oldalak

2017. augusztus 31., csütörtök

Colleen Oakley: Karnyújtásnyira


Colleen Oakley neve már ismerős lehet a blogról is, a Nem hagylak egyedül című könyvét olvastam és írtam róla értékelést. IDE kattintva elolvashatjátok. 

Az a könyv nagyon megrázó volt, mert középpontjában a fiatal és boldog Daisy áll, akinek négy év után ismét kiújult a rákbetegsége. Erről a küzdelemről, a házasságáról szólt a könyv, ami 10 pontot kapott tőlem. Így természetes volt, hogy az írónő következő könyvét is olvasni szeretném.

2017. augusztus 30., szerda

Zalán Tibor: Háry

A rettentő magyar vitéz

Háry János neve sokunknak ismerősen cseng, ám megkérdeztem a gyerekeimet is, tudják-e kicsoda Háry János. Nagyotmondó, vitéz katona - határozták meg a nagyok, de Titusz csak a nevét hallotta és nem sok fogalma volt, hogy ki ő. 

Bevallom vitéziesen, én sem tudtam, hogy Háry Jánost 1843-ban Garay János keltette életre, Az obsitos című művében. Megteremtette ezt a kiszolgált huszárt, aki a maga idejében egy igazi szuperhős volt, olyan kalandokkal, amelyekről szülőfalujában Abonyban, a kocsma közönségének, de legfőképpen egy bírónak és egy diáknak, maga Háry bácsi nagyon sokat mesélt.

2017. augusztus 29., kedd

Jane Harper: Aszály

Egy kisváros, titkok, egy lány, két fiú, egy tragédia, egy alibi, Aaron Falk sok-sok évvel ezelőtt hagyta ott Kiewarrát, de egy régi barátjának a halála miatt újból visszatér a szülővárosába.

Luke Hadler feleségét és fiát brutálisan meggyilkolták, rá pedig egy kocsiban találtak, szétlőtt fejjel. A megoldás egyszerűnek tűnik, miután az elkeseredett férj megölte feleségét és a fiát, ő maga is öngyilkos lett. A tragédiával kapcsolatban nagyon sok kérdés maradt nyitott, az ügyet mégis lezárták. Kiewarrában átvette az uralmat az aszály, az emberek elkeseredettek és feszültek. És akkor még itt jön Aaron Falk, akinek sok-sok évvel ezelőtti, sürgős távozását még mindig nem tudta megbocsátani a kisváros.

2017. augusztus 28., hétfő

Cecelia Ahern: A Tökéletes

A Vétkes 2.

Végre! Végre! Nagyon vártam már Cecelia Ahern könyvének második részét. Már az első is teljesen magával ragadott, amit IDE kattintva el is olvashattok. Előző értékelésemben még azt írtam, hogy bár kedvelem az írónőt, nem vagyok kifejezetten a rajongója. Most már rajongója vagyok. És  ha ilyen jó disztópiákat tud írni, akkor felőlem nyugodtan maradhat ennél a stílusnál.

Az első részben megismerhettük Celestine North-ot, aki egy 17 éves fiatal lány, és egyik reggel a buszon segít egy Vétkes öregembernek. Ezáltal börtönbe kerül, és büntetés vár rá. Úgy alakul, hogy nem börtönbüntetést kap, hanem megbillogozzák, mint Vétkest, ami nagyon erős büntetés ebben az eseben. Crevan bírót személyes bosszúja vezérli, ezért kaphat Celestine extra büntetést.

2017. augusztus 25., péntek

Roald Dahl: Fantasztikus Róka úr

Nem is tudom, írtam-e már, hogy mennyire boldog vagyok, hogy a Kolibri Kiadó Roald Dahl ifjúsági regényeiből sorozatot tervezett. Így volt lehetőségem elolvasni Matildát, A barátságos óriást, a Boszorkányokat, most pedig a Fantasztikus Róka úr került sorra. A többi Roald Dahl bejegyzésért kattintsatok a címekre! Matilda     A barátságos óriás    Boszorkányok.

Róka úr pedig valóban fantasztikus!! Imádtam minden sorát! Sőt, magának Roald Dahlnak is ez volt a kedvenc története!

Roald Dahlnak mindig sikerül elérnie, hogy közel érezzük magunkhoz a hőseit, és mindig sikerül olyan emberszereplőket alkotnia, akiket lehet utálnunk. 

2017. augusztus 24., csütörtök

Olga Gre: Kreppvirágok

Színes ötletek

Szerintem senkinek nem kell bemutatni a Színes ötletek kreatív füzetsorozatot, hiszen mindenki találkozhatott már valamelyik részével. A dekorgumi, a papír, a gyöngy, a szalvéta és sok egyéb más hozzávalóból alkotott szépségek elkészítésére adnak ötletet ezek a füzetek. 

Festhetünk segítségükkel hímes tojást, batikolhatunk, varrhatunk, gyurmázhatunk, horgolhatunk, lakást díszíthetünk sokféle formában, de ötletes ajándékcsomagolást, varázslatos ablakfestést, üvegfestést, nádból fonott tárgyak elkészítését, az évszakok terméseinek felhasználását és még felsorolhatatlanul sok kreatív tevékenységet tanulhatunk meg és gyakorolhatunk a Színes ötletek füzetek segítségével.

2017. augusztus 23., szerda

Dinah Jefferies: A teaültetvényes felesége

Ennek a könyvnek először a külföldi kiadására figyeltem fel, ugyanis egy kedves molytársunk egy szuper "Eladott jogok" című polcot vezet a molyon, ahová napi szinten pakolja fel a könyveket, ha valami infó kiszivárog arról, hogy valamelyik kiadó megvette egy adott könyv jogait. IDE kattintva ti is megnézhetitek, böngészgethettek. Én imádom ezt a polcot! :)

Itt láttam meg ezt a könyvet is, 1920-as évek, teaültetvény, Ceylon, csupa csábító regényösszetevő! :)

2017. augusztus 22., kedd

Duplázz a Librivel!

A Libri 1+fél nyári akciójának keretében, most sok szuper könyv közül válogathattok, s két - az akcióban részt vevő - könyv vásárlása esetén az olcsóbbikat 50% kedvezménnyel tudjátok megvásárolni. Az akció augusztus 31-ig tart.
Most még egy adag könyvpárossal készültünk nektek, lássuk is őket:

S. K. Tremayne: A tűz gyermeke

Aki olvasta a szerzőtől a Fagyos ikreket, nagy valószínűséggel kíváncsi lesz erre a könyvére is. A két könyv hangulata nagyon hasonló, A tűz gyermeke is éppen annyira nyomasztó, sötét és rejtélyes, mint a Fagyos ikreké. IDE KATTINTVA elolvashatod az arról írt értékelésünket.

A helyszín is mindkét esetben egy világvégi hely, ami  távol van az emberektől és a lakott területtől, érezhető, hogy az elszigeteltség itt is jelentős szerepet játszik majd. A hasonlóságok ellenére ugyanakkor mégis teljesen más a történet, és nem is tudom összehasonlítani, hogy ez vagy az előző volt-e a jobb. 

2017. augusztus 21., hétfő

Kertész Erzsi: Ludmilla megoldja

Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy ismét egy új Kertész Erzsi könyv jelent meg. Sok értékelésemben áradoztam már a szerzőről, nagyon sok művével belopta már magát a szívembe, és több könyve is a kedvenceim között van.

Ludmilla és szülei kertes házba költöznek, ahol a kislány rögtön ki is szúrja magának az árnyas fa lombjai között rejtőző, elhanyagolt kis lombházat. Ludmilla okos és figyelmes kislány, már régen megfigyelte, hogy a felnőtteknek mindig van valami gondjuk, sosem elégedettek, ha mégsincs gondjuk, akkor gyorsan kitalálnak maguknak egyet.

2017. augusztus 18., péntek

Mary Alice Monroe: Déli menyegző


Befejező részéhez érkezett Mary Alice Monroe négy részes sorozata. Egyik szemem sír, mert nagyon jó kis sorozat volt, egy olyan nyári olvasmány, amelybe a szereplők hétköznapisága miatt teljesen és könnyen beleélhetjük magunkat, a másik szemem pedig nevet, mert igazán jó lezárást kapott a történet, minden elrendeződött, mindenki sínre tette az életét, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Azért nem ment minden simán és egyszerűen, mint ahogy a bevezetőmből tűnik, és ez volt az, ami nagyon tetszett nekem a könyvben, hogy nem pikk-pakk varázsütésre rendeződnek el sorsok és életek, nem simán és könnyedén zajlanak a hétköznapok, nem élnek magabiztosan és teljes önbizalommal szereplőink, hanem megismerhetjük gyengeségüket, hibáikat is.


2017. augusztus 17., csütörtök

Duplázz a Librivel!

A Libri 1+fél nyári akciójának keretében, most sok szuper könyv közül válogathattok, s két - az akcióban részt vevő - könyv vásárlása esetén az olcsóbbikat 50% kedvezménnyel tudjátok megvásárolni. Az akció augusztus 31-ig tart.

Mi pedig szépen párba állítottunk nektek néhány könyvet, amik tökéletes célpontjai lehetnek egy-egy nagy akciós zsákmányszerzésnek. Lássuk is őket! :)

Anand Dilvar: Rab

Testbe zárt lélek

"Ne tekintsd magától értetődőnek, hogy élsz! Ne tedd szokásoddá, hogy reggelente unottan, rosszkedvűen vagy épp aggodalmaktól gyötörten kászálódsz ki az ágyból! Nyisd ki a szemed, és adj hálát a csodáért, hogy látod a világot! Adj hálát azért, hogy hallod a madarak csicsergését és a gyermekek kacagását! Szorítsd a kezed a mellkasodra, és érezd erős szívverésedet, amely ezt dobolja:

"Most élsz, most élsz, most élsz!"

Ez lehetne a könyv mottója is egyben, bár beismerem, nyitottnak kell lenni az ilyenfajta megközelítésre ahhoz, hogy befogadd ezt a könyvet. 

2017. augusztus 16., szerda

David Walliams: A nagy szökés

Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, rögtön megállapítottam, hogy ezt akár nagy kedvencem, Roald Dahl is írhatta volna. Örvendeztem is nagyon ennek a felfedezésemnek és azoknak a hasonlóságoknak, amelyek Roald Dahlt juttatták eszembe. Pl. a gonosz felnőttek, szülők, akik nincsenek a helyzet magaslatán, szeretetteljes unoka-nagyszülő viszony - ezeket a jellemzőket Roald Dahl könyveire is el tudnánk mondani.

A könyv végére érve észrevettem, hogy ez már másnak is eszébe jutott, "Megtaláltuk Roald Dahl méltó utódját!"- idézték a Telegraph-ból. Nos, én ezt egyáltalán nem bánom.

2017. augusztus 15., kedd

Christie Golden: Valerian és az ezer bolygó városa

Az olyan fanatikus filmelőzetes rajongóknak, mint én, biztos felcsillant a szemük, amikor szembetalálkoztak a Valerian előzetesével, ami, el kell ismernem, látványban nagyon ott volt.
Voltak, akiket már az előzetes levett a lábáról, és voltak akik (köztük én is), azt mondták, igaz hogy ez a pár perc ütős volt, és nagyon jól nézett ki, de vajon számíthatunk-e majd ilyen látvány mellett minőségi történetre is?

Így nagyon megörültem, amikor lehetőségem adódott a film forgatókönyve alapján írt könyvet elolvasni. Aki az egészet pedig könyvformába varázsolta, az nem más, mint Christie Golden, akinek a Sötét tanítvány (bejegyzés ITT) című könyve nagy kedvencem lett.

2017. augusztus 14., hétfő

Patrick Modiano: Felejtett álom

A Nászút, a Catherine Certitude című gyerekkönyv, és most már a Felejtett álom elolvasása után, ki merem jelenteni, hogy szeretem Modiano egyszerű és letisztult stílusát.  

Nagyszerű elbeszélő, nem hagy bennünket fellélegezni a történetei alatt, végig az jár a fejünkben, legalábbis nekem végig az járt a fejemben a Felejtett álom olvasásakor, hogy biztos kihagytam valamit, azért nem értem az események és kapcsolatok logikáját, de nem, nem én voltam a hunyó, hanem Modiano.

Mindig arra késztet, hogy időről időre gondoljam végig, hogy akkor most, mi is van. Mi történt eddig, miért alakult úgy a történet, ahogyan és kik ezek az emberek, miért vannak ott, és egyáltalán szeretnék többet tudni róluk.


2017. augusztus 11., péntek

Jean-Michael Guenassia: Javíthatatlan Optimisták Klubja

Legelőször a könyv különleges borítója keltette fel a figyelmemet. A gyönyörű szépia fotó egy szerelmes párról, amiről megannyi történet jut az eszünkbe, de legkíváncsibbak mégis ennek a könyvnek a történetére leszünk.

És akkor még itt van nekünk ez a cím: Javíthatatlan Optimisták Klubja. Ez vajon egy valódi klub? Hogy lehetnek tagok az emberek? Mit jelent javíthatatlan optimistának lenni? Aztán rájössz, te jó ég, hisz én is az vagyok... :)
A fülszövegről már ne is beszéljünk, 60-as évek, Párizs, több már nem is kellett, én máris olvasni akartam ezt a könyvet.

2017. augusztus 10., csütörtök

Gyerekeknek

Dr. Stefanik Krisztina: Csillagbusz

Mese Dorkáról, Misiről és az autizmusról

Nagyon hasznos és szeretnivaló könyv, amely a kicsi gyerekek szempontjából is érthetően mutatja be az autizmust, Misi napjain keresztül. 

Misi új óvodába kerül, a beilleszkedés nem könnyű, de kicsit könnyebbé válik, amikor a gyerekek is megértik, Misi különbözőségét, megértik, mit miért csinál, remekül alkalmazkodnak idővel a kisfiú furcsaságaihoz, az ő igényeihez alkalmazkodva játszanak vele, majd barátokká is válnak.

2017. augusztus 9., szerda

Timothy Snyder: A zsarnokságról

Húsz lecke a huszadik századból

Amilyen kicsike és vékonyka ez a könyv, annál nagyobbat üt. Timothy Snyder a Yale Egyetem történészprofesszora tökéletesen összeszedte nekünk röviden azokat a dolgokat, amelyekben tulajdonképpen élünk, amit nap, mint nap tapasztalunk, és mégis csendesen éljük az életünket. 

Ezt a könyvet szerintem a régi időkben betiltották volna. Mert öntudatra ébredésre, önmagunk megbecsülésére és vállalására biztat bennünket. Segít felnyitni a szemünket a mai világ ellentmondásaira, amit valószínűleg látunk is, mégis közömbösen és beletörődően, időnként morogva, de tűrjük. 


2017. augusztus 8., kedd

Hyeonseo Lee - David John: A lány hét névvel

Hallottam már erről a könyvről, tudtam is miről szól, de mégsem találkoztunk össze eddig. Anyukám viszont a közelmúltban olvasta, és ajánlotta, hogy feltétlenül olvassam el, mert ő nem tudta letenni, nagyon jó könyv volt. 

Egy ilyen ajánlásnak nehéz ellenállni, ezért gyorsan megszereztem a könyvet a könyvtárból, azaz előjegyeztem, mert kölcsönözve volt, de viszonylag hamar megérkezett. Sietnem is kellett, mert utánam már várt a következő előjegyző, tehát szó sem lehetett semmiféle hosszabbításról, amire igencsak hajlamos vagyok. Gondoltam, ezért hozzákezdek időben, nehogy kifussak az időből. Kár volt ezért aggódnom. Amint belekezdtem a könyvbe és megismertem a lányt, akinek hét neve volt, én sem tudtam letenni.

2017. augusztus 7., hétfő

Agócs Írisz: Szia, Jóga!

Rajzolni az egyik legjobb dolog  a világon! - állítja első mondatában Agócs Írisz. Ezzel egyet kell értsek és rögtön mondok egy másik legjobb dolgot is, az pedig az olvasás. Mindkettő sok üldögéléssel, egy helyben kuporgással, esetleg rossz testtartással jár, amelyek nem túl jó hatással vannak a szervezetünkre. 

2017. augusztus 5., szombat

Agatha Christie a filmvásznon


Kezdjük egy vallomással: imádom az Agatha Christie filmadaptációkat, nem emlékszem már teljesen pontosan rá, de szerintem éppen egy film miatt kaptam rá az írónő könyveire is.
De mely filmekről van is szó pontosan? A BBC-s tv filmekről. A David Suchet féle Poirot sorozatról, és a Julia McKenzie-Geraldine McEwan féle Miss Marple sorozatról.
Ezeknek az összes részét láttam, némelyiket, főleg a Miss Marple sorozatból többször (nagyon sokszor) is. A kedvenc epizódjaimat is ezek közül választanám.
Szóval, ha valaki azt mondaná nekem, hogy tartsunk egész napos AC maratont, egyáltalán nem ellenkeznék, és az első kérdésem az lenne: A gyilkosság a paplakbant, vagy az Öt kismalacot nézzük meg először?
Imádom a sorozat angolságát, a szereplők angolságát, imádom, ahogy David Suchet megformálja Mr. Hercule Poirot-t, és imádom Geraldine McEwan és Julia McKenzie imádnivaló Miss Marple alakítását. És itt vannak még a gyönyörű helyszínek, ahol az epizódok játszódnak, amik egyszerűen mesések, Miss Marple házába például most azonnal beköltöznék. :)
Számomra ezek A tökéletes Agatha Christie adaptációk.

2017. augusztus 4., péntek

Catharina Ingelman-Sundberg: Rablás uzsonnára

Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben több olyan könyv is a kezembe került, amiben nyugdíjas, idős emberek a főszereplők, gondoljunk csak Fredrik Backman könyveire.

A két legutóbbi ilyen jellegű olvasmányomban pedig még egy idősek otthona is borzolja a kedélyeket. A Lesz ez még így se című könyv 85 éves öregura is nagyon szívembe lopta magát, egyszerre volt vicces és megható olvasni a történetét. 

2017. augusztus 3., csütörtök

Kastélyok, rejtélyek, gyilkosságok és leányiskolák


Libba Bray: Rettentő gyönyörűség

Gemma Doyle-történetek 1.



Libba Bray A Látók sorozata nagyon a szívemhez nőtt, mint már akkor is leírtam, nem gondoltam volna, hogy egy természetfeletti young adult sorozat és én, ilyen jó barátságot köthet, a bejegyzéseimet a sorozatról itt és itt tudjátok elolvasni. De mivel most éppen A Látók sorozat harmadik részére várok, arra gondoltam, hogy miért ne adhatnék egy esélyt Libba Bray egy másik sorozatának is, így került a kezembe ez a könyv.