oldalak

2023. szeptember 8., péntek

Madame Curie, Veled teljes a világ, Lizanka, A lélekdoki

Susanna Leonard: Madame Curie és a teremtő álmok


Most is éppen egy olyan könyvet olvasok, melynek központi témája, hogy mennyire nem látják szívesen a nőket a tudományban (1961-ben vagyunk és a Minden kémia ez a könyv). Marie Curie-nek az 1800-as évek végén még nehezebb dolga volt. 

Elképzelni sem tudták, vagy inkább akarták, hogy egy nő is lehet okos és intelligens, hogy részt vehet a tudományos kutatásokban, inkább kinevették és kigúnyolták a férfiak akkoriban az anyaságnál és a háziasszony szerepnél többre vágyó nőket. 

Ez a könyv Marie Curie életét kíséri végig, lengyelországi gyermekkorától egészen idős koráig megismerhetjük az életét, küzdelmeit a tanulás és a kutatások terén, szerelmeit, és élete nagy szerelmét Pierre Curievel kötött házasságát, gyermekeiket, családi életüket és közösen végzett kutatásokat. 

Megtudjuk, hogyan jutottak el a Nobel-díjig, és pontosabban belelátunk abba is, hogy tulajdonképpen milyen kutatásokat végeztek. 

Nekem nagyon tetszett ez a könyv, amúgy is szeretem a Kossuth Kiadónak ezt a nőkről szóló sorozatát, mert nagyon inspiráló és általában jó stílusban vannak megírva. Eddig ez a könyv a kedvencem a sorozatból. Ki is kölcsönöztem gyorsan a könyvtárból egy Marie Curie életéről szóló másik könyvet, amit a lánya Eve Curie írt. 


Jennifer Niven: Veled teljes a világ

A könyv központjában két különleges fiatal áll. Különlegesek, de inkább átlagosak szeretnének lenni. A középiskolás Jacknek, a népszerű, vicces, társaság központja fiúnak ez még valamennyire sikerül is, mert bár a népszerűsége miatt nem sikerült teljesen ismeretlennek és átlagosnak maradnia, de azt mégis elérte vele, hogy senki nem sejti a titkát, miszerint arcvakságban szenved. Egyszerűen nem tudja felismerni az arcukról az embereket, sem az osztálytársait, sem a szüleit, ezért mindig valamilyen ismertetőjeggyel kell ellátnia mindenkit, ami nagyon fárasztó dolog. 

Libby édesanyja hirtelen halála után az evésbe menekül és nagyon nagy méretűre hízik, és híres is lesz, mint Amerika Legdagibb Tinije, akit egy daruval szabadítottak ki házukból, miután félig lebontották azt, majd kórházba vitték. A kórházi kezelésnek és pszichiátereinek köszönhetően sikerül valamennyit fogynia, így visszamerészkedik a középiskolába, ami igazi megpróbáltatás neki. Gúnyolódások és bántások céltáblája lesz, de Jackkel egymásra találnak és érzések ébredeznek bennük egymás iránt.

A könyv a kibontakozó szerelmükről szól, hogyan kapaszkodnak egymásba a problémájukban és miben tudnak egymásnak segíteni. Nagyon kedves, szívet melengető, helyenként persze szívet fájdító történet.  Letehetetlen volt.


Oravecz Lizanka - Orosz Ildikó: Lizanka

Egy autista lány története a bezártságtól a teljes élet felé

Egy igaz történetet olvashatunk Lizankától, aki autistaként megmutatja a saját világát. 

" Oravecz Lizanka informatikus, autizmussal élő aktivista, tapasztalati szakértő. Az "Autista vagyok" Youtube videók egyik készítője, nyilvános beszélgetések, előadások, rádió- és televízióműsorok visszatérő vendége. Az Autisták Országos Szövetsége és az Autizmus Alapítvány önkéntese, a Megismerhető Autizmus Generáció (MAG) és a Lélekhely Egyesület társalapítója." Orosz Ildikó független újságíróval írták meg ezt a könyvet.

Lizankának (aki 33 évesen saját magát átnevezte, nem ezzel a névvel született) meglehetősen kemény élete volt, gyermekkorától kezdve az orvosokat járták, próbálták kideríteni, hogy mi áll állandó szorongásának  hátterében. Születése óta beteges kisgyerek volt, kezdetben epilepszia szerű rohamai voltak, de ennek okára sosem derült fény. Később asztmával küzdöttek, ami végigkísérte az életét. 

Nem csak egészségügyi problémái miatt lógott ki világéletében a sorból, mentális problémái sem segítették beilleszkedését, sem az iskoláiba, sem úgy általában az emberek közé. 

Autista diagnózisát felnőttkorában, 2015-ben kapta meg, ebben a könyvben Lizanka elmondja, hogyan jutott el idáig, mesél a rengeteg kórházban töltött idejéről, amiket nem hónapokban, hanem években lehet mérni. Pszichátria, szanatórium, a kórházak több területének is vendége volt.

A könyv végén interjút találunk Lizanka édesanyjával is, ami egy kemény életet mutat. Nem volt könnyű sem anyának, sem lányának, nehéz dolgokon mentek keresztül, míg eljutottak a mai állapothoz. 


Marie-Aude Murail: A lélekdoki

A megváltó 2-3 évad.

https://konyvutca.blogspot.com/2020/06/marie-aude-murail-lelekdoki.html

Lassan három éve is annak, hogy olvastam a könyv első részét, és meglepve vettem észre, hogy már két folytatás is megjelent. Még jó, hogy mindkettőt kikölcsönöztem, mert ahogy befejeztem az egyiket, már fogtam is a másikat.

Nagyon szerettem ezeket a köteteket is, melyben tovább olvashatjuk az első részben megismert Sauver Saint-Yves klinikai szakpszichológus történetét, aki felesége halála óta egyedül neveli Lazare nevű kisfiát és igyekszik egyensúlyozni a magánélete és a páciensei élete között, akiknek nagyon szívén viseli a sorsát, talán néha a kelleténél jobban is, mint kellene.

Imádtam mindkét kötetet, találkoztam régi páciensekkel és újakkal, fantasztikus karaktereket alkotott meg a szerző. Bár komoly témákról van szó a könyvben, mégis könnyeden, humorosan olvashatunk róluk. Kapcsolatokról, emberi érzelmekről, hétköznapi helyzetekről, csak azt sajnáltam a végén, hogy ki tudja, meddig kell várnom a következő részre. 

Amúgy nagyon szeretem a szerző összes könyvét, írtam is róluk, ajánlom mindegyiket:

http://konyvutca.blogspot.hu/2015/04/marie-aude-murail-lakotars-kerestetik.html

http://konyvutca.blogspot.hu/2017/09/marie-aude-murail-tartos-hullam.html

https://konyvutca.blogspot.com/2020/06/marie-aude-murail-lelekdoki.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése