oldalak

2017. november 30., csütörtök

Nick Cutter: A szekta

A könyvet pont a nagy halloweeni őrületben kezdtem el olvasni, és keresve sem találhattam volna az alkalomhoz jobban passzoló könyvet. Pedig tényleg nem ez volt a célom, hanem a könyvtári kölcsönzés lejárta volt az én nagy motivációm.

Nick Cuttertől ez volt az első könyvem, bár már A falka című könyvének is nagyon megfogott a fülszövege, mégis csak végül a szekta témával kezdtem el a szerzővel való ismerkedést. A könyvet igazából a témája miatt vettem fel a várólistámra.

2017. november 29., szerda

Jessie Burton: A babaház úrnője

Az 1600-as évek végén járunk Hollandiában, egy fiatal lány az anyja nyomására hozzámegy egy nála sokkal idősebb, világlátott kereskedőhöz. Megannyi történet kezdődött már így, az első oldalakon már magam előtt is láttam e helyzet lehetséges folytatásának lehetőségeit.

Csakhogy, Jessie Burton sokkal cselesebb volt ám ennél! A könyv stílusa már az elején magával ragadott, a baljós hangulata, amikor már előre tudod, hogy itt valami hamarosan történni fog, olyasmi, amire biztosan nem számítasz majd. 

2017. november 28., kedd

Marion Pauw: Sötétben

Feszült, izgalmas, rejtélyes pszichothrillerrel van dolgunk, melyben végig érezzük, hogy valami nincs rendben. Miközben megismerjük a szereplőket és kibontakozik a cselekmény, többször bizonytalanodunk el és gondolunk teljesen mást, mint azt ahogyan elsőre kitaláltuk. 

A legérdekesebb szereplő számomra Ray volt, aki autisztikus vonásokkal rendelkezett, bár ez a könyvben talán egyszer hangzott el konkrétan, de a férfi viselkedése, gondolatai, életfelfogása egyértelműen erre utaltak. 

2017. november 27., hétfő

Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola

Ha nem tudnám, hogy Joanne Harris az elmúlt évben írta ezt a könyvet, akkor azt is gondolhatnám, hogy a napjainkban zajló zaklatási botrányok hatására jutott eszébe, hogy ily módon mondja el véleményét és mutassa meg, hogy milyen károkat okozhat a zaklatás egy egész életre nézve, miként tehet tönkre egy életet az ártatlanul megvádolás, és mi történik, ha az emberek nem tesznek semmit.

A történet lassan indul, Roy Straitley latintanár bemutatásában alaposan megismerjük a patinás St. Oswald fiúiskolát. A jelenét és a 25 évvel ezelőtti múltját egyaránt.

2017. november 25., szombat

Délutáni matiné Titusszal


Régen jelentkeztünk már a szombati matinéval, ennek az az oka, hogy Titusznak bele kellett rázódnia ismét a nyári vakáció után az iskola megpróbáltatásaiba. Most már ez sikerült, így talán gyakrabban örvendeztet meg bennünket majd a véleményeivel.
Az írásait változtatás nélkül teszem közzé, helyesírási hibákat nem kell javítanom, egyedül az elütéseket javítom ki, és néha teszek még egy-két vesszőt, de amúgy teljes egészében eredetiben meghagyom Titusz fogalmazásában. Reméljük, szeretni fogjátok.
Aki még nem ismerné: Titusz 12 éves, 6. osztályba jár, imád legózni, nagyon szeret olvasni és a nagy tesóival - Zsófival és Bencével - tölteni az időt. Utál ruhát próbálni és nem szereti a pókokat. Kedvenc étele ... na, az sok van..., de például a rakott krumpli, a spagetti, a kolbászos krumplileves, az ikeás mandulatorta. Ja, és hatalmas Star Wars fan. :D (Bea) Ma a Minecraft rejtelmeibe avat be bennünket:

2017. november 24., péntek

Kalózok és Polli

Pierrot: Muszáj-Kalózok

A könyv iránt Titusz gyulladt első látásra olthatatlan szerelemre, amikor kalózlázban égett, (még mindig ég szerintem :)). Amikor pedig azt is meglátta, hogy az illusztrációk Playmobil figurákkal vannak elkészítve, akkor már ő és a könyv elválaszthatatlanok voltak.

Amint hazaértünk, egyből olvasni is kezdte, és IDE KATTINTVA elolvashatjátok, hogy mit gondolt róla.

2017. november 23., csütörtök

Charity Norman: Luke Livingstone titkos élete

Charity Norman neve az előző két könyve után nekem garancia arra, hogy egy jó könyvet fogok olvasni. Egy tartalmas, alaposan körüljárt, minden oldalról láttató témáról, ami hosszasan elgondolkodtat majd engem is, mindamellett, hogy a könyvet sem tudom majd letenni. Ezt teljességgel így is történt Luke Livingstone esetében is. 

Azzal a különbséggel, hogy itt még szokatlanabb, még különlegesebb témához nyúlt az új-zélandi írónő, mint előző regényeiben, amely alaposan körüljárja az elfogadás, a tolerancia témáját. Nem csak úgy általában, hanem egy családon belül bekövetkezett változás, egy nehéz vallomás kapcsán.

2017. november 22., szerda

Ann O' Loughlin: Bálterem kávézó

Írország, Wicklow megye, Ratshorney, Roscarbury Hall, két nővér, Ella és Roberta.

Ezek a dolgok alkotják ennek a keserédes történetnek a fő hozzávalóit, amelynek minden sora mélabús volt, ugyanakkor helyenként a szomorú történetbe passzoló fanyar humort is felfedezhetünk.

A könyv eseményei akárcsak Ella O' Callaghan süteményei, finomak, szolídak, bennük van az otthon íze, segítenek kielégíteni a kisváros pletykára éhes kíváncsi nőszemélyeinek érzékeit és érzéseit. 

2017. november 21., kedd

Dorthe Nors kétszer

Dorthe Nors: Karateütés

Történetek

Ha Dorthe Nors novelláit egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy érdekesek. Ha kettővel, akkor érdekesek és eredetiek. 

Olvasmányos, egyszerű nyelvezettel írt történeteket tartalmaz ez a kötet, amelyek azonban annyira letaglózóak időnként, mint egy valódi karateütés, földhöz vág, beléd szorítja a levegőt és te azt kérdezed, hogy ezt most miért, ezt most hogyan is gondolta a szerző. 


2017. november 20., hétfő

Thy Doan Graves: Művészi kézírás

Kreatív ábécék minden alkalomra

Az utóbbi időben egyre több kreatív vagy művészi kézírással, más néven kalligráfiával  foglalkozó könyv jelent meg. 

Köszönhető ez a bullet journal elterjedésének és térhódításának. Aki nem tudná mi az a bullet journal, annak elmondom, hogy én sem tudtam sokáig, annak ellenére, hogy évek óta valami hasonló stílusban írok naplót, vagy afféle családi krónikát, ki hogy nevezi, van, hogy újságból vágok ki képeket, azokat használom dekorációnak, és olyan is előfordult sokszor, hogy miután leírtam, még le is rajzoltam a nap történéseit.

2017. november 18., szombat

Instán láttam #3

Bejegyzés az instán látott jóságokról, szép könyvekről, írókról, kutyáikról, és egyéb mindenfélékről.


2017. november 17., péntek

Colson Whitehead: A föld alatti vasút

Mondhatnám azt, hogy a könyvről sok mindent elárul a Pulitzer-díj. De ez, és ugyanígy az irodalmi Nobel-díj,  nem jelenti egyértelműen azt, hogy nekem is tetszeni fog a könyv, sőt! A díjazott regényekbe mindig némi óvatos kétkedéssel kezdek bele. 

Ez a könyv azonban hamar eloszlatta kétkedésemet, és rövid időn belül azt vettem észre, hogy  teljesen a hatása alá kerültem. 

2017. november 16., csütörtök

Thriller Csütörtök: A nővér, a zavart feleség és az agyafúrt feleség esete

A mai Thriller Csütörtöknek a Művelt Nép Kiadónak nemrégiben megjelent három thrillere volt az alapanyaga. Erről az új kiadóról nem tudunk sokat, a személyes elméletem az, hogy ez tulajdonképpen a volt Ulpiusnak az újjáéledése, csak más néven, sok erre utaló nyom van. Az biztos, hogy a Művelt Nép csak úgy ontja magából a thrillereket, általában mindegyiknek csudijó és sejtelmes a fülszövege, de a könyvek története egyes esetekben már feleennyire sem jó.

Összesen négy könyvet olvastam el a kiadó hatalmas thriller kínálatából, és eddig azt a következtetést tudom levonni, hogy ezeket a könyveket inkább a gyorsan olvasható, igen sokszor letehetetlen kategóriába tudnám sorolni, egyediséget, és kiemelkedő stílust viszont nem minden esetben kapunk ezektől a thrillerektől, de néha pont ilyesmire van szüksége az embernek.

Egyszóval mondhatjuk azt, hogy a kiadó könyvei a thriller műfaj chick-lit történeteinek szerepét töltik be.

2017. november 15., szerda

Johannes Hinrich von Borstel: Szívügyek

Minden, amit a legfontosabb szervünkről tudni érdemes

Egyrészt nagyon jó ilyen típusú, "ismerd meg szerveidet" könyvet olvasni, mert sokunktól ha megkérdeznék, hogy mondjuk el, mit is csinál tulajdonképpen a szív a testünkben, mi a feladata, a nagy általánosságokon kívül nem biztos, hogy sokat tudnánk mondani.Azt tudjuk, hogy a testünkön átáramló vér mozgását biztosítja, tudjuk, hogy nagyjából mekkora, hogy nagyjából mennyit ver egy nap (átlagosan 100.000 alkalommal), de ezeken az alapdolgokon kívül nagyon sok mindent megtudunk még róla.

Nagyon elképesztő dolog például, hogy minden összehúzódásnál átlagosan 85 milliliter vért mozgat meg, vagyis egy nap alatt kb. 8500 litert. Tartályautóra lenne szükségünk, ha ilyen mennyiségű folyadékot szeretnénk elszállítani, megdöbbentő tény, hogy egy szerv bennünk, ekkora teljesítményre képes.


2017. november 14., kedd

Warren Elsmore: Építs járműveket!

Legófantáziák szárazföldön, vízen és levegőben

Aki egyszer Lego rajongó lett, az már mindörökre az is marad. Néhányan ugyan egy idő után elcsomagolják a legókockáikat és csak a gyerekeiknek szedik elő újra, majd ilyenkor belefeledkezve a kreatív alkotás örömébe apukák és szerintem anyukák is, órákig építik gyerekeikkel a legókreációkat a gyerekek nagy örömére.

A mi családunkban két legórajongó fiú van, ám egyikőjüket fanatikus gyűjtőnek is mondhatjuk, mert minden ünnepi alkalomra - születésnapra, névnapra, karácsonyra - legó készleteket kér magának.  Ő Titusz, aki éppen hétvégén töltötte be a 12. évét, és imádja a legózás minden formáját és természetesen erre a szülinapjára is legót kért.

2017. november 13., hétfő

Fiala Borcsa: Bűntény a Dunán

Aszalt barackos zabpelyhes keksz, barackízes palacsinta, sáfrányos-mazsolás rizs, ötfűszeres kacsacomb, grillezett mentás padlizsán, citromos-kókusztejes fácánleves és még sorolhatnám, milyen finomságok találhatók ebben a könyvben. 

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy egy szakácskönyvről van szó, nem, nem, egy kedves, izgalmas ifjúsági regényt olvashatunk eme finom hozzávalókkal megtűzdelve. 

Akkor hogy kerülnek ide ezek a finom ételek? Hát úgy, hogy a regény főszereplőjének édesapja Bona Tamás a Három Éhes Bakfis, majd a Széltoló Szöszi zseniális séfje, édesanyja pedig hasonlóan zseniális volt a Mézes Manci világhírű cukrászat cukrászmestereként. 

2017. november 10., péntek

Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Björnstad 1.

Én annyira örülök, hogy van egy ilyen író, mint Fredrik Backman, és a könyvei megjelennek magyarul, hála az Animus Kiadónak, mert egyszerűen zseniális szerző, fantasztikus tehetséggel mutatja meg az embernek, hogy mennyiféle érzelem rejtőzik a lelkében és a szívében, és azt is, hogy az élet milyen szép, a szeretet milyen nagy kincs, és a család mennyire fontos. 

Az emberi érzelmek minden fajtáját megismerhetjük Backman könyveiben, és felfedezhetünk magunkban olyan érzéseket és gondolatokat, amelyekről nem is tudtuk, hogy magunkban hordozzuk.

2017. november 9., csütörtök

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv

A nemrég olvasott Aurora Borealis beszélgetőkönyv után tartottam egy picit ettől a könyvtől. Törőcsik Mari és Mészáros Márta beszélgetései annyira a hatásuk alá kerítettek, hogy azóta szinte az összes youtube-on fellelhető, velük készített riportot megnéztem, mert egyszerűen elvarázsoltak a bölcsességükkel, a tapasztalataikkal, a történeteikkel.  

Ezért volt bennem egy kis félsz, hogy egy újabb beszélgetőkönyv, egy riportkötet lehet-e rám ilyen rövid időn belül hasonló hatással, nem megy-e a Boldogságkönyv rovására a nemrégiben ért meghatározó élmény.

Már az első oldalak elolvasása után éreztem, hogy nagyon fogom szeretni ezt a könyvet és bíztam benne, hogy Ónodi Eszter vicces és megható gondolatai után hasonlóan jó és tartalmas találkozásokban lesz részem. Így is volt, nem csalódtam, most már tudom, hogy M. Kiss Csaba Boldogságkönyve fantasztikus olvasmány.


2017. november 8., szerda

Sarah Waters: A szobalány


A molyon 90% körül áll a könyv, s több figyeltünktől is nagyon jó értékelést kapott, így hát jómagam is nagyon kíváncsi lettem rá.

Erről a könyvről én most csak nagyon óvatosan szeretnék írni, mert tényleg senkinek nem akarom elrontani az élményét azzal, hogy akár csak egy kis apróságot is elárulok.

De ha szeretitek a csavaros történeteket, és nincs gondotok a sötét hangulatú regényekkel, akkor ezt a könyvet el kell olvasnotok! :)

2017. november 7., kedd

Varga Bálint: Zsé meg a haverok

Ismét egy kedves, aranyos ifjúsági regényt sikerült elolvasnom, melyben minden adott volt egy remek kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz. Garantálom, hogy az ifjú olvasók, azaz a könyv célközönsége is jól fog szórakozni. Egy-két fejezet pedig annyira viccesre sikerült, hogy hangosan nevetgéltem, egyszóval nagyon élveztem.

A történet egy kis falucskában játszódik, ahová Zsé pár éve költözött a szüleivel, akik megunván a zajos, füstös és zsúfolt várost, csendes és nyugalmas helyre vágytak. Zsé, becsületes nevén Zsigmond, nem tűnt ezért szomorúnak, sőt, teljesen feltalálta magát, és hamarosan barátokra is talált. 

2017. november 6., hétfő

Julian Fellowes: Belgravia

Egy fantasztikus időutazásban vettem részt Julian Fellowes regényének köszönhetően, egy olyan korba, amiben biztos nem szerettem volna élni. Nagyon erős társadalmi korlátok működtek a könyv cselekményének idején, belekóstolhatunk a 19. századi angol arisztokrácia titkokkal, előítéletekkel, és képmutatással teli életébe.

Mint írtam, egyáltalán nem szeretnék egy ilyen korban élni, nem bírnám a kötöttségeket, nem tudnék arra figyelni, hogy megfeleljek a külvilág elvárásainak és társadalmi rangom szerint viselkedjek, házasodjak és éljek. Ennek ellenére imádtam róla olvasni, a szerző nagyon jól megteremtette az 1800-as évek közepének társadalmi környezetét.

2017. november 3., péntek

Alejandra S. Inzunza - José Luis Pardo - Pablo Ferri: Narcoamerica

55000 kilométer a kokain nyomában


Ez a könyv a megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a droggal soha nem lehet leszámolni.  Hiábavaló remény, hogy eltűnik a világból a kokain, mert rengeteg a használója, rengeteg embernek ad munkát és jövedelmet és vannak néhányan, akik iszonyatosan, csúnyán gazdagok lettek általa, majd hülyék lennének feladni.

2017. november 2., csütörtök

Milly Johnson: Teaház a sarkon

Alapvetően szeretem Milly Johnson könyveit, olvastam már tőle nagyon jót és kevésbé jót is, de ez a könyve kétségbevonhatatlanul helyet kap a kedvenc könyveim között. Annyira nagyon szerettem a könyvbeli világot, a szereplőket, a teaházat, hogy bátran ajánlom mindenkinek, nekem felejthetetlen élmény volt.

Mert milyen is lehetne az a történet, amelynek központi helyszíne a Sarki teaház, melyben nem csak finom teákat lehet inni és még finomabb süteményeket enni, hanem könyvekkel kapcsolatos csodálatosan szépséges tárgyakat lehet vásárolni.


2017. november 1., szerda

Könyvek és filmek inspirálta halloweeni jelmezek

Az utóbbi napokban, mit napokban, hetekben, elég sok helyről zúdult a nyakamba ez a halloween dolog, jelmezek, s mindenféle egyebek formájában, ezért én magam nem is akartam semmi ilyen ihletésű dolgot itt a blogon. De aztán találtam egy olyan szuper, könyves jelmezt, ami egy bejegyzésért kiáltott. :)
Tehát most összegyűjtöttem nektek pár nagyon ötletes és szuper, könyvek és filmek inspirálta jelmezt: