oldalak

2021. június 8., kedd

Tíz nap a Balaton-felvidéken koncertekkel, előadásokkal, kiállításokkal, túrákkal

Fotó: Balogh Gábor

30. Művészetek Völgye - Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend

Az elmúlt héten egy sajtótájékoztatón jártunk, ami sajnos meglehetősen ritka esemény a blog életében, hiszen Budapesttől 200 kilométernyire élünk, a legtöbb hasonló eseményt és könyvbemutatókat pedig itt rendezik meg, de most úgy alakult, hogy egyébként is terveztünk programot a fővárosban, így nagy örömmel időzítettük a Művészetek Völgye sajtótájékoztatójának napjára a dolgot. Nagyon be vagyunk már sózva, alig várjuk a július 23-át, a sajtótájékoztatón egy kicsit már megidéződött, hogy mennyi minden jóság vár majd ránk.

Fotó: Petrohán Beáta

Egy nagyon impozáns épületben, az Eiffel Műhelyházban, a 327-es Mozdonycsarnokban került megrendezésre az esemény. A csarnokot már fotókon is megcsodáltuk, de nagy örömmel fotóztam mindent, amit csak láttam, annyira pazar látvány volt. 

Fotó: Petrohán Beáta

A bejáratnál nagyon kedves ajándékokkal fogadtak bennünket, többek között boldog tulajdonosa lettem egy horgolt csigusznak, ami a Völgy jelképe. Már meg is találta nálunk a helyét, napfényes délutánokon boldogan csatlakozik az itthoni társasághoz. 

Fotó: Balogh Gábor

Fotó: Petrohán Beáta

Oszkó Jakab Natália fesztiváligazgató  üdvözölte az egybegyűlteket, majd érdekes részleteket árult el a jubileumi 10 napról, ugyanis idén a 30. Művészetek Völgyét tartják meg, ami a tavalyi évről lett áthelyezve, helyette Völgyhétvégéket rendeztek, ami amúgy szintén nagyon fantasztikus élmény volt. 

Sok-sok könnyűzenei koncerttel, irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programmal, valamint biciklis, gyalogos túrákkal és a megszokott Völgyhangulattal tér vissza az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja idény nyáron.

Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató 
Fotó: Petrohán Beáta

A Művészetek Völgye különlegessége, hogy három gyönyörű balaton-felvidéki település adja az alapjait, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend. Az utcák és a környező természet maga a díszlet, az épületek, intézmények pedig átalakulnak a fesztivál ideje alatt. Koncerthelyszín lesz az óvoda udvarból, galéria a tűzoltószertárból és a buszmegállóból, színház a közösségi házból, hangversenyterem a templomokból. A helyi lakosok vendéglátói a fesztiválnak, motorjai és mozgatórugói az eseményeknek. Minden helyszínen, udvarban más hangulat és összesen közel ezernyolcszáz program várja a látogatókat.

Fotó: Petrohán Beáta

Új helyszínekkel is találkozhatunk a nyáron. Idén először nyit saját udvart Vecsei H. Miklós és a POKET közösség, irodalmi és zenés programokat terveznek és együtt alkotásra hívják a fesztiválozókat. Szintén új helyszínt indít a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség, a Petőfi Udvarban lesz kortárs és klasszikus irodalom, koncertek, kiállítás, kertmozi és mese is. 

Egy napra az Operaház is a Völgybe érkezik, kamionon hozzák el Donizetti vígoperáját, a Szerelmi bájitalt. Új játékteret nyit kosaras körhintával, népi ügyességi játékokkal a Hagyományok Háza. Visszatér a Művészetek Völgye programjába a Klastrom, az ikonikus templomrom fényfestészeti alkotásokkal minden este egyedi hangulatot kap.

Ókovács Szilveszter Opera főigazgató mesél az Operakamionról
Fotó: Petrohán Beáta

Ősbemutatókkal is kényeztetik a völgylátogatókat. A Művészetek Völgye első saját előadását, A tehetséges Mr. Ripley színpadi változatát július 23-án mutatják be a fesztivál Színház Színpadán. A világhírű pszichológiai thriller Magyarországon most először kerül színpadra. 

Szőke András és Badár Sándor A delelő obsitos és a fekete bárány című stand-up műsorral kiegészített filmszatírájával a fesztivál közönsége találkozhat először. Az alkotás később sem kerül mozikba, kizárólag vándor előadásként járja majd az országot. A filmben több ismerős Völgyhelyszín is megjelenik, létrejöttét a Művészetek Völgye is támogatta.

Hobo a Völgyhétvégéken
Fotó: Petrohán Beáta

A Művészetek Völgye kerek évfordulója mellett számos egyéb jubileum is ünneplésre ad okot a Völgy tíz napja alatt. 75. születésnapját ünnepli Hobo, aki új, vigántpetendi helyszínén, előadóestjeivel várja a rajongóit minden nap, július 28-án pedig a Panoráma Színpadon ad nagykoncertet. 

Megemlékező kiállítási program nyílik az 51-es körzetben és a Galántai házban a 30 éve indult Újkapolcs Galéria és a 80 éves képzőművész-kurátor Galántai György 50 évnyi munkásságának dokumentumaival. A 30 éves Muharay Népművészeti Szövetség hagyományőrző programokkal, mesével, tánccal, zenével a harmadik megjelenését ünneplő Pest-Buda Udvarban lesz jelen. Szintén 30 éves a Quimby, ez alkalomból Plusz-Mínusz koncertjükkel állnak a Panoráma Színpadra. 

Egy igazság az 51-es körzetből
Fotó: Petrohán Beáta

Visszatér a Völgybe a 25 éves Fonó, a világzene izgalmas színeit mutatják be taliándörögdi helyszínükön, a Kocsor Házban, fellép az Aurevoir, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, a Dresch Quartet, a koncertek előtt fontos témákat boncolgató beszélgetésekre hívják a közönséget. 

A kapolcsi Folk Udvar házigazdája a 20 éves Hagyományok Háza, programjukban idén a nő kerül a középpontba. A népzenei fellépők, a hajnalig tartó táncház és énektanulás mellett női kézműves mesterségeket és jól bevált praktikákat mutatnak be, elmesélik mi az asszonyfarsang és, hogy ki az ángyomasszony. 20 éves a LEMangURIA, udvarukban szabadtánccal, mozgásimprovizációval, önismereti programokkal töltik fel a látogatókat. 

A Kaláka Versudvar idén 10. alkalommal nyitja meg kapuit, a Völgy szívének is nevezett helyszín házigazdái az 50 éves Kaláka Zenekar és az idén 50. születésnapját ünneplő Lackfi János. Náluk vendégeskedik Szirtes Edina Mókus, a Makám és Laár András, a tíz napot ökumenikus istentisztelettel zárják. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Lámpafény című verslemezének 10. jubileumi koncertje szintén a Művészetek Völgyében hallható majd a színes zenei élményeket ígérő Harcsa Veronika Udvarban, ahol a Modern Art Orchestra, a Nagy Emma Quintet és a Kéknyúl is zenél.

Márvány Péter, Kapolcs polgámestere a falu és a fesztivál kapcsolatáról és terveiről beszél
Fotó: Petrohán Beáta

TÍZ NAP, AMIKOR MINDENKI A VÖLGYBEN LESZ

A Művészetek Völgye nagyszínpadán lép fel a Csaknekedkislány, a 30Y, az Erik Sumo Band, az Irie Maffia, Dés László, az Elefánt, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Csík Zenekar, az Esti Kornél,  Hobo, a Bagossy Brothers Company, a Budapest Bár, a Bohemian Betyars, az Anna and the Barbies, a Quimby, a Random Trip, a Szabó Balázs Bandája és Rúzsa Magdi. 

A Budapest Fejlesztési Központ által tervezett zöldfejlesztésekről, a klímaváltozás hatásairól, városfejlesztésről indul minden nap beszélgetés a Pest-Buda Udvarban, kiállításokkal, zenével, gasztrokalandokkal, gyermekmegőrzővel, képességfejlesztő játszóházzal és sok természeti érdekességgel színesítve, továbbá olyan esti programokkal, mint a Grecsó fivérek közös estje vagy a Kaukázus koncert. 

A Csángálló fantasztikus koncertje a Völgyhétvégékről
Fotó: Petrohán Beáta

Egy udvarnyi Kőbánya életérzés a Völgyben is található, a fővárosi kerület helyszíne egész nap várja a látogatókat. Napközben a családoké a főszerep babakocsmával a legkisebbeknek, szórakoztató workshopokkal, izgalmas előadásokkal a felnőtteknek a rocktöritől a kézműves sörfőzésig. Fellépnek náluk fiatal tehetségek és rocklegendák, mint a Fran Palermo, a Mörk, az Ivan and the Parazol vagy a Póka Egon Experience. Feltörekvő zenekaroké a színpad a Hangfoglaló Udvarban, fellép Perrin, Ohnody és a Ricsárdgír. A Cirque du Tókertben lesz látható az Óbudai Danubia Zenekar és Janklovics Péter közös előadása, a Zenegyűlölő 2.0, és itt állnak színpadra a kortárs tánc és az újcirkusz legjobbjai. My Land című produkcióját hozza a Recirquel, a Tünet Együttes szabadtéri nagytakarítást rendez, a Firebirds workshopjain bárki kipróbálhatja magát artistaként.

A Kalapos Kert színpompás ernyői
Fotó: Petrohán Beáta

A Momentán Társulat kreatív improvizatív színházában az imprózás technikája mellett számos komolyabb téma és élettörténet kerül feldolgozásra. Palya Bea különleges Palya-napokat szervez a Fonóban, hogy újra kapcsolódhasson régi és új rajongóihoz.

Irodalmi programokkal készül a Magyar Írószövetség, finom dallamokkal szórakoztat fákkal ölelt kapolcsi helyszínén a Muflon Jazz Udvar. 

A kapolcsi és a vigántpetendi templom is várja a klasszikus zene kedvelőit, előbbiben koncertezik az Amadinda Ütőegyüttes, a Talamba, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar és a Snétberger Központ. Utóbbiban a Papageno Klasszik ebéd után izgalmas előadásokat, kora esténként változatos kamarakoncerteket kínál.

Fotó: Petrohán Beáta

A Színház Színpadon a Művészetek Völgye saját darabja mellett az Art-Színtér, a Füge Produkció, az Orlai és az Ördögkatlan Produkció darabjait láthatja a közönség. A Tarisznya Udvarban minden az emberi kapcsolatokról szól, udvarprogramjuk mellett teremtésvédelmi e-tanösvényt is indítanak, melynek segítségével a Taliándörögd környéki derűs lankákat és mezőket bejárva találkozhatnak a családok a pusztai vándorlás (Exodus) történetével. 

A Református templom a találkozás, beszélgetés, felfedezés, játék, és irodalmi finomságok helye lesz. A Diabelli Alapítvány természettudományos oktatói, művésztanárai egész napos foglalkozásokkal, a TársasjátékVölgy csapata klasszikus és új játékokkal készül. Igazi lazulós hangulat várható a KenderKertben és minden kérdést körbejárnak, amit a kenderről tudni érdemes. A Petendi Pajtában előadók játékát világ- és elektronikus zenei fúziók, lágy dallamok és tekintélyes basszusok jellemzik, a Művészeti Középiskolák Találkozóján, a fesztiválozókat bevonva három iskola kísérletezik többféle művészeti ágban. 

Fotó: Petrohán Beáta

Az Aktív Magyarország Völgybázisáról e-bike és gyalogos túrák is indulnak, a természet- és környezetvédelmi egyesületek, nemzeti parkok, mint a WWF, a Jane Goodall Intézet vagy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Művészetek Zöldje helyszínen vernek sátrat. A Tűzoltószertárban Silye Juli a transzgenerációs hatásokat összművészeti programokkal teszi átélhetővé, ugyanitt Hatvany Csaba iparművész megmutatja, hogyan készülnek furcsa, fonott tárgyai. 

Debreczeny Zoltán veszprémi festőművész idén 21. alkalommal tart kiállítást a kapolcsi autóbusz váró helyiségben. KAPOLCSXXX című alkotását árverésre bocsátotta a fesztivál közösségi oldalán azzal a szándékkal, hogy a kép értékesítéséből származó bevételt az autóbusz váróhelyiség korszerűsítésére ajánlja fel.

Fotó: Balogh Gábor


ZÖLD VÖLGY

A Művészetek Völgye továbbra is nagy hangsúlyt fektet a zöld fejlesztésekre, repoharakkal, lebomló evőeszközökkel, szelektív hulladékgyűjtéssel terveznek, valamint egy helyszíni komposztálót is telepítenek a Völgybe. 

További részletek és jegyvásárlás a fesztivál megújult weboldalán: www.muveszetekvolgye.hu

A Völgy jubileumi grafikáit Sillye Juli készítette, akinek a Tűzoltószertárban személyesen is megtekinthetjük az alkotásait a fesztivál ideje alatt.


Nemrégiben interjút készítettünk Abdulwahab Liána völgymunkatárssal, IDE KATTINTVA olvashatjátok el.


A 2020-as Völgyhétvégékről írt bejegyzésekért pedig KATT IDE, IDE és IDE.

Fotó: Petrohán Beáta

Ha a Völgybe látogattok, érdemes elolvasni a Pannival és Marcival, a Kalapos Kert házigazdáival készített interjúnkat is, IDE KATTINTVA.

És végezetül néhány fotó a sajtótájékoztató csodás helyszínéről. Naná, hogy belülről is lefotóztam az étkezőkocsit, ami a legenda szerint akár az Orient Expressz étkezőkocsija is lehetett. :)

Fotó: Petrohán Beáta

Fotó: Petrohán Beáta

Fotó: Petrohán Beáta



Kedves fesztiválra hangoló ajándékok


Csigusz imád itt lenni, de természetesen jön majd velünk Kapolcsra is. :)

2 megjegyzés:

  1. Valószínű, esélyem sincs, hogy részt vegyek a fantasztikusan leírt, beharangozott eseményeken, de nagyon remélem, általad kicsit körülnézhetek majd, és szavakkal, képekkel körbevezetsz a programok tengerében! Az interjúkra mindenképpen "átugrom", így egy kicsit bekukkanthatok majd a kulisszák mögé is! Bár azt írtam az elején, hogy esélyem sincs....de bármi előfordulhat!:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó lenne, ha ott is találkozhatnánk egyszer! :D

      Törlés