oldalak

2019. július 30., kedd

Művészetek Völgye 2019, Kapolcs 2. rész


Miután idén másodszor is elmentünk és másodszor is hazajöttünk Kapolcsról, még nehezebb lesz egyetlen bejegyzésben leírni az élményeimet, de megpróbálom.

Az 51-es körzet című kiállításnak majd egy külön bejegyzést is szentelek, mert annyira különös és magával ragadó volt, egyszerre meghökkentő és megnyugtató, felkavaró és elgondolkodtató, hogy azt nem lehet lerendezni két szóval és képpel, így majd egy későbbi alkalommal bemutatom teljes egészében, legalábbis az általunk készített fotók alapján.

2019. július 25., csütörtök

Gyerekek, gyerekek, szeretik a... könyveket!


Ez a három könyv már régóta itt lapul a kupacom alján, mindig föléjük kerültek az újdonságok, de most már mindenképpen szeretnék róluk írni, mert nagyon szeretem mindhármat, nektek is nagyon ajánlom, ha még nem olvastátok őket. 

Dániel Andrást már nem kell bemutatnom, a kuflik állandó vendégek a blogon, nemrégiben írtam kuflis társasjátékokról, amit IDE KATTINTVA olvashattok, és Blogfaggató rovatunkban interjút is készítettem vele, amelyet IDE KATTINTVA olvashattok el, és megnézhetitek mit rajzolt, csak nekünk, a Könyvutca blognak. 

A következő könyvek mind Dániel András nevéhez fűződnek, kettőt ő írt és illusztált, a harmadikban pedig illusztrátorként működött közre.

2019. július 24., szerda

Művészetek Völgye 2019, Kapolcs - avagy jöttünk, láttunk, visszamegyünk. 1. rész


Sziasztok. Gábor vagyok, és 18 éve völgyfüggő.
Már megint itthon. Beraktam a Harcsa Veronika udvarban hallott utolsó előadó zenéjét. Kicsit tartson még a tegnap. Pedig a völgy már jócskán a mai napban jár. De eldöntöttük, hogy 1 hét múlva, szombaton, ismétlünk. 


2019. július 19., péntek

Blogfaggató Légrádi Gergellyel



Légrádi Gergely írásai rövidek, letisztultak, különösek és nagyon hatásosak. Az olvasással az írásai nem érnek véget, hanem belénk hatolnak, elgondolkodtatnak, játszanak a gondolatainkkal, a gondolataink is játszanak a  sorokkal, eseményekkel. Szeretem a novellákat, mert röviden, összetömörítve kell tudatnia a mondanivalót, elérni kezdettől a végig, az érzelmektől az eseményekig néhány oldalon kell megtörténnie mindennek, örömnek és szomorúságnak, életnek és halálnak.

Légrádi Gergely úgy teszi ezt, hogy meghívja az olvasóit az írásaiba, legyen ő a láthatatlan szemlélő, nézze, érezze, hallja, esetleg gondolja tovább  a történeteit, nem csupán olvasási élményt kapunk, hanem közelről részt veszünk a történeteiben. A Blogfaggató kérdéseire ezúttal Légrádi Gergely válaszol.



2019. július 18., csütörtök

Dr. Sylvia Tara: A zsír titkos élete


A zsír több, mint hiszed. A zsír nem szükségszerűen ellenség. Nem olyan rossz dolog, mint amilyennek látszik. Az új kutatások azt állítják, hogy nélkülözhetetlen hormonokat választ ki, számtalan életműködésben fontos szerepet játszik, betegségektől óv meg minket. Annyira fontos dolog, hogy őssejtjeink is képesek zsírsejteket előállítani, függetlenül a táplálékbevitelünk mennyiségétől. 

Ezt állítja könyvében Sylvia Tara biokémikus, aki esettanulmányokon és kutatások ismertetésén keresztül mutatja meg nekünk könyvében a zsír szerepét szervezetünkben,  a valódi természetét, állítása szerint a zsír egy olyan endokrin szerv, amely megfelelő mennyiségben nélkülözhetetlen az egészséges élethez.

2019. július 17., szerda

EFOTT 2019


Július 13-án, szombaton délelőtt ismét felkerekedtünk, hogy nyári fesztiválkörutunk második állomásán részt vegyünk, cél Velence és az EFOTT volt. Minden együttérzésem a velencei lakosoknak, amiért, ha csak néhány napra is, de minden évben elviselik a fesztivállal járó felfordulást, a mindenhol parkoló autókat, a mindenhol jelen lévő fesztiválozókat.

2019. július 15., hétfő

Gyerekek, gyerekek, szeretik a ....könyveket


Ismét gyerekkönyveket mutatok, amiből egy gyerekes családnál szerintem sosem elég, nyáron pedig különösen nagy szükség van olyan könyvekre, amelyekkel el tudjuk szórakoztatni a gyerekeket. Legyetek akár szülők vagy nagyszülők. Ha pedig még azok a könyvek ilyen szépek és cukik, mint a most következő két könyv, akkor  nyert ügyünk van, a gyerekek biztos örömmel és élvezettel fogják hallgatni és egy időre mi, felnőttek is átadhatjuk magunkat a mesék bűvöletének.


2019. július 12., péntek

Művészetek Völgye 2019


Már csak 7 nap van hátra "Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiváljáig", azaz a Művészetek Völgye Fesztiválig, ami Kapolcshoz és néhány környékbeli gyönyörűszép falucskához köthető. 

Kapolcs egy ikonikus hely számunkra, ugyanis férjemmel kapcsolatunk elején oda utaztunk el kettesben először, két év múlva már kismamaként, Titusszal a pocakomban voltunk ott újra, és velünk tartott Zsófi és Bence is. Legközelebb Titusz 2 éves korában látogattunk el ismét családostól, ekkor sátoroztunk is néhány éjszakát ott, és azért is volt különösen emlékezetes, mert a nyár közepén sikerült néhány iszonyatosan hideg napot kifognunk, vacogtunk a sátorban. De azért imádtuk.

2019. július 11., csütörtök

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek


Én azon agyalok, hogy kezdjem el ezt a bejegyzést. Hogy mutassak be egy olyan könyvet, ami az elején nagyon felfokozza az érdeklődésemet, kíváncsian várom, mivé alakul a történet, hogyan nyernek értelmet a furcsaságok, amelyeket megfigyeltem, avagy kapok-e magyarázatot bizonyos dolgokra, a végén pedig.... hmmm.. nem is tudom.

A történet első fele egy utazás, ami kellően megalapozza a könyv hangulatát.  Jake, barátnőjével egy autóban utazik a szüleihez, hogy bemutassa nekik a lányt. A történet a lány előadásában tárul elénk, az ő gondolatait ismerjük meg, az ő félelmeivel szembesülünk, mely egy titokzatos telefonáló személyében jelentkezik, aki rendszeresen felhívja őt, időnként bele is szól a telefonba. Valamint a Jake-kel való kapcsolatát próbálja bemutatni, megismerkedésüket, viszonyuk alakulását.

2019. július 10., szerda

Stan Lee: Fantasztikus életem


A fiúk annyira megörültek ennek a könyvnek, hogy gyorsan elhappolták előlem. Szerencsére éppen ennyire gyorsan el is olvasták, így most én olvashatom végre. Nagyon tetszik nekem is, de én még nem végeztem vele, így azt gondoltam, hogy most olvassátok el, mit gondolnak a fiúk erről a képregény-könyvről.

Titusz:

A cameók királyáról, és rengeteg híres karakter megalkotójáról kaptunk egy képregényt, ami az életéről szól. Én Marvel rajongóként, csak úgy faltam a lapokat. 

2019. július 9., kedd

Balaton Sound 2019


Balaton Sound után két nappal már tudjuk, hogy rekord látogatószám volt az idei évben a fesztiválon. 172 ezer ember látogatott el a Soundra, és szombaton ki kellett tenni a "megtelt" táblát. Ebben a 172.000-ben mi is ott voltunk, mégpedig éppen szombaton látogattunk ki, amikor valószínűleg a legtöbben voltak.

Mivel egyikünk sem volt még soha a Soundon, ezért nagyon kíváncsiak voltunk. Már kora délután megérkeztünk, viszonylag gyorsan találtunk a parkolóban helyet, és pillanatok alatt meg is szereztük a karszalagjainkat, még ott a parkolóban elhelyezett  jegyátvevő ponton.

2019. július 8., hétfő

Gyerekek, gyerekek, szeretik a ... könyveket?


Ebben a bejegyzésben két  gyerekkönyvet mutatok be, az egyik a Most én olvasok! sorozatból egy vidám történet, a másik pedig egy diszlexiáról szóló, hiánypótló könyv.


2019. július 6., szombat

Blogfaggató Mörk Leonórával


Fotó: Bulla Bea

Nemrég olvastam Mörk Leonóra Ködkirálynő című könyvét, IDE KATTINTVA elolvashatjátok az értékelésemet.  A regény születéséről, az írásról, önmagáról kérdezem az írónőt mai Blogfaggató rovatunkban. 


2019. július 5., péntek

EFOTT 2019, Velencei-tó

fotó: efott.hu

Még csak tegnap volt, hogy örömködtem, a Balaton Soundra kapott sajtójegyek miatt, ma pedig ismét egy örömhír ért. A vonzás törvénye nálunk jelentem, most is működött, ugyanis örültünk, arra gondoltunk, hogy de jó, hétvégén fesztiválra megyünk, és jaj de jól indul a nyár, és szeretnénk még fesztiválozni, egy nap azért nem olyan sok. Mint tudjuk, a vonzás törvénye úgy működik, hogy a jó, az öröm és a boldogság még több jót, örömöt és boldogságot vonz magához.


2019. július 4., csütörtök

Utcazene 2.0 és Balaton Sound



A kozmikus valóban újra napfényre derült egy kicsinyke lista, mely a keresztségben a második néven szerepel. Ha ez, vagy bármely hasonló érvelés nem lenne elég arra sarkallván  a kedves hallgató-olvasót, hogy leheveredvén könyvvel, fagyival, hideg üccsivel a fa vagy a napernyő árnyékában, fejhallgatóját felvéve, megnyomja a lejátszás gombot, akkor bizony mondom én néktek, hogy a baj nem kitsi. 


2019. július 3., szerda

Cristin Morgan: Hímzés kereten


20 modern hímzésötlet

Ismét egy gyönyörű kreatív könyvre bukkantam, ami a hímzést iránti rajongóknak ad új ötleteket, csodás látnivalókat, tippeket, tanácsokat. 

Már nem emlékszem, mi volt az első alkotásom, de arra igen, hogy korán megismerkedtem a hímzéssel. Nagymamám nagyon sokat és nagyon szépen kézimunkázott, anyukám pedig hímezni való mintákat "nyomott elő", nem is tudom pontosan hogy nevezik ezt a tevékenységet. 

Nagyon érdekes volt, szerettem nézni, ahogy a pauszpapírra megrajzolt mintát gyors mozdulatokkal egy tűvel egyforma távolságban kilyukaszotta, majd az elkészült sablonon keresztül, denaturált szesz és valamilyen festékanyag segítségével az anyagra varázsolta a mintát. 

2019. július 2., kedd

Légrádi Gergely: Napfénytető


Érdekes elgondolkodni azon, hogy mire jó egy napfénytető. Lehet zárni, nyitni, lehet kinézni rajta és lehet benézni rajta. Vajon melyik az izgalmasabb? Kinek, mi.

Van, aki benézni imád, titkokat kilesni, vagy csak úgy bámészkodni, felismerni saját magát, örömeit és boldogságát a napfénytetőn belül, és van, aki kinézni szeret, mert a kinézés a napfénytetőn, a fényt, a szabadságot jelenti neki. 

A kinézés és a benézés is titkokkal jár, ha nem beszélünk arról, hogy mit nézünk, mire gondolunk, akkor megválaszolatlan kérdések és ismeretlen gondolatok maradnak utánunk.

2019. július 1., hétfő

Rainbow Rowell: Szív küldi


Rainbow Rowellt már akkor nagyon megkedveltem, amikor az Eleanor és Park könyvét elolvastam. Annyira jó a stílusa, hogy az összes jövőben megjelenő könyvét előjegyeztem magamnak olvasásra. Ebben a történetében is a szerelemé a főszerep, de ez a címből is kitalálható.

A cselekmény lassan halad, főleg az elején, de  nekem nem volt ezzel bajom, hiszen csak a főszereplő viselkedését tükrözte és mutatta be, ezzel a lassúsággal az ő bizonytalanságát, önbizalomhiányát érezhettem át.  Szerettem ezt a könyvet, mert kedves és aranyos, eredeti és vicces,  egyszerűen jó volt olvasni.