oldalak

2021. szeptember 6., hétfő

Denise Hunter: Könyvesbolt a tengerparton


Könyvesbolt, tengerpart, romantika. Mindenhez egy szuperhangulatos borító. Könnyed kikapcsolódás volt ez a kedves könyv, bár mindig furcsának találom azokat az érzelmes történeteket, amelyben a későbbi szerelmesek kezdetben nem kedvelik, netán egyenesen utálják egymást. Kicsit idegesíteni szokott ez a felállás, pedig az életben is gyakran előfordul ilyen. 

Nyilván ha egy regényben fordul elő, akkor még jobban kiélezi a szerző a helyzetet, amivel igencsak feszegeti a tűrőképességem határát. Ebben a történetben is hasonló az alaphelyzet, hőseink nem szívlelik egymást, bár hamar kiderült, hogy régi, gimnáziumi  szerelmesek ők, akik sok éve már, hogy szakítottak. Azaz a fiú faképnél hagyta a lányt egy nehéz helyzetben, amit a lány azóta is tüskeként hordoz a szívében.

Sophie és Aiden azóta nem találkoztak, de most kénytelenek Sophie húgának esküvőjén félretenni a régi sérelmeket. Aztán meg egy hurrikán miatt Aiden nem tud hazautazni és ott ragad Sophieval a tengerparti városkában, mintha a sors esélyt és lehetőséget adna nekik, hogy megbeszéljék a régi dolgokat. 

Majd történnek még egyéb események, amelyek miatt a férfi még inkább ott ragad Piper's Cove-ben, és nem csak arra van lehetőségük, hogy felszínre hozzák a régi sérelmeiket és érzéseiket, hanem arra is, hogy saját magukban rendezzék az életüket, hiszen mindkettejüknek van mit rendbe tenni. 

Sophie-nak a családjában betöltött szerepét kell tisztáznia és rendeznie a testvéreivel és az apjával, Aiden pedig a munkájában és a magánéletében nem érzi azt, hogy helyes irányban haladna. 

Mindeközben még egy könyvesbolt kialakítása, felújítása is vár Sophie-ra, ugyanis régi álmát váltja valóra azzal, hogy saját boltot nyit a tengerparti kisvárosban, Piper's Cove-ban. A felújítás közben megismerhetjük a városka lakóit, összetartásukat, Sophie-hoz való jóindulatukat. Mindannyian szívesen élnénk egy ilyen kedves, segítőkész közösségben. 

Amennyire bosszantott a történet elején a huzavona, a haragszomrád, a kissé gyerekes viselkedés a volt szerelmesek között, annyira tetszett, hogy a történet mégsem teljesen róluk szólt, hanem sokkal inkább szeretetről, családról, összetartásról, kapcsolatokról, megbocsátásról. 

Könnyed kis romantika a tengerparton, miközben bónuszként egy könyvesbolt kialakítását, felújítását is végigkövethetjük, egészen a megnyitóig, ami szerintem egy könyvmolynak igazán kedvére való téma. 

Ha egy könnyed, érzelmes kikapcsolódásra vágytok, akkor olvassátok bátran ezt a szívmelengető történetet. 

Bea

"Imádom, ahogy a könyvek egy másik világba repítik az embert.
Ahogy belemerülünk a szereplők életébe, és ők a barátainkká  válnak."

*****

"Mindig is az olvasás volt a kedvenc időtöltésem.
Nem is tudok jobbat elképzelni, mint egész nap könyvekről beszélgetni."

*****

­"Gondoljátok a legjobbakat egymásról!"

2 megjegyzés:

  1. Aminek a címében könyvesbolt szerepel, engem.már felcsigáz! A történet, amit felvázoltál, csak hab a tortán! Hogy könnyed, az most pont rámfér! Szóval! Köszi!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyvesbolttal én is így vagyok. Ha témában, cimben ott van, akkor jöhet. 🤩

      Törlés