oldalak

2021. augusztus 18., szerda

Játszik a család: 4MATION


Mindig úgy gondoltam, hogy van valami nagyon megkapó az absztrakt társasjátékokban. Talán a letisztultságuk és az eleganciájuk fogott meg, az, ahogy egyszerű, már-már hétköznapi tárgyakat felhasználva, egy néhány perc alatt elmagyarázható és megérthető szabályrendszer segítségével komplex helyzeteket, megoldásra váró problémákat tudunk létrehozni, melyek alaposan megdolgoztatják emberi gondolkodásunkat.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a fajta absztrakt (tehát tulajdonképpen témátlan) játékok a társasjátékozás legősibb formáját képviselik. 

Ilyen játék a 4MATION is, amely azért az absztrakt játékok egy könnyedebb válfajához tartozik, de egy percig se gondoljuk, hogy nincs benne kihívás. 

A játék tulajdonképpen az amőba szabályait viszi tovább egy apró csavarral. A feladatunk, hogy a színes kockáinkból vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan négyet helyezzünk egymás mellé egy 7x7-es táblán, ami nagyon ötletesen  maga a dobozbelső. A csavar azonban az, hogy mindig csak az ellenfelünk által utoljára lerakott kockával oldal-vagy sarokszomszédosan helyezhetjük le a sajátunkat. Tehát hiába gyűjtöttünk össze hármat egymás mellett, ha éppen nem rakhatunk arra a mezőre, ahova kellene, az ellenfelünk pedig ezt tudatosan ki is használhatja. Ez az aprócska kis változtatás nagyon megcsavarja az alap amőba szabályokat és sokkal tervezhetőbbé, pörgősebbé és élvezetesebbé teszi a játékot, én magam is meglepődtem, mennyire jól szórakoztam, gyakorlatilag minden egyes befejezett meccs után késztetést éreztünk, hogy egy visszavágót játsszunk.

Érdekes helyzet alakulhat ki abban az esetben, ha egy játékos kénytelen olyan mezőre helyezni, amely mellett nincs szabad hely. Ilyen esetben a következő játékos bármely olyan helyre rakhat, amely közvetlenül szomszédos egy másik ellenkező színű kockával. Ez azért fontos, mert ezzel tudatosan számolni lehet. Nem, csak azzal, hogy mi csaljuk csapdába ellenfelünket, ezzel előnyhöz juttatva saját magunkat, hanem azzal is, hogy ezt a taktikát ellenünk játsszák ki. 

Korábban azt írtam, hogy szeretem az absztrakt játékoknak az egyszerűségét, ami igaz is, de azért azt is tegyük hozzá, hogy pont ez az egyszerűség egy idő után szárazzá, unalmassá válhat, a sok döntési lehetőség pedig szinte nyomasztóvá, mintha nem is egy játékkal játszanánk, hanem egy nehéz matekfeladatot próbálnánk megoldani.

Szerencsére a 4MATION-nel ilyesmit még nem tapasztaltam, egész egyszerűen, mert annyira pörgős és gördülékeny (még azzal együtt is, hogy én szeretem alaposan átgondolni a legoptimálisabb lépést), ráadásul a korlátozott méretű tábla is biztosítja, hogy előbb-utóbb véget érjen a játék.

Egyébként lehetséges döntetlen, vagyis, hogy mindkét játékos összes kockája elfogy négyes alakzat kialakítása nélkül. Ez azonban nem olyan gyakran fordul elő, mint azt elsőre gondolnánk, velünk konkrétan még egyszer sem történt meg.

Nagy meglepetés volt számomra ez a játék, az utóbbi idők egyik legtöbbet játszott társasává nőtte ki magát nálunk. Az egyszerűen felfogható, ismerős motívumokra építő koncepció, és a kevés és nem túl bonyolult szabály biztosította, hogy eddig bárkinek mutattuk, az lelkesen próbálta ki a 4MATION-t és élvezte a vele való játékot. 

Bence


Ismét meggyőződhettem, hogy nagyon jó döntés részemről, Bencét megkérnem, írjon ő elsőként a társasjátékokról. Most is így volt, és elolvasva az írását, végig bólogattam, hogy mennyire jól összefoglalta. Nem is nagyon tudok már mit hozzátenni, csak meg tudom erősíteni, hogy nálunk ez most az év egyik kedvenc játéka lett. Kis mérete miatt nagyon könnyen magunkkal tudjuk vinni bárhová, és bármilyen partit, családi összejövetelt fel tudunk dobni vele.


Mi például rendeztünk 6 fővel egy családi bajnokságot is, ami nagyon szórakoztató volt. Hatan hatfélék vagyunk. Van köztünk erősen gondolkodó, hosszan megfontoló és sok-sok lépéssel előrébb látó, van ösztönből amőbázó, aki nem gondolkodik, csak lepakolja a kis kockákat, legalábbis egy ideig, van taktikázó, van belezavarodó, van, aki minden próbál lenni egyszerre és ez a szép benne. 

Előfordult, hogy a nagy koncentrálásban nem vettük észre a kialakuló 4-es sort, ami a játék megnyeréséhez vezetett, csak az utolsó pillanatban ugrott a szemünk elé, hogy de hisz ezt megnyertük. A családi bajnokságnak az a hátulütője, hogy az éppen pihenő játékosok is nézik a játékot. Ha pedig nézik, akkor legtöbbször csendben maradni sem tudnak. Egy "aha", egy "úúú", egy "jaj, ennek már vége!" elhangzik óhatatlanul is, amivel a gyanútlan játékosoknak is felhívják a figyelmét a veszélyre. 

De nagyon élveztük a bajnokságot is, és azt a következtetést vontam le belőle, hogy így is nagyon szórakoztató a játék, hiszen minden játékot mással játszunk, nem tudunk hozzászokni, esetleg kitapasztalni egyik játékos taktikáját sem, mert állandóan cserélődnek a játékostársak, de nagyon szórakoztató úgy is, amikor két játékos ül le egymással szemben, mindenféle zavaró tényező nélkül (beleszólogató családtagok, szimatoló kutyusok) és próbálja a partnerét és a játék metodikáját megismerni. 


Teljesen rá lehet kattanni a játékra és nagyon nehéz abbahagyni. 6+ a Piatnik Kft. által ajánlott korosztály, amit teljesen rendben van, ez egy olyan játék, amit a testvér a testvérrel is játszhat, gyerek a szülővel,  és az unoka a nagyszülővel is, mindannyian nagyon fogják élvezni. 

A társasjátékok esetében mindig van a családban, akinek kevésbé lesz kedvenc egy játék, nem nyeri meg annyira és a következő alkalommal esetleg ő abból a játékből kimarad. A 4MATION viszont mindenki kedvence lett nálunk és bárki, bármikor kapható egy játékra. 

Bea

A játékot megvásárolhatjátok a Piatnikboltban


4 megjegyzés:

  1. Nekem első gondolatra, az amőba és a sakk keverékének tűnik, némi túlzással. Az amőbában is kell előre gondolkodni, öszpontosítani a táblára, de ezzel a csavarral, még izgalmasabb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sakkra engem nem emlékeztet, lehet, akkor nem is szeretném. :D De ez nagyon izgalmas. Remélem, egyszer kipróbálod majd nálunk. :D

      Törlés
    2. Én se tudok sakkozni, csak arra gondoltam, hogy valahogy úgy kell előre gondolkodni....vagy azért nem annyira bonyolúlt?

      Törlés
    3. Nem annyira bonyolult. És nem is muszáj annyira előre gondolkodni, nálunk sem mindenki tud több lépéssel előre gondolni. :D

      Törlés