oldalak

2017. május 31., szerda

Fahidi Éva: Anima Rerum

A Dolgok Lelke

Fahidi Éváról az Athenaeum Kiadó Pesti nő című könyvében hallottam először, illetve olvastam el a vele készített riportot. Személyisége annyira magával ragadott, hogy már akkor elhatároztam, hogy elolvasom ezt a könyvet, amit ő maga is említett az interjúban. 

Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasnia. Mert az elmondhatatlanról, az elképzelhetetlenről, a lehetetlenről, a kibírhatatlanról szól. 

2017. május 30., kedd

Hendrik Groen: Lesz ez még így se

A 83 és 1/4 éves Hendrik Groen titkos naplója

Ismét egy göngyszemre bukkantam, mely egy év naplója a 83 és 1/4 éves Hendrik Groen tolmácsolásában. Vicces, ironikus és szomorú. Szórkoztató és megható egyszerre. 

Hendrik az Alkonypír öregotthonban lakik, de nem nagyon bírja azokat a lakókat, akik csak panaszkodnak a mindenféle nyavalyájukra, akiknek fő témájuk a reggelinél a napi gyógyszeradagjuk és mindenféle sopánkodás. 


2017. május 29., hétfő

Pál Dániel Levente: Az Úr Nyolcadik Kerülete

Nagy érdeklődéssel olvastam ezt a novellagyűjteményt, ugyanis Budapest nekem eddig kimaradt az életemből. 

Nem azt mondom, hogy sosem jártam ott, mert voltam gyermekkoromban családi kirándulásokon, amikor megnéztük a főbb nevezetességeket, állatkertet, iskolai kiránduláson, ekkor a Parlamentben is tehettünk egy sétát, munkahelyi rendezvényen, amikor is  a célobjektumon kívül nem sok mindent láttam, másik munkahelyi kiküldetésen, ahol a vonatról leszállva magamban kellett megtalálnom az úticélt (ez még a mobiltelefonok nélküli világban történt, térkép volt akkor erre a célra :D ), voltunk a tavalyi könyvhéten és ilyen-olyan egyéb más célokkal.

2017. május 26., péntek

Harsányi Zsuzsanna: Portréfestés pasztellel

Kis műterem sorozat

Nagyon megörültem, amikor megláttam ezt a könyvet. Már egy régebbi bejegyzésben említettem, hogy amikor meglátok egy új kreatív könyvet, valami elnyomhatatlan késztetést érzek a beszerzésére.

Ez a könyv azért volt különösen nagy öröm számomra, mert régóta készülök kipróbálni a pasztellkrétát, már a megfelelő papírt is beszereztem hozzá és természetesen a pasztellkréta is itt lapul a fiókban.

2017. május 25., csütörtök

Borbás Marcsi: A sűrűje

Ez a szakácskönyv nagy siker volt Zsófi és Titusz körében. Ugyanis a receptek előtt egy rövid történetet olvashatunk, akár magáról az étel származásáról, akár a készítésének egy érdekes mozzanatáról, vagy egyszerűen csak a szerző oszt meg velünk valamilyen érdekes információt.

Valami ilyen érdekességet felolvastam az éppen konyhában tartózkodó Titusznak és Zsófinak, ami annyira megtetszett nekik, hogy ezután sorban kellett olvasgatnom a receptek előtt szereplő kis szösszeneteket, majd együtt csodáltuk meg az ételfotókat.


2017. május 24., szerda

Gyerekeknek

Varró Zsuzsa: Áfonyka

Áfonyka egy tündérke, méghozzá egy erdei. Aprócska és gömbölyded, ám mégis könnyű, mint egy pillangó. Áfonyka a mókus bundájában és a nyúl cipőjében járja végig ezt a történetet, azaz az erdőt, miután Böhöm Venti, a hóbortos és heves szélifjú felkapta és elfújta egy kicsikét. 

Áfonyka nem esik kétségbe, mindenhol barátokba és érdekes lényekbe botlik. Verset zsűriz a nyulaknál, elhagyott gombakalapot visz haza, finomakat lakmározik, 

2017. május 23., kedd

Lucinda Riley: Viharnővér

A hét nővér 2.

Előre leszögezném, hogy én Lucinda Riley könyveit csak javíthatatlan romantikusoknak ajánlanám, bár javíthatatlan romantikusként is mindnyájan tudjuk, hogy az ilyen könyvek szívdöglesztő férfi főszereplői a valóságban nem is léteznek, s ilyen szemmel nézve a dolgokat, már nem is igazán mondhatjuk magunkat javíthatatlan romantikusnak! :)

A hét nővér sorozat nyitókötetében már megismerhettük a legidősebb nővért, Maiát, a mostani történeten keresztül pedig a következő nővért, Ally történetét ismerhetjük meg.

2017. május 22., hétfő

Christina Freiberg: 500 kerti ötlet

Ilyenkor tavasz/nyár környékén, mindig kölcsönzök a könyvtárból kerttel foglalkozó könyveket, mert a kert csinosítgatásával sosem lehet leállni, és bár a Pinteresten is rengeteg ötlet található, imádom az ilyen témájú könyveket is. Valahogy meghozza a kedvem a szorgos ténykedéshez, új ötleteket találok benne, új növényeket ismerhetek meg.

Ez a könyv tényleg 500 ötletet tartalmaz, közel ugyanennyi képpel. Először meglepődtem, hogy mennyire kevés a szöveg benne, inkább csak képaláírásoknak nevezném őket, de aztán meg már élveztem is, hogy ez egy vizuális könyv inkább, hatalmas élmény a szemnek.

2017. május 19., péntek

Két új kedvenc: Ne bántsátok a feketerigót! és Átkozott boszorkák

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!

16 évesen elolvastam az Elfújta a szél című könyvet, s a könyv végére érve teljesen elvesztem, ott abban a pillanatban el akartam kezdeni elölről, mert egyszerűen nem tudtam elképzelni a napjaimat Scarlett és Rhett nélkül. Az ő szerelmük örök, abban megegyezhetünk, ám miután a rózsaszín ködöt elhessegettem a szemem elől, megállapítottam magamban, hogy észak és dél helyzete nem lehetett ilyen romantikusan egyszerű. 

2017. május 18., csütörtök

Bihari Viktória: Tékasztorik és egyéb vikuságok

Bihari Viktóriáról a moly.hu-n hallottam először, aztán megkerestem a blogját, megtetszett a stílusa, még akkor is, ha nagyon távol áll az enyémtől, vagy lehet, hogy éppen ezért, nagyon-nagyon jókat nevettem az éjszaka közepén egy-két blogbejegyzésén. Ekkor döntöttem el, hogy elolvasom a könyvét is.

Jó döntés volt, remek kikapcsolódás  a könyv, garantált nevetgéléssel és nagy felismerésekkel. Mindannyian ismerjük a könyvben felsorolt figurákat, embertípusokat, hétköznapi és nem hétköznapi problémákat, és a szerzőnek köszönhetően egy fordított tükrön át szemlélhetjük az egészet.

2017. május 17., szerda

Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Az utóbbi idők egyik legkülönösebb könyvéhez volt szerencsém. 

Egy mindenről szóló, pimaszul szerteágazó, megnyugtatóan lassú és alapos, időnként meglehetősen körülményes, mégis roppant mód élvezhető könyv volt. Mondhatnám azt is, hogy helyenként sokkal többet kaptam és tudtam meg, mint ami a történethez szükséges, mégis ez a lassú áradás volt az, ami különlegessé, lelkünkbe hatolóvá tette a történetet.

2017. május 16., kedd

Bobbie Peers: A lurídium-tolvaj

William Wenton 1.

William Wenton személyében egy új kedvencet avathatnak az olvasni szerető gyerekek, de arra is remek lehetőség ez a könyv, hogy megszerettessük egy olvasással most barátkozó gyerekkel az olvasást. 

William Wenton fura egy figura, azazhogy elsőre nincs benne semmi különös, hacsak az nem, hogy a Norvégiában szüleivel élő fiú szobája tele van fura holmikkal, amiket ő maga készített. Mechanikus kéz, háromdimenziós kirakójáték, ezek elkészítése gyerekjáték William számára. 


2017. május 15., hétfő

Susan Kreller: Égig érő szerelem

Adrian és Stella. Egyik nagyon magas, a másik egy kicsit selypít. Mióta az eszüket tudják, barátok. A legjobb barátok. Stellát nem zavarja, hogy Adrian ennyire magas, ezért is hívja Egykilencvennek. Hogy elvegye a tény komolyságát, fontosságát, hogy ne foglalkozzanak vele a suliban sem, és Adrian szereti, hogy Stella így szólítja. 

Egymás szomszédjában laknak, házukat egy közös terasz köti össze, Adrian és Stella itt nőtt fel ezen a teraszon, a teraszon álló rozsdás hintaágyon, ahol nagyon sok mesét olvasott nekik Stella nagymamája, Misses Elderly, akit nem mindig így hívtak, de egy naptól kezdve igen. 

2017. május 14., vasárnap

2017. május 12., péntek

Amy Gentry: Ki ez lány?

Imádom a jó thrillereket, de tényleg. Jobban belegondolva fogalmam sincs egyébként, mikor kezdődött irántuk a rajongásom, mi volt az első könyv, amit elolvastam a műfajban. 

De ha el kellene mennem egy lakatlan szigetre és azt mondanák, hogy csak egy műfajon belül válogathatnék magamnak könyveket, akkor lehet, hogy csak thrillereket választanék.

Írni viszont utálok róluk, hisz, ha egy jó thrillerről van szó, akkor az egy gyönyörűszépen felépített történet, sok aprósággal, és csavarral, én pedig semmit sem akarnék leleplezni a bejegyzésemben, ezért olyanak kell lennem, mint az Okos lány, mondanom is kell valamit róla, meg nem is. :)

2017. május 11., csütörtök

Győri Katalin: Kupak

Nyár

Ez a furcsa című könyv nagyon kellemes meglepetéssel szolgált számomra. Vékonyka is, nem is egybefüggő a története, hanem történetek folyamata egy 16 éves Kupak nevű fiúról, arról, hogyan tölti a nyári szünidőt, milyen dolgok történnek vele és milyen érzések dúlnak egy 16 éves fiúban. 

Ha hibát kellene mondanom, csak azt tudnám megemlíteni, hogy nagyon rövid volt, szívesen olvasnék még Kupakról, szerintem egy egész könyvet elbírt volna Kupak élete és gondolatai, de ha ennek a résznek Nyár az alcíme, akkor talán számíthatunk a további évszakokra is. Elolvasnám, az biztos. 

2017. május 10., szerda

Sarah Lotz: A negyedik nap

Kezdjük akkor a legelején, vagyis inkább a legvégén, ugyanis Sarah Lotz történeteiben mindig a legvégén vár minket a legnagyobb meglepetés.

A negyedik nap befejezése is pont ugyanolyan reakciókat váltott ki belőlem, mint az írónő előző könyve, a Hármak.

Az egész történet közben végig borzongsz, konspirálsz, aztán a könyv végén a legszívesebben bevágnád a sarokba a könyvet, de csak azért, hogy rögtön utánaszaladj, leporold és magadhoz öleld, s üres szemekkel meredve a világba gondolkozz a befejezésen, és azon, hogy a világ tulajdonképpen nagyon ijesztő hely, azzal a csomó felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan dologgal, amit mindig tartogat nekünk.

2017. május 9., kedd

Charity Norman: Zuhanás

Anyaként egy igazi érzelmi hullámvasút volt ezt a könyvet olvasni.

Érdekes  volt a regény felépítése, mert rögtön az elején megtörtént az a bizonyos zuhanás, aminek mi, olvasók nem is vagyunk annyira a részesei, mi már csak a lezuhant kisfiú édesanyjának, Marthának a kétségbeesésével ismerkedhetünk meg. 

Innen térünk vissza vele a múltba, nem sok időre kell itt gondolni, csak egy-két évre, tehát tulajdonképpen megismerjük az előzményeket, azokat az eseményeket, amelyek megelőzték a zuhanást, és amelyek tulajdonképpen akár a zuhanáshoz is vezethettek. 

2017. május 8., hétfő

Pauline Brown: A hímzés technikájának enciklopédiája

Átfogó illusztrált útmutató a hagyományos és modern hímzésmintákhoz

A kreatív könyvek gyűjtése iránti szenvedélyemet az fogja igazán megérteni, aki maga is folytat valamilyen kreatív tevékenységet, köt, horgol, hímez, rajzol, üveget vagy kavicsot fest, zoknibábokat készít, sorolhatnám még napestig a kreatívságok sorát, és amint meglát egy újabb könyvet a témában, elnyomhatatlan késztetést érez a beszerzésére.

2017. május 5., péntek

Nicholas Sparks: Menedék

Nicholas Sparks neve nálam garancia egy könnyed, szerelmes, romantikus, rózsaszínű kikapcsolódásra, mindamellett, hogy fel vagyok arra is készülve, hogy közben egyszer-kétszer megszakad a szívem, de a történet végén mégis mindenki boldog, így én is boldogan csukom be a könyvet.

Majd kidobom a telefújt papírzsebkendőimet, kíváncsian néző gyerekeim elől pedig vagy bebújok a fürdőszobába, vagy gyorsan előkapok egy hagymát.

Na nem azért, mintha szégyen lenne, hogy sírok egy könyv végén vagy közben, de ha ők is látják, akkor vigasztalni kezdenek, és akkor én még jobban beleélem magam és már abba sem tudom hagyni a bömbölést, és akkor rájönnek, hogy jobb hagyni, hogy bíbelődjek a hagymával, akkor hamarabb befejezem a könyv kiváltotta elérzékenyülést. :D

2017. május 4., csütörtök

Luca D' Andrea: A gonosz maga

Egy gyönyörű helyszín:  a dél-tiroli Dolomitok.
Egy szépséges falu: Siebenhoch.
Egy összetartó, különös közösség.
Egy ősi, titokzatos szurdok: Bletterbach

Jeremiah Salinger dokumentumfilmrendező, aki filmforgatás közben balesetet szenved és ennek súlyos következményei lesznek. Több súlyos következménye is. Miközben családjával, feleségével Annelise-zel és kislányával Clarával felesége szülőfalujába költözik egy kis időre, megpróbál megbirkózni démonaival, a baleset okozta súlyos traumával és rémálmaival. 

Feleségének egy év alkotói szabadságot ígér, mely szerint egy évig nem foglalkozik semmilyen üggyel, nem nyomoz, nem ártja bele magát semmibe. 

2017. május 3., szerda

Susan Barker: Inkarnációk

Ezer éve rólunk álmodom

Nagyon különleges olvasási élményt nyújtott ez a könyv. Teljesen beszippantott magába, pedig volt amikor egyáltalán nem voltak egyértelműek az érzéseim a történettel kapcsolatban. Nem tudtam eldönteni, hogy elborzaszt amit olvasok, vagy lenyűgöz. Aztán megértettem, hogy nem kell eldöntenem. Elborzaszthat és lenyűgözhet egyszerre. 

A történet középpontjában egy Vang nevű, a harmincas éveiben járó taxisofőr áll, aki feleségével és kislányával él, egy teljesen hétköznapi, átlagos, már-már elszürkült kapcsolatban. Egy nap titokzatos levelet kap, amit nem tud mire vélni. Majd kap még egyet és még egyet. 

2017. május 2., kedd

Gwenda Bond: Veszélyes játék

Lois Lane 1.

Gwenda Bond már a korábban magyarul megjelent könyvével belopta magát a szívembe, s tudtam bármit fog majd még írni, én kíváncsi leszek rá.

Hát ez a bármi  egy sorozat lett az ifjú Lois Lane főszereplésével, úgyhogy igazán izgalmasnak ígérkezett.

Semmi meglepetés nem ért, ugyanis ez a könyv is szuper volt, és ismét elmondhatom, hogy Gwenda Bondnak igazán van stílusa.

2017. május 1., hétfő

Könyvtári önuralom


Mostanában nagyon-nagyon sok olvasnivalóm gyűlt össze, de egy ilyen kis apróság miatt nem szeretnék a könyvtárba járásról lemondani. Ezért kompromisszumot kötöttem magammal, mert az, hogy bemegyek a könyvtárba és minden kezembe akadó, nekem tetsző könyvet kikölcsönzök, az már nem volt tartható állapot. Nem igazán szeretem listába rendezgetni az olvasnivalóimat, de a várólistámra imádok könyveket pakolgatni, így nem volt mit tenni, az e havi könyvtárlátogatásunk előtt listát írtam, s az alapján kölcsönöztem ki a könyveket.