oldalak

2019. október 30., szerda

Guillaume Musso: Central Park


Szép dolog az újrahasznosítás, és ezt Musso remekül műveli történeteiben. Ott van például a Visszajövök érted című könyve, amelyben az Idétlen időkig című film alapötlete sejlik fel, ezt maga  a szerző sem titkolja, sőt egy apró utalás is található erre vonatkozóan a könyvben. 

Vagy a már számtalanszor feldolgozott időutazás témáját is sokszor elővette, de ez egyáltalán nem baj, mert sikerül ezekhez a témákhoz úgy hozzányúlnia, hogy tudjon mégis valami újat, eredetit mutatni.

Így van ez a Central Parkkal is, amikor is a két főszereplőnk felébred a park közepén, fogalmuk sincs, hogy kerültek oda és innen indul a történet, főhőseink visszafejtik, hogy mi történhetett velük.

Apró jelek segítik útjukat, amin el lehet indulni.  Nos ez pl. hasonlít a Mementó című film cselekményére, a film főhősének rövidtávú memóriazavara van, és a testén található tetoválások segítségével próbálja visszanyerni az emlékeit. Ez a testre írás Mussonak is feltűnik a könyvében, mint egy apró kiindulópont.

Mielőtt azt gondolnátok, hogy ezt elmarasztásul írtam le, le kell szögeznem, hogy én nagyon szeretem Musso történeteit, ezek a felismerések cseppet sem zavarnak, értékelem, hogy a szerző ezeket az alapötleteket a saját stílusában tekeri, csavarja, már-már annyira, hogy másnak esetleg erőltetettnek tűnhet egy-két új fordulat. De nem úgy nekem!

A Central Park kiindulópontja már eleve egy nagy rejtély, hogyan kerül két ember két teljesen más országból, sőt európai országból, összebilincselve New Yorkba, a Central Parkba. Alice és Gabriel kénytelenek összefogni, hogy ezt kideríthessék, már eleve azért, mert össze vannak bilincselve, és nem is tehetnek mást, csak együtt indulhatnak el a megfejtés felé.

Szerintem egy mozgalmas történet volt, egy idő után beszippantott és kiválóan elszórakoztatott jó néhány órán keresztül. Azt nem mondom, hogy nem volt néhány momentum, ahol nem álltam meg egy pillanatra és kérdeztem meg magamtól és a szerzőtől, hogy ez mennyire történhetne meg a valóságban és mennyire valószínűtlen már ez a dolog, és én mennyire tartom hihetőnek. De rájöttem, hogy mindegy, hogy hihetőnek tartom-e vagy sem, Musso így írta meg, mert ez az ő könyve, én lehet, hogy máshogy írnám meg, de az meg az én könyvem lenne, és már nem is meditáltam ezen tovább, hanem egyszerűen csak olvastam és hagytam, hogy magával vigyen ez a rejtélyes thriller.


Szóval a helyenként kétségbe vonható történéseivel, fordulataival együtt nekem tetszett ez a Musso könyv is, azt nem mondom, hogy ez a legjobb könyve, de ott a helye az elolvasandó könyvek sorában annak, aki szereti Mussot, annak, aki szeretne vele megismerkedni és annak is, aki csak egy rejtélyes, izgalmas könyvet szeretne olvasni. 

A történet végéről annyit, hogy én nagyon sok változatot lejátszottam a fejemben olvasás közben, de ez nem volt közte. Meredek befejezés, meglepett, de jó volt. 

- Bea -

"A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség."
/Albert Einstein/

*****
"Vannak az életben olyan ritka pillanatok, mikor kinyílik egy ajtó, 
megadatik egy olyan találkozás, amiben az ember már nem is reménykedett. 
Mikor megleli a másik felét, aki elfogadja olyannak, amilyen. 
Aki ismeri és elnézi a furcsaságait, félelmeit, sértettségét, haragját 
és a tengernyi komor gondolatot a fejében. 
Aki megnyugtatja. Aki olyan tükröt tart elé, amelybe már nem fél belenézni."

*****

Valójában kétféle élet létezik (...):
a valóságosnak képzelt, és a másik.
Ez utóbbit vágyjuk látni.
/James Salter/

******
"Az ember sok mindent kibír, olykor még azt is, amiről azt hiszi, hogy nem lehet kibírni."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése