oldalak

2021. szeptember 27., hétfő

Gyerekeknek

Ebben a bejegyzésben három olyan könyvet mutatok, amelyek a legkisebbeknek szólnak. Elsőként a bölcsibe nézhetünk be Pepével, majd Sárival és a barátaival kirándulhatunk az erdőbe a mókusokhoz, végül pedig az oviba látogathatunk el a nagycsoportosokhoz. Mindhárom mese nagyon szeretetre méltó, szórakoztató és informatív a gyerekek értelmi érettségének megfelelően. 

Vadadi Adrienn: Pepe a bölcsiben

"Pepe vagyok, kétéves. A tesóm óvodás, az apukám munkába siet, én pedig anyuval bölcsibe megyek."

Ebben a nagyon cuki könyvecskében Pepe egy napját kísérhetjük végig a bölcsiben, egészen attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeznek és az anyukája segítségével leveszi a kabátját, elpakolja a holmiját, átveszi a bölcsis szandálját és elbúcsúzik az anyukájától. 

Apróságnak tűnik, de nagyon tetszik ez a részletezés, mert a bölcsit kezdő gyerekeknek ad egy kis biztatást, hogy nem lesz magára hagyva, az anyukája mindenben segít majd neki és a kedves bölcsis nénikre is számíthat. 

Láthatjuk, miként zajlik a bölcsiben a reggeli, hogy vannak Pepétől még kisebb gyerekek is, és bizony előfordul, hogy sírnak is. A reggeli kinek gyorsabban, kinek lassabban megy, van aki már magában reggelizik, de van akinek még segítségre van szüksége. 

Így megyünk végig az egész napon, éneklés, zenélés, tánc, játék, kicsi sírás és jókedv jellemzi a napot, néha előfordul egy kis baleset, de semmi gond, mert mindig ott a váltóruha, amit ilyen esetekben fel lehet venni. 

Festés, játék az udvaron, libikóka, homokozó, ugráló, pihenőpléd, tili-toli kiskocsik, kismotor, minden van, ami egy gyereknek csak kell, ha pedig barátokkal is megoszthatja, akkor még jobban érzi magát. Ebéd, alvás, játék és ismét ott van anyu, hipp-hopp elrepült a nap. 


Ezt a kis történetet az én gyerekeim is imádták volna kicsi korukban, hiszen bármelyik gyerek a saját bölcsis napját fedezheti fel benne, ha pedig még nem jár bölcsibe, megtudhatja belőle, hogy az egy szuper hely, ahol barátok, játékok és kedves bölcsis nénik társaságában töltheti a napot, míg anya és apa dolgozik. 

Szalma Edit illusztrációi éppen annyira kedvesek és bájosak, mint Pepe története. 



Berg Judit - Agócs Írisz: Sári és a mókusok


Ez a történet is a legkisebbeknek szól és az előző bölcsis történettel szemben egyszerre rugaszkodik el a valóságtól, ugyanakkor mégis hétköznapi dolgokat jelenít meg, teljesen visszaadja a kicsi gyerekek gondolatvilágát.

A valóságban ugyanis nem megy el három kicsi gyerek magában az erdőbe kirándulni, de a Sári történetek sajátossága, hogy magukban, felnőttek nélkül kalandoznak.  Olyan ez, mint amikor a gyerekek teljes szerepeket játszanak el a fejükben, egyszer Feri bácsik (Bence fiamnak hosszú éveken át egy műanyag figura, aki traktorvezető volt szolgáltatta játékai főszerepét, Feri bácsi mindenhol ott volt, mindent tudott, mindent megcsinált), máskor boltos nénik, vagy éppen óvó nénik, de imádják ezeket a játékokat. 

Szóval akár az oviudvaron is megtörténhet egy ilyen erdőbe kirándulás. Ebben a történetben Sári a barátaival, Hédivel és Maszattal indul az erdőbe, ahová természetesen az alvókáikat is magukkal vitték, így Pötyi baba, Puszi róka és Hóchóc is a csapat része volt. 

Az erdőben mókusokkal találkoztak, megfigyelték a természet apró lakóit, a tájat, élvezték a szabadságot, beszélgettek, uzsonnáztak, aztán szépen hazaindultak. Mielőtt hazaértek még egy játékkal szórakoztatták magukat, történetesen eljátszották, hogy ők is mókusok.

Agócs Írisz illusztrációi színesítették a mesét, aki a Rajzolj egy krumplit köteteivel megvett kilóra, de itt még a rá jellemző bájos karakterein kívül az is tetszett nagyon, hogy minden oldalon a mese szövegét láttuk megelevenedni szóról szóra, ami még jobban segítette a kaland élményét. 

A könyvecske másik történetében pedig Sári mesél a játékainak, Pötyi babának és Puszi rókának, akik néha jó játszótársai  egymásnak, néha pedig összevitatkoznak, akárcsak a gyerekek, de szerencsére Sári jól ismeri őket és egy mesével rendezni tudja a nézeteltéréseket. Ami miről másról is szólhatna, mint a mókusokról.

A Sári mesék a gyerekek képzeletvilágát, önállóságra törekvését jelenítik meg, mindemellett pedig hasznos információkat tartalmaznak, ebben az esetben a mókusokról. Aranyos, kedves történet.



Czernák Eszter: 
Irány a nagycsoport!

Sárkányovi

A Sárkányovi első részét is nagyon szerettem és nincs ez másképp ezzel a nagycsoportos résszel sem. Fantasztikusan szívmelengető, hogy Czernák Eszter milyen színes oviscsoportot álmodott meg, van itt jetifiú, trollgyerek, manó- és tündérlány, háromfejű sárkánylány, unikornisfiú. Egy bűbájos Boszi óvónéni, akinek a kedvesség, a megértés a legjobb tulajdonsága és az, hogy nagyon szereti a nagycsoportosait. Az a szándéka, hogy mindenki jól érezze magát a csoportban, segítsenek egymásnak, és okos, mindenre odafigyelő gyerekek legyenek.

Környezetvédelem, faültetés, kirándulás, udvari játékok, társasjáték, kézműveskedés, cipőfűzőkötés, ünneplések, barátságok, nagyon jó játékok és kiváló programok - minden van, ami egy oviban csak lehet, és ebbe az oviba nagyon szeretnek járni a gyerekek.

A könyv végén pedig a nagycsoportosaink elérkeznek a búcsúzáshoz, amikor véget ér az óvoda és egy új közösség, másfajta feladatok várnak rájuk. Nagyon szép és megható, minden nagycsoportos gyereknek ajánlom ezt a könyvet, nagyon jól mutatja be a sokszínűséget, azt, hogy mindenki másban jó, illetve úgy is mondhatom, hogy mindenki jó valamiben, és Boszi óvónéni segédletével ezek a tehetségek ki is derülnek. 

Ami még egy kis fricska, egy nyelvnyújtás a mai közéletnek, és lehet, hogy nem is szándékos, és igazából csak a felnőttek értik, hogy az óvoda neve: Szivárvány óvoda. Éljen a Szivárvány óvoda!

Rátkai Kornél rajzait is jól ismerem már és nagyon kedvelem, mindig örülök a viszontlátásnak. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése