oldalak

2021. szeptember 5., vasárnap

Vegán korhelyleves vöröslencsével


Legelőször egy újévi napon főztem lencséből korhelylevest, mert a hagyományos újévi lencsesalátát, lencsefőzeléket nem kívántuk, ezért kerestem egy új receptet. Így találtam rá a savanyúkáposztás lencselevesre. Akkor még barna lencséből készítettem el, de most csak vöröslencse volt itthon, ami amúgy is hamarabb megpuhul, ezért gondoltam, hogy teszek vele egy próbát. 

Ami még jó hír, hogy ezt a levest el lehet készíteni TÉNÉ formában. A Teljes Értékű Növényi Étrendnek sokféle meghatározását olvastam már, a lényege az, hogy teljes értékűnek azokat az ételeket nevezzük, amik eredeti formájukban, vagy minimális változtatással kerülnek az asztalra vagy az ételeinkbe, valamint nem engedi meg a finomított és feldolgozott ételek használatát, mint a cukor, az olaj, a fehér liszt. A sóval is nagyon mértékletesen kell bánni, de azért szoktam mondani, hogy 80-20 %-ban próbálom tartani a TÉNÉ-t, mert én is használok sót, és nem sikerül azért minden nap betartanom az összes alapelvét.

Hogy mire jó a TÉNÉ? Rengeteg jótékony hatása van a szervezetünkre. Például kigyógyulhatunk a 2-es típusú cukorbetegségből, normalizálódhat a vérnyomásunk, ez az étrend elősegíti a szív és érrendszer egészségét, hasznos lehet allergiák esetén és tüdőbetegségek enyhítésében, valamint fiatalító és daganatmegelőző hatása is van. Saját példámmal tudom igazolni, hogy a vérnyomás 2 hónap után normalizálódhat, a 2-es típusú cukorbetegség pedig egy év alatt  visszafordítható, tehát működik. 

Ennyi bevezető után jöjjön a recept, ami nagyon egyszerű és én képes vagyok napokon át enni ezt a levest. 

Hozzávalók:   40 dkgsavanyú káposzta
                       25-30 dkg vöröslencse
                       babérlevél, kakukkfű, só, bors, pirospaprika, őrölt kömény
                       1 doboz cukrozatlan, dobozos paradicsomlé vagy konzerv darabolt paradicsom
                       folyékony füst vagy füstölt pirospaprika
                       1 fej vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma
                      



Egy fej hagymát felkockázunk és egy lábasban, fazékban kevés víz hozzáadásával lassan pároljuk. (éppen úgy, mint amikor olajban pirítjuk, de ugye itt most az nem opció). 2-3 perc párolgatás után 1,5 kávéskanál pirospaprikát teszünk hozzá, ha szükséges a vizet is pótoljuk, majd egy répát karikákra, vagy fél karikákra vágunk, hozzádobjuk a hagymához, teszünk bele 1-2 kávéskanál őrölt köményt és felöntjük paradicsomlével, plusz vízzel, hogy ellepje, így főzzük forrásig. Ilyenkor szoktam beledobni a hűtőben talált szottyosabb paradicsomokat is, kisebb darabokra vágva. Jót tesz neki, de ha nincs, elhagyható.



Kb. 40-50 dkg savanyú káposztát kicsavarunk, ha nagyon savanyú ki is moshatjuk, de én most nem tettem. A káposzta mennyisége is tőletek függ, hogy mennyire szeretitek sűrűn vagy káposztásan. Amikor a répás, paradicsomos víz felforr, akkor beletesszük a savanyúkáposztát, felöntjük vízzel, hogy bőven ellepje, majd teszünk bele 2-3 babérlevelet.


Amikor ismét felforrt, beletesszük a megmosott, kiáztatott, többször leöblített vörös lencsét, kb. 25-30 dkg-ot. Az enyém jó sűrű lett. Ennél a fázisnál önthetünk még bele paradicsomlevet, ismét felöntjük vízzel, attól függően, hogy mennyire szeretnénk sűrű levest. Ekkor öntöttem még bele 2-3 evőkanál folyékony füstöt is, ha ilyenetek nincs, akkor az elején érdemes beletenni füstölt pirospaprikát a sima helyett.


Jó néhány gerezd fokhagymát lereszelünk vagy fokhagymanyomón át egyenesen a levesbe nyomjuk, itt mehet bele a só, őrölt bors, jót tett neki 1 kávéskanál kakukkfű is, és természetesen, amikor összerottyant, akkor kóstolunk, hogy kiderítsük, hiányzik-e még valami belőle. Ha szükséges egy kis őrölt kömény még mehet bele és ételízesítő is akár. Természetesen cukor- és sómentes legyen. 



Ezután még úgy nagyjából 20 percig közepes hőfokon főzzük és kész is vagyunk. Lehet bele tenni még egy kis petrezselyemgyökeret, amikor a répát beletesszük, de nekem nem volt most itthon, a végén pedig a petrezselyemzöld is jót tesz neki. Steiner Kristóf egyik szakácskönyvében olvastam, hogy a leírt receptek amolyan iránytűk csak a főzéshez, el lehet tőlük térni, ha nincs otthon valami, sőt lehet kísérletezni, kreatívkodni, engedjük bátran szabadon a fantáziánkat. Azért ha lencse vagy savanyúkáposzta nincs otthon, akkor ne vöröslencsés korhelylevest főzzetek. :D


Tálaláskor lehet rá tenni egy kanál növényi tejfölt, mint ahogy a férjem tette, (igaz, így már nem TÉNÉ) és megszórta még a saját nevelésű csírákkal. 


A savanyúkáposztának és a vörös lencsének egyaránt számos jótékony hatása van, a vörös lencse többek között segíti az emésztést, tisztítja a bélrendszert, fantasztikus fehérjeforrás és vitaminokban is gazdag. 

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése