oldalak

2022. december 20., kedd

Debbie Macomber két karácsonyi története


Debbie Macomber: Alaszkai vakáció


Karácsonyi témájú és hangulatú könyveket kerestem decemberre, így bukkantam erre a két Debbie Macomber könyvre. Mivel olvastam már a szerzőtől, tudtam, hogy nagy meglepetés nem érhet. Gondoltam, jól jön majd egy kis laza, romantikus, szeretettel, emberi kapcsolatokkal teli könyv, ami ráadásul még karácsonyról is szól, vagy karácsony környékén játszódik.

Így is történt ez mindkét könyvben. Az Alaszkai vakáció volt az első olvasmányom, ami egy kicsit furcsának tűnt, rögtön az elején. A történet szerint Josey Avery a szakácsiskola elvégzése után egy alaszkai kisvárosban vállal fél évre állást egy panzióban, hogy utána rögtön elfoglalhassa álomhelyét a híres Anton séf seattle-i éttermében, ugyanis a séf felvette helyettesének. A lány úgy gondolta, hogy ez egy fantasztikus  karrierlehetőség.

Igen ám, de egy szokatlan lánykérés Alaszkában elterelte a figyelmét, ezért lekéste az utolsó kompot, ami a kisvárosból indult, a téli fagyok miatt legközelebb fél év múlva tudja elhagyni a várost megfelelő közlekedési eszköz híján. Természetesen a lánykéréshez férfi is tartozik, mindjárt kettő is. Az egyik, aki a lánykérést végrehajtotta, Palmer, a szigeten élő művész, a másik pedig Jack, a túravezető, akiben Josie az apját látja, Jack pedig imádja a lány főztjét, ezért ő is nagyon örülne, ha Josie elfogadná Palmer házasodási ajánlatát. 

Innen indul a történet és némi csavarral végül minden happy lesz, amit egy karácsonyi romantikus könyvtől el is várunk. De azt nem tudom eldönteni, hogy Debbie humorizált, vagy tényleg komolyan ábrázolta így, ennyire egyszerűen, egyszerűnek a férfiakat. A történetet váltott szemszögből Josie és Palmer gondolatain keresztül olvashatjuk, pl. Palmert így ismerjük meg:

"A baj csak az, hogy sosem voltam az a romantikus típus, a legkevésbé sem. Ezt a nagyvárosi fiúkra hagytam. Férfi vagyok, méghozzá alaszkai. A nagyzoló, romantikus szavak olyan távol állnak tőlem, mint egy mézeskalács-fűszerkeverékes latte. Bevallom: fogalmam sincs, hogyan kell egy nő fejét elcsavarni. Verseket szavalni sem fogok soha. Ezen a téren nem túl előnyös, hogy az alaszkai vadonban élek." 

Josienak sikerül visszajutnia Alaszkába, mert Palmer segít neki, ugyanis a férfi tudja, hogy a lány nagy álma Anton séf mellett dolgozni, majd ezután jön némi bonyodalom, némi érthetetlen, némi gyerekes és a végén minden szép és jó lesz. 

Kikapcsolódásnak és hangolódásnak amúgy nem volt rossz, de kicsit olyan összecsapottnak és felületesnek éreztem, amit éppen egy karácsonyi történettől nem várnék. 


Debbie Macomber: Tizenkét nap karácsonyig

Ez a történet egy nagyon izgalmasan induló kísérlet, miszerint az életvidám Julia elhatározta, hogy mogorva szomszédját Cain-t elhalmozza kedvességével, vidámságával, jóindulatával, szinte belefojtja a szeretetébe a férfit. Erről pedig blogot ír, ami viszont egy állás elnyeréséhez szükséges. 

Julia kedves, aranyos, Cainról pedig néhány nap múlva kiderül, hogy nem is annyira mogorva és megközelíthetetlen, van szíve és kedves is tud lenni, csak a múltban megégette magát. Ahogy telnek a napok és a lány beszámol a blogján a napi fejleményekről, úgy nő a blog látogatottsága és duplázódik meg napról napra az olvasói száma. 

Amikor pedig rájön, hogy beleszeretett a férfiba és Cain is viszonozza az érzelmeit, már csak azon aggódik, hogyan fogja elmondani a férfinak, hogy tulajdonképpen csak egy kísérletnek indult és erről ő blogot is ír. Fél bevallani ezt a férfinak, annak ellenére, hogy már beleszeretett. Vagy éppen azért. 

Ennek a történetnek már csak itt a végén tapasztaltam némi olyan fordulatot és viselkedésbeli furcsaságot, ami kicsit rontott a megítélésén, de alapjában véve itt is megvolt a karácsony élménye, még ha meglehetősen érdekesen alakította is a szerző a szálakat.

Ha habkönnyű, karácsonyi témájú könyvekre vágytok, Debbie Macomber mindig jó választás, kellően megteremti az ünnepi hangulatot, még úgy is, ha néha nem túl logikusnak és helyenként gyermetegnek tűnnek a felnőtt szereplők reakciói is, hiszen ez az életben is előfordul.

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése