oldalak

2017. május 2., kedd

Gwenda Bond: Veszélyes játék

Lois Lane 1.

Gwenda Bond már a korábban magyarul megjelent könyvével belopta magát a szívembe, s tudtam bármit fog majd még írni, én kíváncsi leszek rá.

Hát ez a bármi  egy sorozat lett az ifjú Lois Lane főszereplésével, úgyhogy igazán izgalmasnak ígérkezett.

Semmi meglepetés nem ért, ugyanis ez a könyv is szuper volt, és ismét elmondhatom, hogy Gwenda Bondnak igazán van stílusa.

Mozgalmas cselekmény, szuper karakterek, és egy felvágott nyelvű főhősnő, s a szórakoztató kikapcsolódás már garantált is.

Az újramesélt történetek manapság a fénykorukat élik, találni köztük gyöngyszemeket és gyengébb történeteket is. Én még csak ismerkedem a műfajjal, de mindig érdeklődve vágok bele az ilyen könyvekbe, hogy egy író mit tud egy régi meséhez hozzátenni, mit újít rajta, mit vesz el és mit tesz hozzá.

Superman a világ egyik leghíresebb szuperhőse, Lois Lane-ről pedig a legtöbben csak annyit tudunk, hogy ő Superman újságíró barátnője.
Ebben a könyvben tehát Gwenda Bond fogta magát és egy széles mozdulattal leseperte Supermant az asztaról. 
Na jó, ez talán egy kicsit erős megfogalmazása volt a dolgoknak, de tény, hogy Gwenda Bond Superman újságíró barátnőjéből, egy erős, és talpraesett karaktert alkotott, aki sok lánynak remek példakép lehet.

A történet elején megismerjük a 16 éves Loist, aki a már a sokadik iskolájában kezdi meg a tanévet, ugyanis édesapja munkájának köszönhetően nagyon sokat utaznak, s kezdik mindig elölről az életüket.
Lois első ránézésre igazi bajkeverőnek tűnik a felnőttek szemében, az aktájában nagyon sok iskolai bajkeveréssel kapcsolatos történet szerepel, egyik mókásabb, mint a másik. De aztán jobban megismerve őt, rájövünk, hogy a zűrös természete igazából egy olyan lányt takar, aki sohasem fél kiállni mások igazának ügyében. Ami a szívén, az a száján, és sajnos így kerül a legtöbbször bajba is.

Az új suliban Lois tiszta lappal indul, vagyis indulhatna, ha nem kerülne egyből szóváltásba az iskola igazgatójával, de sajnos abba kerül, vagyis hát nem annyira sajnos, mert Lois felnőttekkel folytatott párbeszédei fantasztikusak voltak.

Már az első napján nagyon sok minden történik vele a suliban: segít egy elesett diáklánynak, munkát kap, és szembeszáll a rosszhírű Harcosokkal. Aztán cikket ír az iskolai zaklatásról és az ezt figyelmen kívül hagyó iskolaigazgatóról. A cikknek nagy visszhangja lesz, és itt kezdődnek el majd az izgalmas bonyodalmak.
Gwenda diákújságíró barátai is nagyon nagy arcok (James-en kívül, mert őt Lois-szal együtt nem kedveltem).

Na meg persze, azért ne feledkezzünk meg titokzatos SmallvilleSrácról sem, akivel Lois mindennap chatbeszélgetéseket folytat, s szemmel láthatóan gyengéd érzéseket táplálnak egymás iránt, ám ez ebben a részben még nem bontakozott ki teljesen, na de majd legközelebb, mert én nagyon ajánlom a kiadónak, hogy folytassa ezt a remek sorozatot! ;)


Egy pörgős és izgalmas Young Adult történettel volt dolgom, ami emellett vicces is volt, és e korosztály számára fontos kérdésekkel is foglalkozott. Lois Lane-nél talpraesettebb és szórakoztatóbb hősnőt pedig keresve sem találna magának az ember.

(És bár a könyv műfaji besorolása szerint a young adult, azaz a fiatal felnőtt kategóriába esik, én bátran ajánlom már 13 éves kortól is olvasásra.)

9/10

Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése