oldalak

2022. szeptember 29., csütörtök

Julianna Margulies: Napsugárlány

Egy rendkívüli élet

Szeretem az életrajzi köteteket, ezért örömmel láttam, amikor megjelent Julianna Margulies memoárja, aki bár több híres filmben és sorozatban is szerepelt, én csak a Vészhelyzetben láttam, de abban minden epizódban. 

Julianna nemcsak remek színésznő, hanem nagyszerű mesélő is, hamar el is felejtkeztem arról, hogy ki is ő, mert a gyermekkoráról olvasva olyan érzésem volt, mintha egy kalandos és fordulatos regényt olvasnék. 

Megismerjük Julianna gyermekkorát, mely nem volt egyszerű, meglehetősen kaotikus és sokszor kiszámíthatatlan volt az elvált szülők mellett Julianna és két lánytestvére élete.

Édesanyja egész életében önmagát kereste, a válás után sokat költözött a lányokkal országhatárokon és földrészeken át, egyik lakásból a másikba, munkahelyről munkahelyre és mivel állandóan kutatta az igazit is, ezért a lányok az édesanyjuk barátait is kénytelenek voltak elviselni.

Ez nem hangzik túl jól, de az sem, hogy az édesapja sosem akarta magához venni őket, illetve egy idő után a legnagyobb nővér az apjukhoz és annak élettársához költözött, így még jobban kettészakadt a család. A két kisebb lány megtanulta kezelni ezt a helyzetet és gyakran jártak az apjukhoz látogatóba. 

Mindezt nagyon izgalmasan, fordulatosan, sziporkázóan meséli el Julianna, és hatalmas dolog volt tőle, hogy ennyire megerősödve került ki gyermekkora káoszából és bizonytalanságából. Egy erős, elszánt, nagy munkabírással rendelkező fiatal nő lett belőle, aki élvezte az életet, nem félt a munkától és a színészkedés előtt pincérnőként keményen dolgozott. 

Én abszolút pozitívumként értékelem, hogy a könyvben nem a filmszerepei kaptak főszerepet, nem a Vészhelyzetről és más filmekről olvashattam fejezeteket, hanem inkább az életét, a gondolatait, a választásait, a kapcsolatait mutatta meg, de természetesen azért szó volt a filmjeiről, sorozatairól, de nem ezek kapták a fő hangsúlyt az életrajzában. 

A színésznő őszintén ír életének nagyon sok részletéről, egy intelligens, okos nő, aki nagyon sokat vívódott az életében, de mindig mert lépni és változtatni, fontos volt számára a család, még így ebben a rendhagyó formában is. 

Megtudjuk, hogyan lett belőle színésznő, milyen vágyai, álmai, nehézségei és örömei voltak. Hogyan ismerkedett meg a férjével és milyen sokat érő, értékes kapcsolatai vannak az életében. Julianna nagyon szépen mutatja be a saját fejlődését, kezdve a nem szokványos gyermekkorától egészen felnőttkoráig, megható, ahogyan meg tudta bocsátani szüleinek a zaklatott gyermekkorát és mindazokat a hátrányokat, amik a válás következtében érték. 

Nagyon érdekes, hogy színésznő lett belőle annak ellenére, hogy otthon sosem nézhettek tévét, megismertem szenvedélyes rajongását a lovak és a lovaglás iránt, majd a később a sütés-főzésbe is nagy lelkesedéssel és rajongással vetette be magát.

Julianna hangulatos és élettel teli  visszaemlékezése  szokatlan és meglehetősen zűrzavaros gyermekkoráról, felnőttkori barátságairól és kapcsolatairól, a hírnévhez vezető útról és belső vívódásairól  egy nagyszerű életrajzi könyv

Bea

"A nagyapám, Irving gyakran mesélte, amikor kicsi voltam:
"Sosem tudhatod, mi történik. Balra fordulsz, ahelyett, hogy jobbra mennél,
és összefutsz egy férfival, akihez feleségül mész."

*****

"Tesszük, amire képesek vagyunk, és néha ezzel kell beérnünk.
Senki sem tökéletes."

*****

"(...) ha nem veszünk egy mély lélegzetet, nem szívjuk be a fenyők illatát, nem nézzük a fent köröző héjákat és a hatalmas naplementéket, nem csapja meg az orrunkat a virágzó levendula illata, és nem látunk a házunk földes behajtója melletti erdőben lakó fenséges fehér baglyot, akkor akár betonba zárva is tölthetjük az életünk hátralévő részét."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése