeztünk az ajándékválasztást segítő sorozatunknak, melynek előző részeiben könyveket ajánlottunk a teljesség igénye nélkül, hiszen szívesen ajánljuk blogunk egész kínálatát, mert könyvet ajándékozni menő és jó dolog, legyen az akár új vagy régi.  

Nagy örömünkre az utóbbi években a társasjátékok visszatértek, újjáéledtek, szuperebbbnél szuperebb társasokkal találkozhatunk a boltok polcain. Hol vannak már azok az idők, amikor a Gazdálkodj okosan! játékot lehetett csak levenni a polcról, amikor a családi társasozás szóba került. Megjegyzem, mi szerettük azt is, és volt még egy nagy kedvencünk, a Takarékoskodj!, igazából hasonló elven működött, mint a Gazdálkodj okosan, csak itt nem berendezni kellett a házat, hanem megvenni házat, nyaralót, autót, betétkönyvet, stb.

Szerencsére manapság már sokkal összetettebb, tartalmasabb, szórakoztatóbb játékokkal lehet találkozni, és ami nagyon jó, hogy a társasjátékgyártók gondolnak a legkisebbekre is, olyan játékokat ajánlva, melyek akár az óvodás gyerekek képességeit és lehetőségeit veszik figyelembe.

2019. december 18., szerda

A fa alá #5


Már harmadik éve, hogy elindítottuk A fa alá... című, ajándékválasztást segítő sorozatunkat, szerettétek, így ebben az évben is ismétlünk. Az ajánlataink között lesznek olyan könyvek, amelyeket már olvastunk és értékelést is olvashattok róla a blogon, és lesznek olyanok is, amelyek még csak várakoznak az elolvasásra. Könyvajánló sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, ám még tervezek egy epizódot, amelyben az általunk bemutatott és bemutatás előtt álló társasjátékokat gyűjtöm össze. 

2019. december 17., kedd

A fa alá #4


Már harmadik éve, hogy elindítottuk A fa alá... című, ajándékválasztást segítő sorozatunkat, szerettétek, így ebben az évben is ismétlünk. Az ajánlataink között lesznek olyan könyvek, amelyeket már olvastunk és értékelést is olvashattok róla a blogon, és lesznek olyanok is, amelyek még csak várakoznak az elolvasásra.

2019. december 16., hétfő

A fa alá #3


Már harmadik éve, hogy elindítottuk A fa alá... című, ajándékválasztást segítő sorozatunkat, szerettétek, így ebben az évben is ismétlünk. Az ajánlataink között lesznek olyan könyvek, amelyeket már olvastunk és értékelést is olvashattok róla a blogon, és lesznek olyanok is, amelyek még csak várakoznak az elolvasásra.

2019. december 15., vasárnap

Heti ez+az


Sziasztok!

Örömmel köszöntelek benneteket ismét. Ebben a Heti ez+az bejegyzésben szeretném megmutatni nektek a bécsi karácsonyi vásárt, azaz a Rathausplatznál, a Városháza gyönyörű épülete előtt megrendezett vásárt, a Christkindlmarkt-ot.

Bár Bécsben meglehetősen sok szebbnél szebb karácsonyi vásárt találhatunk, mégis ez a legismertebb és leglátogatottabb, hatalmas karácsonyfával, gyönyörű fényekkel, csodálatosan ínycsiklandozó finomságokkal, és az ezzel járó fantasztikus illatokkal.

No meg sok-sok emberrel, bár ezúttal mi még november végén voltunk, akkor is este 8 után, ekkor már kibírható volt az embertömeg. Néhány éve jártunk a vásáron először, azóta ha lehet még nagyszabásúbb lett, korcsolyapályával, a parkban felállított diaráma makettekkel, vintage jellegű óriáskerékkel, ami nem annyira óriás, de annál szebb.

2019. december 14., szombat

Dr. Váczi István: Kapitány voltam


Válogatás a rendőrség életének titkaiból

Két rendőr elmegy az erdőbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak. A térdig érő hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelő fenyőfát, de nem találják. A nap lenyugszik, feltámad a jeges szél, a távolban felvonyít valami állat.
Az egyik rendőr odafordul a másikhoz:
- Na, ebből nekem elegem van! A legközelebbi fát kivágjuk, akár fel van díszítve, akár nincs!

Nincs olyan ember, aki ne tudna jót mosolyogni egy-egy rendőrviccen. Dr. Váczi István szerint a legjobb rendőrvicceket az élet írja. Ezt be is bizonyítja a könyvében, amely remek szórakozás és gondűző, garantáltan kikapcsol és megnevettet.

2019. december 13., péntek

Lohonyai Dóra: Karmaváltás


Fél év INDIÁBAN egyedül, három gyerekkel és az autizmussal

Azt szokták mondani, hogy az élet írja a legjobb történeteket. A legizgalmasabbakat, a legérdekesebbeket és a legképtelenebbeket. Lohonyai Dóra történetére ez teljességgel igaz. 

Mert ahogyan ő útnak indult Indiába három gyerekkel, akik közül kettő autista, az elég érdekes és merész vállalkozásnak tűnik, nem biztos, hogy sokan utána csinálták volna.

Lohonyai Dóra mindenre elszánt volt, éltette egy bizonytalan remény, egy ígéret, mely szerint egy dél-indiai guru azt állította, hogy meg tudja gyógyítani a gyerekeit. Nem hagyományos értelemben vett gyógyítást ígért, hanem azt, hogy karmaváltással fogja elmulasztani a két gyermeke autizmusát, Tourette-szindrómáját, értelmi fogyatékosságát és figyelemzavarát. 

2019. december 12., csütörtök

A fa alá #2


Már harmadik éve, hogy elindítottuk A fa alá... című, ajándékválasztást segítő sorozatunkat, szerettétek, így ebben az évben is ismétlünk. Az ajánlataink között lesznek olyan könyvek, amelyeket már olvastunk és értékelést is olvashattok róla a blogon, és lesznek olyanok is, amelyek még csak várakoznak az elolvasásra.

2019. december 11., szerda

Megumi Iwasa: Szeretettel üdvözöl Pingvin

Első levél:
Címzett: Pingvin
               Bálna-fok

Kedves Pingvin!

Nagyon örülök, hogy lehet neked levelet írni, mert én is nagyon szeretek levelezni. Igaz, nekem nem Pelikán szállítja a leveleimet, csak egyszerűen megtalálom őket a postaládában, amit egy posta nevű intézmény szállít, vagy nem.

Mert képzeld, előfordult már, hogy eltűnt egy szépen kidekorált, saját készítésű borítékban küldött levelem. Nagyon szomorú voltam emiatt, de ezért is jó, hogy neked Pelikán és Fóka kisasszony szállítja a leveleidet, mert biztos lehetsz benne, hogy nem fog eltűnni.

2019. december 10., kedd

A fa alá #1


Már harmadik éve, hogy elindítottuk A fa alá... című, ajándékválasztást segítő sorozatunkat, szerettétek, így ebben az évben is ismétlünk. Az ajánlataink között lesznek olyan könyvek, amelyeket már olvastunk és értékelést is olvashattok róla a blogon, és lesznek olyanok is, amelyek még csak várakoznak az elolvasásra.

2019. december 9., hétfő

Játszik a család: Mátyás



Bence
Ez a társasjáték egyből felkeltette a figyelmem amikor először megláttam, mégpedig több okból is.  Egyrészt, mert nem minden nap találkozik az ember olyan társassal, ami magyar történelmi témát dolgoz fel, és kíváncsi voltam, hogy mégis milyen módon teszi ezt. 

2019. december 7., szombat

Bíró Márta: Életem leckéi


Mindannyiunk életében vannak leckék, amelyek tanítanak bennünket valamire. Események, amik azért történnek velünk, hogy a javunkra fordítsuk őket, elgondolkozzunk azon, hogy azzal most mit akar nekünk megmutatni az élet és hogyan tudjuk a legjobban megélni, átélni, túlélni. 

Tragédiák, amelyeket nem értünk meg és nem tudunk felfogni, azt pedig végkép nem értjük, hogy ez miért történt éppen velünk. Ezt senki sem tudja, viszont azt megtudhatjuk magunkról, hogy mennyire vagyunk erősek, mit bírunk ki, miből meríthetünk erőt és kire támaszkodhatunk a bajban. 

2019. december 6., péntek

Bauer Barbara: Az aranyműves fia


Első olvasásom Bauer Barbarától és azt már biztosan tudom, hogy szeretnék még tőle más történetet is elolvasni. Finom, lírai a stílusa, szépen, lassan, lágyan hömpölyögnek az események, van időnk arra, hogy átvegyük a ritmusát, hogy befogadjuk ezt a szép történetet, amely egyszerre tart a jelenben és repít el a múltba.

Olyan időkbe utazhatunk el a szerzővel, amikor az emberek hite mélyebb volt, erejük és kitartásuk hatalmas, ezáltal olyan dolgokat vittek véghez, amiket nekünk ma már talán nehéz elképzelni. 

2019. december 5., csütörtök

Adam Csilinko: Az ifjú projekttitán


Úton a sikeres projekthez

Az ifjú projekttitán egy különösnek mondható könyv, ami tulajdonképpen a szakkönyv kategóriába sorolható, de nem teljesen a hagyományos értelemben. A könyv főhőse Alex, egy lipicai fehér mén, aki élete első munkahelyén dolgozik, és a történet kezdetén egy új feladattal, egy új munkakörrel bízzák meg, amely szerint egy lebetegedett kollégája helyett kell lebonyolítania egy fontos projektet. 

Alex természetesen izgul az új feladat miatt, azonnal kétségei támadnak, hogy fogja ő ezt a feladatot megoldani, amikor még sosem csinált ilyet, hogy fogja ellátni ezt az új munkakört és honnan tudja, hogy mit kell majd csinálni. 

2019. december 3., kedd

Acsai Roland: Hunyadi László


Erkel Ferenc operája nyomán

Acsai Roland már a Pillangókisasszony történetének feldolgozásával levett a lábamról, nagyon szépen sikerült gyerekek számára érthetővé és befogadhatóvá tennie azt a szomorú, tragikus történetet, ezért hasonló élményre számítva már nagyon vártam, hogy a Hunyadi Lászlót is a kezembe vehessem.

Az a véleményem, hogy Roland az operamesék írásának nagy mestere, nagyon jó érzékkel dolgozza át ezeket a komor, tragédiákkal tűzdelt operákat úgy, hogy a gyerekek megértsék, sőt,  élvezzék is a történetet.

2019. november 29., péntek

Gyerekeknek: Kisnyuszi, Sári, nagyok és kicsik, Visszhangország


Közeleg a Télapó, a karácsony, ebben a bejegyzésben az egészen kicsi gyerekektől kezdve az ovisokon, kisiskolásokon át a kicsit nagyobb gyerekekig mutatok néhány könyvet, melyeket egytől-egyig jó szívvel ajánlok akár a Télapó puttonyába, akár a karácsonyfa alá.

2019. november 28., csütörtök

Blogfaggató Pierrot-val


Játszik a család rovatunk legutóbbi bejegyzésében az Underground Panic társasjátékról írtunk, melyben nagyon cuki kis ürgéket kell kalauzolnunk a föld alatti üregekben, elemózsiát gyűjtögetni és ügyelni arra, hogy el ne öntse az ürgelyukakat a víz, időben elhagyjuk az aktuális helyszínt és közben haladjunk előre.

IDE KATTINTVA olvashattok a játékról, mi  szeretjük ezt a nem annyira egymással versengős, inkább kooperatív játékot.
Mai blogfaggatónk vendége Pierrot, a játék tervezője, akit társasjátékokról, zenéről, az idő múlásáról kérdeztem. 

2019. november 22., péntek

Jesztl József - Lencse Máté: Jól játszani

7 táblás játék

Bence:
Mindig is érdekesnek találtam a tényt, hogy régészek találtak olyan társasjátékokat vagy azoknak leírását, amelyek több ezer évesek. Ezek szerint már az ókori rómaiak, görögök és egyiptomiak, a mi modern társadalmainktól merőben eltérő kultúrák is fontosnak, a mindennapi életük részének tartották a játékokat.

Mintha az emberiségnek nem csak amolyan szórakozás, hanem mélyről jövő igénye lenne a játék. És mégis, bár gyerekkorunkban még tudjuk mit jelent játszani, ám a legtöbb felnőtt (sok minden mással együtt) ezt szinte teljesen elfelejti.

2019. november 20., szerda

Beth Kempton: Wabi Sabi


Útmutató a belső békéhez

Időről időre jó és hasznos a kezünkbe venni olyan könyveket, amelyek figyelmeztetnek a lelassulásra, az elmélkedésre, arra, hogy értékeljük, amink van, örüljünk a mostnak. Hogy tudjunk örülni csupán pillanatoknak is, megszokott szépségeknek és örömöknek. Hogy rá tudjunk csodálkozni és tudjuk értékelni azt, ami körülvesz bennünket és ami éppen van.

Hogy örüljünk a természetnek, a nap sugarának, egy szép felhőnek, egy lágy szellőnek, és ezeket az érzéseket bele tudjuk vinni az életünkbe, a munkánkba, az érzéseinkbe, hogy harmóniában éljünk a természettel, önmagunkkal és ezáltal a szeretteinkkel vagy úgy egyáltalán az emberekkel.

2019. november 14., csütörtök

Karen M. McManus: Lehull a lepel


Ennek a könyvnek sikerült meglepnie, mert sokkal jobb volt, mint vártam. Vagy sokkal több volt, nem is tudom, melyik a helyes kifejezés. Az alapsztori és a történet kezdete, hogy 5 gimnazista diák egy délután büntetését tölti egy osztályteremben, ahol egy tanár is jelen van. 

Egy hirtelen haláleset sokkolja a jelenlévőket, a diákok közül kerül ki az áldozat. Elárulhatom, hogy Simon az, a gimi pletykarovatának a szerkesztője. Azért árulhatom el, mert a könyv fülszövegében is benne van, és a történet elején történik meg, tulajdonképpen ez az egész történet alapja.


2019. november 12., kedd

Megfőzünk mindent is: Sütőben sült brokkoli és gombapaprikás


Főzős rovatunk első részében egy kiadós és nagyon egészséges levest készítettem, IDE KATTINTVA megnézhetitek. Ma két nagyon gyorsan és könnyen elkészíthető - tulajdonképpen vegetáriánus - ételt mutatok meg, az egyik sütőben sült brokkoli, a másik tejfölös gombabaprikás teljes kiőrlésű tésztával. A sült brokkoli azonnal elfogyott, nagyon finom volt, a fiúk még repetáztak volna, de amikor megvettem a két brokkolit, fogalmam sem volt, hogy mi lesz belőle. Most már tudom, minimum 4 brokkolit veszek legközelebb.

A gombát csak én és a férjem szeretjük, Titusz egyenesen rosszul van a szagától, főzés közben az orrát húzogatva járkál a konyhában (tény, van egy jellegzetes szaga), Bence pedig szerintem életében nem evett még gombát, de ő tudja, hogy nem szereti. :D 

2019. november 9., szombat

Blogfaggató Czernák Eszterrel


Czernák Eszter könyveiről nemrégiben olvashattatok a blogon, én harmadikként megjelent könyvével, a Sárkányovival találkoztam először és azonnal levett a lábamról. Egy nagyon aranyos, bájos könyv az ovikezdésről, amit ajánlok minden óvodába készülő családnak. Eszterről annyit megtudtam, hogy két kisgyermek édesanyja, és tulajdonképpen a saját esti meséi nőtték túl magukat sok gyereknek szóló történetekké.

2019. november 6., szerda

Játszik a család: Underground Panic


Bence
Ez megint egy jópofa játék az egész családnak. A történet szerint ürgék vagyunk, akiknek elárasztották a földalatti üregrendszerüket. A feladatunk természetesen az, hogy kijuttassuk az összes ürgét úgy, hogy közben azért az elraktározott készleteinket is megpróbáljuk megmenteni.

A játék egyik érdekessége, hogy itt nem egyetlen adott bábut irányítanak a játékosok, hanem bármelyikkel léphetnek. A célunk tulajdonképpen nem is a minél előbbi kijutás az üregekből, hanem a menekülés közbeni gyűjtögetés, ezek ugyanis pontot érnek.

2019. november 5., kedd

Pagony 18 Naptár


Találkoztatok már a Pagony 18. szülinapja alkalmából megjelent naptárral? Ha még nem, akkor mindenképpen lessétek meg valahol, mert gyönyörűszép kiadvány.  

Több különlegessége is van. Az egyik, hogy nem csak 12, hanem 18 hónapig velünk tart, nem decemberben fogjuk azt érezni, hogy jaj de kár, hogy vége, hanem a következő év márciusának végén vehetjük le majd a falról.  

Ami meg azért jó, mert abban a hónapban van az én születésnapom. Hogy a tizennyolcadik vagy a huszonnyolcadik, vagy a száznyolcadik az maradjon titok, de annyit elárulhatok, ha akarom, 12 éves vagyok, ha meg akarom, akkor 112, nem nagy cucc.

2019. október 30., szerda

Guillaume Musso: Central Park


Szép dolog az újrahasznosítás, és ezt Musso remekül műveli történeteiben. Ott van például a Visszajövök érted című könyve, amelyben az Idétlen időkig című film alapötlete sejlik fel, ezt maga  a szerző sem titkolja, sőt egy apró utalás is található erre vonatkozóan a könyvben. 

Vagy a már számtalanszor feldolgozott időutazás témáját is sokszor elővette, de ez egyáltalán nem baj, mert sikerül ezekhez a témákhoz úgy hozzányúlnia, hogy tudjon mégis valami újat, eredetit mutatni.

Így van ez a Central Parkkal is, amikor is a két főszereplőnk felébred a park közepén, fogalmuk sincs, hogy kerültek oda és innen indul a történet, főhőseink visszafejtik, hogy mi történhetett velük.

2019. október 29., kedd

Gyerekeknek


Ugyanannak a szerzőnek szeretném három könyvét bemutatni ebben a bejegyzésben, mégpedig Czernák Eszterét, aki kétgyermekes anyuka, és tulajdonképpen kedvtelésből kezdett el mesét írni. Biztos minden szülő ismeri a helyzetet, amikor esti meseként a saját napjukat, a saját kalandjaikat eleveníti fel a gyerekeknek. Így volt ezzel eleinte Czernák Eszter is, de egyszercsak azt vette észre, hogy fantáziája elragadta, túllépett a saját kalandokon és ebből mesék, könyvek születtek.

2019. október 23., szerda

Finy Petra: Marlenka


Imádom Fredrik Backman könyveit és Alice Hoffman is nagy kedvencem. Ha valaki megkérdezné, hogy mégis milyen szerzők könyveihez hasonlítanám a Marlenkát, azt mondanám, hogy ők ketten összegyúrva, megfűszerezve egy kis Szabó Magdával, mindez Finy Petra szép lelkével, érzékenységével, természet-szeretetével jól összekeverve. 

Finy Petra nagyon érdekes és különös családot keltett életre könyvében, szívfájdító körülményeket és emlékeket, valamint egy lenyűgöző, finom, érzékeny történetet kapunk, melynek első harmadát sem értem még el, amikor már kétszer is potyogtak a könnyeim. 

2019. október 20., vasárnap

Heti ez + az


Végre itt az ősz! A tavasz mellett a másik kedvenc évszakom. Szeretem, hogy nem olvadozom a hőségtől és időnként teljesen kellemes az időjárás, mint az elmúlt héten is volt. Szeretek egy puha takaró alá bevackolódva, meleg teát vagy gőzölgő kávét kortyolgatva olvasni. De még azt is szeretem, amikor esik kint az eső, én pedig bentről nézem és hallgatom. Van valami megnyugtató az eső hangjában. 

Szeretek fotózni, az ősz pedig a legszebb fotóalany, a legtehetségesebb művész a színkeverés terén, én pedig szeretem megörökíteni ezeket a színeket és hangulatokat, legyen akár egy őszi erdőről szó, vagy egy ködbe vesző útról, tájról.

2019. október 18., péntek

Könyvturista: A Soproni Pagonyban


Ma egy kissé rendhagyó bejegyzést készítettem, ugyanis nem könyvekről írok, hanem a Soproni Pagonyt szeretném megmutatni. Természetesen a könyveket sem tudom és nem is akarom kihagyni egy könyvesboltból, így ők is szerepelnek majd a bejegyzésben, de legfőképpen a bolt hangulatát szeretném átadni, ami szerintem fantasztikusan gyerekbarát, és az tűnik fel elsőként, hogy nem csak egy könyvesbolt, hanem egy olyan hely, ahová szívesen tér be gyerek és felnőtt egyaránt. 
Ha van kedvetek bekukkantani a Soproni Pagonyba, akkor olvassatok tovább. 

2019. október 16., szerda

Lőrinc László: 25 szelfi az Árpád-korból


Árpád
elégedett

Tas: Miért vagy oly elégedett, Árpád?
Árpád:  Nem láttátok? Megjelent a 25 szelfi az én koromból, még jó, hogy elégedett vagyok. Mindenki tudja meg az igazságot! A honfoglalásról, Álmosról, Ondról és a többiekről. Senki ne higgye azt, hogy fáklyás menet volt. Jó volt, nagyon adom, hogy mienk lett ez a gyönyörű hely. Nagyon kúl itt, innen már nem megyünk vissza, itt maradunk, végre letelepedünk. Szép tájak, sok víz, van mit inni a lovaknak, mindjárt posztolok is egy képet.
Töhötöm: Engem küldj, amikor bementem a lovammal a vízbe!
Árpád: Először Álmosról küldök, aki éppen ledőlt aludni, de Tas te is nagyon vicces vagy, ahogy kergeted azt a madarat. :D
Ond: Mutasd csak azt a könyvet, elteszem majd az unokámnak, hogy láthassa, hogy a mi időnkben ez volt a módi, no meg, hogy lássa hős nagyapja nagy tetteit. Te, hát itt én csak hátulról vagyok rajta, ez para, lőjjön már valaki rólam egy rendes képet, szelfit nem akarok, mert nagyon látszik a tokám.... De nagyon élem ezt a honfoglalást, vagy mit. 


2019. október 14., hétfő

Dallos Zoltán: Alkalmazottból vállalkozó

Tedd meg az első lépést, hogy végre azt csinálhasd, amit szeretnél!

Van-e olyan ember, aki nem szeretne azzal foglalkozni, amit szeret? Nem szeretne abból megélni, amit szívvel-lélekkel végez, amihez ért? Valószínűleg vannak már jó néhányan, akik így is élnek, de nagyon sok ember csak álmodozik arról, hogy milyen jó lenne, ha....

Nekik szól ez a könyv. Akik sok-sok vagy csak néhány év alkalmazotti lét után szeretnének váltani, szeretnék a saját álmaikat, terveiket megvalósítani, azt csinálni, amihez a legjobban értenek, vagy amit a legjobban szeretnek, talán a hobbiból lehet vállalkozási forma, később akár megélhetési forrás is.

2019. október 11., péntek

Tanja Dusy: Smörgas


Már egy jó ideje megérkezett hozzám ez a szépséges és finomságokkal teli könyv, mondhatnám azt is, hogy igazán nekem való, mert szeretek gyorsan összedobni valamit, és ebben a könyvben csupa ilyen összedobni való receptet találhatunk. 

A smörgas a svédek "találmánya", ami tulajdonképpen vajas kenyeret jelent, a mindenféle finomságokkal és szépségekkel telepakolt asztalt, tálat smörgasboardnak nevezik, ami a svédasztal megfelelője. 

2019. október 10., csütörtök

Játszik a család: Kensington


Bence:
Mostanában nagyon népszerűek a tetrisz elemekre épülő társasjátékok. Ezek tulajdonképpen lapkalehelyezős játékok, mint mondjuk a Carcassonne vagy a Skylands ( amit egyébként nemrég mutattunk be itt a blogon), ám itt nem csak a lapok tartalmára kell figyelni, hanem a formájukra is. 
Pont ilyen játék a Kensington is, amelyben versengő építészekként próbálunk minél értékesebb házakat felépíteni a 19. századi London Kensington nevű negyedében. 
Itt meg is jegyezném, hogy ehhez a fajta tetriszes mechanizmushoz jobb tematikát találni  sem lehetne, szerintem nagyszerűen passzol a játékhoz az építkezés témája.

2019. október 9., szerda

Gyerekeknek: Tiki otthonra talál, Koppány betűket firkál, Matricás Laci és a nagy zenebona


A Most én olvasok! sorozatból ajánlok a figyelmetekbe három kedves kis könyvet, melyek mindamellett, hogy segítik a kezdő olvasókat a tudásszintjüknek megfelelően, még bájosak és szívet melengetőek is. 

Ha még nem hallottatok róla a Most én olvasok! sorozat egy  szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar olvasni tanulok sorozat, öt különböző nehézségi szinttel. 

A NAGYBETŰS SZINT csupa nyomtatott nagybetűvel íródik, oldalanként 2-5 sor található, rövid, könnyen olvasható mondatok, egyszerű, könnyen követhető történetek. A szintek között fokozatos nehezítéseket találunk, kisebb betűket, több sort egy oldalon, összetettebb mondatokat és kicsit bonyolultabb történeteket, például a 3. szintű részekben már oldalanként 8-10 sort találhatunk, bővített és összetett mondatokat, nehezebb és hosszabb szavakat, bonyolultabb történetszövést, de persze ez még mind olyan szinten van, hogy az a megfelelő korosztály számára teljesen érthető és olvasható legyen.

A többi  szint leírását megtaláljátok a Pagony Kiadó oldalán.


2019. október 8., kedd

Kollár Borbála: Alkoss szabadon


Kreatív ötlettár kicsiknek és nagyoknak

"Minden gyerek egy művész,
a kérdés csak az,
hogyan maradjon művész, 
ha már felnőtt." 

Picassonak ezt a mondatát választotta Kollár Borbála kezdő mottójául gyönyörűszép könyvének. Zergi Borbála fotóssal csodálatos albumot hoztak létre, melyben nem csak beszélnek a kreativitásról, hanem meg is mutatják azt. 

2019. október 4., péntek

A metszés zsebkönyve

Díszcserjék, bokorfák, rózsák
Gyümölcsfák és bogyós gyümölcsfajok
Alakfák, sövények


Tavasszal megmetszettem az egyik gyönyörű rózsabokromat. Nagyon magasra nőtt, azt gondoltam, hogy csak hasznára lehet. Tavaly nyáron roskadozott a rengeteg sárga rózsától, de alul kicsit már megkopaszodott, ezért megmetszettem,  bízva abban, hogy nagy baj nem lehet belőle. 

Hát lett! Egész nyáron vártam a csodás rózsákat, de csak néha nőtt egy-két bimbó, abból lett néhány virág, és a rózsám így ősz elejére kipusztulni látszik. 


2019. szeptember 30., hétfő

Adam Kay: Ez fájni fog


Egy fiatal orvos naplója

Adam Kay ebben a könyvben arról mesél nekünk, milyen kezdő orvosként dolgozni Angliában. Ha nem lenne a családban egészségügyben dolgozó ember, akitől szintén sok képtelen történetet hallok, akkor talán azt is mondanám, hogy nem hiszem el, hogy ilyenek történnek, előfordulnak egy kórházban.  Hogy vannak ilyen orvosok és tényleg vannak ilyen betegek. Néha azt hinném, hogy Adam túloz. 

De egyáltalán nem hiszem azt, és még olyanabbak is vannak, mint amit el tudunk képzelni. Az egészségügy, legyen az Angliában vagy Magyarországon, kemény dolog. 

2019. szeptember 27., péntek

Gyerekeknek: Miért nem járnak fogorvoshoz a cápák? és Alfa bácsi titka


Két szuper könyvet mutatok ebben a bejegyzésben, melyeket az 5-8 éves korosztálynak ajánl a kiadó. Most, amikor rengeteg jó gyerekkönyv jelenik meg, betérve egy könyvesboltba, akkora kínálattal találjuk magunkat szembe, hogy hirtelen választani sem tudunk. Ebben segíthet az ajánlóm, mert ha ezeket a könyveket meglátjátok, már eszetekbe juthat, hogy olvastatok róla, és bátran leemelhetitek a polcról.

2019. szeptember 22., vasárnap

Heti ez + az


Sziasztok!

Legutolsó Heti ez+az rovatunkban, ami júniusban volt, azt írtam, hogy egyik hobbim a bolhapiacra járás, bámészkodás és olcsó kincsek felkutatása. Ez így leírva most igencsak vicces, mégpedig azért, mert egész nyáron egyszer jutottam el azóta a bolhapiacra. (Ha jól belegondolok, van még ilyen hobbim, amit majdnem ugyanilyen régen csináltam. :D Ti hogy vagytok ezzel?)

2019. szeptember 20., péntek

Jojo Moyes: Mióta megszerettelek

Elérkeztem végre Jojo Moyes történetének harmadik részéhez, melyben Louisa Clark ismét színre lép. És micsoda színre lépés ez! Egyenesen New Yorkba tarthatunk vele, ahová mindig is vágyott, mintegy beteljesítve ezzel a nagy álmát, követve Will tanácsait is, miszerint neki New Yorkban igenis van keresnivalója. 

De kezdem előrébb. A Mielőtt megismertelek nagy kedvencem lett, ezért a második részbe kissé félve fogtam bele. Azt gondolom, hogy éppen olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Lou csalódottsága, szomorúsága, magányossága és állandó önbizalomhiánya rányomta a bélyegét a Miután elvesztettelek kötetre, én nem vártam az első rész drámáját és nagy érzelmeit, viszonylag el tudtam vonatkoztatni tőle, ezért nekem ez a rész is tetszett.

2019. szeptember 18., szerda

Játszik a család: 1,2,3 és High Voltage


Mai bejegyzésünkben ismét két játékot mutatunk be nektek a Piatnik Kft-től. Mindkettő kártyajáték, méghozzá nagyszerű és tökéletes kikapcsolódást nyújt az egész családnak. Olvassátok el, miként játszottunk mi négyen  ezekkel a nem csak gyerekeknek megalkotott játékokkal és hogy tetszett a családnak.

2019. szeptember 17., kedd

Dale Pinnock: Gyógyító konyha 1-2.


Napjainkban már egyáltalán nem kérdés, mennyire fontos szerepe van életünkben a helyes, kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozásnak. A néhány évtizede elkezdődött táplálkozási reformoknak ékes bizonyítékai a sorra nyíló bioboltok, az egészséges étkezéssel foglalkozó szakácskönyvek. Kutatások bizonyítják az ételek és étrendek egészségre gyakorolt hatását, de a könyv szerzője szerint még csak az elején tartunk ennek az útnak.

2019. szeptember 15., vasárnap

Vendégkönyv#3 - Nagymama palacsintázója, Sopron


A Vendégkönyv  rovat ötlete akkor született, amikor magánvéleményeket kerestem egy vendéglátó helyről, amit szerettünk volna kipróbálni. Ekkor jöttem rá, hogy nagyon sok étterem honlapja hiányos, facebook oldala nincs, vagy van, de nem működik, se fotókat, se árakat nem találunk, független véleményeket hétköznapi emberektől pedig még ritkábban.

Így találtam ki ezt a cseppet sem egetrengető ötletet, hogy amerre járunk, eszünk, iszunk, alszunk, arról készítek egy bejegyzést, amelyben a saját tapasztalatainkat osztom majd meg, úgy az ételek, italok minőségéről, mennyiségéről, mint arról, hogy éreztük ott magunkat, milyen volt a kiszolgálás és mennyire pénztárcabarát.

2019. szeptember 12., csütörtök

Varga Szilárd: Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban


A könyv sejtelmes, titokzatos borítója és a beszélő cím, egy hasonlóan sejtelmes, varázslatos mesét rejt magában. Nagyon hamar elragadott ez a történet magával, olyan témával foglalkozik, ami nem gyakori egy könyv esetében, mesekönyv pedig még ritkábban foglalkozik ezzel a témával. 

A Lele és Lilla kalandjai a bűzös mocsárban a magyar mágia világába, a tündérek, manók, boszorkányok és sellők országába repít el bennünket, ezáltal megalkotva egy izgalmas, fantasy történetet, amit minden tündérrajongó gyerek és felnőtt figyelmébe ajánlok.

2019. szeptember 6., péntek

Tim Peake: Halló a Földdel beszélek?


Tim Peake brit űrhajóst a Csillagközi kérdezz-felelek című könyvben ismertem meg, amiben nagyon érdekes, és gyakran humoros válaszokat ad a neki feltett kérdésekre, miközben bevezeti az olvasót az űrutazás izgalmas és szinte elképzelhetetlen világába. IDE KATTINTVA olvashatjátok, mit írtam arról a könyvről, de elárulom itt is, imádtam. 

Már abban a könyvben is voltak fotók, de ez az a könyv, ami tulajdonképpen Tim Peake űrben és az űrről készített fotóalbuma, ami egy fantasztikus utazásra repít el bennünket.

2019. szeptember 5., csütörtök

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?


Már jó ideje jön velem szemben ez a könyv, Nina Simone-ra pedig egy régebbi olvasmányom hívta fel a figyelmemet, (ha kíváncsi vagy melyik, akkor KATT IDE). Nina Simone-t megszerettem, ezért nagyon kíváncsi lettem, milyen könyv lehet az, amelynek címét egy zeneszám ihlette.

Hamarosan kiderült, hogy nem csak ihlette, hanem fontos szerepet játszik a könyvben ez a csodálatos zene, és miközben próbálom összeszedni a gondolataimat Olivier Bourdeaut történetéről, meghallgatom néhányszor. Nina Simone zenéje nagyon illik ehhez az érzelmekkel teli, bohókás, szeretnivaló, melankolikus könyvhöz, mert éppen olyan szomorú és vidám egyszerre, mint a család története. Próbáljátok ki, hallgassátok olvasás közben. 

2019. szeptember 3., kedd

Ezentúl lesz banán!


Novellák a rendszerváltásról

Kíváncsian vettem kezembe ezt a könyvet, melynek szerzői a rendszerváltás és az ahhoz közeli idők során szerzett emlékeikről írtak, akik a 80-as 90-es években gyerekek, kamaszok, fiatalok voltak és saját személyes élményük alapján tudnak mesélni arról, hogy milyen volt 1989.

Mint a novellagyűjteményekre jellemző, ahány író, annyi stílus, vannak, akiknek konktrétabb emlékeik és élményeik maradtak, és vannak, akik még kicsi gyerekek voltak a rendszerváltáskor, ők inkább benyomásokról, érzésekről és környezetükről írtak.