oldalak

2019. december 18., szerda

A fa alá #5


Már harmadik éve, hogy elindítottuk A fa alá... című, ajándékválasztást segítő sorozatunkat, szerettétek, így ebben az évben is ismétlünk. Az ajánlataink között lesznek olyan könyvek, amelyeket már olvastunk és értékelést is olvashattok róla a blogon, és lesznek olyanok is, amelyek még csak várakoznak az elolvasásra. Könyvajánló sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, ám még tervezek egy epizódot, amelyben az általunk bemutatott és bemutatás előtt álló társasjátékokat gyűjtöm össze. 


Maja Lunde: Hónővér

Ez egy csodálatosan szép, bár szomorú történet, ennek ellenére szívből ajánlom, én imádtam minden sorát. Karácsonyig mindenképpen írok róla bejegyzést.

A 10 éves Noelnek a karácsony az év legszebb napja, amikor mézeskalács és narancs illata, a feldíszített karácsonyfa és a gyertyák fénye tölti be a lakást. De idén semmi sem olyan, mint máskor…

A Hónővér 24 részből álló, megható karácsonyi történet, amelyről így ír a szerző: "Remélem, hogy a Hónővér a karácsonyt kedvelő fiataloknak és idősebbeknek egyaránt ugyanolyan örömöt szerez majd, mint az írása nekem. A karácsony a hagyományokról szól, és talán ez a könyv is új hagyományt teremt majd a kisebb és nagyobb olvasók számára, akik évről évre elolvassák, miközben hull a hó, és odabent kellemes meleg uralkodik. Ez az én karácsonyi álmom. Szeretettel: Maja Lunde"

Az írónő A méhek története című felnőtteknek szóló, 32 nyelvre lefordított regényével vált ismertté a magyar olvasók körében.

És boldogan éltek?
Mesehősnők utóélete

Gondoltatok már arra, mi történt gyerekkorunk mesehősnőivel, miután jól ismert kalandjaik véget értek? Tényleg boldogan éltek, míg meg nem haltak? Mi várt például Piroskára, miután kiszabadult a farkas gyomrából? Vagy milyen élete lett Hamupipőkének, miután férjhez ment a herceghez? És mi történt Pöttyös Pannival, miután kijárta az iskolát?

Ebben a kötetben 15+1 neves, kortárs írónő folytatja ezeket a történeteket. A könyvben olvashatjuk Csipkerózsika, Hófehérke, Aranyhaj, Alice, Seherezádé, Holle anyó, Dorothy, Mulan, a Hókirálynő, a halász nagyravágyó felesége, a kis hableány és Sárbogárdi Jolán utóéletét.  A novellák, vagyis felnőttmesék ott kezdődnek, ahol a gyerekmesék véget értek.
IDE KATTINTVA olvashattok blogbejegyzést a könyvről.


Ők is boldogan éltek?

Az előző könyv második része, melyben a férfi mesehősök utóéletét képzelték el kortárs szerzőink.  Mi várt például Lúdas Matyira, miután háromszor megverte Döbrögit? Vagy milyen élete lett Hókuszpóknak, miután kibékült a hupikék törpikékkel? És mi történt a rendíthetetlen ólomkatonával, miután a tűzbe dobták?

13+1 neves kortárs író folytatja a történeteket. A kötetben olvashatjuk még János vitéz, a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a vérbanya, a sárkányölő vitéz, a titokzatos S. utóéletét, valamint a Piroska, a Hófehérke, a Jancsi és Juliska és az Óz, a csodák csodája egy-egy férfialakjának kalandjait. Meghökkentő meséket, amelyek nem gyerek kezébe valók.



Nina Brochmann - Ellen Stokken Dahl: A csoda odalent

A könyv érthető módon, - csak annyira tudományosan, amennyire szükséges - mutatja be a női testet, nagyon érdekes, és biztos, hogy olyan dologról is olvashatunk benne, amiről fogalmunk sem volt. Szórakoztató és könnyed, de ez cseppet sem von le a téma komolyságából. Milyen jó lenne, ha ilyen könyvek is lennének akár az iskolai kötelező irodalomban, és már a fiatalok teljesen természetesen kezelhetnék a témát, mert saját testünk nem lehet ismeretlen és tabu számunkra. 

Minden nőnek ajánlom ezt a könyvet, sok mindent tisztábban láthattok, tévhiteket engedhettek el, ha elolvassátok. Amit eddig az orvostól nem mertetek megkérdezni, arra választ kaphattok, és még önbizalmat is ad a könyv, mert arra biztat, hogy döntsünk önállóan, öntudatosan, okosan és tájékozottan saját testünket illetően. 

A könyvről IDE KATTINTVA olvashattok blogbejegyzést.


Katonakönyv
Öt ember - öt hadsereg a béketáborban

Gazda Albert a szovjet, Tóth Tibor a román, Huncík Péter a csehszlovák, Horváth Viktor a magyar, Makai József a jugoszláv néphadseregben szolgálta le katonaidejét a nyolcvanas években.
Az öt, írással is foglalkozó, középkorúnak számító férfi vállalta, hogy évtizedes távlatból felidézi, milyen volt a pártállami fegyveres erők katonáinak lenni. Magyarul. Szándékaik szerint messze túllépve az anekdoták világán.

Szerintem ez nagyon jó ajándék lehet nagyapáknak, olyan férfiaknak, akik ők maguk is voltak katonák, ismerősek lehetnek a könyvben leírtak, de a fiatalabb korosztálynak is, akiknek pedig már történelem. 



A metszés zsebkönyve

Nagy kedvencem ez a könyv, felkészülten várhatom vele a tavaszt, ami a kertemet illeti. 

A könyvben nagyon sok hasznos információt találunk a növényekről, felépítésükről, tulajdonságaikról és fajtáikról, szerszámokról, metszőeszközökről és azok használatáról. Nem gondoltam volna, hogy az is fontos, hogyan tartjuk a metszőollót, melyik fele van lefelé és melyik felfelé. Azt is megtudtam, hogy nekünk, hobbikertészeknek a legmegfelelőbb kézifűrész az ívelt fűrészlapú ágfűrész. 
Alaposan eligazít a metszés világában, megtudhatjuk hogyan hozhatjuk helyre a metszési hibákat, mihez kezdjünk a vadhajtásokkal, gyökérsarjakkal, hogyan ápoljuk sérült és beteg virágainkat. 

Nagyon hasznos és látványos ez az A5-ös méretű, ám vastag zsebkönyv, szerintem mindent megtalálhatunk benne, amit a metszésről tudni kell, de még azon is túl is rengeteg információt és segítséget ahhoz, hogy a kertünk ápolt, gondozott és csodaszép legyen. 

A több száz színes fotó szemet gyönyörködtető, a rajzok szemléletesek és hasznosak, a leírások világosak, érthetőek. Minden kertimádónak ajánlom ezt a könyvet.
IDE KATTINTVA bejegyzést is olvashattok a könyvről.

Camilla Schmidt Rasmussen és Sofie Grangaard: Horgolt konyharuhák és törlőkendők

Tegyük konyhánkat otthonossá - horgoljuk meg saját konyharuháinkat, törlőkendőinket!

Könyvünk tizenegy modellt kínál, amelyek remek lehetőséget nyújtanak a horgolás elsajátításához, új fonalak kipróbálásához, maradék fonalaink feldolgozásához, és hogy olyan, színekben gazdag, környezetbarát, újrahasznosítható kendőket készítsünk, amelyek alkalmasak mosogatásra, törölgetésre, takarításra, díszítésre vagy akár ajándéknak is.

A Horgolóiskola fejezet lépésről lépésre mutatja be a horgolt pálcák elkészítési módját, segítve egyrészt a kezdőket az alapok elsajátításában, másrészt a gyakorlott horgolókat tudásuk felfrissítésében. A mintákhoz szöveges leírás és leszámolható ábra is tartozik, nemzetközi jelölésekkel.

A modelleket különböző nehézségi fokozatokba soroltuk, hogy mindenki megtalálja a tudásszintjének megfelelő darabot, amelyet örömmel készíthet el. Ugyanaz létezik kötős formátumban is. IDE KATTINTVA olvashattok róla.

Jonas Matthies: Horgolt könyvjelzők

Igen, jól látjátok, ezt a könyvet egy pasi írta és a könyvben lévő könyvjelzőket is ő horgolta!  

Mr. Supergurumi Berlinben született és nőtt fel, majd érettségi után Thaiföldre utazott egyetem helyett, és nagyon hamar el is döntötte, hogy a jövőben inkább a világ körül szeretne utazgatni, mintsem az egyetem padjait koptatni.

Webdesign és online marketing tevékenységgel biztosította a megélhetését és Németországból külföldre költözött. 

Új projektek utáni kutatások során talált rá az amigurumikra, azt vette észre, hogy az internetes közösség rendkívüli módon érdeklődik ezen kreatív tevékenység iránt. 
IDE KATTINTVA belekukkanthattok a könyvbe.

Ornamentika

Népek, korok díszítőelemei

Ösztönző hatású forrásmű az építészeti díszítőmotívumokról. A viktoriánus Anglia egyik legnagyobb hatású gyűjteménye, amelyet a kor jeles tervezője, az 1851-es londoni Nagy Kiállítás egyik vezető építésze, Owen Jones írt.

Több mint 2300 eredeti színes metszet szemlélteti a díszítő stílusok széles választékát, az ókori Egyiptomtól Görögországon át Kínáig és az Erzsébet-kori Angliáig.






Lohonyai Dóra: Karmaváltás

Hogyan ​lehet anyaként gyermekeink gyógyíthatatlan állapotát elfogadni, mégis mindent elkövetni a megoldásáért? Hogyan lehet a komfortzónánkból könnyedén kilépni egy ismeretlen, jobb jövő ígéretéért? 

Mik az igaz hit és remény dimenziói egy olyan világban, ahol egyedül vagyunk a megoldhatatlan nehézségeinkkel? Hogyan lehet minden helyzetből a legtöbbet kihozni, bármi legyen is az, és a kilátástalan helyzetek ellenére is az élet napos oldalán maradni? 

Erről, a bátorságról és indiai életükről szól ez a személyes történet. A mindenre elszánt anya három gyerekével egyedül nekivágott az ismeretlennek: egy korábban fehér embereket nem fogadó, jó hírű dél-indiai guruhoz utazott, aki azt ígérte, karmaváltással mulasztja el a gyógyíthatatlant, két gyermeke autizmusát, értelmi fogyatékosságát, Tourette-szindrómáját és figyelemzavarát. 

Sokaknak erőt, reményt és inspirációt adó, hol megnevettető, hol megríkató, mélyen őszinte történet ez, melyből nemcsak az autizmussal való mindennapos együttélés nehézségeibe pillanthatunk be humorral, hanem a dél-indiai életbe is. A színes-szagos India szinte életre kel a történetet olvasván, és megtudhatjuk, milyen nőként egyedül egy teljesen más, számunkra egzotikus világban helytállni.
IDE KATTINTVA olvashattok a könyvről.

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk
A pipacsok ártatlanok
Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól.

Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.

Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót. Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján.

Nem csak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket. Ami után semmi sem volt többé ugyanolyan.
Ami után egyértelmű a feladat: megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek jóval többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna…

Acsai Roland: Hunyadi László

Ki ne ismerné Erkel Ferenc klasszikus operáját, a Hunyadi Lászlót? 

Acsai Roland fogta a történetet, és egy igazi mesét írt belőle. Egy történelmi alapokon nyugvó, de az alkotói képzelet által kiegészített, kalandos, modern történetet, ami bővelkedik harcokban, szerelemben, ármánykodásban és megszólítja a mai gyerekeket. Ebben segítségére vannak Sajdik Ferenc, az élő klasszikus, mindig humoros rajzai is. A lovagnak készülő fiúk egész biztosan élvezni fogják, ahogy a hercegnő-lelkű lányok is.

Hogyan menti meg a kis László gyerekkorában Máriát a medvéje segítségével? Milyen egy hollókból álló fekete sereg? Hogyan irányítja Cillei Ulrikot a Kígyókirály? És miért maradt László feje a helyén a hóhér harmadik csapása után is? Olvasd el a mesét, nézegesd végig Sajdik Ferenc humoros rajzait, és hallgasd meg az operát tartalmazó CD-mellékletet, és megtudod! IDE KATTINTVA olvashattok a könyvről.


Acsai Roland: Tili és Tiló


Ebben a történetben a herceg nem érkezik meg, hogy megmentse a fiatal lányt, hanem visszafordul és parkolóőr lesz belőle. A kis habfiú se szeret bele Tilibe, amikor kimenti. 

De hamarosan megérkezik egy papírrepülőn Tiló, aki titokzatos varázserővel bír, de ezt kezdetben nem akarja elhinni magáról. Közben Tili kitartóan keresi, kié lehet a tojás, melyet a történet elején talált. Annyit elárulhatunk, hogy nem egy békés madárkáé…


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése