oldalak

2019. július 30., kedd

Művészetek Völgye 2019, Kapolcs 2. rész


Miután idén másodszor is elmentünk és másodszor is hazajöttünk Kapolcsról, még nehezebb lesz egyetlen bejegyzésben leírni az élményeimet, de megpróbálom.

Az 51-es körzet című kiállításnak majd egy külön bejegyzést is szentelek, mert annyira különös és magával ragadó volt, egyszerre meghökkentő és megnyugtató, felkavaró és elgondolkodtató, hogy azt nem lehet lerendezni két szóval és képpel, így majd egy későbbi alkalommal bemutatom teljes egészében, legalábbis az általunk készített fotók alapján.




Már olvashattatok egy bejegyzést Kapolcsról, amiben a férjem írta le első hazatérésünk után azonnal az élményeit, IDE KATTINTVA olvashatjátok el, ebben a bejegyzésben pedig én próbálom  meg leírni  az élményeimet és érzéseimet, ami eléggé lehetetlen feladat, nem tudom mennyire adják vissza a képek és a szavak azt az életérzést, azt a könnyedséget és felszabadultságot, amit Kapolcs, a Művészetek Völgye ad az embernek.



Itt mindegy, hogy nézel ki, mindegy, mi van rajtad, mindegy, hány éves vagy, itt nem tűnsz ki semmivel, senki nem foglalkozik azzal, hogy mit vettél fel, hogy áll a hajad, mit eszel és mit iszol, mert itt egy Völgycsaládtag vagy, nem tud zavarni semmi, el tudod engedni magad és érzed az ott lévő emberek szeretetét, nyugodtságát és összetartozását.




Az előző képen lévő kék gyönyörűségek alkotója, a napszemüveges férfi, ő Jahan Matboo.


Nagyon tetszettek ezek a fából készült, mobil babaházak és járművek, és a lakói is nagyon cukik
Facebook: Csigavonal

Ezek a macik gyönyörűek!
Facebook: Lélekmackó

Nagyon tetszett a sok színes textilállatka is.

Imádom az élő virágokat, de ezekből is tudnék szurkálni jó sokat a kertembe. :D 

Találkoztunk Pászti Péter kalligráfussal, aki a könyvjelzőtervező pályázatunk egyik nyertese.
A találkozás véletlen volt, de annál jobban örültünk a megismerkedésnek.
Facebook: Pászti Művek

Meg is ajándékozott bennünket három könyvjelzővel.
Gondolom, kitaláljátok, hogy a fiúk a jobb oldaliakat választották,
én pedig a bal oldalit. 

A kézműves eladók örömmel szóba állnak veled, pláne, ha el vagy ragadtatva a portékájuktól, szívesen beszélnek róla, azt is megkérdezik, honnan jöttél, hová mész. A Völgylátogatók szintén örömmel beszélgetnek, ha véletlenül egymás mellé ültök le, ez a nyitottság és sokszínűség nagyon szeretnivaló a fesztiválon, ami kismértékben jelen van a legtöbb fesztiválon, de itt hatványozottan.

Matyi József fafaragó alkotás közben.

Korongozni is lehetett. Régi vágyam, hogy kipróbáljam. 

Silye Júlia grafikus, műveszetterapeuta alkotásai

A Művészetek Völgye Fesztivál egy álom- és tündérvilág, igazi gyerek- és kutyaparadicsom, utcai zenészek színpada, gyönyörű kézműves alkotások és művészetek kiállítóhelye, melyeket néhol szabadtéren, néhol százévesnél is idősebb pajtákban csodálhatunk meg.


Itt kiléphetünk a hétköznapokból, átléphetjük a határainkat, alkothatunk, és azt vesszük észre egy idő után, hogy valahogy megnőtt az önbizalmunk, nem gondolunk az otthoni gondokra, olyan dolgokra is rácsodálkozunk, amikről nem is gondoltuk addig, hogy érdekel, olyan zenéktől lesz libabőrös a karunk, amelyekről addig nem is hallottunk.



Nagyon sok kisgyerekes család vesz részt a fesztiválon, ebből kifolyólag hallhattunk sivalkodást, sírást-rívást, de nagyon vidám látvány volt a sok kisgyerek és kisbaba, ahogy élvezték nyugodt és szinte kisimult szüleik társaságát. Voltak merészebb szülők, akik a kerámiakiállításokkal is megismertették néhány éves csemetéiket, miután felhívták a figyelmüket, hogy "Vigyázzatok, itt minden törékeny!", a két általam szemlélt kisfiú nagyon óvatosan lépkedett az alkotások között, mígnem a nagyobbik, aki kb. 3 év körül lehetett, megkérte az anyukáját: "Anya, tapogasd meg azt helyettem, te remélhetőleg nem töröd el!"





A társasjáték udvarban nagyon sokféle társas közül lehetett választani. Nagyon jó alkalom arra, hogy kipróbáljuk őket megvásárlás előtt.





A kutyák is jól érzik magukat, bár egy nagykoncertre talán én nem vinném el a kutyámat, mivel jóval érzékenyebb a fülük és jobb a hallásuk, így nem tudom, mennyire élvezik a hangos koncerteket, de pl. a Harcsa Veronika Udvarban szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat a kutyusok, és a patakot is imádták.

Ez egy nagyon fontos infó! És nagyon jó lenne, ha erre már senki nem kellene figyelmeztetni.
Kapolcson szerintem betartják, mert nagyon sok helyen kóboroltunk, fűben, sárban, mezőn és mindenféle
udvarban, de egyszer sem léptem kutyakakiba. 

Egy hűsölő-meditáló golden.

Egy figyelmes és jól nevelt vizsla

Egy mozgékony és kíváncsi fajta.


Gyönyörű csokiszín! 

A fegyelmezett vizsla kihasználja az időt egy jó kis alvásra, miközben a zenekar hangol. 

Míg a gazdi a magasban, a kutya a földszinten nézelődik.

Nincs is jobb a kánikulában, mint egy hűs helyen, pihenni a fűben.
Imádom azt a szomorúféle pofiját!

Ő német nyelvre hallgatott. A gazdi kétnyelvű volt, a kutyus Ausztriában él, így ő csak németül tudott. :)

Nézzétek a háttérben a kollégát. Alig piheg a melegtől, de azért ott áll a tűző napon. :D

Ő valamelyik árusé volt, és bizony volt néhány kajás sátor a környéken.
Talán azért kapta ezt a nyakkendőt. 


Mint fentebb már írtam, itt aztán valóban minden korosztály képviselteti magát, az egészen kicsi babáktól kezdve az idősebb korosztályig, van, aki családdal, unokával jött, és voltak olyan idősebb párok is, akik kettesben jöttek kikapcsolódni, vagy éppen barátnővel fesztiválozni.









Ha még nem jártál Kapolcson, a Művészetek Völgyében, ne maradjon ki az életedből. Próbáld ki a patakparton ücsörgést kánikulában, heveredj le a fűbe vagy egy szalmabálára, vagy vesd bele magad egy fára felszerelt függőágyba, csak nézz magad elé közben, vagy bámuld a kapolcsi forgatagot, hallgasd az utcazenészeket és dobj a kalapjukba némi aprót, végy fel stoppos fiatalokat, állj egy színpad előtt szakadó esőben, villámlásban és dörgésben, mint mi a DJ. Bootsie Quartet koncertje közben, akik a viharban is elvarázsoltak bennünket, igazán extrém és feledhetetlen marad ez az esti élmény.





Itt a koszos lábainkat láthatjátok egy csinos kutyapopóval a háttérben. 

Lazíts társaságban avagy csoportos alvójóga délutáni foglalkozása 

Hallgas, fotózd, élvezd a patak csobogását!


A régi vasalót is befogták lepénylapításra. Nagyon autentikus volt amúgy is ez  lepény-
készítő stand, a háttérben még egy régi, zöld konyhaszekrény is állt. 


Az árnyékos helyek hamar beteltek.:)

Quimby koncert 1.

Quimby koncert 2.

Quimby koncert 3.

A kép a szombati vihar után készült.

Felcsillant a remény, hogy folytatódnak a programok.

Felszerelkezés esőkabáttal a parkolóban, közben végig villámlik, ez a képen ugyan nem látszik.
A lakókocsi nem a mienk, de egyszer lesz egy ilyenünk. :)

Két eső közben, várakozva, reménykedve...

A Dj. Bootsie Quartet  fantasztikusan jó koncertje esőben és villámlásban.
Az élmény felejthetetlen és elég extrém. 

Most azt érzem, hogy több bejegyzésnyit tudnék még írni az élményeimről, de inkább búcsúzom egy 51-es körzetbeli nyilvánvalósággal, azt hozzátéve, hogy bár a Kapolcson töltött napjaink különlegesen szépek és tartalmasak voltak, de ne feledjük el, hogy

MINDEN NAP SZÉP NAP


Ja és még két olvasó embert is láttam! :)

Nyuszi voltam odamenni, így nem tudom mit olvasott.

Itt nem voltam nyuszi, simán megkérdeztem. :)

Megtudtam, hogy átszaladt a szemben lévő könyvárushoz, és ezt a könyvet választotta ott.

Az EFOTT bejegyzésünkhöz hasonlóan Kapolcson is gyűjtöttünk egy-két mondatot, ami csak úgy megütötte a fülünket a körülmények ismerete nélkül, de lejegyeztük, mert vagy megmosolyogtató volt, vagy cuki, vagy meghökkentő. 

- Ezek mindig csak nézelődnek. Nekem meg nincs kedvem csak úgy nézelődni. - mondta ezt egy 35 év körüli férfi, fejével női családtagjai felé intve, egy idősebb hölgyismerősnek.

*****


- A tehetség olyan, mint a víz, megtalálja az utat a tengerbe - két 65 év körüli hölgy beszélgetett fiatal ismerőseikről.
*****


- Most már induljunk tovább, ti azért már itt kicsücsültétek magatokat!  - mondta két 60-70 közötti feleség, a két padon üldögélő férjnek, akik valóban már egy jó 45 perce ott üldögéltek nyugodtan beszélgetve, míg asszonyaik nézelődtek. (Mi is itt ültünk már kb. ugyanennyi ideje. :D)
*****


- Ne állj a napra, mert hisztis pasivá változol! - húzta el egy anya a 9-10 év körüli fiát a napról.
*****


- Ez egy igazi zenei orgazmus volt - egyik nő a másiknak, sajnos nem tudtuk meg, hogy melyik előadóról beszéltek.

*****

- ... cserép cserép hátán - férfi.

- Unatkozom Kapolcson - lány.

(Na jó, nekik talán nem Kapolcsra kell jönniük fesztiválozni jövőre. :D)


*****

- Hozzám egy ugyanolyan nagypofájú ember kell, mint én - egy  lány a barátnőjének.

*****

Dj. Bootsie koncerten pasi a csajnak:

- Nagyon durva becsukott szemmel ez a zene!

- Durva ezt nyitott szemmel is!


*****


És arról még nem is írtam, hogy két szomszédos falu, Taliándörögd és Vigántpetend is helyt adott a Művészetek Völgye rendezvényeinek, ahová már csak egy gyors látogatásra maradt időnk.

Taliándörögdön nem hagyhattuk ki, hogy elautózzunk az Űrtávközlési Földi Állomás felé, amit már jónéhány éve "fedeztünk fel", nem kicsit  szürreális objektum ez, ebben a gyönyörű tájban, mely felé csak egy rozsdás tábla igazít el.


Ezt a két cikket én is utólag olvastam el, nagyon érdekes és sok kép is található az állomásról.

Ezt én készítettem, a helyiek vicces mivoltát bizonyítja. :D 

Ezt is én fotóztam. Az útról ennyi látszik az Állomásból,  melyet máshonnan nem lehet megközelíteni,
mert egy több méter széles felszántott sáv keretezi, lámpákkal és kamerákkal felszerelve. 
Érdekesség: 

Űrtávközlési Földi Állomás

Forródrót Kádár és Castro között?


Végül megnéztük még Taliándörögdön a Klastromot, ami egy Szent András kori templomrom, lenyűgöző látvány, egy másik szögből fotózva még inkább, de legjobban a romok között botorkálva lehet valamit megérezni a régmúlt hangulatából.

Régebben itt is tartottak koncerteket, és úgy olvastam, hogy a 2020-as Művészetek Völgyének, ami egy jubileumi esemény is lesz, hiszen 30. alkalommal népesül be a völgy, ismét koncerthelyszíne lesz a Klastrom. Mi egy Lajkó Félix, egy Ferenczy György és a Rackajam, valamint egy Muzsikás koncertet is végignéztünk és hallgattunk itt az elmúlt években, ezért szívünkhöz nőtt ez a helyszín. 

Köszönjük a szervezőknek, hogy ott lehettünk. Jövőre visszatérünk!!


- Bea -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése