oldalak

2018. április 13., péntek

Rosemarie Eichinger: Nálatok esznek-e a halottak epertortát?

Már a címe megéri a maximális pontot ennek a könyvnek, de nekem a történet is nagyon tetszett. És ez itt a címén kívül a másik furcsaság, ugyanis ez a könyv halottakról szól. Illetve halottakról és élőkről, akiket a halottak hátrahagytak.

Fantasztikus, ahogyan a szerző megtalálta az egyensúlyt a szomorú és komoly téma, a gyász és a gyászfeldolgozás, valamint az olvasói célcsoport, azaz a kiskamaszok között. Mert a könyv éppen annyira szomorú, amennyit a 12 év körüliek el tudnak viselni, viszont éppen annyira vidám és humoros, amit egy gyászfeldolgozással is foglalkozó könyv még elbír.


A történet főszereplője Emma, aki éppen betöltötte a 12. évét és imádja a szabadidejét a temetőben tölteni. Édesapja sírásó, és közvetlenül a temető mellett laknak egy házikóban. Emma névről ismeri a temető lakóit, történetet sző köréjük, életet talál ki nekik, megmutatja, hogy nem kell félni tőlük, hiszen ők is hús-vér emberek. Voltak. Emma még beszélgetni is szokott velük. 

Furcsa párost alkotnak ők ketten az édesapjával, de amint megismerjük a történetüket, megtudjuk, hogy hol van Emma édesanyja, már sokkal jobban megértjük a dolgokat. Csodáljuk Emma tájékozottságát a temetkezési szokások, a gyász kultúrája témájában, rengeteg mindent tud a különböző népeknek a szokásairól, szertartásairól. 

Az iskolában csodabogárnak tartják, nincs is barátja, egészen addig, amíg a temetőben meg nem látja a mindennap betérő Petert, akinek meghalt az ikertestvére. A fiú nehezen birkózik meg fájdalmával és gyászával, a szülei nem látnak túl a saját fájdalmukon, ezért Peter nagyon sok időt tölt a temetőben. 

Különleges barátságot kötnek ők ketten, Emma természetesen és ösztönösen segít megérteni aPeter gyászát és a hozzá való viszonyát. Megtudjuk, mi történt Emma édesanyjával, és hogyan lett édesapja sírásó. 

De hogy ne csak a halottak körül forogjon minden, bőven kapunk az élet megpróbáltatásaiból is. Emmát például egy gyámügyi előadó hölgy tartja izgalomban, akit ő ki nem állhat, az édesapja viszont mindig a védelmébe veszi. 

A temetőbe járó, sírt gondozó hölgyeket is megismerhetjük és mindamellett, hogy egy egész éjszakát is eltölthetünk a temetőben, azt is megtudjuk, hogy mi újság azzal a bizonyos epertortával.

Nekem nagyon-nagyon tetszett a könyv, csak az volt a baj, hogy nagyon hamar vége lett, de ez csak nekem, felnőtt fejemnek volt baj, egy tizenéves kiskamasznak tökéletes hosszúság és tökéletes befejezés. 
El tudnék képzelni a csudabogár Emma főszereplésével még további részeket is a könyvből, annyira jó kis alaphelyzetet talált ki a szerző és nagyszerű karaktereket alkotott Emma és az édesapja személyében. Nemcsak gyerekeknek ajánlom elolvasásra. 

Aranyos humor, megható gondolatok és cselekedetek, nagyon bájos és kedves könyv, ne hagyjátok ki! 

10/10

Bea

Kedvenc idézetek:

"Senkit ne tévesszen meg senkinek a szaga! 
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak!"


"Van egy angol mondás, ami szerint elég akkor átkelni a hídon, ha odaértünk."


"Ha meghal valaki, akit szerettünk, az nehéz ügy. 
Kicsit olyan érzés, mint egy feneketlen lyuk. 
Hiába nyúlkálunk bele, nem érzünk semmi fogódzót, 
csak a nagy sötétség van."


"- Los Días de los Muertos. Mond ez neked valamit?
- Életemben nem hallottam.
- A halottak napjai. A mexikóiak úgy tartják, hogy a halottak november első két napján meglátogatják a családjukat. Ezért ilyenkor rikító sárga körömvirágot szórnak a halottaik sírjától a házuk kapujáig, hogy a halottak odataláljanak. A házakat feldíszítik, és napokig főznek rájuk.
- Kikre?
- A halottakra, te süket! Az egész ország ünnepel. Csontvázakat csinálnak papírmaséból, halálfejeket cukormázból vagy csokiból. Arrafelé, aki meghal, attól még családtag marad. Nem szakadnak el tőlük csak azért, mert meghaltak. Érted?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése