oldalak

2022. november 21., hétfő

Michelle Marly: White Christmas


A legszebb karácsonyi dal története

Ebben az évben idejében elkezdtem karácsonyi könyveket olvasni, mert tavaly kifutottam az időből és februárban, sőt még márciusban is volt olyan bejegyzésem, ami karácsonyi olvasmányokról szólt. Persze, nem tette szóvá senki, de mégis úgy érzem, hogy karácsony előtt, mintegy készülődésként még jobb ünnepi témájú könyveket olvasni.

A karácsonyi könyvek szezonját egy olyan könyvvel kezdem, mely minden idők legsikeresebb karácsonyi dalának a születését meséli el. A White Christmas-t nagyon sokan elénekelték már, biztos ti is hallottatok sok változatot. Legelőször Bing Crosby énekelte el 1941. december 25-én, az NBC rádióadón, az első lemezfelvétel pedig 5 hónappal később készült el. 

A dalt 1937 karácsonyán írta Irving Berlin, akinek egy filmforgatás miatt a napsütéses Kaliforniában, távol a családjától kellett töltenie az ünnepet. Nagyon hiányzott a családja és miközben olvashatunk a munkával eltöltött karácsonyáról, megismerjük az életét, azt, hogyan jutott el utcai újságárusból a hollywoodi filmstúdiókig és lett belőle egy világhírű karácsonyi dal szerzője.

Irving Berlin, egy orosz zsidó család gyermekeként Israel Balinként látta meg a napvilágot, szülei emigrálásuk után is tartották a hitüket és az ahhoz kapcsolódó ünnepeket. Izzynek gyerekként lettek ír  bevándorolt barátai, akik katolikusként a karácsonyt ünnepelték. A fiút mindig elbűvölte a  karácsonyfa, lenyűgözték a karácsonyi énekek és ez az ünnep nagyon megérintette a szívét.

Már sikeres Broadway-revü zeneszerzőként találkozott egy társaságban Ellin Mackay-vel, a gazdag ír katolikus családból származó fiatal lánnyal, és egyből mély rokonszenv, majd szerelem szövődött közöttük. A nagy társadalmi különbségek azonban nem segítették szerelmük beteljesülését. A lány családja hallani sem akart a bohém, zsidó származású zeneszerzőről. 

A dal születése tulajdonképpen a kerettörténete kettőjük megismerkedésének és szerelmének, valamint a szerelmükért folytatott küzdelemnek, amit a lány a családja ellen vívott. A szerelmeseket a lány családjának nyomására több ezer kilométer és földrészek választják el egymástól, de ezzel nem érnek el semmit, Ellin és Irving szerelme csak erősebb lesz a megpróbáltatásoktól. 

Csendes és érzékeny történet, mondhatnám, hogy izgalommentes. De meg is cáfolom azzal, hogy volt olyan feszült pontja  a történetnek, amikor a könyv végére lapoztam, hogy megtudjam, végül beteljesedett-e a szerelmük. Pedig egy évben egyszer, nagy ritkán kétszer teszek ilyet.:D /Mondjuk, nem tudom, miért nem jutott eszembe, hogy a google-ban utánaolvassak :D, de azóta azt is megtettem./

Érzelmekkel teli írás, mely tökéletesen visszarepít az 1920-30-as évek miliőjébe, betekintést nyerünk az akkori társadalmi életbe, a társadalmi különbözőségek hatásaira, megmutat két kitartó szerelmest és egy csodaszép dal születésének körülményeit.

Irving Berlinről még érdemes tudni, hogy ő volt az első zeneszerző és szövegíró, aki egyedül írt egy Broadway-revüt, a történelem első hangosfilmjéhez is ő szerzett zenét, és ő volt az első szórakoztató zenész, akinek  élete ihletet adott egy játékfilmhez. Nagyon érdekes módszerrel szerezte a zenéit,  erről is olvashatunk a könyvben. 

A dalt többek között előadta Frank Sinatra, Elvis Presley, Bette Midler, Billy Idol, a Beach Boys, Cliff Richard, Eric Clapton, Diana Ross, Michael Bublé, Ringo Starr, Rod Stewart, Andre Bocelli, Barbara Streisand és még hosszú a sor. A Bing Crosby és Frank Sinatra közös, mélabús előadása mellé még Michael Bublé animált videóját választottam ki ide a bejegyzésem végére. 

A könyv megérdemelten kerülhet fel a karácsonyi könyvek listájára, szép és kedves segítség a hangolódáshoz, közben a zenét is érdemes meghallgatni. Nekem ez olyannyira jól sikerült, hogy nagyon sok előadótól hallgattam meg jónéhány változatot. 🎄

Bea


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése