oldalak

2021. február 25., csütörtök

Gyerekeknek

Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló

Nagyon különös könyv ez, bár azt hiszem a szerző esetében ez a jelző egyáltalán nem meglepő. Sőt, inkább az lenne a különös, ha nem lenne különös.  A téma viszont nem különös, hanem teljesen hétköznapi. Gyermeki szemszögből követhetjük végig az elalvás folyamatát, egy gyerek félelmeit a sötétségtől és az éjszakától. 

De később azt is láthatjuk, hogy jóval több van ebben a könyvben, mint az elalvástól való félelem. Joan Miró és Andy Warhol éppúgy helyet kap, mint a sötétben libbenő függöny és a vajang árnyjáték, no meg a frankák és krippek. 

2021. február 23., kedd

76 vegán élettörténet


Mielőtt bemutatnám nektek ezt a könyvet, röviden és dióhéjban elmesélem a 77. és a 78. vegán élettörténetet, ami a férjem és az én történetem. 

Egy vasárnap délután, miután a férjem teleette magát a finom vasárnapi, hagyományos ebéddel, húsleves és rántott hús lehetett, délután nem érezte jól magát, túl soknak érezte a húsmennyiséget, amit megevett. Ezért elhatározta, hogy a következő héten nem eszik húst. Eltelt az egy hét, érezte, hogy jobban és könnyebben érzi magát, ezért még egy hétig így kívánt étkezni, majd ebből a két hétből egy év lett. Vegetáriánus lett, miközben én és a család többi része továbbra is ettünk húst. 

2021. február 22., hétfő

Leiner Laura: Mindig karácsony

Bár nem én voltam a célközönség már akkor sem, de sok évvel ezelőtt elolvastam a Szent Johanna gimiből két vagy három kötetet. Akkoriban még azt is elhatároztam, hogy folytatom a sorozatot, de úgy alakult, hogy azóta nem olvastam a szerzőtől. 

Még karácsony előtt láttam meg a könyvtár ünnepi ajánlatai között ezt a könyvet, és mivel úgy gondoltam, hogy 2020 karácsonya más lesz kicsit, mint a többi, talán jól jöhet egy kis ráhangolódás.

Végül ezt más könyvvel tettem meg, és nem is volt annyi időm, ahány karácsonyi könyvet betáraztam, így Leiner Laura könyvét február elején olvastam el.

2021. február 19., péntek

Avi Loeb: Földönkívüli


Egy idegen civilizáció első nyomai

Amikor először megláttam ezt a könyvet, azt gondoltam, hogy egy regényről van szó, ezért gyorsan fel is vettem a várólistámra. Csak utána olvastam el a fülszöveget, miszerint a Földönkívülit egy asztrofizikus írta, - aki a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének az Elnöke, és még számos más fontos pozíciót mondhat a magáénak.  - az 'Oumuamua-ról, arról a valamiről, amit 2017 végén egy hawai obszervatórium kutatói észleltek a naprendszerünkben.

Nem tudom elárul-e valamit rólam az a tény, hogy kamaszkoromban Erich von Däniken és Nemere István könyvei igencsak megmozgatták a fantáziámat és hagytam, hogy a teóriáik elvigyenek magukkal, szívesen gondolkodtam a könyveik után és izgalommal olvasgattam őket. 

2021. február 16., kedd

Dér Adrienn: Hősteki és az eltűnt holdtehén

Egy nem hétköznapi címmel rendelkező, rendkívül kreatív és nagy fantáziával megírt történet, csodálatos illusztrációkkal. Ha egy mondattal kellene jellemeznem Dér Adrienn mesekönyvét, akkor ezt írnám.

Ja, még azt is hozzátenném, hogy vicces és mozgalmas. De szerencsére nem kell egy mondatban, így elmondhatom bővebben is a véleményemet. 

A 18 fejezetből álló mese Teki, a kék páncélú teknős és barátja, kefefarkú Borzi nagy kalandját meséli el nekünk. Erdőliverzum szépséges zöldjében kezdődik Teki, a kis teknős hatalmas hőstette, aki mindennél jobban szeretett volna hős lenni, már kicsi teknős korában is ez volt a vágya, kalandokra és izgalmakra vágyott.

2021. február 15., hétfő

Bauer Barbara: A fekete rózsa

Bauer Barbarától ez a második olvasásom. Az aranyműves fia volt az első, és már arról a könyvről írt bejegyzésemben is megállapítottam, hogy mennyire finom, lírai stílusban meséli el az eseményeket a szerző. Ez nem változott, illetve annyiban mégis, hogy ez a könyv még jobban megérintett, még jobban szívbe markoló volt.

Az etyeki emberek emlékeit sikerült annyira személyessé, annyira közelivé tennie, hogy bármelyikünk emlékei lehetnének, bárki nagyszüleiről, elődeiről szólhatna ez a csodaszép, szeretettel teli, megindító történet.

2021. február 14., vasárnap

Igaz történetek: Kenyérsütés, aratás

Karácsonykor olvashattátok nagybátyám történetét a régi karácsonyokról. Ezúttal kenyérsütésről és aratásról lesz szó, ami azért is érdekes, mert a kenyérsütésről két szemszögből is olvashatunk. Anyukám és a testvére, a nagybátyám is elmesélte saját emlékeit, nagyon érdekes volt olvasni, miként maradt meg bennük ugyanaz az esemény.

Fogadjátok szeretettel ezt a bejegyzést, aki korban közelebb áll hozzá, az nosztalgiázzon, aki pedig nagyon fiatal, az megtudhatja belőle, hogy milyen volt régen, 50-60 évvel ezelőtt az aratás és a kenyérsütés egy nyírségi faluban, Nyírgyulajban. Ott éltek a nagyszüleim, ott nőtt fel édesanyám és az öccse, akiknek tollából olvashatjuk most ez a hangulatos múltidézést.

Köszönöm nagybátyámnak, Szabó Sándornak és anyukámnak Szabó Erzsébetnek, hogy elkezdték lejegyezni a múltbeli történeteiket, emlékeiket. Biztassátok ti is erre nagyszüleiteket, szüleiteket, mert nagyon jó élmény lesz olvasni. Mit nem adnék érte, ha nagymamámtól is olvashatnék ilyen történeteket! Van, ami már visszahozhatatlan, ezért éljétek meg a jelent és tegyetek meg mindent, hogy megőrizhessétek emlékeitekben. Irány a múlt!

Ezúttal is köszönöm Bencének  az illusztrációkat. 

2021. február 12., péntek

Benkovics Péter: 60 óra küzdelem

Gondolatok az életről egy extrém kihívás során

"A szenvedés elkerülhetetlen és univerzális.
A különbség abban áll,
ahogyan a szenvedésre reagálunk."
(Edith Eva Eger: A döntés) 

Ezzel az idézettel indul  Benkovics Péter könyve. Kezdjük azzal, hogy ki is Benkovics Péter. Péter "életmód-tanácsadó, gazdasági szakember és teológus. Kétgyermekes családapa, számos sport szerelmese. De mindenek előtt kereső ember, aki ugyanúgy célt, értéket és békességet keres ebben az életben, mint bárki más."

Péter 2019-ben részt vett a Spartan Agoge eseményen Görögországban. Nem meglepő, ha nem tudjátok mi ez, én sem tudtam. 

2021. február 10., szerda

Scott Kelly: Egy év az űrben


Érdekes, hogy néha milyen apróság elég ahhoz, hogy valaki elinduljon egy úton, ami aztán teljesen megváltoztatja az életét. Scott Kelly életét Tom Wolf: Az igazak című könyve változtatta meg. 

Az addig nem túl ambiciózus és nem túl jó tanuló Scottban a könyv elolvasása után kristályosodott ki, hogy ő asztronauta szeretne lenni, és ekkor belehúzott a dolgokba, megpróbálva a lehetetlent, behozva számos év lemaradását, kemény, kitartó munkával, szívóssággal és akarattal utolérte ikertestvérét és egy szép napon magára ölthette az űrbéli ruhát és elindulhatott abba az ismeretlen, titokzatos világba.

2021. február 9., kedd

Anne Girard: Madame Picasso

Ez a könyv Eva Gouel és Picasso kapcsolatáról, szerelméről szól. A szerelem és a kapcsolat valós, tehát a történet alapját megtörtént, igaz események szolgáltatják. 

Eva Gouel hátrahagyva egyszerű szüleit Párizsba költözik, hogy szerencsét próbáljon és megvalósítsa álmait. Sikerül a Molin Rouge-ban elhelyezkednie varrónőként, ahol hamarosan kitűnik a tehetségével és találékonyságával.

Itt találkozik Picassóval is, aki akkor már ismert festő Párizsban és szerelemre lobban Eva iránt. Ekkor már létezik egy Madame Picasso, aki évek óta együtt él a festővel, de romantikusnak indult kapcsolatuk mára egy se veled-se nélküled kapcsolattá változott. Picasso szívét rabul ejtette Eva, a minden mesterkéltségtől mentes fiatal lány, aki hamarosan viszonozza is a nagy művész szerelmét.  

2021. február 6., szombat

A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok

Remélem nektek is hiányzott már a Hajnal tanya és csodálatos lakói. Az előző részben kicsit közelebbről megismerhettük Bingó mestert, Cucut és Pirit, Sanyit és Ricsit. Ebben a részben tovább folytatjuk az ismerkedést és még több cukisághoz kerülhetünk egy kicsit közelebb. Megismerhetitek Brúnót, Fügét, Gézát, Mártont és Rozit. Mindegyik csudapofa, imádni való kis egyéniség.

Ha nem olvastátok az előző részeket, akkor a bejegyzés végén az összes korábbi írás linkjét megtaláljátok. 

És ebben az egészben az a jó, hogy még ezzel a résszel sem érünk a szépséges és aranyos tanyalakók végére, vannak bizony, akik még mindig kimaradtak és türelmesen várják, hogy ők is bemutatkozhassanak. 

Amíg meg nem tapasztalunk szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.
/Anatole France/

2021. február 5., péntek

Mészöly Ágnes: Fekete nyár


Mészöly Ágnes nem fél a nehéz témáktól. Az első könyvben, amit olvastam tőle, a kerekesszékes Danit ismerhetjük meg (KATT IDE), ebben a könyvében pedig Pamuk Fannit, a sértődött és mindenkitől elhatárolódó tinédzsert, akit szülei egyházi iskolába kényszerítettek, nem mehetett az általa választott nyelvtagozatos iskolába, ahová a barátai. 

Ezért már lassan két éve mindenkit távol tart magától, nem barátkozik senkivel a gimiben, mert úgy gondolja, hogy ebben az iskolában nincsenek jófejek. Szüleivel sem ideális éppen ezért a kapcsolata, meg azért sem, mert minden valószínűség szerint, édesanyja még nem birkózott meg Fanni nagymamájának a halálával és ami szintén nagy baj, nem is beszélnek róla. A nagymama a halálával együtt, mintha eltűnt volna. 

2021. február 3., szerda

Colin O' Brady: Nincs lehetetlen

Tűztől a jégig - egyedül keltem át az Antarktikán

Valószínűleg mindenki szereti feszegetni a teljesítőképessége határait, kíváncsi arra, hogy mire képes, meg tud-e tenni bizonyos dolgokat, képes-e végigvinni elhatározásait és eljutni kitűzött céljaihoz. És bár a cél is nagyon fontos, de legalább annyira fontos az elindulás, az, hogy merjünk megpróbálni valamit, mert ha meg sem próbáljuk, sosem tudjuk meg, hogy sikerülhet-e, hogy képesek vagyunk-e rá. Miközben lehet, hogy sokkal többre is képesek lennénk.

Colin O' Bradyról nem mondható el, hogy sosem feszegette teljesítőképessége határait. Sőt! Egész életében csak azt csinálta. Amikor az egyetem elvégzése után elindult világot látni a nyaranta kemény munkával megkeresett pénzéből, az volt az első élete sok-sok kihívása közül.

2021. február 2., kedd

Milly és Emma, avagy két könyv a könyvtárból

Milly Johnson: Madarak és méhek

Milly Johnsonról írtam már többször is, hogy nagyon szeretem a stílusát, a könnyedséget, a vidámságot, a humort, amit belesző a romantikus regényeibe, már-már ebben a műfajban az egyik kedvenc szerzőmnek is mondanám, de olvastam már tőle gyengébb és jobb könyveket is.

A Madarak és méhek a jobbak közé tartozik, teljesen kikapcsolt, nagyon jól szórakoztam. Stevie Honeywellt néhány héttel az esküvője előtt ismerhetjük meg, amikor a vőlegénye éppen a bombázó kolléganőjével és egyben új szerelmével tölti az időt, üzletí út címén egy nyaralóhelyen. Ha ez még nem volna elég tragédia, Stevienek mindezt a kolléganő lovagjától, a rettenthetetlen skóttól, Adam MacLeantól kell megtudnia.