oldalak

2022. október 27., csütörtök

Tim Seldin - Lorna McGrath: A Montessori-szemlélet a mindennapokban


Gyakorlati útmutató önálló, kreatív és boldog gyerekek neveléséhez

A Montessori-szemlélet mindig is érdekelt, de azóta még jobban odafigyelek a hasonló témájú könyvekre, mióta elolvastam Laura Baldini: A tanítónő című könyvét, ami Maria Montessori életéről szól, aki kitalálta és kifejlesztette ezt a módszert és terjesztette el szerte a világban. 

Ezért ma már a világ nagyon sok pontján találunk Montessori intézményeket, amelyekre általában a nyugalom, a rendezettség és a szépség a jellemző. A Montessori módszer egyik legfontosabb alappillére a gyermekek tisztelete.

Maria Montessori megfigyelte a gyermekeket, az alapelve azt volt, hogy tiszteljük a gyermeket, és hagyjuk, hogy saját maga ismerje meg a dolgokat, tapasztaljon és kísérletezzen, kövessen el hibákat, mert csak azokból tanulhat.

Maria szerint a gyermek első hat éve a legmeghatározóbb a nevelésükben és fejlődésükben, mert ezekben a korai években fejlődik a legjobban a gyerekek agya és idegrendszere. Mikor azt látjuk, hogy a gyerekek játszanak, ekkor ők fejlődnek és tanulnak, tulajdonképpen Montessori módra. 

Szülőként szeretnénk a gyermekeinknek a legtöbbet adni, a lehető legjobb otthont megteremteni, és mindamellett, hogy szeretjük őket, azt is szeretnénk, ha magabiztos és önálló felnőttekké válnának. Ez a könyv segít ebben.

Míg régebben a Montessori intézményekben csak hétévesnél fiatalabb gyerekekkel foglalkoztak, ma már egészen a középiskolás korú gyerekek is részt vehetnek ebben az oktatásban. A Montessori-gondolkodásmód szerint egy olyan kultúrát  és közeget kell megteremtenünk, amelyben a tisztelet, az egymás támogatása békés együttélés nagyon fontos szempont. A módszer a gyerekeket bátorítja az önállóságra, biztatja őket, hogy fedezzék fel egyéni hangjukat, és álljanak ki a saját igényeikért, küzdjenek a céljaikért. 

A könyvben megismerjük a főbb Montessori-alapelveket, és betekintést nyerünk a családon belüli működésébe. A Montessori-módszer arra bátorítja a szülőket, hogy táplálják a gyerekekben élő kíváncsiságot, ösztönözzék és hallgassák meg őket. Fontos megismerni a gyerek nézőpontját, próbáljunk meg az ő szemükkel látni, az ő agyukkal gondolkozni és az ő szívükkel érezni, hiszen így jobban megérthetjük őket és sokkal hatékonyabban reagálhatunk az igényeikre. 

A könyv tanácsot ad arra vonatkozóan, hogyan teremtsük meg az érzelmileg biztonságos otthoni környezetet, hogyan beszéljünk a gyermekeinkkel, a helyes kommunikáció és fegyelmezés módszereit megismerhetjük. 

Megtudjuk, milyenek a Montessori otthonok, hogyan tudjuk mi is kialakítani a legösztönzőbb otthoni környezetet, a gyerekszobától kezdve a konyhán át a nappali és játékszobáig. Nagyon fontos hétköznapi stratégiákat ismerhetünk meg, melynek legfontosabb eleme a rendszeres családi beszélgetések, a mindennapi szokások kialakítása.

Ajánlásokat olvashatunk a gyermekek képernyőidejének kialakításához életkoruknak  megfelelően, a közösségi média biztonságos használatához, az otthoni feladatok kialakításához. Életre szóló készségeket kell egy gyermeknek  megtanulnia, amiben a szülőknek is nagyfokú együttműködésére van szükség. Mindig ismerjük el a munkáját, a fejlődését, az igyekezetét, vonjuk be a főzésbe, a házimunkába, takarításba.

Olvashatunk még az otthoni tanulásról, állattartásról, a gondolkodás fejlesztéséről, illetve ehhez ajánlatos játékokról és tevékenységekről, kirándulásról, a közös érdeklődés megtalálásáról, különleges programok szervezéséről, a helytelen viselkedés kezeléséről, testvérek érkezéséről. 

Akit érdekel a Montessori-módszer, annak ajánlom-e könyvet, mert részletesen és alaposan kitárgyalja az élet összes területét, amelyekben e szemlélet alapelveit alkalmazhatjuk, hogy önálló, sikeres és boldog felnőttek váljanak gyermekeinkből.

A két szerző a Montessori-szemlélet elkötelezettjei, Tim Seldin öt gyermek édesapja és nevelőapja, és a Montessori Alapítvány és a Nemzetközi Montessori Tanács elnöke. Lorna McGrath a Montessori Family Alliance igazgatója, mely egy szülőket, pedagógusokat és érdeklődőket tömörítő nemzetközi hálózat. Tanított Montessori-osztályokban különböző életkorú gyerekeket, de még felnőttoktatásban is részt vett. 

Bea



"Fogadjuk el, hogy nem formálhatjuk a gyerekeket az elképzeléseink szerint, akár a gyurmát."

*****

"A mindennapi tevékenységek gyakorlása során a gyerekek felismerik,
hogyan hatnak másokra a szavaik és tetteik.
Ha megóvjuk őket a számunkra nyilvánvaló hibák elkövetésétől,
azzal gátoljuk önállósodásukat, ahogy az sem tesz jót,
ha gyorsan megoldjuk helyettük a feladatokat."

*****

Maria Montessori szerint, ha a kisgyermekek meg tudnák ezt fogalmazni, azt mondanák:
"Segíts megtanulni, hogyan csináljam meg egyedül."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése