oldalak

2020. március 31., kedd

Megfőzünk mindent is: Kelleveles fehérbableves



A napokban mutattam be, dr. Michael Greger könyvét, és említettem, hogy az egész könyvet végig szeretném főzni, az összes receptet ki szeretném próbálni, mert nekem dr. Greger a fő táplálkozási tanácsadóm, szívesen és örömmel követem a tanácsait és megpróbálok minél egészségesebb ételeket készíteni.

Nem mondom, hogy 100 %-osan betartom az egészséges étkezés alapelveit, de nagyon igyekszem, és mint dr. Greger is mondta, ha a 80-20 %-ot betartjuk, akkor már elég sokat tettünk magunkért.

A mai étel ebből a könyvből készült és két apró dologban tértem csak el a recepttől.

2020. március 30., hétfő

Hasznos állatkák, Turbónövények, Kártevők és kórokozók a kertben


Mindhárom könyv, amiről írok ebben a bejegyzésben, nagyon időszerű és hasznos. Főleg azoknak, akik rendelkeznek kerttel és szeretnék azt rendben tartani, minden lehetséges jót megadni a növényeiknek, hogy a későbbiekben gyönyörködhessenek a szép virágaikban és boldogan lakomázzanak a megtermett gyümölcseikből.


2020. március 29., vasárnap

Kedves Naplóm! /agyalások, vásárlások, kreatívkodások és az új videóklip/



2020. március 27. péntek
Az elmúlt hét nyugisan telt, ezért ez a bejegyzés nem az izgalmas dolgokról fog szólni. Ma, azaz pénteken tettem ki először a lábam a házból, illetve az udvarról, ugyanis vásárolni mentünk. Indulás előtt azt gondoltam, hogy elég lenne még egy hétre, ami itthon van, és akkor lennék igazán kreatív, ha mindent sorra elővennék, ami még a konyhában van és alkotnék belőle valamit.

2020. március 27., péntek

Dr. Michael Greger - Gene Stone: Receptek, hogy sokáig élj


Receptek: Robin Robertson

100+ egészségmegőrző és betegség-visszafordító recept a mindennapokra

Egy szakácskönyv minden pillanatban, minden időben jól jön, egy egészséges recepteket tartalmazó szakácskönyv meg még jobban, de még talán soha nem volt ennyire időszerű elgondolkodnunk azon, hogy egészségesebben kellene ennünk, hogy egészségesebben élhessünk, hogy egy erős és tökéletes immunrendszerrel állhassunk ellen a felmerülő nehézségeknek.

2020. március 25., szerda

Liane Moriarty: Kilenc idegen


Liane Moriarty korábban olvasott két könyvével elérte azt, hogy az összes ezután megjelenő könyvét szeretném elolvasni. Még úgy is, hogy a Kilenc idegennel kapcsolatban meglehetősen vegyesek az érzelmeim. 

Tetszett az alapötlet, miszerint az emberek elvonulnak egy egészségcentrumba feltöltekezeni, lefogyni, pihenni, lelkileg rendbetenni magukat, átgondolni az életüket, tetszett a csapat, amit Moriarty összehozott erre a tevékenységre, remek karakterek voltak, nagyon szerettem olvasni lassú bemutatkozásukat, gondolataikat.  Kedvencem volt Frances, tulajdonképpen az ő gondolatait, hangját hallhatjuk legtöbbet a könyvben, de a többiek is teljesen szerethető szereplők.

2020. március 23., hétfő

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk


Nagyon fura a véleményem erről a könyvről. Ugyanis egyrészt mire elolvastam, tele volt idézetjelölő cédulákkal és azt éreztem, hogy az egész egy gyönyörű költészet, és az írás stílusa, a szépséges fordítás nagyon illik a történet fekete, sötét, borongós, emlékezős, megtépázott hangulatához, már-már hallom a szelet, a tenger zúgását és érzem a borzongató hideget. 

Látom az összegörnyedve munkába siető embereket, mosolytalan arcukat, néma megkeseredettségüket. Látom életek kiüresedését, értelmének keresgélését, látok keserűséget és hiábavalóságot. Nem találok viszont egyensúlyt, nem találok boldogságot és örömet, az egész történet lehangolttá tett, még annak ellenére is, hogy a szépségei elbűvöltek. 

2020. március 22., vasárnap

Kedves Naplóm! /Ausztriai futármunka, itthoni élmények, online oktatás/


2020. március 20., péntek

Ma nem sikerült magam távol tartanom a hírektől, a facebook oldalaktól és mindenre rákattintottam, amire nem akartam, mindent elolvastam, amit nem kellett volna és még néhány videót is megnéztem. Ezzel csak azt értem el, hogy stresszelek, agyalok, belegondolok mindenbe és ez sok jóra nem vezet. Egyik percben a lázmérőt keresem bőszen, a másikban a torkomat nyomogatom, a harmadikban a kezemet mosom hevesen. /Na ez mondjuk, nem baj./ Ti mennyire tudjátok magatokat távol tartani a hírektől illetve nyugodtak maradni?

2020. március 21., szombat

Kápráztató


„A művészet éppoly szükséglete az embernek, mint az evés-ivás.” 
(F. M. Dosztojevszkij)

Szeretettel üdvözöllek benneteket az új rovatomban, melynek hosszas gondolkodás előzte meg a nevét. Nem állítom, hogy a legjobb név vagy cím, ami lehetne, viszont azok közül, amik eszembe jutottak, ez volt a legjobb. Bízom benne, hogy majd a megszokással ismerőssé, barátságossá, szerethetővé válik, mint a Könyvutca, hiszen ez az elnevezés is nagyon furcsán hangzott az első időkben. 

Kápráztató egy művészeti tér, egy galéria, ahol szépségeket találhattok majd. Olyan szépségeket, amelyek engem kápráztattak el elsőként, de remélem benneteket is el fognak. Lesz itt gyönyörködnivaló a szemnek, a léleknek, a szívnek, lesznek képek, versek, rövid írások, novellák. Még olyan dolgok is előfordulhatnak, amikről most nem tudok, de időközben rábukkanok.

2020. március 20., péntek

Kedves Naplóm! /avagy egy kerek születésnap/


2020. március 19., csütörtök

A mai nap teljesen eseménytelenül telt. Mindössze egyszer olvastam el a híreket a koronavírusról, nem kattintottam rá minden facebook bejegyzésre, ami a vírussal kapcsolatos, sőt a határinformációkat sem néztem félóránként.

Boldogság és könyvesbolt

Eduardo Sacheri: Ilyen a boldogság


Hogy milyen? Olyan, hogy észre sem vesszük, miközben már ott van. Valószínűleg ez az igazi, a leghétköznapibb boldogság. Mint amilyen ebben a történetben is van. 

Pedig a könyv cselekménye egyáltalán nem hétköznapi módon indul. Lucas élete alapjaiban fordul fel, amikor a 14 éves Sofia becsenget az ajtaján és közli vele, hogy ő a lánya. Édesanyját nemrég elveszítette, ezért úgy gondolta megkeresi soha nem látott apját, aki viszont nem is tudott Sofia létezéséről.

2020. március 19., csütörtök

Kedves Naplóm!


 2020. március 16. hétfő

Világéletemben írtam naplót, néha kimaradt egy-két év, de mindig visszatértem gondolataim, napjaim dokumentálásához. A kamasz- és fiatalkori naplóimat, amibe a nagy szerelmeimet és a kamaszkori lázadozásaimat írtam, elégettem és nagyjából minden naplóm erre  a sorsra jutott. Néhány éve a határidőnaplóimba írom az életem fontosabb, érdekesebb, vicces és szomorú eseményeit, de úgy érzem a mostani helyzet leírására, dokumentálására egy új naplóba kell kezdenem.

2020. március 18., szerda

Luis Sepúlveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott



Az öreg Antonio José Bolivar Proano jó barátom lehetne a való életben. Imádja a természetet, a romantikus könyveket, nem szeret feleslegesen beszélni, és inkább magában van, mint olyan emberek között, mint az állandóan izzadt, minden hatalmat a kezében tartó polgármester, az értelmetlenül vadászgató kalandorok és a dzsungelbe költözött szerencsevadászok.

Jól eléldegél a kunyhójában az őserdőben, és csak akkor megy emberek közé, amikor feltétlenül muszáj. Például akkor, amikor a fogorvos a szigetre ér évente kétszer, hogy kezelje a helyi lakosokat és öreg barátja számára meghozza a romantikus könyvek utánpótlását, melyeket egy könyveket szerető örömlánytól szerez be.

2020. március 17., kedd

Bánkuti Dániel: Zeneírás és kiadás önerőből


A szerző harmadik könyve, mely követi a Hollywoodban is bevált tematikát. Van A film, aminek aztán vannak előzményrészei, esetleg folytatásai. Na, ez is valahogy így lehetett. Ez a rész jelent meg legutoljára, de ez gyakorlatilag az alap. 
Miért és hogyan, vagy miért ne, és hogy ne kezdjünk hozzá a zenéléshez.

Saját részemről a zene szeretete, mely nem csak a hallgatásban merül ki, kb. 7 évesen kezdődött, amikor zenei tagozatos általános iskolásként természetes volt, hogy valamilyen hangszeren is tanuljak játszani. Mivel zongorázni vagy fúvós hangszeren játszani nem akartam, más oktatás akkoriban nem lévén, maradt a dobolás. Csak 6 évvel később, amikor elkezdték erőltetni  a xilofonozást (ütő tanszak lévén), akkor hagytam abba. 

2020. március 14., szombat

Blogfaggató Lohonyai Dórával


Tavaly decemberben írtam a Karmaváltás című könyvedről, amelyben leírod fél évetek történetét. Három gyermekeddel Indiába utaztál és 6 hónapig éltél velük ott egyedülálló anyaként. Elmondod, mi késztetett erre az elhatározásra?

Mindig is nyitott voltam az újra, a kalandra és korábban már minden Magyarországon fellelhető módszert kipróbáltam, hogy gyermekeim autizmusán segítsek, ezt továbbra is teszem, ennek csak egy állomása volt India. Egy barátnőm buddhista guruja ajánlotta az indiai gurut, aki csodagyógyítónak számít. Úgy gondoltam, meg kell ezt is próbálni, legfeljebb egy érdekes, életre szóló tapasztalattal gazdagabban térünk haza.


2020. március 13., péntek

Anita Moorjani: Meghaltam, hogy önmagamra találjak


Anita Moorjani onnan tért vissza, ahonnan általában nincs visszatérés. Túlélte a saját halálát. Ez olyan hír, amire sokan csak legyintenek, á, ilyen nincs is. Viszont sok embernek reményt adnak az ilyen megtapasztalások, megnyugvást, hogy a halál ugyan az életnek a vége, de ugyanakkor a kezdete is lehet valaminek. 

Ennek ellenére a legyintőknek és a hitetlenkedőknek is érdemes elolvasni a könyvet, mert nem tudhatja senki, melyik lesz az a pillanat, amikor a gondolkodása, a világról, az életről alkotott szemlélete megváltozik és egy jobb dimenzióba kerül, egy jobb, szebb úton indul el.

2020. március 12., csütörtök

Kuflik, kuflik és kuflik


Most összegyűjtöttem három kuflis könyvet, amelyből egyik a már  megszokott kuflitörténetek egy új része, a másik egy legkisebbeknek való lapozgató, a harmadik pedig egy kreatív, foglalkoztató kuflifüzet, amelyben lehet vágni, ragasztani, alkotni és játszani.

2020. március 10., kedd

Nyár, fesztivál, buli... 2020 - Művészetek Völgye, Kapolcs


Az elmúlt nyáron részt vettünk néhány fesztiválon, jól éreztük magunkat, remek kikapcsolódás volt egytől egyig, de a legeslegnagyobb kedvencünk a kapolcsi Művészetek Völgye, ahová már visszatérőként járunk. 

Ezen a nyáron is szeretnénk fesztiválozni, ebben a néhány részes fesztiválsorozatunkban megmutatjuk azokat a fesztiválokat, ahová szeretnénk eljutni.

Mivel mással is kezdhetnénk, mint a legnagyobb kedvencünkel, a kapolcsi Művészetek Völgyével. Ami az idei év egyik érdekessége lehet, hogy az egyik napon a fiúk szeretnének utcazenélni a fesztiválon, remélem, erről is beszámolhatok majd az idei élményes bejegyzésemben nektek. Legyen ez a reklám helye, nézzétek meg a Good Times legújabb videóját is, mintegy hangolódásként a fesztiválérzésre. 


2020. március 9., hétfő

Folti, Colin, Flamingó fiú, avagy az állatok csodálatossága


Három nagyon szeretnivaló könyvről írok ebben a bejegyzésben, melyeket az ifjúsági könyvek kategóriájába sorolnék, de ezek azok az ifjúsági könyvek, amelyeket a felnőttek is bátran elolvashatnak, mert gyönyörűek, imádnivalóak, és ha a családban közösen olvassuk egy gyerekkel, fiatallal, akkor remek beszélgetnivaló témákat adnak. Igaz ez mindhárom könyvre. 

Az állatok és a természet szeretetéről szólnak ezek a könyvek, érzelmekről, szeretetről, tiszteletről, érzelmesebb felnőttek készítsék be a zsebkendőjüket is. 


2020. március 8., vasárnap

Lépésről lépésre: Eszterházy-kastély parkja, Fertőd



Igen, igen, jól látjátok! Ismét egy új rovat. :D Remélem, nem járok úgy, mint Titusz, akinek legalább 20 (lehet keveset írok) regénye van elkezdve, kb. 1-2  megírt fejezettel várnak hónapok, évek óta a sorsukra, illetve arra, hogy alkotójuk ne csak az új történetek kitalálásával foglalkozzon, hanem a megkezdetteket is befejezze.

Ehhez a rovathoz tulajonképpen már elég sok bejegyzésre valóm összegyűlt, ugyanis tavaly november óta minden hétvégén, a hétvége mindkét napján megyünk a férjemmel túrázni. Nem 20 km-ekre kell gondolni, hanem olyan 4-7 km-es nordic walking túrácskákra, amit van, amikor keményebben végzünk, de legtöbbször nem annyira, mert én lépten-nyomon megállok fényképezni. Ennek köszönhetően rengeteg fotóm összegyűlt és azt gondoltam jó ötlet, ha ezeket egy-egy bejegyzés formájában megörökítem, így megőrzöm magunknak is, de akár ötletet adhatok nektek is, ha túrázni támad kedvetek. 

2020. március 6., péntek

Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek


Szentesi Éva könyve vegyes érzéseket ébresztett bennem. Főhőse, Mari, aki az anyjának mindig csak Mari fiam volt, sohasem kislányom, szeretet és figyelem nélkül nőtt fel, szülei zűrös kapcsolata, anyja szeretetének a hiánya, apja alkoholizálása, rossz, elhanyagolt életmódjuk következtében egy olyan lány vált Mariból, aki ennek a gyerekkornak egész életében magán viselte a nyomát, sőt, emiatt az indítás miatt az egész élete vakvágányra került.

Boldogtalan gyerekkor után, egy szabadabb, de nem boldogabb tinédzserkor, majd felnővén, házasság, gyerek, szerető, gazdagság, felületesség, érzelemnélküliség, sodródás a világban, az életben. A folytonos boldogságkeresés, a céltalanság, a kiszolgáltatottság.  


2020. március 5., csütörtök

Anne Kennedy: Aromaterápia kezdőknek


Az illóolajok használatának teljes útmutatója

Ez a könyv bevezeti az érdeklődőket az illóolajok birodalmába. Tizenöt nagyon fontos illóolajjal ismerkedhetünk meg részletesen, recepteket és felhasználási módokat tanulhatunk meg, melyek egyrészt a közérzetünk javítására szolgálhatnak, másrészt bevethetjük a háztartásunkban tisztító- és tisztálkodószerként.

Az aromaterápia tulajdonképpen az illóolajok használatának módszere életminőségünk javítása céljából. Amikor belélegezzük az illóollajok mikroszkopikus részecskéit, annak vegyi összetevői segíthetnek rajtunk, pl. enyhítik a megfázás tüneteit, feszültséget oldanak, felgyorsítják a sebek gyógyulását, stb.

2020. március 4., szerda

Kápráztató


A művészet, az egy felhő, amelyik árnyékot vet a hőségben, vagy villám, ami eltöri egy helyen az eget, ahol az árnyék alatt vagy a villámfényben egyszerűen már nem lesz a világ olyan, mint azelőtt volt.  /Krasznahorkai László/

Szeretettel üdvözöllek benneteket az új rovatomban, melynek hosszas gondolkodás előzte meg a nevét. Nem állítom, hogy a legjobb név vagy cím, ami lehetne, viszont azok közül, amik eszembe jutottak, ez volt a legjobb. Bízom benne, hogy majd a megszokással ismerőssé, barátságossá, szerethetővé válik, mint a Könyvutca, hiszen ez az elnevezés is nagyon furcsán hangzott az első időkben. 

A Kápráztató egy művészeti tér, egy galéria, ahol szépségeket találhattok majd. Olyan szépségeket, amelyek engem kápráztattak el elsőként, de remélem benneteket is el fognak. Lesz itt gyönyörködnivaló a szemnek, a léleknek, a szívnek, lesznek képek, versek, rövid írások, novellák. Még olyan dolgok is előfordulhatnak, amikről most nem tudok, de időközben rábukkanok.


2020. március 2., hétfő

Dr. Jekkel Gabriella: Csendes gyilkos


Endometriózis.

Az endometriózis egy nőgyógyászati kórkép, melyben a normálisan csak a méh belső felszínén jelen lévő nyálkahártya a méh üregén kívül is megtalálható. Az endometriózis a fájdalmas menstruáció egyik leggyakoribb szervi oka. A betegség fő tünetei a hasi fájdalom és a meddőség. Az endometriózis diagnózisa általában éveket késik az első tünetek jelentkezésétől számítva. 
(Forrás: Wikipedia)

A szülészet-nőgyógyászat egyik legrejtélyesebb betegsége az endometriózis. Lényege, hogy a méhtest legbelső rétegét képző szövet, az endometrium, a testen belül egyéb területeken is előfordul (pl.: petefészek, hasüreg, máj, tüdő) a női havi ciklussal szimultán megvastagszik, illetve vérzés kíséretében leválik. Így okoz fájdalmat, vérzést, összenövéseket és akár meddőséget is. 
(Forrás: https://endometriozis.lap.hu)