oldalak

2021. szeptember 17., péntek

Acsai Roland: Hoffmann meséi


Jaques Offenbach operájának meseátirata

Ez a harmadik operafeldolgozás, amit olvastam Acsai Roland elképzelésében, átiratában. A Pillangókisasszony szomorú történetétől írt bejegyzésemet IDE KATTINTVA, a Hunyadi Lászlóról szóló bejegyzést pedig IDE KATTINTVA olvashatjátok el.

Ezúttal sem volt könnyű dolga Acsai Rolandnak, mert az eddig  feldolgozott operák közül talán a Hoffmann meséi a leginkább felnőtteknek szóló opera, melynek eredeti története szerint Hoffmann, a bohém költő egy kiskocsmában meséli el a jelenlévő társaságnak három szerelme történetét. 

A történetek komorak, a férfi-női kapcsolatokkal és más örök problémákkal foglalkoznak, és mindenhol jelen van egy bizonyos sötét, rosszindulatú szereplő, amolyan mágikus realista hangulata van az egésznek és alapjában véve egy fura, különös mese, mely feldolgozástól függően még felnőtteknek is okozhat fejtörést, gondolkodni valót. 

Ezt az egyáltalán nem könnyű művet gondolta újra a szerző, természetesen az alaptörténet megtartásával, mégis adva neki egy fiatalos, vidám, mai hangulatot. Nagyon tetszett a történet indítása, melyben megismerhettük Hoffmann születésének történetét, és talán mondanom sem kell, hogy a humort sem nélkülözte ez a bevezetés.

Ezután rögtön megismerjük a negatív főszereplő, azaz Lindorf, a démongyerek születését is, aki végigkíséri hősünket a történeten, sőt álnok módon közel férkőzik Hoffmanhoz, aki ebben a könyvben neki meséli el szerelmei történetét. 

Nagyon szokatlannak tűnhet, de találunk ebben történetben egy Mikit, aki azért kapta a nevét, mert Mikulás napján született, egy rénszarvasa is van, ami nem egy átlagos rénszarvas, sőt egy vadászgörény is mosolyt csal az arcunkra, és ha ez még nem volna elég megismerjük Stampedlit, a tengeri patkányt, akinek Lindorfhoz van némi köze. 

Olyannyira modern lett ez a mese, hogy jelentős szerepet kap egy mobiltelefon a konspirációban, amin Lindorf ügyködik az egész történet alatt, míg hallgatja Hoffmann meséit a három szerelméről. 

A három szerelem története külön-külön is megállja a helyét, az összekötő kapocs Hoffmann, a sikeres költő valamint szerelmek, csetlések és botlások. Mindez a gyerekek nyelvére és észjárására szabva, a vidám állatok és mulatságos pillanatok jelentik a kulcsot a gyerekekhez, úgy érzem Acsai Rolandnak ismét sikerült egy klasszikust közel hozni a fiatal korosztály számára.

10 éves korom környékén kaptam szülinapi ajándékként egy Shakespeare-mesék  című könyvet és nekem az akkor hatalmas élmény volt. Úgy éreztem, hogy valami felnőttes dolgot olvasok, mégis érthető megfogalmazásban, ezért örökre belém ivódtak Shakespeare drámái, középiskolásként már szinte ismerősként olvastam a Rómeó és Júliát, vagy néztem a Hamletet a színházban. 

Nagyon jó dolog már gyerekkorban megismertetni különböző klasszikus történeteket, mert a gyerekek még fogékonyabbak, kevésbé elutasítóak a régi és unalmasnak gondolt művekkel szemben és ez különösen igaz lehet például az opera műfajára. 

Az illusztrációkat Cserkuti Dávid készítette, nagyon karakteres, már-már abszurd figurái, színes, kifejező rajzai nagyon jól kifejezik a történet hangulatát. 

A könyvben nem találtam korosztálybeli ajánlást, természetesen minden gyermek más, de úgy nagyjából én 10 év feletti korosztálynak ajánlanám a könyvet. 

Bea

"Mivel költő vagyok, igyekeztem kiírni magamból a bánatot. Ezek a verseim hozták meg számomra az igazi sikert. Hirtelen mindenki az én könyveimet olvasta,  és felismertek az utcán. Akadtak, akik autogramot kértek tőlem. Annyit adtam, hogy a kézjegyemet végül már nem is grammra mértem, hanem kilóra. Már autokilogrammokat osztogattam, nem autogrammokat. Egyik felkérés követte a másikat. Felolvasásokra hívtak meg, író-olvasó találkozókra és könyvbemutatókat  tartottak nekem, amik után kedélyesen és udvariasan eldiskuráltam a kedves, nyugdíjas nénikkel, akik egy sort sem olvastak tőlem, és mindenki tudta, hogy csak az ingyenes program csábította be őket, meg a félszáraz pogácsa. De nem bántam."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése