oldalak

2021. október 5., kedd

Kelly Harms: Amy Byler megkésett élete


Vannak könyvek, amelyekre véletlenül bukkanok rá, nem tudok róla semmit, de valamiért haza kell hoznom a könyvtárból. Amy Byler is ilyen volt. A borítója volt az, amire felfigyeltem, bár semmi extra nincs rajta, nekem mégis olyan figyelemfelkeltő volt, majd a fülszöveget elolvasva döntöttem úgy, hogy ezt el kell olvasnom. 

#anyaspringa

Idétlennek tűnik elsőre ezt a hashtag, de úgy voltam vele, hogy minél többször olvastam és bukkant fel a történetben, teljesen magamévá tudtam tenni és a végére barátok lettünk. Ilyen #anyaspringa napokra, hetekre minden anyának szüksége van, de továbbgondolva a dolgot apáknak, nagyiknak, és egyedülálló, magányos vagy éppen túlhajszolt embereknek is. 

Hogy mi is az #anyaspringa? Hősünk, Amy Byler a történet kezdetén már három éve neveli egyedül gyermekeit, a kamasz, tizenéves Corit, és a néhány évvel fiatalabb öccsét, Joe-t, amikor hirtelen felbukkan életükben a férje, aki három évvel azelőtt ukmukfukk otthagyta őket, 12 év házasság után, szó nélkül lelépett a családtól és üzleti útra ment Hongkongba. Ahonnan aztán elfelejtett hazajönni, pénzt küldeni a gyereknevelésre, helyette inkább új életet alakított ki magának, barátnővel, anyagi biztonsággal, stb.

Mindeközben Amy itthon erején felül teljesített, hirtelen dolgozó nővé is kellett válnia, hogy eltarthassa gyerekeit, biztosíthassa számukra az addig megszokott színvonalat. 

Innen indul a történet, majd a később megtudjuk, hogy Amy Byler nem csak az elmúlt három évet töltötte főállású anyaként, hanem az előtte lévő tizenkettőt is, nagyjából gyermekei megszületése óta anyaként funkcionált, csak és kizárólag, mellette még feleségként próbált helytállni, míg férje az üzleti életben ért el sikereket. Nem volt rossz apa, de meglehetősen magára hagyta Amyt már akkor is, amikor még együtt éltek. 

Három év után azonban betoppan a családja életébe, bűnbánóan, megpróbál magyarázatot adni eltűnésére és ajánlatot tesz Amynek. Mégpedig azt, hogy eltölthessen a gyerekeivel egy hetet, visszaszerezze a szeretetüket, vagy legalább megpróbálja helyrehozni, amit három évvel ezelőtt tönkretett. Addig Amy szabadságot kap, magával foglalkozhat, elutazhat rég nem látott barátnőjéhez New Yorkba. 

Hosszas dilemmázás, valamint a gyermekeivel és barátnőivel való tanácskozás után Amy elfogadja az ajánlatot. Az egy hétből három hónap lesz és egy #anyaspringa mozgalom, amit a divatlapkiadónál vezető pozícióban dolgozó barátnője talál ki. 

Amy nehezen, de feloldódik, kivirul ezalatt a három hónap alatt, rájön, hogy egy nő élete nem csak az anyaság és a feleséglét, hanem igenis fontosnak kell lennie saját magának, meg kell találnia a saját céljait, teljesítenie kell a saját vágyait, de mindenképpen törekedni erre, legalább annyi időt szánni saját magára, mint a család többi tagjára, ha szükséges nyugodtan segítséget kérni és megtanulni lazítani, szórakozni, kikapcsolódni, nyitottnak lenni más emberek felé. 

New Yorkban töltött ideje alatt barátokat szerez, olyan kalandokban és élményekben van része, ami segít feldolgozni az elmúlt három évet, sőt az azelőtti tizenkettőt is, és bőven van ideje elgondolkodni a férjével való kapcsolatán is, azon, hogy hogyan tovább.

A történéseket Cori anyjának írt emaljei és naplórészletei teszik még érdekesebbé, így azt is megtudjuk, hogy otthon hogyan zajlik az élet, a gyerekek és az apjuk hogyan dolgozzák fel ezt a megváltozott, különös helyzetet.

Kifejezetten tetszett ez a könyv, méltatlanul ennyire ismeretlen. Könyvtáros főszereplő, sőt több könyvtáros is, könyvek, olvasmányok, család, szerethető szereplők, vicces, megmosolyogtató helyzetek, ugyanakkor komoly, elgondolkodtató jelenségek. Szerintem nagyon jól megtalálta az egyensúlyt a szerző a humor és a komolyság között, minden anyának, nőnek, de apának és férfinak is ajánlom ezt a könyvet. 

Bájos, kedves, nagyon szerethető történet, tanulságokkal, elmélkedni valókkal, nagyon szórakoztató és tökéletes kikapcsolódás. 

Bea

"Ahogy azt bármely önérzetes, sikeres, talpraesett felnőtt nő tenné ebben a helyzetben,
én is bebújok a fültisztító pálcikás sor mögé."

******

"Néha egy könyv más emberek problémáiról sokkal jobb, mint a saját problémáink."

*****

 "(...) soha, de soha ne próbálj meg valamiféle tökéletes anya lenni.
Egy pillanatra  se."

*****

"Nos, amúgy sem kerülöm már a korábbi problémákat.
Sőt az az új elméletem, hogy amennyiben valakinek nincs korábbi problémája,
mire annyi idős lesz, mint mi, akkor valamit rosszul csinált."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése