oldalak

2020. február 28., péntek

Cecelia Ahern: Utóirat: Még most is szeretlek!


Jó régen olvastam már az előző részt és szinte ugyanilyen régen láttam a belőle készült filmet. Ebben az esetben először a filmet láttam, utána olvastam a könyvet. Tartottam tőle, hogy a hatalmas időkiesés miatt mennyire fogom érteni és mennyire fog tetszeni ez a folytatás. 

Amint elkezdtem olvasni a könyvet, meg is nyugodtam, Cecelia gondoskodott arról, hogy ne maradjunk kétségek között és ne szenvedjünk információhiányban az előzményeket illetően, tehát kijelenthetem, hogy azok is elolvashatják bátran, akik az első részt nem olvasták, vagy nem látták, mert így is teljesen képbe kerülhetünk nagyon hamar. 

2020. február 27., csütörtök

Bálint Erika: A nap csókja


Az 50 év férfiak és nők életében is kritikus lehet, mely megviseli az embert, hiszen sajnos úgy általában mindannyian félünk az idő múlásától, de úgy hiszem, talán a nők kerülnek nagyobb hátrányba az idő múlásával. 

Nemcsak a lelki tünetekkel kell megbirkózniuk, hanem testi tüneteik is nehezebbé teszik a napjaikat, és ha még a családi életükben, párkapcsolatukban is negatív változás következik be, akkor végképp maguk alá kerülnek, elveszíthetik önbizalmukat.

2020. február 23., vasárnap

Helló! A nevem: Bea


Helló! Ismét itt vagyok és folytatom a cukorbetegség kapcsán elkezdett sorozatomat. Bár előző bejegyzésemben (ha nem olvastad IDE KATTINTS) azt írtam,  életmódot váltottam, azért látom én, hogy még bőven van mit változni, pl. az egyik dolog, amiben változtatnom kell, az a halogatás. 

Halogattam, hogy megírjam a második részt, mert azt mondtam magamnak, hogy várok valamilyen új eredményre (ismerve a magyar egészségügy lassan őrlő malmait, akkor kb. félévente jöhetnék egy új bejegyzéssel :D), halogatom, hogy felhívjam a nőgyógyászomat, mert nem szeretek semmilyen orvoshoz menni, nemhogy nőgyógyászhoz, pedig fontos lenne, az előző bejegyzésemben említett műtét ügyében. Ezen változtatnom kell. És hogy példát mutassak, most azonnal fel is hívom a dokit. (Péntek, kora délután van.)

2020. február 22., szombat

Megfőzünk mindent is: Vegán toros káposzta


Több bejegyzésemben is foglalkoztam már azzal, hogy családunk étkezése mostanában átalakult kissé. Én több, mint három hónapja növényi alapú étkezésre váltottam, férjem, aki ekkor már egy éve vegetáriánus volt, úgy döntött, hogy ő is megpróbálja.

Titusz január 4-én este megkérdezte tőlem, hogy a rakott krumplit lehet-e hús, azaz kolbász nélkül készíteni. Ugyanis a rakott krumpli az egyik kedvenc étele. Mikor mondtam, hogy igen, akkor kijelentette, hogy ő akkor mostantól nem eszik több húst, azaz vegetáriánus lesz. Szereti a húst, de sajnálja az állatokat és gondolkodik ezen már egy ideje - mondta.

2020. február 21., péntek

Ecsédi Orsolya: Nyanyacraft

Kell egy csapat 2.

Zizu, Anka és Báti kalandjai folytatódnak. A Banyavészből megismert gyerekeket látjuk viszont ebben a könyvben, akik az idő elteltével változnak, érdeklődési körük kitágul vagy éppen beszűkül, attól függ, milyen hatások érik őket ebben a nagyon változó korban. Ez válhat előnyükre, de akár hátrányukra is, egy új hobbi miatt barátságok mentek már veszendőbe, családi kapcsolatok romlottak meg. Persze akár a fordítottja is előfordulhat, de esetünkben nem ez a helyzet.

Ez a nagyon mai, mondhatnám azt is, nagyon menő könyv a jelen fiataljairól szól a jelen fiataljainak és én azt mondom, hogy a jelen fiataljai szüleinek is nagyon érdemes elolvasni,  mert akár egy út is lehet elveszett gyermekeikhez.


2020. február 20., csütörtök

Kovács Attila: Micsoda költözés!

Nyomozás a Pipacs utcában

Kovács Attila, Holden Rose néven írta meg Howard Matheu kalandjait, melyekben Howard és barátai minden részben valami kiderítendő rejtélyre bukkannak, és természetesen mindig a titkok nyomába erednek, nyomoznak, ügyeskednek, és időnként bajba is keverednek.

A nyomozásról és a rejtélyekről a szerző legújabb könyvében sem kell lemondanunk, ugyanis bámulatos kalandokba bonyolódunk ezúttal is. Lali és Hédi izgalmas nyomozását követhetjük figyelemmel, sőt izgulhatunk velük együtt, sikerül-e kideríteniük, ki lopta el a játszótérről a parafa alátéteket.

2020. február 18., kedd

Narine Abgarjan: Égből hullott három alma


Ha a jövő évben készítek listát a 2020-ban olvasott legjobb könyvekről, akkor ennek a könyvnek már biztos ott a helye, mindegy, hogy mennyi könyv vár még rám ebben az évben. Annyira szerettem ennek a könyvnek a világát, a hangulatát, a humorát, hogy a végtelenségig tudtam volna még olvasni. 

Már a címe sem mindennapi, a borítója sem átlagos, a történet helyszíne is különleges és a szereplők sem hétköznapiak. Szóval egy minden szempontból nagyon különleges és nagyon szívet melengető könyv. Imádtam és ajánlom mindenkinek, mert olyan világba repít és olyan élményt ad, ami ritka, mint a fehér holló. Vagy a fehér páva? (Ha olvastátok, tudjátok, miért a páva. ;))

2020. február 13., csütörtök

Blogfaggató Acsai Rolanddal


A napokban jelent meg a Tili és Tiló című mesédről írt blogbejegyzésem. A mese nagyon különös, már-már abszurd, van egy nagyon egyedi hangulata, bája, ami még napokig a fejemben maradt. Elárulod, honnan jött a mese ötlete?

Az abszurditást kedvelem, és a szürrealizmust is. Ez a kettő nem véletlenül rokon egymással. A Tili és Tilóban is felfedezni szürreális vonásokat, de ha már itt tartunk, a legtöbb mese szürreális (gondoljunk a feledhetetlen magyar népmesékre!), amikben szintén van jó adag abszurd is. Ez a két elem nagyon fontos alkotóelem a mesékben. A harmadik a humor. A negyedik a mondanivaló, az üzenet, amiről a sztori szól, amit üzenni akar. Mert az üzenet is kikerülhetetlen egy jó mesében, a tartalom, és itt most nem a didaktikusságról beszélek, de gondolom, mindenki érti, mit szeretnék mondani.

2020. február 11., kedd

Henry Firth - Ian Theasby: Bosh!


Egyszerű receptek
Elképesztő ízek
Csupa vegán

"Azért vagyunk itt, hogy bebizonyítsuk: kizárólag növényi alapanyagokból is lehet hihetetlenül finom és könnyen elkészíthető ételeket főzni." - mondják ezt a fiúk a könyv első mondatában és szerintem nagyszerűen be is bizonyítják ezt. 

Mióta nem eszem állati eredetű ételeket, és azon felül még igyekszem egészségesen is táplálkozni, igencsak megfogyatkozott azoknak az élelmiszereknek a száma, amit készen meg tudok venni a boltban. Míg régen a boltból kijövet elmajszoltam egy péksüteményt, vagy férjemmel közösen elrágcsáltunk egy camamber sajtot, ezek a lehetőségek megszűntek. 

2020. február 10., hétfő

Blue Banana


Vannak azok a fajta partijátékok, amelyek tényleg annyira egyszerűek, hogy már maga a játék könnyedsége is igazi partihangulatot ígér, és vannak azok, amelyek ugyan szintén gyorsan megtanulhatók, de egy fokkal komolyabb kihívást, agymunkát kívánnak.

 A Blue Banana-t én ez utóbbiba sorolnám. Mert bár nincs sok szabálya és könnyen megérthető, de azért pislogtam párat, mire az agyam teljesen befogadta, mi is a feladatom a játékban.

2020. február 7., péntek

Acsai Roland: Tili és Tiló


Acsai Roland nagyon sokoldalú szerző. Legelőször A betondzsungel könyve című ifjúsági regényt olvastam tőle, majd a Szellemkócsagok című verseskötet következett, ezután pedig két operamese fantasztikus feldolgozását, a Pillangókisasszonyt és a Hunyadi Lászlót. A címekre kattintva elolvashatjátok ezekről a könyvekről írt értékeléseimet.

Mindegyik más, de abban mégis hasonlítanak, hogy szépségesek, tele érzésekkel, érzelmekkel. A természet tisztelete és szeretete átitatja az összes művet, legyen az mese vagy vers. 


2020. február 6., csütörtök

Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek


Kezdjük egy kis statisztikával.
2019-es megjelenés, jelenleg 594 csillagozás, 93% a könyv tetszési indexe a molyon. 148 ember kedvencnek jelölte és a moly közösségén belül 91 ember olvassa, 618-an várólistára, 564-en kívánságlistára tették.  

Tehát, mint láthatjuk, nagy rajongás, érdeklődés és siker övezi ezt a könyvet. Ilyenkor mindig félve kezdek bele az olvasásba, sőt jóval kritikusabban is, mint átlagos esetben. Igyekeztem nem elolvasni az értékeléseket, de azért ezt teljesen nem lehet kikerülni, molyos figyeltjeim többsége is elismeréssel és rajongással írt róla.

2020. február 3., hétfő

Christie Watson: Szólj a kedvesség nyelvén


Christie Watson Londonban él, ma már  főállású író, de hivatásos ápolónőként dolgozott húsz évig. Könyvében az ápolás lélektanáról, az ápolás gyakorlati oldaláról, elhivatottságról, felelősségről, családi életről mesél. Hétköznapokról és tragédiákról, a családról és hivatásról, betegekről és érzelmekről.

Napjainkban egyre kevesebb az ápolónő, az egészségügyben a fizetések egyáltalán nincsenek egyenes arányban a felelősséggel, a lelki és fizikai megterheléssel. Az, hogy sok ember utolsó óráiban az ápolóit látja és nem egy hozzátartozó mellett búcsúzik el az élettől, mind a beteg, mind az ápoló számára nagy lelki megterhelés. Sokkal nagyobb megbecsülést érdemelne ez a szakma, mind anyagilag, mind erkölcsileg, a nővéreknek is szükségük lenne támogatásra, hogy ne  roppanjanak bele a nap mint nap bekövetkező tragédiákba.